Új Néplap, 1992. május (3. évfolyam, 103-127. szám)

1992-05-18 / 116. szám

1992. MÁJUS 18. Sportextra 7 Atlétika. Megyei ifjúsági és serdülő „A” pályabajnokság Hová tűnt a bajnokság presztízse? Az atlétikában dolgozó szakemberek az utóbbi években ahhoz már kezdtek hozzászokni, hogy egy felnőtt verseny vagy kiabál az érdektelenségtől, vagy a fiatalok „pótolják ki” ki a mezőnyt. De hogy újabban az utánpótláskorúak baj­nokságán (hangsúlyozom: bajnoksá­gán) is csak lézengenek a pályán ... A hét végén, a Véső utcában az ifjúsági és serdülő „A” korosztályban összesen ti­zenhárom szám nem került megrende­zésre - indulók hiányában ( az ifjúsági nők járultak leginkább ehhez az adat­hoz). És akkor még nem ejtettünk szót arról, hogy nem egy sportoló csupán önmagával vagy egy-két vetélytárssal vette fel a küzdelmet. De miért? Sokba kerül az utazás? Vagy középiskolás ko­rukra kiöregednek a korábban tehetsé­gesnek látszó gyerekek? Avagy néhány vidéki bázistól és Szolnoktól eltekinve megszűnt az atlétika a megyében? A legnépesebb mezőnyt a dobószá­mok vonzották, ahol ugyebár a dobókö­rök minőségében minimális a különb­ség az országos szinthez képest. A hely­bélieken kívül Törökszentmiklós men­tette a megye becsületét, hozzájuk Me­zőtúr, Jászberény, Kisújszállás csatla­kozott egy-két fővel. A megyeszékhely és Miklós között különverseny alakult ki az aranyérmek tekintetében, a végel­számolásnál minimális, egy „fa” kü­lönbséggel a házigazdák kerekedtek fe­Repülanehéz„kő'\majd45 méter­re áll meg - Présel László még az ifjú­ságiakat is biztosan verte A kisebbik Bertán, Gábor a feltörekvő miklósi reménységekhez tartozik Szabadkáról jöttem, mesterségem címere ...? Hoppá, amott mintha egy ismeretlen arc tulajdonosa méricskélne a súlylökőköméi. Közelebb érve kiderül, az ismeretlen csupán régen látott, hiszen Majercsik László, a Szolnoki MÁV MTE hajdani trénere tért vissza a Véső utcai sporttelepre. Másfél éves szabadkai szerződésének lejárta után vonultunk félre egy rövid szóváltásra.- Amikor megkerestek a szabadkaiak, kihívásnak éreztem, hogy elmenjek. Kíváncsi voltam, vajon teljesen ismeretlen emberekkel is meg tudom-e azt valósítani, amit itthon. Megítélésem szerint sikerrel jártam, mert kintlétem alatt métereket fejlődtek a gyerekek, ráadásul a jugoszláv korosztályos országos bajnokságokon többen dobogósok voltak.- Óhatatlan, hogy Jugoszláviát érintve ne kérdezzünk rá a politikára ...- A közvetlen háborús események minket nem érintettek, viszont furcsa volt látni, hogy a fiúk közül sokan inkább megbuknak az érettségin, csakhogy ne kelljen elmenniük katonának. Nem beszélve arról, hogy a középiskolások közül sokan Szeged felé kacsingatnak.- Itthon hogyan tovább?- Volt egy ígéretem az egyesülettől, hogy ha hazajövök, visszavesznek főállású edzőnek. Am most kiderült, nincsen státusz, így csak tengek-lengek. Ha ezt előre tudom, akkor ki sem megyek, őszintén szólva azt isfurcsánnak találtam, hogy amikor karácsonykor itthon voltam, akkor közölték, hogy február 28-án, azaz tíz hónapja megszűnt a szerződésem. lül. Persze vitathatalan, hogy kiemelke- 400 m: Szászi Péter (Kisújszállás) 54,8 dő munka folyik a szomszéd városban. Amellett, hogy Jávor tanár úr töretlenül folytatja munkáját a Székácsban, a kö­zépiskolás évek alatt szinte a nulláról kikupálva tanítványait, mára beértek Bertán István fiai (szó szerint élükön két saját gyermekével). Egyénileg Búzás Norbert teljesítménye emelkedett ki, a kiváló sportoló egymaga öt győzelmet könyvelhetett el. Négyszeres bajnok lett Mondok Ágnes - igaz, mérsékelt ered­ményekkel, elvétve ellenfelekkel -, míg triplázott Kanyó Dóra és Bertán Zoltán. Győztesek és a jobb eredmények: Fiúk, serdülő ,,A”: 100 m síkfutás: De­rne Viktor (Baross SZKI) 10,9 mp, 200 m: Deme 23,7 mp, 2. Hegedűs József (Sz. MÁV MTE) 24,1 mp,400 m: Csősz Róbert (Sz. MÁV MTE) 60,3 mp, 800 m: Csősz 2,14,8 mp, 1500 m: Szabó Fülöp (Jászberény) 4,23,5 mp, 3000 m: Hoffer Róbert (Sz. MÁV MTE) 10,05,0 p„ 5000 m: Karsai Henrik (Törökszent­miklós, Székács SZKI) 17,26,3 p„ 110 m gátfutás: Babella Zoltán (Törökszent- mikósi SE) 16,6 mp, 300 m gátfutás: Tóth Nándor (TSE) 45,0 mp, 2. Szabó Zoltán (Jászberény) 45,3 mp, távolug­rás: Tóth 595 cm, magasugrás: Bertán Gábor (TSE) 190 cm, súlylökés: Biber Zsolt (Baross SZKI) 14,57 m, gerelyha­jítás: Bertán G. 56,42 m, 2. Szabó Attila (Sz. MÁV MTE) 49,72 m, diszkoszve­tés: Présel László (Sz. MÁV MTE) 45,76 m, 2. Biber 40,60 m. Lányok: 100 m síkfutás: Sándor Judit (Sz. MÁV MTE) 12,8 mp, 200 m: Kanyó Dóra (Sz. MÁV MTE) 26,4 mp, 2. Sándor 26,6 mp, 400 m: Kanyó 60,7 mp, 1500 m: Boros Boglárka (Mezőtúr) 6,21,7 p„ 3000 m: Mészáros Eszter (Ruhaipari SZKI) 14,34,8 p„ 100 m gátfutás: Ka­nyó 16,41 mp, távolugrás: Ács Mónika (Kisújszállás) 430 cm, magasugrás: Ge- dei Brigitta (Sz. MÁV MTE) 155 cm, súlylökés: Albert Ildikó (Szolnok, Egészségügyi SZKI) 9,45 m, gerelyha­jítás: Albert 39,82 m. Ifjúsági, fiúk: 100 m: Káldi Róbert (Székács) 11,6 mp, 200 m: Búzás Norbert (Székács) 24,1 mp, mp, 800 m: Besenyi István (Sz. MÁV MTE) 2,03,5 p„ 1500 m: Besenyi 4,19,9 Az élen futó Besenyi István két aranyérmet zsebelt be p„ 3000 m: Deák Tibor (Jászberény) 9,58,4 p„ 5000 m: Deák 18,01,4 p„ 110 m gátfutás: Búzás 16,0 mp, 400 m gát­futás: Búzás 62,9 mp, távolugrás: Búzás 630 cm, 2. Bertán Z. (TSE) 628 cm, hármasugrás: Bertán Z. 13,04 m, ma­gasugrás: Kovács István (Sz. MÁV MTE) 190 cm, súlylökés: Búzás 13,37 m, gerelyhajítás: Fodor Zsolt (TSE) 54,66 m, diszkoszvetés: Bertán Z. 38,56 m. Lányok: 100 m síkfutás: Fehér Tün­de (TSE) 12,5mp, 100 m gátfutás: Mon­dok Ágnes (TSE) 17,14 mp, távolugrás: Mondok 520 cm, magasugrás: Mondok 150 cm. gerelyhajítás: Mondok 36,06 m. Kocsis Erika Fotó: Novák Károly Férfi kézilabda NB I./B Kétszemélyes csapat Törökszentmiklósi SE-Dunapack 15-15 (8-8) Törökszentmiklós, 500 n., v.: Sebők, Taizs TSE: Fejes-Mester, Sípos 1, Danyi 13 (8), Medgyesi, Laki, Csuti. Csere: Tajthv (kapus), Baranyi, Kiss 1, Gyá- nyi, Zsíros. Edző: Kocsis Lajos Dunapack: Fekete-Teleki 2, Majo­ros, Tótok 1, Csányi 4, Somjai 2, Vol- ner 5 (4). Csere: Szemján (kapus), Márczi, Brukner 1, Farkas. Edző: Leiner Ferenc Kiállítások: 2, ill. 10 perc. Hétméte­resek: 8/8, ill. 4/4. Bronzrangadót játszottak szombaton Törökszentmiklóson, a hazaiak nyomá­ba szorosan felzárkózott, dobogóra pá­lyázó csepeliek vendégeskedtek a Ber­csényi Gimnázium sportudvarán. Olyan magas csapattal kezdett a TSE, ami már nemzetközi szinten is számot­tevő lenne, mégsem tudta megakadá­lyozni, hogy a Dunapack átlövői meg­oldhatatlan feladat elé állítsák Fejes ka­pust. Míg a vendéglátók közül többen Medgyesi (sötétben) csak védeke­zésben nyújtott elfogadhatót alibi kézilabdát játszottak, és csak Da­nyi „hozta’ ’ megszokott formáját, addig a másik oldalon megoszlott a tehervise­lés. Hol Csányi bombázott a hálóba a felhők közül, hol Teleki vette be a kaput a szélről. Kapkodtak, idegeskedtek a miklósiak, megpróbálták felgyorsítani a játékot, sikertelenül. A félidő közepétől egyre keményebb, durvább lett a csepe­liek védekezése, ezt Mester kivert foga bánta. Ráadásul Laki ismét súlyos térd­sérülést szenvedett, így pályára léphet­tek a „kisemberek” is. A folytatásban sem sokat változott a mérkőzés képe, a hazai „mesterlövé­szek’ ’ naggyá tették az ellenfél portását, ám képtelenek voltak a hálóba találni. Egyedül Danyi keze nem remegett, zsi­nórban értékesítette a jogosan megítélt heteseket. Szerencsére Tajthy „felnőtt” az átlövő mellé, időnként szinte megba­bonázta a vendégeket. Kettőjük remek teljesítménye végül egy pontot hozott a TSE „konyhájára”, de nem ártana, ha néhány miklósi sztár összekapná már magát, hiszen nemcsak a gyengébb el­lenfelekkel szemben, hanem a rangadó­kon is produkálni kellene valami mara­dandót. (gj) Edzésjellegű mérkőzések Pénteken a második fordulót bonyolítot­ták le a vízilabda Olimpiai Kupában. Ezút­tal egy másik csoportban szerepelt a Szol­noki Vízügy RC Cola csapata. A hosszú bajnoki szünet kitöltésére szervezett kupá­ban válogatottjaik nélkül játszanak az együttesek, és ez csökkenteni látszik a tor­na értékét. A mérkőzések edzésjellegűek, nem a bajnoki mérkőzéseken megszokott erőbedobással küzdenek a játékosok. A legfontosabb cél az edzésben mara­dás, aztán a feltörő fiatalok beépítése, va­lamint több játéklehetőség biztosítása azoknak, akik a bajnoki összecsapásokon kevesebbet játszanak. A szolnoki csapat­ban így kapott több játéklehetőséget Kiss A., Krasznai G. és Vargyas. A magyar juniorválogatottnak pedig - amelynek két erőssége a szolnoki Nagy T. és Lukács - kitűnő alkalom a felkészülésre és az ösz- szeszokásra a nyári Európa-bajnokság előtt. A mérkőzések színhelye ezúttal a Hajós Alfréd uszoda volt. A juniorok foly­tatták jó szereplésüket, biztosan győztek a BVSC ellen. A Szolnok két mérkőzést játszott. Szolnoki Vízügy RC Cola - Bp. Spar­tacus 13-10. A Szolnok gólszerzői: Mol­nár 4, Tóth Cs., Mohi, Lihótzky, Magyar 2-2, Kiss A. Tungsram SC - Szolnoki Vízügy RC Cola 8-5. A szolnoki gólszerzők: Mohi 2, Molnár, Krasznai G„ Magyar 1-1. A kö­vetkező fordulót május végén játsszák, a Szolnok ellenfele a BVSC lesz. „Zeke” Fogynak a napok a barcelonai olimpia kezdetéig, de az a tendencia látszik érvényesülni Szekeres Judit dekáinak számát illetően is. „Zeke” egyébként sem volt egy teltkarcsú alkat, most viszont még edzője, Ba- lasi Péter sem rejtette véka alá ez irányú örömét, újságolva, hogy tanít­ványának súlya már az 55 kilót sem éri el. Ja, hogy nemrégiben ért véget a kéthetes, formiai (Olaszország) edzőtábor, ahol a válogatott társakkal már az ötkarikás játékokra való for­mába hozás jegyében koptatták a re- kortánnal együtt súlyukat? Az edzéseredmények azt mutatják, hogy Jutka minden eddiginél jobb „állapotban” néz a versenyidőszak elé, hiszen sorra futja egyéni csúcsait. Ezek után nem meglepetés, hogy a május végi zalaegerszegi idénynyi­tón egyéni rekorddal, azaz 54 mp kö­rüli idővel szeretne kirukkolni 400 m síkon. A Barcelonába utazó 4x400-as vál­tóba egyelőre hatan pályáznak, rajtuk kívül nem szabad elfeledkezni az ön­jelöltekről sem. így érthető, hogy nagy a „túljelentkezés” az utazó öt (tartalékkal együtt) helyre. A fedett pályás versenyek óta Judit nagy segítséget kapott munkahelyé­től, a Hetényi Géza Kórház patoló­giai osztályától, hiszen lehetővé te­szik számára a rendszeresen edzőtá­borokat és a fővárosi edzéseket.

Next

/
Thumbnails
Contents