Új Néplap, 1992. május (3. évfolyam, 103-127. szám)
1992-05-15 / 114. szám
1992. MÁJUS 15. Sport—hirdetés Grundbirkózás Elsöprő hazai siker A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Diáksport Tanács, a megyei birkózószövetség és a JSE birkózószakosztálya Jászberényben, a Kossuth Ál tornatermében rendezte meg az országos grundbir- kózó-bajnokság területi döntőjét, az I. korcsoportosok részére. A versenyen három megye - Pest, Hajdú-Biharés Jász-Nagykun-Szolnok - két-két legjobb csapata vehetett részt, akik közül a püspökladányiak kivételével mindenki megérkezett a Jászságba. Kaposvári Géza - a megyei szövetség elnöke - megnyitóját követően kezdődtek meg a küzdelmek, melyekben az 1982. január 1. és 1983. december 31. között született gyerekek vettek részt. Az együttesek körmérkőzéses lebonyolítási rendszerben mérkőztek egymással, minden csapatgyőzelem egy pontot ért. A tíz súlycsoportban zajló erőpróba során számos esetben csak a hosszabítás hozott döntést, ezek után érthető, hogy a kétperces birkózóidőt követően néhány csata még 6-8 percig is eltartott. Az első kör után látható volt, hogy a jászberényi Bajcsy Ál gárdája kiemelkedik a mezőnyből. Kári László tanítványai a későbbiekben is minden mérkőzésüket fölényesen nyerték, és biztosan szerezték meg az országos finálét jelentő első helyet. A házigazdák örömét a Bercsényi Ál tanulói tették teljessé, hiszen Kiss Attila fiai ceglédi és debreceni ellenfeleiket legyőzve a második helyen végeztek. A győztes csapatból külön említést érdemel Hajdú Valter, Rafael László, Borics Dániel, László Szabolcs és Kovács József teljesítménye, ők az országos döntőben is győzeltpi eséllyel lépnek szőnyegre. A bajcsysok többi tagja: Mihály Szabolcs, Deák Gergő, Lakatos Norbert, Kovács Péter, Bagi Zoltán, Kocsis Tamás, Balogh Endre, Major László. A részletes eredmények: Bajcsy-Szoboszlói Ál 7:3, -Mészáros Ál 8:2, -Bercsényi Ál 8:2, -Földvári Ál 9:1. Bercsényi ÁISzoboszlói Ál 6:4, -Földvári Ál 6:4, -Mészáros Ál 8:2, Mészáros Ál-Földvári Ál 8:2, -Szoboszlói Ál 8:2, Földvári Ál-Szoboszlói Ál 6:4. A területi döntő végeredménye: 1. Bajcsy Ál (Jászberény) 4 pont, 2. Bercsényi Ál (Jászberény) 3,3. Mészáros Ál (Cegléd) 2,4. Földvári Ál (Cegléd) 1, 5. Szoboszlói Ál (Debrecen) 0. Sz. T. Labdarúgás Városi kispályás bajnokságok A tavaszi szezon ötödik fordulójában az első osztály küzdelmei során több váratlan eredmény született Jászberényben. Az élenállók közül csak a TA- KEFT-Gösser együttese tudta megszerezni a két bajnoki pontot úgy, hogy játékosai az utolsó percben kétszer is_ betaláltak a Lehel kapujába. így jelenleg pontelőnnyel vezeti a tabellát a terembajnokság győztese, de ott „liheg” a nyakában a trónkövetelő JÁG-T. Eredmények: Városgazdálkodás-Kitérő SC 3-0, TAKEFT Gösser-Lehel Htg. 3-1, Jb. Va- sas-TAK SPEED 0-0, DMSC Tűzoltók-Egyetértés 1-2, CÉL- GÉPTERV-JÁG T. 1-1, Aprító- gépgyár-FAIR Play 4-0. A csoport állása: 1. TEKEFT Gösser 9,2. JÁG-T. 8,3. Aprítógépgyár 6,4. DMSC Tűzoltók 6, 5. Jb. Vasas 5,6. Városgazdálkodás 5 ponttal. A másodosztály egyetlen meglepetését a forduló rangadója hozta, a Panzió FC fölényes biztonsággal verte a közel azonos képességű Metallica gárdáját. Eredmények: +Torlás-Plasz- tik 1-1, Apropó-ELTEX 1-1, Peres SC-Fészek 1-5, Kurrencia- Építőmester 1-0, PHV-Jász Casino 1 -1, LEHELUX-I .kerület 2-0, Dreher-Jásztelki SC 0-3, Panzió FC-Metallica 5-0. A csoport állása: 1. Jásztelki SC 9, 2. Panzió FC 8, 3. Kurren- cia 8,4. LEHELUX 7, 5. Fészek 7, 6. Apropó-Origó 6 ponttal. * A Szolnoki Repülőtiszti Főiskolán rendezték meg a katonai tanintézetek közötti kispályás labdarúgókupát, melyet nagy küzdelemben a hazai együttes nyert. Eredmények: Kossuth L. Fő- isk.-Szolnok 3-2, Bolyai Főisk.- Kossuth 5-3, Szolnok-Bólyai 2-0. 1. Szolnok, 2. Bolyai, 3. Kossuth. Autósport s' ,kiszabta” a nevét Szabócrossra A hét végén megkezdődik Szombathelyen az idei országos autókrossz-bajnokság nyolcfordulós küzdelemsorozata. A szezonnyitó apropóján a sportág megyebeli legjobbjától, a túrke- vei Szabó Kálmántól felkészüléséről és terveiről érdeklődtünk.- A holtidényben bőven akadt tennivalóm - kezdte a versenyző -, mert a tavalyi évben Yamaha krosszautóm rugói és lengéscsillapítói nem nagyon bírták a japán motor diktálta tempót. Remélem, sikerült elhárítani ezt a bosszantó technikai problémát, és megszűnik a kanyarokban, ugratóknál nagy tempóban tapasztalt borulásveszély. Emellett még kisebb-nagyobb átalakításokat szintén végrehajtottam, ami könyebbé teszi a versenyautó irányítását.- Tavaly éppen az említett műszaki gondok játszottak közre abban, hogy nem jutottál az 1600 kcm feletti kategóriában az első három közé. Az idén másként lesz?- Előre jósolni nagyon nehéz, hiszen a technikai sportágakban rengeteg a meghibásodási lehetőség: ember tervez, gép végez. Ezzel együtt úgy gondolom, ebben a szezonban végre sikerül felkapaszkodnom a dobogóra, mert az 1991-esnél pechesebb évem nemigen akadhat.- Az autóversenyzők „pihenője” részben a gépek felújításával, részben szponzorok utáni kutatással telik. Hogy állsz a támogatókkal, miután e sportág ugyancsak „nyeli” a pénzt?- Tavalyi szponzoromtól, a MOM mátészalkai gyárától csendben elváltain, teljes mértékben önállósítottam magam. 1992-ben a Szabócross SC színeiben indulok, s a névből talán könnyen kitalálható, egyszemélyes sportegyesületet alakítottam. Szerencsére támogatóim már akadtak a szolnoki Elektro- soft Rt. és a Jager Kft. személyben. Mindez nem jelenti azt, hogy a saját zsebembe nem kell belenyúlnom, de amíg telik rá, versenyezem. Egyelőre nem tudnám elképzelni az életemet az autósport nélkül.- Akkor sok szerencsét a Szabócross SC-nek és egyke versenyzőjének! • laz • Súlyemelés Erős emberek Várnában j A nők hatodszor, a junior férfiak pedig huszadszor randevúznak egymással súlyemelő-világbajnokság keretében. Az idei közös rendezvénynek Várna ad otthont péntektől tíz napon át. A koedukált vb-n a piros-fehér-zöld színek képviseletében tízen lépnek dobogóra, testvéries megosztásban öten a hölgyeknél, öten a juniorok mezőnyében. A szakvezetés egyértelműen a nőktől vár jobb szereplést, már- csak a hagyományok okán is. A gyengébb nem erős képviselői ugyanis mindig éremmel, sőt, inkább érmekkel tértek haza a világ- versenyekről. A Bulgáriába indult „ötöáfogat” minden tagja állt már dobogón Európa-bajnokságon: Földi Csilla éremreményekkel utazik \ arnába. (Fotó: Szívós) SöfTRTer A Cord Systems Corp. amnesztia akciót hirdet, mdynek keretében június 30-ig CorelDRAW 2.01 Windows verzió 28.200 Ft + áfa Ha megveszi, a nyáron megjelenő CorelDRAW 3.0 verziót upgrade áron kapja meg! SOnr-KER Kft Szolnok, Szapáry u. 16. Tdefon: 56/43-301,37-753 AutoStop «NYUGATI» AUTÓALKATRÉSZ SZAKÜZLET Szolnok,Mészáros L. u.12. POSTA 4 főút BP» pp PELIKAN HOTEL TEL/FAX: 56/38-180 ÉKSZÍJAK. VEZÉRMŰSZÍJAK. OLAJSZŰRŐK. LEVEGŐSZÜRŐK. ÜZEMANYAGSZŰRŐK. KÜLÖNBÖZŐ FÉKBETÉTEK RAKTÁRKÉSZLETBŐL. SZÉLVÉDŐK ÉS KAROSSZÉRIAELEMEK AZONNAL beszerzéssel mérsékelt Áron. EGYEB ALKATRÉSZEK SZÁLLÍTÁSI BESZERZÉSE 10 HATÁRIDŐVEL. NAPOS MITSUBISHI I CITROEN* GraLiT.A. Kosárlabda Uj csapat született Jászapátiban Nem is olyan régen bizony komoly kosárlabdaélet volt Jászberényben, a többi jászsági település azonban egyáltalán nem kapcsolódott be a sportág körforgásába. így a meglepetés erejével hatott, mikor az elmúlt esztendőben Jászapátiból nevezés futott be az újra életre keltett megyei bajnokságra. A szakosztály legfőbb összetartó- jával - s egyben játékosával -, Budai Istvánnal ültünk le néhány gondolat erejéig.- Miként fogalmazódott meg bennetek az indulás, hiszen korábban Jászapáti „szűz” területnek számított?- Baráti társaságunk - a rendszeres testmozgás iránti igényével - több éve kosárlabdázik. Ezért, amikor értesültünk a bajnokság indulásáról, elhatároztuk, kipróbáljuk magunkat. Ezenkívül természetesen szeretnénk a városban a kosárlabdaéletet felpezsdíteni.- Kik a legfőbb támogatóitok?- Az induláshoz szükséges anyagiakat a játékosok saját zsebből teremtették elő, amelyet a szerelések elkészítésére, útiköltségekre és bírói tiszteletdíjakra fordítottunk. A bajnokság közben - ahogy értesültek csapatunk inMai műsor Atlétika: Megyei ifjúsági és serdülő „A” korcsoportos pályabajnokság, Szolnok, Véső utcai sporttelep, 15.00. dulásáról - különböző „csoportok” igyekeztek magukra vállalni kiadásaink egy részét, így segítségünkre sietett a képviselő- testület ifjúsági bizottsága, az MSZP helyi szervezete és a „Challenge Day” szervezőbizottsága. Köszönet érte. A termet a gimnázium bérleti díj nélkül bocsátotta rendelkezésünkre, az edzések irányítását pedig Korsós Miklós tanár úr társadalmi munkában vállalta. Ahhoz képest, hogy ez az első évünk, elégedettek vagyunk a szurkolók érdeklődésével is, hiszen tudjuk, idő kell hozzá, hogy ez a sportág népszerűbbé váljon. Ennek érdekében június első hetében megrendezzük az Alsójászsági sportna- pok-at, melyen a környékbeli csapatok indulására számítunk.- Már befejeződött a bajnokság, mik a további terveitek?- Eddigi tapasztalataink szerint mindenképpen szükség van arra, hogy jövőre is induljunk a bajnokságban. Ez az év arra volt jó, hogy lerakjuk az alapokat, melyre aztán tovább lehet majd építkezni. Szélesíteni szeretnénk a sportolási lehetőségeket a városban, ehhez azonban további támogatókra lenne szükségünk, nehogy esetleg anyagiak hiányában bajba kerüljünk. Terveink között szerepel, hogy az elkövetkező egy-két évben nálunk fiatalabbak beszervezésével - az iskolákkal kapcsolatot teremtve - megalapozzuk a kosárlabdacsapat hosszabb távú működését.- Sok sikert hozzá! Balogh Földi Csilla például kilenc aranyérmére lehet büszke, nem is beszélve a Takács testvérekről. Az idősebbik, Takács Mária eddigi pályafutása alatt tíz medált nyert EB-ken, világbajnoki termése pedig nyolc ezüst és hét bronz. Húgának, Erikának hét arany- és két ezüstérem az Európa-bajnoki mérlege, míg világbajnokságokon hét második és öt harmadik hely jutott neki. A nővérektől ezúttal is érmet remélnek, hiszen a legutóbbi világ- bajnokságon, tavaly a németországi Donaueschingenben fogásnemenként és az összetettben is bronzérmeket akasztottak a nyakukba. Baczakó Péter, a női válogatott megbízott kapitánya azt mondta, hogy ő maga elégedett volna, ha a csapat két-három érmet nyerne, és ha valamennyien az első hat között végeznének. Polgári Imre, az utánpótláskorú- ak edzője a várnai fellépésen mindenek előtt Stark Tibortól, a Tatabányai SC súlyemelőjétől remél érmet. A 20 éves versenyző egy- szermár bizonyított, hiszenjunior- világbajnokságon szakításban nyert bronzot, és összetettben van egy negyedik helyezése. Társai ugyanakkor többnyire újoncok, csupán az MTK-s Molnár Gábor indult már kontinentális erőpróbán, 1991-es Európa-bajnoki fellépésének egy negyedik hely volt az elismerésre méltó befejezése. Szombaton: kerékpáros ötpróba Megkongatták a Barcelona ’92 olimpiai ötpróba hajráját jelző harangot, hiszen mindössze négy próba (ebből kettőnek Szolnok a helyszíne) áll a leendő résztvevők rendelkezésére, hogy újabb pecsétekkel gyarapítsák a már meglévőket. A soron következő megméretés máris a nyakukon van, mert május 16-án (szombaton) a kerékpáros tá- vokat teljesíteni szándékozóknak kell nyeregbe pattanniuk. A rövid távot teljesítőknek - férfiaknak, nőknek egyaránt - negyven kilométert kell maguk mögött hagyni 4 órás szintidő alatt, a teljes távon indulóknak azonban többet kell pedálozni. A nőknek 60 kilométerrel és 6 órás szintidővel kell szembenézniük, míg a férfiak meg sem állhatnak 100 km-ig - mindezt maximum nyolc óra alatt. A szervezők a kerékpáros akciót csillagtúra jelleggel bonyolítják le, azaz a résztvevők négy helyszínről - Szolnok, Újszász, Jászberény, Jászapáti - indulnak, és a teljes távon indulók (légyen szó férfiról vagy nőről) valahol a Tisza- süly és Kőtelek közötti útszakaszon találkoznak majd. A rajt és célhelyek a következők: 1. Szolnok, Tiszaliget Turisztikai Központ (volt KISZ-tábor), 2. Újszász, Parkerdő bejárata, 3. Jászapáti, Damjanich Úti Általános Iskola, 4. Jászberény, Gépgyár (Jászberényi SE Sporttelepe). A nevezés egységesen 8- 9.30 óráig a fentebb említett helyszíneken, rövid távon rajthoz állóknak 50, teljes tá- vosoknak 100 forint ellenében. S ami az egyik legfontosabb, a képzeletbeli rajtpisztoly mindenhol 10 órakor dördül el. El ne feledjék! Kerékpárt mindenki hozzon magával! ti