Új Néplap, 1992. május (3. évfolyam, 103-127. szám)
1992-05-28 / 125. szám
I CSILLAGSZÍNHÁZAK Kiállítások, hangversenyek Karcagon A karcagi református templomban (képünkön) több hangversenyt is tartanak a nyáron Karcagon Kováts Mihály és kora című időszaki kiállítás augusztus 31-ig látható a Helyőrségi Művelődési Házban. Megtekinthető kedd és csütörtök kivételével naponta 14-18 óráig. Június közepén időszaki kiállítás nyílik a Györffy István Nagykun Múzeumban „Kovácsremekek" címmel. A tárlat a múzeum anyagából és a helyi alkotók, mesterek munkáiból készül. Nyár végéig látható a múzeumi nyitva tartás szerint. Június 30-án a Déryné Művelődési Központban Bugyik Lajos karcagi fafaragó és Gy. Vad Erzsébet festőművész kiállításának megnyitására kerül sor. Megnyitja: dr. Bellon Tibor múzeumigazgató. Az Erkel F. u. 1. szám alatt lévő Kántor Sándor Fazekasház állandó kiállítása látható. A József A. u. 6. szám alatt lévő Népi Iparművészeti Szövetkezet Bemutatótermét előzetes bejelentés alapján tekinthetik meg az érdeklődők. Június 14-én a református templomban Koppány Mária és Szöllősi Gábor (a karcagi zeneiskola tanárai) hangversenye lesz. Július 20-án 19 órától a II. Világháborús Emlékmű Alapítvány és a Nemzeti Filharmónia szervezésében jótékony célú hangversenyt tartanak a református templomban. Közreműködnek a Budapesti Vonósok és Ruha István. A művészek tiszteletdíjukat az Emlékmű Alapítvány javára ajánlották fel. Augusztus 30-án 19 órától a Déryné Művelődési és Ifjúsági Központ az önkormányzat és a Nemzeti Filharmónia közös szervezésében Ella István ad orgonahangversenyt a eformá- tus templomban. Július 17-én, 29-én és augusztus 18-án „Nyáresti szerenád" címmel szabadtéri koncertet ad a Városi Vonós Kamara- zenekar és a Városi Vegyes kar a Déryné Művelődési Központ előtti téren. Augusztus 20-án a városi ünnepség keretében a Múzeum Parkban a nemrégen alakult „Puszta" szalonzenekar tart koncertet. A könnyedebb műfaj kedvelőinek figyelmébe ajánljuk július 11-én ugyancsak a művelődési központban az Anna- bált. Június 26-tól július 7-ig a Berekfürdői Ifjúsági Táborban a Gyermekek Háza szervezésében fazekastábort nyitnak általános iskolások részére. Július 6-tól 18-ig Karcagon lesz a „SZÉP Tábor", amelyen Hajdú-Bihar megyei egyetemisták és középiskolások vesznek részt. Napi hat órában városszépítő tevékenységet végeznek. A tábor helye: a gimnázium Kossuth téri kollégiuma. Fazekas népfőiskola Mezőtúron Sok érdekes lehetőség közül választhatnak a kikapcsolódásra, művelődésre vágyó mezőtúriak az elkövetkező hónapokban. Május 30-án nagyszabású gyermeknapi rendezvény lesz, melyen családi sportvetélkedők, szendvicsparti, járműbemutató, divatbemutató, manuálstúdió, karatebemutató és Tátikaverseny, valamint táncház közül választhatnak a jelentkezők. A nap nagy eseménye minden bizonnyal a Pa-Dö-Dö-koncert lesz. Május 31-én 9 órakor gyógynövény gyűjtő túrára indulnak az érdeklődők a közösségi ház elől. Június 4-én 19 órakor a Petőfi úti színházteremben Gergely Róbert nagyszabású show-műsora kínál kikapcsolódást, kellemes szórakozást. Nyáron ismét megnyitja kapuit a már hagyományos mezőtúri képzőművészeti alkotótelep. A meghívottak köréről a közeljövőben döntenek. A nyár második felében a Badár-házban fazekas alkotótábor működik majd, mely elsősorban a fiatal fazekasok szakmai találkozója lesz. A Kvalitás Pedagógiai Betéti Társaság fazekastábort hirdet gyermekek számára is. Viola László vezetésével pedig fazekas népfőiskola teremt lehetőséget az érdeklődők számára. Augusztus 28-29-30-án a kistermelők és kertbarátok országos kiállításának színhelye lesz Mezőül r, melyhez 30-án a hagyományos túri vásár csatlakozik. Mezőtúron az idén is megnyitja kapuit a hagyományos képzőművészeti alkotótelep. Képünkön a telep egyik alapítója, Győrfi Sándor tavaly nyáron CSILLAGSZÍNHÁZAK Szegedi Szabadtéri Játékok 6720 Szeged, Klauzál tér 3. Tel.: 62/11-733,12-802; Fax: 62/11-953 A jegyigényeket a beérkezés sorrendjében előjegyezzük, majd májustól utánvétellel folyamatosan postázzuk a megadott címre. A postaköltség a vásárlót terheli. Szegedi vásárlóink személyesen vehetik át jegyirodánkon a belépőiket. Az előadásainkra váltott jegy bemutatása esetén a MÁV 50 százalékos vasúti kedvezményt biztosít. Kérjük, a megrendelőkockába írja be, melyik napra és milyen áru jegyet igényel. Az X-szel jelölt jegyek elkeltek! DÓM TÉR llelyiímk L a Manrha lovagja rates Játék £ V M agyar lakodalmas acplinc Helynrok C armen opera Macskák musical VII. 24. VII. 25. VII. 26. Ml. 31. VIII. 1. vili. 13. Vili. 14. VIII. 15. vili. 19. MII. 2(1. MII. 21. Villa 22. 500 X X 270 ■Gr 500 X X X X X X 400 X 220 400 X X X X X X 300 X 170 X 300 X X X X X 200 120 200 X X X X 100 70 100 Az ugató madár Sütő András drámájának ősbemutatója Gyulán Gyulán található az Alföld egyetlen középkori téglavára, amelynek derékvár saroktornyát 1482-ben Corvin János építtette. A vár önmagában is érdekes látnivaló, 1964-től pedig a színházbarátok egyik nyári Mekkája. Ekkor nyitotta meg ugyanis kapuit a történelmi levegőt árasztó falak között a Gyulai Várszínház, amely azóta is kitart azon elhatározása mellett, amely szerint minden évadban egy határokon kívül élő magyar alkotó darabját is bemutatja. így például Gyulán ismerhette meg először az itthoni közönség Székely János Caligula helytartója című, a hatalom kérdéseit, lehetőségeit filozofikus mélységekig elemző drámáját. A darab Harag György rendezésében parádés szerep- osztásban - Óze Lajos, Lukács Sándor, Hegedűs D. Géza - a Várszínház egyik legemlékezetesebb ősbemutatója volt. Az idei évadban ismét egy Erdélyben élő magyar író, Sütő András Az ugató madár című történelmi drámájának ősbemutatójával vonzza Gyula a színház barátait. A drámát Sík Ferenc rendezésében a Nemzeti Színház és a Gyulai Várszínház közös produkciójában július 2-án, 3-án, 4-én és 5-én nézheti meg a közönség. Az évad egyébként június 21-én Gulyás Dénes ária- és dalestjével kezdődik. Ezt követi június 23-án és 24-én Erkel Ferenc Bánk bán című operájának bemutatója a Kolozsvári Magyar Opera és a Várszínház előadásában az ugyancsak kolozsvári Dehel Gábor rendezésében. A vár előtti tavon lévő színpad lesz a helyszíne Kacsóh Pongrác János vitéz című daljátékának, amelyet Gulyás Dénes rendez ugyancsak a Nemzeti és a Várszínház tagjainak szereplésével. A darabot július 10-15-ig naponta játsz- szák. Július 17-20-ig Mikszáth Kálmán A Nosztyfiú esete Tóth Marival című regényéből készült vígjátékot adják elő a várban. Az előadást Gáli László rendezi. Az évad záró színházi előadásaként Shakespeare Machbeth című tragédiája lesz műsoron Sík Ferenc rendezésében. A darabot augusztus 13-16-ig nézhetik meg az érdeklődők. Végül augusztus 22-én és 23-án A magyar líra fesztiváljával ér véget az idei gyulai nyár. A gyulai vár, a mellette lévő tószínpadon már eddig is sok emlékezetes előadást láthattunk