Új Néplap, 1992. május (3. évfolyam, 103-127. szám)
1992-05-27 / 124. szám
1992. MÁJUS 27. 7 Sport—hirdetés Győzött aj et-ski Abádszalókon Egy igazi amatőr a dobogó harmadik fokán Szabadka is szaporítja a szolnoki Challange Day-pontokat Vasárnap reggel csípős északkeleti szél fogadta az abádszalóki Attila-öböl partján az első hazai tavi vízisí és jet-ski mezőnyét. Gonosz víz ez - mondta dr. Varga Imre, a motorcsónak-szövetség elnökségi tagja, látva a szél korbácsolta hullámokat, és egyúttal jelezte, a vízisí egyelőre elmarad. A jeteseket viszont nem zavarták a hullámok, a pilóták felöltötték a kötelező védőfelszerelést, a bukósisakot és a mentőmellényt. Elbúgtak a pompás gépek, és már a pálya belövésekor sejteni lehetett, hogy két korábbi motorversenyző, Sümegi László és Major Sándor játsszák majd a főszerepet, mivel mindketten fantasztikus tempót diktálva, bravúrosan kerülgették a bójákat. Az ünnepélyes megnyitóra aztán a nap is előbújt a felhők mögül, és Vincze Ferenc polgár- mester szépszámú néző előtt köszönthette a vendégeket és a versenyzőket. A ceremónia után Varga István vezető bíró engedélyt adott az első futam elindítására. Először az ülőgépek ötfős mezőnye vágott neki a távnak, itt indult a tavalyi bajnok Herkely Tibor és Major Sándor - aki egy vadonatúj hatötvenes Kawasakit lovagolt, amit az US A-ban tuningol- tak. Az állórajt után Major, mint a puskagolyó lőtt ki, és a többiek három körön át csak a motorja után húzott vízfüggönyt csodálhatták. Az álló gépek között rajthoz állt egy igazi amatőr is, Czel- ler Béla - a Mikromatika Holding vezérigazgatója -, aki nem kis meglepetésre az első futamban a második helyen ért célba egy szériagéppel. A 70-80 kilométeres sebességgel száguldó Yamahák és Kawasakik pilótái végül is háromhárom futamot teljesítettek, ami alatt akadt több bukás is, de baleset szerencsére nem történt. Az erős hullámzás miatt a vízisíverseny ezúttal ugyan elmaradt, de a nézők láthattak egy-két látványos bemutatót: a Varga testvérek hármas gúlát építettek, Dörflinger Diana és Takács László pedig hatbójás szlalomot mutattak be. Az Eldorádó Idegenforgalmi Holding pénzdíjas versenyét az ülőgépek kategóriájában Major Sándor, az állógépek között Sümegi László nyerte. Mindketten hatötvenes Kawasakival indultak. Az állógépek mezőnyében a dobogó harmadik fokára Czeller Béla állhatott fel, akit a Sárga Csikó fogadóban megtartott eredmény- hirdetésen pezsgővel locsoltak le versenyzőtársai, úgy, ahogy az a Forma-1-ben szokás. Lengyel Ha tudnák a szabadkai kisdiákok, hogy akarva-akaratlanul a Kihívás Napja nemzetközi sportakció felhajtásába pottyannak bele Szolnokra való érkezésükkor . . . Ezzel „külsősként” is javítják a megyeszékhely részvételi arányát. A MÁV MTE és a határszéli déli szomszédaink között hosszú évekkel ezelőttre nyúlik vissza a baráti kapcsolat, amelynek eredményeként régóta kölcsönös meghívások és látogatások „pecsételték meg” a jószomszédságot. Ez folytatódik a mai napon (május 27-én), amikor is a Véső utcai sporttelepen, 15 órakor Szolnok-Szabadka nemzetközi atlétikai csapatversenyt rendeznek, a sportcsarnokban 15.30- kor pedig a leány kosárlabdázóik mérkőznek a mieink legjobb diákjaival. Az atléták vetélkedésében 13- 14-15 évesek állhatnak rajthoz, s a két csatározó mellé pontversenyen kívül, a rendező MÁV MTE atlétikai szakosztálya meghívta a megye másik bázisát, Törökszentmiklósi. Az első három helyezettek éremdíjazásban részesülnek, a pontverseny győztese pedig a város atlétikai szövetsége által felajánlott serleget nyeri el. A versenyszámok a következők: fiú 100 m, 300 m, 800 m, 4x100 m, súlylökés, gerelyhajítás, magasugrás; leány 100 m, 300 m, 600 m. 4x100 m, súlylökés, gerelyhajítás és távolugrás. Ugyanezen a napon kerül sor a gyermek korcsoportosok (12 évesek) csapatversenyének megyei döntőjére, ahol az első helyezett együttes jogot nyer arra, hogy az országos finálén indulhasson. A kisdiákok 60 méteres síkfutásban, távolugrásban, kislabdahajításban és egy speciális váltóban mérik össze erejüket, utóbbi tagjainak 600,300,800, végül ismét 300 métert kell teljesíteni. Országos csúccsal bajnok a MÁV MTE serdülőleányváltója Nagy sikerrel végződött a Budapesten megrendezett országos váltóbajnokság a Szolnoki MÁV MTE serdülő sprinter lányai számára, hiszen - igaz, esélyesként érkezve - magabizos győzelmet arattak a 4x 1 00 méteren (idejük: 47,81 mp) a fő vetélytárs Csepel előtt. Mindezt úgy, hogy az országos egyesületi csúcsnál sem adták alább. A bajnokcsapat tagjai: Petrezselyem Anita, Molnár Mónika, Sándor Judit, KanyóDóra, edzőik: Ba- lasi Péter, K. Szabó János, Fuchs Géza. Hajszál híján dupláztak a lányok, 4x200 méteren a legjobb futamidővel kerültek a döntőbe, ahol túlváltás miatt kizárták őket - így egy bajnoki címmel kevesebb került a MÁV MTE „számlájára”. A legkisebbek, a 13 évesek porondra lépése és szereplése évről évre az utolsó pillanatig rejtély, nem tudni, honnan milyen „anyag” nyújtja be igényét az érmekre. Nos, idén első alkalommal a szolnoki lányok tették le a névjegyüket, ugyanis a Kovács, Őszi, Keskeny, Koczka öszeállítású kvintett szintén aranyéremmel tért haza (edzőik: Fuchs Géza és Retkes Tibor.) A 4x200 méteres felnőtt női váltó a harmadik helyen végzett (2,47,0 p.) Szekeres, Sándor, Gedei, Sütő összeállításban. További eredmények: ötödik: 4x300 mserd. „B” fiúk (2,57,5 p.) - Muhari. Molnár. Tárnái. Oláh; a 4x100 m serd. „B” leány - Molnár V., Mészáros, Oláh, Gyulai, valamint a 4x800 m serd. „B” fiúk (8,49,0 p.) - Muhari, Oláh, Fehér, Visnyei. Hatodik: 4x100 m serd. „A ” fiúk (45,18 mp) - Deme, Csömör, Farkas, Tímár. Az egyesület összesen 145 bajnoki pontot szerzett. Mai műsor Labdarúgás. Magyar Kupa megyei selejtező, második forduló: Jánoshida-Besenyszög, Varga F„ Jászszentandrás-Jászberény, Bán, Jászárokszállás-Jászkisér, Tombor, Pusztamonostor-Szászberek, Sebestyén, Nagykörű- Jászapáti, Veres S„ Tiszaföldvár- Kunszentmárton, Varga Gy., Kunhegyes-Mezőtúr, Ferenczi, Tószeg-Rákóczifalva, Nagy R., Rákócziújfalu-Törökszentmiklós, Tóth S„ Martfű-Szolnoki MÁV MTE, Földi. Kezdés egységesen 17.00 óra. Döntetlen esetén az alacsonyabb osztályú csapat jut tovább. Azonos osztályúak mérkőzésén döntetlennél 2x15 perc hosszabbítás következik, ha akkor sincs döntés, tizenegyes rúgásokkal döntik el a továbbjutást. Korábban: Újszász-Szolnoki Cukorgyár 0-1, Tiszafüred-Karcag 2-2. Előkészületi mérkőzés: KSE- Debreceni VSC, Karcag, ligeti sporttelep, 16.00. Labdarúgás Tisztes helytállás OB I. Női bajnokság: Szolnoki TE-Renova Spartacus 1-3 (1-1) Tiszaligeti stadion, 100 n„ v.: Kormos Szolnoki TE: Bauerné-Sziksza- iné, Mező, Pálszabó, Lajkó-Mus- tár (Mészárosné, Szajkó), Aknainé, Lévai-Retter (Csernai), Pádár, Molnár. Edző: Munkácsi József A jó iramú, színvonalas mérkőzésen rendkívül fegyelmezett csapatjátékával a szolnoki együttes méltó ellenfele tudott lenni az ország legjobb női profi csapatának. Góllövők: Lévai, ill. Bajkó, Nagyabonyi, Bárfy. Jók: a hazai csapat valamennyi játékosa, ill. Fülöp, Bajkó, Oláh, Balogh. Felvételünk a verseny egyik izgalmas pillanatát örökítette meg. (Fotó: Mészáros) Az aranyérem mellé országos egyesületi csúcs dukált. Akik részesei voltak (balról jobbra): Sándor, Kanyó, Molnár, Petrezselyem. (Fotó: Novák) PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI MUNKAÜGYI TANÁCS pályázatot hirdet a Szakképzési Alap 1992. évi decentralizált keretéből elnyerhető támogatásra Az 1990. évi LVIII. és az 1990. évi Cili. törvénnyel módosított, a szakképzési hozzájárulásról és a Szakképzési Alapról szóló 1988. évi XXIII. törvény alapján a Szakképzési Alap a gyakorlati oktatással összefüggő beruházási támogatást szolgálja. A pályázat keretében támogatást kaphatnak azok a JNK-Szolnok megyei hozzájárulásra kötelezett gazdálkodó szervezetek (és egyéb munkaadók), valamint középfokú szakoktatási intézmények, amelyek a tanulók gyakorlati oktatását végezve új gyakorlóhelyek létesítésére, vagy a meglévők bővítésére, tárgyi feltételeinek fejlesztésére vállalkoznak. Pályázni lehet olyan programmal, kezdeményezéssel, amely:- hozzájárul a középfokú iskolai szakoktatás struktúrájának fejlődéséhez, az igényeknek megfelelő új szakok, szakmák gyakorlati oktatási feltételeinek megteremtéséhez,- elősegíti a privatizáció következtében megszűnő gyakorlati oktatási helyeket pótló üzemelő, vállalkozó típusú, gyakorlati oktatási célú létesítmények kialakítását, bővítését és felújítását. A pályázatok elbírálásánál a bizottság kiemelten veszi figyelembe a következő szempontokat: 1. A pályázó vállalat, egyéb munkáltató a támogatást a gazdasági szerkezetátalakítást segítő szakmai képzés gyakorlati oktatása fejlesztésére kívánja fordítani, új típusú és tartalmú korszerű technikai feltételrendszert alakít ki. 2. Az iskolai pályázó gyakorlati oktatást szolgáló létesítményt alakít ki, illetőleg a meglévő létesítmény kapacitását növeli, tárgyi feltételeit korszerűsíti, mert a környezetében lévő gazdálkodó szervezetek a gyakorlati oktatást megszüntették. A pályázat benyújtásának határideje: 1992. június 20. A pályázatot a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Munkaügyi Központ átképzési osztályára kell leadni 5 példányban. A pályázat elkészítéséhez további információt , valamint pályázati adatlapot a munkaügyi központ átképzési osztályán lehet igényelni. (Szolnok, Kossuth L. 11. fsz. Telefon: 56/34-920) *84,161/ 1*