Új Néplap, 1992. június (3. évfolyam, 128-153. szám)

1992-06-12 / 138. szám

1992. JÚNIUS 12. Hazai krónika 3 Egyenlőtlenségek a megyében II. Az iskolák is áldozatok Kénytelen-kelletlen - az ön- kormányzatoknak az oktatásra más területekről kell elvonni a pénzt. Önmagában akár indokol­hatóan is, hiszen az oktatásnak - a deklarációkon túl - mégiscsak elsőbbséget kell élveznie. Vagy kellene. Közben azonban az el­engedhetetlen infrastrukturális fejlesztések sorra elmaradnak, s a kistelepülések olyan kény­szerpályára kerülnek, mely óha­tatlanul népességfogyáshoz, el­költözéshez vezet. Ha viszont csökken a népesség, egyidejűleg a tanulócsoportok száma is fogy. Miközben azt is látnunk kell, hogy míg a száz tanulón aluli általános iskolákban a fajlagos költségek 50 ezer forint körüliek, addig az ennél nagyobb létszámú iskolákban nem egészen egyne­gyeddel kevesebbek. A tiszader- zsi és az örményesi önkormány­zat például az elmúlt évben alig növelte az általános iskolai fej­kvótát, ellenben a mezőhéki álta­lános iskola fajlagos költsége meghaladta a 140 ezer forintot. Ami azzal magyarázható, hogy a múlt év szeptemberében újrain­dult két alsó tagozatos osztály. Ám ezek az adatok inkább a közoktatási ellátási feszültségek mértékére utalnak, mintsem azokra a nyomasztó hiányokra és ellentmondásokra, melyekkel a kistelepülések iskoláinak nap mint nap meg kell küzdeniük. Valójában a fennmaradásuk ér­dekében. A minőségi mutatókat tekintve (hány tanuló jut közép­iskolába, milyen nyelvi-számí- tó.gépes képzésben vehetnek részt) ugyanis sokkal kiábrándí­tóbb a helyzet. S minél inkább a működtetési kényszerek csapdá­jában vergődik az általános isko­la, annál kevésbé várható, hogy a szakmai munkára kellő figye­lem irányul. Nem is csak azért, mert a kistelepülések pedagógu­sainak fizetése kétezer forinttal alatta van a városiakétól, hanem mert a szakmai igénytelenséget a tárgyi környezet is ébren tartja. Talán ez utóbbi a legfájdalma­sabb veszteség, mivel megbénít mindenfajta újító kezdeménye­zést. A kiüresedő pedagógusi lét sivárságára nem lehet másként válaszolni, mint cinikus konfor­mizmussal, szorongó belenyug­vással vagy - kivételes esetben - szorgalmas megfelelni akarás­sal. De akármelyik magatartás is a meghatározó, nyomasztó kö­vetkezményeit egy pillanatig sem hagyjatjuk figyelmen kívül. Mint ahogyan azt sem, hogy a kistelepülések általános iskolái­nak idei költségvetése legfeljebb a bérre, a társadalombiztosítási járulékra és az energiára elegen­dő. Nyilván nem csupán Jász- Nagykun-Szolnok megyében varr éz így, hanem az országban másutt is. Amiért azonban szem- beötlőbbek a különbségek, az in­kább a végképp leszakadó térsé­gek (mint amilyen a tiszazugi és a.tiszat'ürpdj) Helyzetéből követ­kezik. r ‘ Gyalogjáró ésszel úgy gon­dolhatná bárki, hogy a válságke­zelő programoknak elsősorban oktatási-kulturális jellegűeknek kellene lenniük. Csakhogy ehhez elosztható milliókra lenne szük­ség, s olyan megyei koordináci­óra, mely a differenciált fejlesz­tés elvét és gyakorlatát tartaná szem előtt. Míg egyáltalán nem kivételes példa, hogy Pusztamo­nostoron 726 ezer, Tiszasülyön közel 1.300.000, Jász-ágón 460 ezer, Nagyréven pedig 728 ezer forint jut egy általános iskolai tanulócsoportra, addig semmi másban nem reménykedhetünk, mint az önkormányzatok kény­szerű vagy belátó ,,nagylelkűsé­gé ben’ ’. Holott ezek a különbsé­gek önmagukban is az öröklött, illetve az újabban szerzett hátrá­nyokat konzerválják, s még in­kább növelik a perifériára sodró­dás tartós veszélyét, melynek - ha bevalljuk, ha nem - az általá­nos iskolák máris áldozatul es­tek. (A cikkben szereplő adatok a megyei önkormányzati hivatal művelődési és népjóléti irodájá­nak jelentéséből származnak; készítette Vincze Sándor.) K. T. I. Kinek fáj egy fa? Kinek fáj egy kivágott fa? Esetleg kettő? Netán három? Hát elsősorban is a fáknak. Aztán meg azoknak az embereknek, akik mindezt látják. Akiknek ezentúl hiányzik a természet koronás képviselője. Akik ezentúl úgy érzik, hogy szegé­nyebbek lettek. Egy fával (kettővel, hárommal), egy zöld koronával, a valamicskével tisztább leve­gővel, egy illúzióval az ember és a természet kívá­natos együttéléséről. Hozzászoktunk, hogy nálunk a fákat „csak úgy” kivágják. Mert Valaki(k) elrendeli(k). Sőt nemcsak fákat, hanem egész utcányi fasorokat vagy erdőrészeket tüntettek el szinte egyik napról a másikra. Aztán helyükbe vagy ültettek új fákat, vagy nem. A fáknak valahogy nem volt rangjuk. Ha cse­metéket ültettünk, a sihederek letördelték napfény felé kapaszkodó ágacskáikat. Más fafajta meg nem bírt megfoganni ebben a földben, vagy nem kapott V __________________________ elég csapadékot, és kiszáradt. A kiszáradt, kivá­gott, letördelt ágú fák hozzátartoztak, -tartoznak mindennapjainkhoz. Látványuk annyira megszo­kott, hogy szinte már fel se tűnik. Vagy mégis? Lehet, hogy mostanában már szá­mon tartjuk a fákat? Mint ahogy az embereket, ismerőseinket, vagy rosszabb esetben tulajdonain­kat - hogy ne mondjam: vagyonúnkat? Törökszentmiklóson kivágtak három fát a Kos­suth téri parkban. Az ügy képviselő-testületi ülés elé került. Igaz, kiderült, hogy a fákat ki kellett vágni, mert betegek voltak, és a helyükre négy fát ültetnek - de nem is ez a lényeg. Hanem az, hogy a képviselő-testület legutóbbi ülésének napirendi témái között szerepel három kivágott fa. Hogy a három fát úgy tárgyalják, mint ahogy a város életét eldöntő fontos kérdéseket szokás. Talán akad, aki erre azt mondja: felfújták az ügyet. Szerintem nem. Talán inkább arról van szó, hogy lassacskán a fákat is számon tartjuk. Mint a barátainkat és a szeretteinket. A SZERENCSÉS A HOLNAPI BEVÁSÁRLÓI Minden hónap 13-án , , , SOKFÉLE ÁBJJCIKK^T ENGEDMÉNNYEL KÍNÁL A SZOLNOK pS VIDÉKÉ A F E B Z SKÁLA ÁRUHÁZA, ABC ARUHAZAI EB BOLTJAI..._______________________________ K IVÉTELESEN MÁR 12-én IS VÁRJUK VÁSÁRLÓINKAT ENGEDMÉNYES ÁRUKÍNÁLATUNKKAL Skála Áruház ajánlata;- egyes n5i szandálok és papucsok 30 % enged­ménnyel- férfiingek rövid- és hosszú ujjú 37-38-39-es méret­ben 200 Ft-os és 500 Ft-os reklámáron- 1,9 1 import adagolós termosz 50 % engedménnyel- padlószönyeg 20 % engedménnyel 400 cm-es többféle színben 3.200 Ft-ról 2.560 Ft-ra 300 cm-es 2.240 Ft-ról 1.792 Ft-ra- import lakat 360 Ft-ról 180 Ft-ra-1,60 m széles pvc-padlószónyeg 1.150 Ft-ról 805 Ft-ra- ITT NOKIA színes tv vásárlásakor minden kedves vásárló 1 db ITT NOKIA rádió-magnót kap ajándéka- dobozos készételek és húskonzervek 20 % enged­ménnyel- házi zsír 35 Ft/kg-os reklámáron- Benqvick kakaó 400 g-os- 4 1 DEO öblítő Széchenyi ABC ajánlata:- sertésapróhús- sertésköröm- 450 g-os löncshús- 3 db-os Mars csokoládé- Kapuvári sonka 210 Ft-ról 142 Ft-ra 250 Ft-ról 195 Ft-ra 208 Ft-ról 162 Ft-ra 20 Ft-ról 13 Ft-ra 92,90 Ft-ról 63 Ft-ra 150 Ft-ról 130 Ft-ra 340 Et-ról 262 Ft-ra Bőség ABC ajánlata:- energiatakarékos fagyasztó 2001 39.000 Ft-ról 32.000 Ft-ra- többféle háztartási vegyiáru engedménnyel Kertészek boltiának ajánlata:- elektromos és robbanómotoros fűnyírók reklámáron!- Testa-Rosa 800 W-os fűnyíró 13.300 Ft-ért- Partner 3,5 LE fűnyíró Briggs motorral 21.700 Ft-ért Újdonságok- robbanómotoros sövény-nyíró 20.600 Ft-ért- robbanómotoros fűszegélynyíró 14.700 Ft-ért- MF-70 fűkasza 140 cm széles, önjáró 89.200 Ft-ért Műanyag áruház ajánlata:- többféle háztartási műanyagáru 30 % engedménnyel 404-es ABC Rákóczifalva:- zománcozott edények, üveg-porcelánáruk 20 % en­gedménnyel 505-ös Iparcikk szaküzlet Tószeg:- kerékpárok 20 % engedménnyel Valamennyi szolnoki ABC áruházunkban:- malachús 99,50 Ft-os reklámáron Valamennyi szolnoki és vidéki ABC áruházunkban: ■ többféle tejterméket reklámáron árusítunk AMÍG A KÉSZLET TART! Várjuk szövetkezeti tagjainkat és kedves vásárlóinkat. »1212/1H* ■ -.............= . ... ■ --------------- ■= M edárd tudja! A múlt hét közepén az Alföld térségét sújtó rekordszárazságról, szóltak a híradások. A meteoroló­gusok előrejelzése sem ígért sok jót, vagyis a földeknek annyira hi­ányzó csapadékot. Úgy látszik, Medárd azért még­is tudja, mi a dolga, mert a névnap­ját megelőző napokban sok helyen valóságos trópusi eső, felhőszaka­dás enyhítette az aszálytól sínylő­dő növény- és állatvilág szenvedé­sét. Míg az 1881 óta regisztrált ada­tok szerint az elmúlt hetekben Ka­locsa és Baja térségében hullott a legkevesebb csapadék, most vi­szont a Duna-Tisza közén, Kun- szentmiklóson mérték a legtöbb csapadékot: néhány óra alatt 87 milliméter eső esett, bár volt a tér­ségben olyan terület is, ahol csak mindössze nyolc millimétemyi eső hullott. A Közép-Tisza vidé­kén valamivel egyenletesebb volt a csapadék eloszlása, ott 28-44 millimétemyi volt az égi áldás mennyisége. Heves megyéből mindössze 8-12, míg a szomszé­dos Nógrádból valamivel több, 5- 32 milliméter esőt jelentettek a megfigyelőállomások. A Dunántúlon valamivel egyenletesebb volt a csapadék el­oszlása, Komárom-Esztergom és Dél-Baranya térségben nagyjából azonos mennyiséget, 10-53 milli­métert regisztráltak, míg a Pécstől északabbra eső vidéken 4-64 mil­liméter csapadék hullott, eléggé szeszélyes eloszlásban. Az előre­jelzéssel foglalkozók egyébként mindenféle túlzástól óvták az ér­deklődőket: valójában hazánk te­rületén sehol sem volt rekordmeny- nyiségű csapadék. Ennél jóval na­gyobb mennyiségű és főleg egyen­letesebb eloszlású eső után áhíto­zik a föld. Sz. M. (Ferenczy-Europress) Látlelet / Észrevétlen biztonság Ha a cím olvastán bárki is az agyonreklámozott női intim betétre gondol, elkerülhetetlenül csalódnia kell. Egyszerűen nem vagyok abban a helyzetben, hogy tárgyszerűen írhatnék rendszeres használatának előnyéről vagy hátrányáról, s sző­kébb környezetemben sem tudok olyanról, akitől megbízható információkat szerezhetnék. Hä mégis1 megkapott a reklám­mondat, inkább csak azért, mert á biztonságot valóban észre­vétlennek tartom. Kiváltképp a politikai demokrácia körülmé­nyei között. Különösebben ugyan nem idegesítenek a felfegy­verzett egyenruhások, s igazából még az sem lepne meg, ha a közeljövőben több rendőrrel találkoznék az utcán, de ami tűnő­désre késztet, az a biztonságtudat hiánya. Egyre többször olvas­hatunk uganis arról, hogy az állampolgárok félnek. És aki fél, többnyire rendőrért kiált. Csakhogy a közbiztonság minősége nem a rendőrök számával mérhető; még akkor sem, ha a közel­múlt rendőrállami tapasztalatai látszólag ennek ellenkezőjét erősítik meg. Mert azzal, hogy kevesebb bűneset került napvi­lágra, vagy legfeljebb a mára kimúlt Kék fény mulatságosan borzongató élményei alapján ítélkeztek az állampolgárok, a kriminalitás valóságáról keveset lehetett tudni. Nem csupán az ideológiai elleplezés miatt, hanem mert a felderített bűnesetek száma keveseket hozott zavarba. Nem volt jó az előző rezsim, nem lehetett szeretni, de nem volt elvisel­hetetlen. A gyáron belüli munkanélküliek számára sem, akik ugyan éhbérért dolgoztak, de legalábbis minimális bizton­ságtudatban éltek. Ezért is szaporodnak a nosztalgikus vissza­emlékezések, melyek ugyanakkor félrevezetőek is. Különösen ha a politikai szabadság felcserélődik az illuzórikus anyagi biztonsággal. A kettő ugyanis nem helyettesíthető egymással, akárcsak - metaforikusán szólva - a rend szabadsága sem ke­verhető össze a szabadság rendjével. Ha a jelenlegi politikai kurzus „erős embere” rendet akar teremteni, nehezen átlátható szólamait ugyanúgy fenntartással és kétellyel kell fogadnunk, mint méltán elfeledett elődjeiét. Nem mintha nem lenne fontos a rend és a stabilitás, ám nem annak árán, hogy az állampolgá­rok újra félelemben és újra alattvalóként éljenek. Míg az elrettentés vagy megfélemlítés többnyire rövid távon hoz eredményt, igazi sikert csak a demokratikus viszonyok és a demokratikus állampolgári magatartás jelenthet. Ehhez vi­szont arra is szükség van, hogy.az.ikszfő társadalmi elnyomo- rodás, a pusztító szegénység ne szertveíljen több áldozatot. Mert a nélkülözés, a kirekesztettség és a megfosztottság mindig az emberi agressziók feléledésének kedvez, mely rendőrségi esz­közökkel legfeljebb időlegesen korlátozható. Nem szólva arról, hogy az adófizető polgárok pénzét egyetlen kormányzat sem használhatja fel önkényesen. Még az általa kívánatosnak tartott biztonság érdekében sem. Kerékgyártó T. István Moldova György: A félelem kapuja | Egyik munkanapján egy városi telefonhívást kapcsoltak át hozzá a központból, név szerint kérték őt. Csodálkozva vette fel a kagylót, családját megkérte, hogy itt ne keresse, ismerősei közül pedig csak Vojtekovszky ismerte a számát.- Tessék, Martin György. Ágota jelentkezett. A nő máskor két-három sietve elhadart mondat után lecsapta a telefont, most a kényszerű hallgatás alatt felgyűlt indulattal hosszabban átkozódott és fenyegetődzött, kitörései szinte áriákra emlékeztettek. Martin csak sokára tudta elszánni magát, hogy megszakítsa a beszélgetést, a telefon újra és újra felberregett, de nem vette fel újra a kagylót. Be kellett látnia, hogy a nő eddig is nyilvánvaló idegbaja újabb, veszélyesebb szakaszába lépett. Képtelen volt figyelmét az előtte fekvő újságokra összpontosítani, ült még néhány percig az asztal mellett, aztán elrakodott. Nem szerette volna, ha a felesége megérzi rajta a nyugtalanságot, gyalog ment hazáig, hogy kiszellőztesse a fejét. Otthon nagy megkönnyebbülésére Vojtekovszky várta, mikor magukra maradtak, beszámolt neki a hívásról. A költő összehúzott szemmel hallgatta:- Nem kellene hagynod, hogy így a fejedre nőjön.- Már mondtam neked, hogy egyszerűen megbénulok, ha elkezd átkozódni. Mit csináljak?- Fel kellene venned a szövegét magnóra, és megijeszteni, hogy feljelented rágalmazásért.- Mit szólnának hozzá bent a követségen?- Nem kell hogy megtudják. Játszd a saját magnódra. Nem olyan bonyolult, egy kis mikrofonnal és egy sima csatlakozó kábellel meg lehet oldani.- Ezek ávós módszerek. Vojtekovszky széttárta a karját:- Mint tudjuk: ellenségeinktől tanulhatunk a legtöbbet. Ha az nem jó, amit ajánlok, akkor mihez akarsz kezdeni? Ez a nő eddig mindenütt bemószerolt, számíthatsz rá, hogy a nagykövetet is megkeresi és feljelent nála.- Ettől nem félek, látni fogják, hogy komplett őrült. Különben sem tudom megakadályozni, hogy akár holnap beállítson hozzá. Csak két dologtól félek. Először attól, hogy a rendőrség kapcsolatot talál vele, és valamilyen formában felhasználja ellenünk. Megpróbálnak erkölcsileg lejáratni a nyilvánosság előtt.- Mennyit tud ez a nő rólad?- Azokról az időkről, amiket együtt töltöttünk, elég sokat. Azt hiszem, naplót is vezetett.- És feltételezem, volt mit jegyezgetnie, az ember az ágyban adja ki magát leginkább. Valahogy el kell ütni az időt két numera között. Azzal együtt nem hiszem, hogy az elhárítás túl sokat kezdhetne ezzel a nővel. Egy demokratikus országban veszélyes vona, ott le lehet járatni valakit erkölcsi rágalmakkal, de egy diktatúrában inkább rokonszenvet kelt, ha megtámadnak. Szóval, ezért ne izgasd magad. Mi az a másik dolog, amire gondolsz?- Valamilyen kiszámíthatatlan, őrült akcióba kezd, felgyújtja a lakásomat vagy megöl valakit a családomból, sósavat önt a szemembe. Úgy érzem, mintha egy időzített bomba ketyegne a közelemben. 151

Next

/
Thumbnails
Contents