Új Néplap, 1992. április (3. évfolyam, 78-102. szám)

1992-04-06 / 82. szám

Szolnok Megyei Jogú Város Közgyűlése az általa létrehozott Sportalap hasznosítása céljából pályázatot hirdet két kategóriában: § C : PAL YAZA TI FELHÍVÁS I. - 2.000.000 Ft ­indulótőkével rendelkező alapra a Szolnokot működő, eredményes, az utánpót­lás-nevelésben is kiemelkedő munkát-végző szakosztályok pályázatát várjuk. Nem pályázhatnak az önkormányzattól kiemelt támogatásban részesülő szakosz­tályok. II. -1.000.000 Ft ­indulótőkével rendelkező alapra a. / a városunkban megrendezésre kerülő rangos nemzetközi versenyek, országos szintű szabadidősport versenyek rendezői b. /gyalog-, vízi-, kerékpár-, sítúrák, szakmai programok támogatására szolnoki közösségek, diáksportkörök, intézmények pályázatát várjuk. A pályázatoknak tartalmaznia kell:- a részletes szakmai hátteret, programot, az eddigi és a várható eredményeket,- a rendelkezésre álló saját vagy külső anyagi erőforrásokat,- az igényelt összeget,- a pályázatban foglaltak megvalósításáért felelős, garanciát vállaló személy nevét, címét. A pályázat beadásának határideje: 1992. április 18. Helye: Sportalap Felügyelő Bizottságának címezve, Szolnok Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Művelődési és Népjóléti Iroda (Szolnok, Kossuth tér 9.) A felügyelő bizottság - előzetes szakmai véleményeztetés utáni - döntéséről 1992. május 15-ig tájékoztatjuk az érintetteket Szolnok Megyei Jogú Város megbízásából: Dr. Lengyel Györgyi *79715/1* iJ V Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata a Kincstári Vagyonkezelő Szervezet megbízásábólp ályázatot hirdet a Kincstári Vagyonkezelő Szervezet kezelésében lévő, szovjet pénzeszközökből, magyar beruházás keretében megvalósult lakások értékesítésére. Pályázni a Szolnok, Bimbó út 58., 60., 62., 64., 66., 68., 70. szám alatti lépcsőházak lakásainak megvásárlására lehet. Pályázatot az a nagykorú személy nyújthat be,aki a kérelem elbírálásakor 1 éves, állandó bejelentett szolnoki lakcímmel, vagy lakásigényléssel rendelkezik, továbbá nincs és nem is volt lakástulajdona. A pályázó vállalja, hogy az adásvételi szerződés megkötésével egyidőben a lakására (négyzetméter/Ft) megállapított közműfelújítási és közös tulajdonba kerülő részek helyreál­lítási költségét befizeti. Az adásvétellel egyidőben lakásbiztosítási szerződést is kell kötni. A lakás tulajdonjogá­nak megszerzése illetékmentes. A vevő a lakást a vételárnak egyösszegű megfizetése, vagy részletfizetés ellenében vásárolhatja meg. Részletfizetés esetében a vételár 10 %-át a szerződés megkötésekor kell megfizetni. A vételárhátralékot - évi 3 %-os kamat mellett - legfeljebb 20 év alatt fizethetik meg. Szociálpolitikai kedvezmény és hiteltörlesztési támogatás a lakástámogatásról szóló 106/1988. (XII.26.) MT. rend. alapján, továbbá a 8/1992. (III.10.) KR. sz. rendelet szerinti helyi támogatás nem vehető igénybe. Egy személy, illetve egy család legfeljebb két lakásra nyújthat be pályázatot, melyek közül egy kerülhet tulajdonába. A a pályázó, aki elnyerte valamely lakás vételi jogát, de az adásvételi szerződést az ajánlattételt követő 8 napon belül nem köti meg, a lakás vásárlási jogától elesik. Ebben az esetben a hivatal a pályázók közül a soron következőnek tesz vételi ajánlatot. Az egyes lakások műszaki leírását, forgalmi értékét, a lakások hibáit és hiányosságait, valamint az elvégzendő javításokat és pótolandó tartozékok jegyzékét tartalmazó szakvéle­ményeket a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati Iroda lakásügyi csoportjánál, ügyfélfo­gadási időben lehet megtekinteni. A lakások az alábbi napokon a helyszínen megtekinthetők (Liliom út - Bimbó út felől): 1992. április 9.9.00 - 13.00 óráig 1992. április 10. 9.00 - 13.00 óráig A pályázatot írásban a Szolnok Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati Irodájához címezve, legkésőbb 1992. április 17-ig lehet benyújtani. A pályázatot a Szociális, Egészségügyi és Sport- bizottság véleménye alapján a polgár- mester bírálja el. A hivatal, a polgármester által első helyen jelöltnek vételi ajánlatot tesz, melynek közlé­sétől számított 8 napon belül kell a leendő tulajdonosnak az első befizetést teljesíteni. Ha ennek nem tesz eleget, a hivatal a második helyen jelöltnek teszi meg ugyanazt a vételi ajánlatot. Ha egy lakásra több pályázat érkezik, a pályázat elbírálásakor előnyben részesül:- aki önkormányzati tulajdonú összkomfortos, vagy komfortos lakása lakásbérleti jogvi­szonyáról lemond a polgármesteri hivatal javára,- az olyan család, ahol gyermeket vagy gyermekeket nevelnek,- az a lakásigénylő, aki jövedelmi, vagyoni helyzeténél fogva szociális bérlakásra jogosult,- .az a pályázó, aki több éve érvényes lakásigényléssel rendelkezik. A pályázatokat - az erre a célra készült - nyomtatványon lehet benyújtani amely a polgármesteri hivatal ügyfélszolgála- tánál kapható! PircsírziiT *80318/ 1* r Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázatot ír ki- a már múlt évben létrehozott, az idén is működtetett — Oktatási Alap pénzforrásainak felhasználására városi intézmények, szakirányú szakmai csoportok és jogi személyek részére. Az Oktatási Alap számláját az OTP Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatósága vezeti Számlaszám: 820-051574 Az alap nyitott, mert az önkormányzat számít arra, hogy a vállalatok, intézmények, magánszemélyek befizetéseikkel növelik az induló tőkét, melynek összege: 1.500.000 Ft A pályázat tárgyát képezik az alábbiakban felsorolt, kiemelt nevelési és szerve­zési területek:- az anyanyelvi nevelés- az idegen nyelvek oktatásának új módszerei- az iskolaszerkezet átalakítására irányuló kezdeményezések- a tanulók képességei, készségei fejlesztését szolgáló egyéni módszerek kimunkálása, tehetséggondozás A pályázatnak tartalmaznia kell:- a részletes szakmai programot,- a szakmai (szakember) hátteret,- a várható eredményeket, azok hasznosítását,- a saját erőforrást (anyagi),- az igényelt összeget A pályázatok beadásának határideje: 1992. április 20. Cím: Szolnok, Kossuth tér 9. S zolnok Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Művelődési és Népjóléti Iroda Szolnok Megyei Jogú Város Közgyűlése megbízásából: Dr. Lengyel Györgyi alpolgármester í 5 § 5 5 5 Ma teljesen lecserélt áru­készlettel nyit a CÓK- MÓK, a Fehérházban. Fan­tasztikusan divatos sváj­ci, német és francia áruk. Nyitva: hétköznap 9-18 óra között, szombaton 9-12 óra között. Telefon: 56-44-981 Német importból, sokféle színben, PADLOSZŐNYEG---------­--—; kapható MÁR 500 FT/NM-TŐL—---------------­A BADSZALOKON: SZABÓ Gyuláné, István király u. 16. HOMOKON: RUHÁZATI Kisker, Döbrei J. u. t65/a. JÁSZAPÁTIBAN: RUHÁZATI Bolt, István kifály u. 1. JÁSZLADÁNYBAN: RUHÁZATI BOLT, Hősök tere 4. KENDERESEN: ÁRUHÁZ, Szent István út 42. KUNHEGYESEN: RUHÁZATI Bolt,-Kossuth u. 5. ÖCSÖDÖN: DIVATÁRU, Petőfi u. 12. RÁKÓCZIÚJFALUN: ABONYI Györgyné, Táncsics 24/a. SZOLNOKON: BETTINA, Üzlet Ady u. 1. VEGYESKERESKEDÉS, Bozsó K. u. 5. ABÓNYINÉ, Kassay u. 64. LINÓ Bt., Orosz Gy. u. 6. TISZAFÖLD VÁRON: BÚTOR Bolt, Kossuth u. 74. TISZAUGON: FENYŐ Bt., Rákóczi út 75. TÖRÖKSZENTMIKLÓSON: RABITEXSZOL Bt., Kossuth 154. TÚRKE VÉN: ÁFÉSZ Áruház, Széchenyi u. 13. KISÚJSZÁLLÁSON: LAKBERENDEZÉSI Bolt, Kossuth u. 48. MŰSZAKI Bolt, Szabadságtéri Itp. 2. Kereskedők fígyelem! Padlószőnyeget minta után árusító üzleteket keresünk. (Szőnyegboltok előnyben!) * TEL: PÉCSI-KER (72) 71-921, 71-932 Árengedményes vásár húsvétig a Bőr-, Szőrmeüzletben Nemesszőrme bundák, sapkák, szőrmegallérok, téliesített női, férfi bőrka­bátok, dzsekik kaphatók. Címünk: Szolnok, József A. u. 5. /Tűzoltókkal szemben, a 4-es főúton./ *80381/ 1* A Pénzintézeti Központ, mint a BIO-BÚTOR Kft. felszámolója 1992. április 1-jétől végkiárusítást rendez, ameddig a készlet tart. Nyitva tartás: naponta 8-tól 12 óráig. Kínálat:- elfekvő szerelvények nyílászáró szerkezetekhez - fenyő konyhabútorkeretek,- bútorlapszabási leesések,- barkácsolásra alkalmas fenyőanyagok,- SCM T 130-as faipari marógép. A kínálat megtekinthető, illetve megvásárolható: BIO-BÚTOR Kft 5000 Szolnok, Landler J. út 29. sz. Telefon: 56/40-887

Next

/
Thumbnails
Contents