Új Néplap, 1992. április (3. évfolyam, 78-102. szám)

1992-04-06 / 82. szám

i ___ A FÖLDMŰVELÉSÜGYI MINISZTÉRIUM pályázatot hirdet az államigazgatási irányítású DOHÁNYFERMENTÁLÓ VÁLLALAT, BUDAPEST (1106 Budapest, Tárna u. 1-3.) igazgatói munkakörére. A vállalat átlagos állományi létszáma 458 fő, bruttó termelési értéke 997 MFt, bruttó állóeszköz értéke 500 MFt, telephelyeinek száma 8, gazdálkodása eredményes. Fő tevékenységi köre: dohánytermeltetés, feldolgozás, értékesítés. Az igazgató feladata: a vállalat általános irányítása, központjának Szolnokra való áttelepítése, szervezetének kialakítása, a személyi állomány kiválasztása, az eredményes gazdálkodás feltételei­nek biztosítása, a privatizáció programjának kidolgozása, megvalósítása. Szolnoki telephely címe: 5001 Szolnok, Mártírok útja 51. Olyan menedzser típusú egyetemi vagy főiskolai, 10 éves szakmai gyakorlattal, vezető-szervező­készséggel, közgazdasági ismerettel, büntetlen előélettel, megfelelő egészségi állapottal rendelkezők pályázatát várjuk, akik vállalkoznak az eredményes gazdálkodás folytatására, a központ szolnoki működtetésére, a vállalat privatizálására és vállalják a szakmai alkalmasság vizsgálatát. A pályázathoz mellékelni kell:- szakmai önéletrajzot - referenciák megjelölésével,- az iskolai végzettséget, nyelvtudást igazoló okiratok másolatát,- három hónaposnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt,- kitöltött személyi adatlapot,- orvosi igazolást, hogy a munkakör ellátására egészségileg alkalmas. A kinevezés meghatározatlan időtartamú. A munkakör az elbírálást követően azonnal betölthető. Munkabér megegyezés szerint. A szolnoki telepen 56 négyzetméteres szolgálati lakás biztosított. A pályázatot 1992. április 25-ig kell benyújtani a Földművelésügyi Minisztérium Humánpolitikai Önálló Osztályára, Tóth Ilona főmunkatárs részére (1860 Budapest, Kossuth L. tér 11.) „Pályázat” megjelöléssel, amely tartalmazza a pályázónak a vállalat irányítására, az igazgatói feladatok ellátá­sára vonatkozó terveit, javaslatait, személyes feltételeit. A pályázattal kapcsolatban általános felvilágosítást ad: Tóth Ilona főmunkatárs, tel.: 153-3000/19-60 mellék, a vállalatnál Szentirmai Éva igazgatási osztályvezető tel.: 147-3706/33-as mellék. Az eredményről a pályázókat értesítjük. Az elbírálásnál előnyt jelent az idegennyelv-tudás. *80321/ 1* V________________________________________________________________________________________/ Vállalkozásfejlesztési A A A A PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉSI IRODA PÁ­LYÁZATOT HIRDET megyei oktatószervezetek (oktatási intézetek, egyéni és társasvállalko­zások) részére, KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOKNAK NYÚJTANDÓ OKTATÁS, TANFOLYAMSZERVEZÉS VÉGZÉSÉRE. A szervezendő tanfolyamok költségeit változó (30 % - 75 %-ig terjedő) mértékben a Vállalko­zásfejlesztési Alapítvány támogatja. A pályázat célja: A vállalkozni szándékozók, a kezdő vállalkozások és a már működő vállalkozások részére ismeretek nyújtása vállalkozásuk beindításához, illetve eredményes folytatásához rövid, inten­zív tanfolyamok szervezésével, homogén csoportok részére. Az oktató cégek kiválasztása két lépcsőben történik.- Az első lépcsőben a pályázat nyertesei bekerülnek az iroda nyilvántartásába és opciót szereznek a tendereztetésen való részvételre.- A második lépcsőben tendereztetés történik, amelyen az első lépcsőben nyilvántartásba kerülő oktató szervezetek vehetnek részt. Szerződéskötés a témakörönként kiírásra kerülő tender nyerteseivel történik. Az oktatási tevékenység időtartama: 1992. május 1. - december 31-ig. A támogatandó tanfolyamok témakörei: Pénzügyi, finanszírozási, számviteli, könyvvezetési, adózási, TB, jogi, üzletmenedzselési, reklám, marketing és egyéb (kisvállalkozások körében jelentős érdeklődésre számottartó) témakörök. A pályázat beérkezési határideje: 1992. április 17. A pályázat elbírálási határideje: 1992. április 24. Tendereztetés és szerződéskötés: a pályázatok elbírálását követően negyedévente történik. Pályázatok tartalma: 1. /Pályázó adatai: - név, cím, foglalkoztatottak száma, telefonszám, faxszám- ügyintéző neve- főbb tevékenységi körök megjelölése- kisvállalkozások oktatásában szerzett gyakorlat- referenciák feltüntetése (a kisvállalkozások részére korábban szervezett tanfolya­mokról és az oktatókról)- technikai felkészültség (igénybevehető oktatásra alkalmas terem, oktatástechnikai segédeszközök megjelölése)- alvállalkozók, óraadók bevonásának lehetősége. 2. / Mely témakörökben kíván oktatni: A pályázat benyújtásával kapcsolatos további felvilágosítást az oktatási projektvezető, Kovács József nyújt telefonon vagy személyesen az alábbi címen: JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉSI IRODA 5000 Szolnok, József A. u. 22-24. (SZÜV székház) Tel.: 56/43-134 fax: 56/43-122 levélcím: 5002 Szolnok, Pf.: 141 *80417/1* _____mt—II)_____II)_____yi—n—ín PÁ LYÁZATI FELHÍVÁS Az Állami Vagyonügynökség pályázat útján értékesíti az Alföldi Téglaipari Vállalathoz tartozó alább felsorolt kis téglagyárakat. A pályázó gyáranként külön-külön nyújthat be pályázatot Pályázati alapár eFt Ebből: privatizációs ktg. eFt dolgozói létszáma fő 1./ Debrecen-Hortobágy Téglagyár Debrecen, Határ u. 1022. 26 158 750 3 2./ Tiszaföldvár Téglagyár Tiszaföldvár, Mártírok u. 47. 29 639 750 10 3./ Törökszentmiklós Téglagyár Törökszentmiklós, Kossuth u. 3. 11 327 400 9 4./ Hajdúszoboszló Téglagyár Hajdúszoboszló, Szóvá ti útfél 2. 58 146 1050 15 5./ Hajdúböszörmény Téglagyár Hajdúböszörmény, Tanya 51. 30 937 700 49 A téglagyárakhoz, ipartelepekhez tartozó és értékesítésre kerülő ingatlanok, ingó vagyontárgyak pontos meghatározását és az ajánlatok megtételéhez szükséges információkat a „Pályázati Tájékoztató” tartalmazza. A téglagyárak a jogszabályok keretei között szabadon haszno­síthatók, elsődleges hasznosítási célt az eladó nem jelöl meg. A pályázat tartalmi követelménye: 1. / Az ajánlattevő neve, székhelye, pontos címe, ha cég, céga­datai (cégkivonat). 2. / Ajánlattétel a téglagyár egészben történő megvásárlására. 3. / A vételár összegének megjelölése (forintban megjelölve), a fizetés módja, határideje. 4. / A fedezet meglétének igazolása, fizetési garanciák csatolása (bankgarancia, készpénz letét igazolása, hiteligérvény, kárpót­lási jegy). 5. / Áz iparteleppel kapcsolatos hasznosítási elképzelések. 6. / Az ajánlattevő nevén és címén kívül azon adatok, amelyek nyilvánosságra hozatalához nem járul hozzá. 7. / A pályázati tájékoztató megvásárlásának igazolása. A pályázatok elbírálása. A pályázatokat az Állami Vagyonügynökség bíráljad szakértők bevonásával. Az egyfordulós pályázatot a legmagasabb vételá­rat és a legjobb fizetési feltételeket ajánló pályázó nyerheti el, aki a pályázat tartalmi és formai követelményeinek megfelel. A pályázat elbírálásánál - egyenértékű feltételek vállalása esetén - előnyben részesül az az ajánlattevő, aki garantálja a jelenlegi dolgozói létszám 1 évig történő foglalkoztatását. A pályázat kiírója az adásvételi szerződést a hatályos magyar jogszabályok szerint köti meg. A pályázat kiírása nem keletkez­tet szerződéskötési kötelezettséget a kiíró számára. A pályázat beérkezési határideje: 1992. május 28-án 11 óra. A pályázatot kizárólag személyesen, vagy meghatalmazott útján lehet benyújtani, magyar nyelven, zárt borítékban az Állami Vagyonügynökség Előprivatizációs Programigazgatóságán (Budapest, V. Vigadó u. 6. 303-as szoba Mohosné dr. Lontai Mária). Postán feladott pályázatot nem fogadunk el. A borítékra kérjük ráírni: „Pályázat-téglagyár”. A pályázatok felbontása közjegyző jelenlétében történik 1992. május hó 28. napján 12 órakor. A pályázat eredményét az Állami Vagyonügynökség 1992. má­jus hó 28. napját követően a sajtóban közzé teszi. A „Pályázati Tájékoztató” 5 000 Ft-ért megvásárolható az Al­földi Téglaipari Vállalatnál cím: Mezőtúr, Beloiannisz u. 6. Varga Zoltán privatizációs osztályvezetőnél, Tóth Andrásné főkönyvelőnél az UNIFORM Tégla- és Cserépipari Vállalatnál Budapest, XI. Bánk bán u. 17., dr. Pollák Mihály ov. jogtaná­csosnál. Az Alföldi Téglaipari Vállalatnál lehet előzetesen beje­lentkezni a gyár és az értékesítésre kerülő vagyontárgyak sze­mélyes megtekintése, bemutatása, további felvilágosítás céljá­ból. A privatizációs költségre kedvezményes (egzisztencia) hitel nem vehető igénybe és kárpótlási jegy nem használható fel. Állami Vagyonügynökség *79913/1* ííi Graf.:T.A

Next

/
Thumbnails
Contents