Új Néplap, 1992. május (3. évfolyam, 103-127. szám)

1992-05-14 / 113. szám

1992. MÁJUS 14. Sport—hirdetés 15 „Nem tudom, miért tiltottak el” A múlt héten a megyei labda­rúgó-szövetség fegyelmi bi­zottsága Pecha Bertalant, a Jászalsószentgyörgy I. osztá­lyú labdarúgócsapatának edzőjét június 22-ig eltiltotta a kispadtól. Előfordult ez már mással is, hiszen elég ha csak Verebes Józsefre gondolunk. De szőkébb hazánkban ma­radva, tavalyelőtt Gorzás Lu­kács, a Kunhegyes „évszáza­dos” mestere jutott hasonló sorsra. Pecha Bertalan leg­alább olyan régi „bútorda­rab” a szakmában, hiszen tős­gyökeres jászberényiként ’57- 69-ig rúgta a bőrt - az öregek szerint nem is rosszul - szülő­városában, pályafutása befeje­zését követően pedig megsza­kítás nélkül edzősködik me­gy eszerte. Ebben a bajnokság­ban azonban már nem ülhet csapata kispadjára, ezért arról kérdeztük, hogyan fogadta a határozatot, amely huszonhá­rom év után leparancsolta őt az olykor szálkáktól sem mentes bútordarabról.- Teljesen kiakadtam, minkor az Új Néplapból értesültem az eltiltásomról. Egyszerűen nem tudom, miért tiltottak el. Csak találgatni tudok. Talán a Martfű elleni hazai meccsünkön történ­tek miatt?- Miért? Mi történt azon a meccsen?- Először is a bíró öt perccel korábban lefújta. Mondanom se kell, mekkora nemtetszést váltott ki ez a nézőkből 1-1-es állásnál. Nem tagadom, én is ki voltam borulva, de ennek ellenére, ne­hogy a játékvezetőket bántal­mazzák, magam kísértem őket az öltözőbe. Valamelyikük azt kér­dezte: miért ez a nagy felzúdulás, mire azt válaszoltam, hogy ren­desen kell vezetni, s akkor nincs semmi baj. És miután a mi csa­patunk fürdőjében akartak tisz­tálkodni, a hangulatra való tekin­tettel azt tanácsoltam nekik, in­kább a vendégekébe menjenek.- Ezek szerint nemcsak a korai lefújás volt az egyetlen bajfor­rás?- Nem hát. Ezt az egész játék­vezető-küldést becstelennek tar­tom. Mondja meg! Hogyan ve­zetheti a mi meccsünket egy kun­szentmártoni bíró? A KUTE az egyik legnagyobb riválisunk a dobogón. Minket nem akarnak maguk közé engedni, mert ugye a nagy hármas Jászapáti, Kisúj­szállás és Kunszentmárton mint városi egyesületek között ho­gyan fest egy falusi csapat. Sértő számukra az, hogy mi is bele akarunk szólni a bajnokságba. Tisztességtelennek tartom eze­ket módszereket. Egy ilyen rang­adóra miért nem küldenek ellen­őrt? Nem volt biztonságos ez a játék­tér.- Ezek szerint félt a meccs alatt?- Különösebben nem féltem, csak szerettem volna elkerülni a komolyabb konfliktust. A hazai edző megjegyzéseire ráhangoló­dott szurkolók nemcsak hármun­kat, hanem már az egész megyei bírói kart célba vették.- Közölte-e az edzővel mérkő­zés után, hogy feljelenti?- Nem tudtam, mert nem jött be az öltözőnkbe.- Tudomásul veszi a fegyelmi bizottság döntését?- Nem! Tiltakozom ellene. Még egy utolsó gyilkost is meg­hallgatnak, engem pedig arra sem méltattak. Mert szemtől szembe már nem olyan bátrak ezek a bírók. Teljesen tönkrete­szik a kiscsapatokat, ha sokáig engedik őket garázdálkodni. Természetesen az érintett síp­mester, Molnár András vélemé­nyét is meghallgattuk, aki más­ként emlékezik a történtekre.- Pecha úr már a mérkőzés köz­ben csípős megjegyzésekkel ille­tett, amúgy félhangosan kifogá­solta működésemet. A hármas sípszó nemhogy korábban, in­kább később hangzott el, körül­belül egy, másfél perccel. Nos, Pecha úr ekkor felugrott a kis- padról, és azt mondta, hogy gra­tulál, sikerült elcsalnom a mér­kőzést a kunszentmártoniak ked­ve szerint.- Figyelmeztette-e az edzőt mérkőzés közben?- Nem, mert nem akartam to­vábbi feszültségeket gerjeszteni a nézők között. Elég sok részeg volt a pálya körül, a rendezők pedig ha bekiabáltak valamit ne­künk, akkor levették, aztán meg ismét felrakták a karszalagot. így fordulhatott elő, hogy az eltiltott tréner a szombati új­ságból tudta meg a csütörtöki fegyelmi határozat eredmé­nyét, amely teljesen és kizáró­lagosan a „Szentírásként” ke­zelt játékvezetői jelentésen ala­pul. Nem kívánunk mi sem fe­szültségeket gerjeszteni a klu­bok és a játékvezetők között, de azt meg kell jegyezni, hogy picivel nagyobb figyelmet kel­lene szentelni a bíróküldésre. Márcsak a gyanú árnyékának elkerülése miatt is, ráadásul akkor a JB tagjait sem lehetne pártossággal illetni. Az NB I- ben például a győri Bay nem vezet olyan csapatnak, amely a Rába ETO-ra hatással lehet egy adott fordulóban. Az edző­nek pedig (főleg ha nem ma kezdte) tudnia kell, hogy min­dig a bíró órája jár jól, és a tizenegyest akkor is meg kell adnia, ha netán publikum há- borog. És végezetül: mivel em­berek vagyunk, értünk a szó­ból. Ha Molnár úr már az első megjegyzésnél kikéri magá­nak a sértést, esetleg a máso­diknál sárga lapot húz elő, ak­kor nem tűnne hátbatámadás­nak a feljelentése, még akkor sem, ha az „alperes” védekezé­sére senki nem kíváncsi. (néder) Mai műsor Kosárlabda: férfiak, NB I., rájátszás az 5. helyért: Szolnoki Ol ajbán yász-Ka- poscukor, Szolnok, Tiszali- geti Sportcsarnok, 18.00. Kajak-kenu olimpiai válogató Ismét Szolnokon a sportág legjobbjai LLUIlL SZ°LINF°T irodatechnika Hasznosításra bérbe adjuk a Szolnok, Jubileum tér 6. szám alatt lévő panorámás, közel 200 négy­zetméter alapterületű helyi­séget, szociális helyiséggel együtt. Érdeklődni a helyszínen, 5000 Szolnok, Jubileum tér 6. (Szolnok ABC mögött) vagy telefon: 44-203, 43- 371, Mátyus Ernő és Modla László. *83184/2* Maradandóan hódít a Szolnoki Vízügy SE Holt-Tiszán lévő kajak­kenu pályája. A sportág szakem­berei változatlanul ezt tartják a leg­jobbnak az országban, mert min­den külső körülménytől mentesen itt lehet a legjobb, a legreálisabb időt evezni. Az Újpesti TE legutób­bi tájékoztató versenye után a Bp. Honvéd is ezért rendezi Szolnokon az első felnőtt olimpiai válogatót. S itt már óriási a tét! Míg a tájé­koztatón csak a versenyzők formá­járól, felkészültségéről kaptak átte­kintést a sportág vezetői, addig a válogatón elért eredmények már számításba jönnek az olimpiára va­ló kiküldetésnél. Ráadásul az első valahogy mindig másabb, mint a többi utána következő, mert az itt szerzett eredmények és benyomá­sok jobban megmaradnak minden­kiben, és végigkísérik a versenyzőt a legutolsó állomásig. Ez a nagy tét maximális erőbedobásra, teljes összpontosításra ösztönzi a ver­senyzőket, ami remek küzdelmet, nagyszerű, látványos futamokat ígér a nézőknek, szakembereknek egyaránt. Az A-típusú, TERV-BER Kupa néven szereplő verseny szombaton 9 órakor az 500 méteres táv elő- és reményfutamaival kezdődik, míg a döntőket 15.30-tól rendezik. Va­sárnap az ezerméteres számok elő- és reményfutamai ugyancsak 9 órá­tól lesznek, a döntőkre 16 órától kerül sor. A kétnapos válogatón Szolnokon lesz a sportág színe-ja- va, olimpiai és világbajnokokkal, valamint helyezettekkel teletűzdel­ve. Ezért is nem sorolunk fel neve­ket, hiszen csaknem mindenkit is­mernek már, és aki jó versenyt akar látni, látogasson ki a helyszínre. __________________________(pi) Z áróra a kosarasoknál Az idei kosárlabda-bajnokság utolsó tétmérkőzését játssza ma este a Tiszaligetben a Szolnoki Olajbányász együttese. Vendé­geiknek, a Kaposcukor legénye­inek eltökélt szándéka, hogy el­rontják á búcsú hangulatát, azaz legyőzik a piros-feketéket. Az ötödik-hatodik helyért sorra ke­rülő páros összecsapás harmadik találkozója előtt 1-1-re áll a két csapat, eddig a hazai környezet mindig behozhatatlan előnyt je­lentett. Igaz, míg a szolnokiak csak kínkeservesen, hosszabbí­tás után tartották itthon a ponto­kat, addig a somogyiak magabiz­tosan kerekedtek felül ellenfelü­kön. Az elmúlt hetekben látottak azt bizonyítják, nem heverte még ki a körmendiak okozta tra­umát a Tisza-parti társaság, pe­dig ahhoz, hogy a Koracs Kupá­ban való indulás jogát kivívja az Olajbányász - és feledtesse kö­zönségével botladozásait -, min­den tudására szükség lesz a dön­tő összecsapáson. A szakvezetés szerint a közel egyhetes szünet jót tett a fiúk­nak, lelkileg kicsit megnyugod­tak, s már biztató jeleket is fel lehetett fedezni az edzéseken. Sajnos rossz hír, hogy Berkics László nem léphet pályára. Hét­főn délelőtt dr. Berkes István fő­orvos térdműtétet hajtott végre a válogatott centeren a Sportkór­házban, a júliusi felkészülést azonban már egészségesen kezdheti a „király”. Kmézic Zo­rán szájából ugyan még nem vet­ték ki a varratokat, mégis egész héten edzett, így ott lesz ma este a többiek közt a keretben. Ezút­tal két fiatal is szerephez juthat. Takács Attila és Mérész Tamás bevetésre készen várják a fellé­pést, mely remélhetően több si­kert hoz, mint a kaposvári talál­kozó. Labdarúgás - megyei II. osztály Tóth Gábor eldöntötte a bajnoki címet Jászjákóhalma-Jánoshida 0-3 (0-2) Jászjákóhalma, 450 n., v.: Gulácsi Góllövő: Tóth G. 3 A két éllovas összecsapásán Tóth Gábor eredményes játékával a vendégek megérdemelten nyer­tek. Ifi: Jászjákóhalma-Jánoshida 1-1 Tiszaföldvár-Kengyel 3-1 (2-0) Tiszaföldvár, 200 n., v.: Nagy I. Góllövők: Dutkon 2, Balogh, ill. Szabó K. Jó iramú mérkőzésen nehezen tudta két vállra fektetni a lelkes vendégeket a hazai együttes. Ifi: Tiszaföldvár-Kengyel 2-0 Nagykörü-Abádszalók 0-1 (0-0) Nagykörű, 150 n., v.: Varga Gy. Góllövő: Kasza Kiállítva: Rigó, Kis S. (Nagykö­rű), Bácskái (Abádszalók) A hazaiak első félidei mezőny­fölényüket nem tudták gólra válta­ni, s ez megbosszulta magát. Ifi: Nagykörü-Abádszalók 2-2 Kenderes-Alattyán 2-2 (1-1) Kenderes, 300 n., v.: Veress Góllövők: Szerencsi M. 2, ill. Mosonyi L., Nyeste Kiállítva: Pádár (Kenderes) Nagy iramú, küzdelmes találko­zón igazságos pontosztozkodás született. Ifi: Kenderes-Alattyán 4-0 Tiszagyenda-Kőtelek 2-0 (2-0) Tiszagyenda, 300 n., v.: Kelemen Góllövők: Farkas, Herbály Lelkesebb játéka alapján megér­demelt győzelmet aratott a kiesés ellen menekülő gyendai gárda. Ifi: Tiszagyenda-Kőtelek 1-2 Jászszentandrás-Tószeg 3-0 (0-0) Jászszentandrás, 300 n., v.: Terenyei Góllövők: Ocsai 2, Banka A hazaiak győzni akarása meg­hozta eredményét, a második já­tékrészben biztosan kerekedtek fe­lül esélyesebb ellenfelükkel szem­ben. Ifi: Jászszentandrás-Tószeg 3-0 Jászfényszaru-Jászárokszáll ás 1-1 (1-1) Jászfényszaru, 200 n., v.: Markóth K. Góllövők: Pál T. (11-esből), ill. Kiss B. Kiállítva: Pál T. (Jászfénysza­ru), Bordás (Jászárokszállás) Kézilabda Tarolt a Kölcsey iskola A Törökszentmiklósi Városi Sportfelügyelőség a Kölcsey Úti Ál­talános Iskolában rendezte meg a megyei fiú és lány harmadik korcsoportos kézilabdadöntőt. Eredmények://«/': Kölcsey Ál (T.miklós)-Kálvin (Karcag) 20-13, Kölcsey (T.miklós)-Szandaszőlős 27-13, Kálvin (Karcag)-Szanda- szőlős 29-18. 1. Kölcsey Ál (Törökszentmiklós), 2. Kálvin Ál (Kar­cag), 3. Szandaszőlős. Lányok: Kölcsey Ál (T.miklós)-Besenyszög 8-2, Kölcsey (T.milós)-Bajcsy (Jászberény) 13-13, Bajcsy (Jászbe- rény)-Besenyszög 12-13. 1. Kölcsey Ál (Törökszentmiklós), 2. Be- senyszög Ál, 3. Bajcsy Ál (Jászberény). Az első helyezett fiú- és lánycsapat az országos területi döntőbe jutott. A fiúk Szarvason, a lányok Békéscsabán játszanak május 30. és 31-én. A jászok presztízsrangadóján igazságos döntetlen született. Ifi: Jászfényszaru-Jászárokszál- lás 4-1 A Tiszajenö-Pusztamonostor (2-0) mérkőzésről tudósítás nem érkezett. A bajnokság állása l.Jánoshida 24 16 4 4 51-20 36 2. Jj.halma 24 13 6 5 66-35 32 3.Tiszajenő 24 14 4 6 59-36 32 4.Tószeg 24 13 5 6 47-32 31 5. Kenderes 24 12 4 8 49-33 28 ó.Já.szállás 24 11 4 9 58-42 26 7. Jf. szaru 24 9 6 9 37-38 24 8.T.földvár 24 8 g 8 44-46 24 9.Abádszalók 24 10 4 10 30-34 24 10. Nagy körű 24 7 9 8 33-35 23 11 .P. monostor 24 9 2 13 30-45 20 12.Jsz.andrás 24 7 6 11 28-38 19 13.Alattyán 24 6 7 11 28-38 19 14.T.gyenda 24 7 4 13 37-61 18 15. Kőtelek 24 4 6 14 21-48 14 ló.Kengyel 24 4 5 15 31-63 13 Megyei II. osztály ­ifjúságiak 1 .Jsz.andrás 24 17 5 2 86-31 39 2.Nagykörű 24 15 7 2 75-17 37 3.Jánoshida 24 17 3 4 69-21 37 4.Alattyán 24 14 5 5 69-41 33 5.T.földvár 24 14 5 5 65-37 33 6. Kenderes 24 14 2 8 86-29 30 7.Jj.halma 24 12 5 7 62-45 29 8. Abádszalók 24 10 3 11 49-42 23 9.Tószeg 24 11 1 12 49-64 23 lO.Kengyel 24 9 4 11 65-52 22 1 l.Já.szállás 24 9 2 13 62-71 20 12.P.monostor 24 6 4 14 33-69 16 13.Tiszajenő 24 4 4 16 33-73 12 14. Kőtelek 24 3 5 16 17100 11 15.T.gyenda 24 3 4 17 29-89 10 ló.Jf.szaru 24 3 * 3 18 31-99 9 Szolnok városi kispá­lyás bajnokság I. osztály. A 16. forduló érde­kessége, hogy a listavezető hármas közül kettő is vereséget szenve­dett. A bajnoki cím legfőbb váro­mányosa, a Kórház III. együttese hazai környezetben maradt alul az egyre markánsabb csapat benyo­mását keltő Nefag I.-gyel szem­ben. Az eltiltásoktól, sérülésektől tizedelt Thermotechnik elszántsá­ga kevésnek bizonyult a masszí­van védekező, jól kontrázó FC Aréna ellen, aki az erőfutball min­den lehetőségét kihasználva győ­zedelmeskedett. Sajnos egy szo­morú tényt sem szabad elhallgatni, három együttes - Kilián, ÁÉV, Vízmű - nem állt ki a pénteki mér­kőzésre, ezzel jelentősen befolyá­solja - a gólkülönbség miatt - a hajrájához közeledő bajnokság végkimenetelét. Eredmények: Honvéd SE-Me- zőgép 5-1, Kórház III.-Nefag I. 3- 4, Epvillszer-Kilián 1.6-0, Pannon Petrol-ÁÉV 6-0, FC Aréna-Ther- motechnik 3-2, Kármentő-Vízmű I. 6-0. A bajnokság állása: 1. Kórház III. 27, 2. Épv ill szer 25, 3. Ther­motechnik 21, 4. Kármentő 21 ponttal. A következő forduló párosítá­sa: Kármentő-FC Aréna, Thermo- technik-ÁÉV, Pannon Petrol-Kili- án I., Vízmű I.-Honvéd SE, Épvill- szer-Kórház III. (mind tiszaliget, 17 óra), Nefag I.-Mezőgép (Titász pálya, 17.00). II. osztály: Vízmű kp.-Lakóte- rület 1-3, MÁV jjü.-Kórház I. 7-0, MÁV áll.f.-Kilián II. 3-1, Ideál- Nyomda 3-3, Posta-Bontóker 2-1, Szilikát-Tejipar 3-2. Az állás: 1. MÁV jjü. 28, 2. Nyomda 26, 3. Ideál 21 ponttal. III. osztály: Geodézia-Rékas 3-0, Tisza Taxi-Épületf. 8-2, Ví- dia-Elegant 6-3, Vízmű II.-Bútor­gyár 8-2. IV. osztály: Halak-FC Rió 3-1, Sólymok-Halláskár. 2-1, Legyek- Kórház II. 2-0. Senior osztály: Lakóter.-Mező- gép 8-0, Elegant-Vegyiművek 1- 0, MÁV jjü.-Belváros 0-0, Szikra- Rákóczi 4-3. így látták az angol tudósítók- Profi hadmozdulataik ellenére a magyarok képtelenek voltak áttömi a Walker, Curie, Keown alkotta gátat. Viszont az angolok sem annyira maguknak, pontosabban az öntömjénező Neil Webb- nek köszönhetik győzelmüket, mint inkább Teleknek, a magyar söprögetőnek - írta szerdán a The Times című brit lap az 1 -0-ás népstadionbeli angol labdarúgósikerről.- A szigetországi válogatott folytatta rekordsorozatát, amely csak egyetlen vereséget hozott 19 meccsből - írta a The Guardian. Budapesten is győzött a csapat, habár igen vékonyan, miután a védelem ellenállt a magyarok szűnni nem akaró, ötletes, igaz, nem túl harapós támadásainak - állapítja meg a tudósító.- A magyar csapat középpályás fölénye ellenére sem kísértett a régi napok emléke, hiába hirdettek történelmet a közönség transz­parensei. Az aggodalmak a magyar csapat kiválóságával együtt rég elmúltak - Anglia 1962 óta nem veszített mérkőzést Magyarország­gal szemben - írta a The Independent.- A mai Magyarországnak nincs „száguldó őrnagya”, a csapat inkább harcedzett, de eredménytelenül küzdő közlegények csoport­ja - vélte a The Daily Telegraph. - De még ezek a „napszámosok” is zavarba ejthették volna Angliát, ha ki tudják használni a kapu előtt kiharcolt helyzeteiket az első harminc percben, amíg az angol csapat belelendült.

Next

/
Thumbnails
Contents