Új Néplap, 1992. április (3. évfolyam, 78-102. szám)

1992-04-28 / 100. szám

A környezeti károk megszüntetése 2,4 milliárdba kerül Nyolc golyót bírt el a Lehel porszívója Később talán munkásokat is megtarthat A múlt esztendő az átszerve­zéseké volt, az idei pedig a fejlő­dést megalapozó konszolidációé lesz, 1993-tól megkezdődhet a növekedés, állították az Elektro- lux vezetői tegnap Budapesten magyarorsz.ág: vállalatuk, a Le­hel eddigi munkájáról, új termé­keiről tartott tájékoztatójukon. Az Elektrolux csoportnak egyre inkább integrált részévé válik a múlt év elején megvásá­rolt Lehel Hűtőgépgyár - han­goztatta Heiki Takamen, a svéd cég alelnöke a vállalat tegnap Budapesten tartott sajtótájékoz­tatóján. Ezt jól szolgálták a jász­berényi vállalatnál eddig végre­hajtott szervezeti változások, az egy-egy tevékenységi területnek a minél nagyobb nyereségben ér­dekelt vállalati divízióvá alakítá­sa. Az új részlegek az Elektrolux más európai cégeinél működő hasonló részlegekkel együtt dol­gozzák ki az Elektroluxnak egy- egy időszakra szóló programját. A svédországi központtal mű­ködő konzorcium rövidesen két komplett termékcsaládot vezet be a magyar piacra: az „Elektro­lux” márkával forgalomba kerü­lő áruk - mint a világon minden­hol - az igényesebb vevőkör el­várásainak kívánnak megfelelni, úgy a háztartási hűtőberendezé­sek, mint a mosógépek, a kony­hai tűzhelyek, a mikrohullámú sütők és a porszívók esetében. Ugyancsak szinte teljes kínálatát sorakoztatja fel a háziasszonyok munkáját megkönnyítő elektro­mos eszközöknek a „Zanusi-Le- hel” névvel piacra kerülő áru­csoport - az árra igen érzékeny, közepes jövedelmű vagy annál kevésbé tehetősebb rétegek szá­mára. E márkával kerülnek itt­hon és külföldön az üzletekbe a Jászberényben készülő háztartá­si gépek, kiegészítve a Zanusi cég Európában már jól bevált egyéb háztartási berendezéseit. Mint megtudtuk, a Zanusi-Lehel háztartási hűtők a jászberényi gyár eddigi forgalmazott gyárt­mányainak továbbfejlesztett vál­tozatai. Tegnap „fellépett” Bu­dapesten a jászberényi porszívó, a Progress: 8 nagyméretű csap­ágygolyót tudott egyszerre szí­vócsövében megtartani. Az új, 12.900 forintért kapható Lehel­gyártmányból a későbbiekben 20 ezret kívánnak a magyar vál­lalatnál készíteni, és ez a sorozat- nagyság már képes lesz a techno­lógiai korszerűsítés miatt más üzemekben fölöslegessé váló al­kalmazottak egy jelentős részé­nek a foglalkoztatására is. (Folytatás a 2. oldalon) A budapesti bemutatóteremben a/. „Elektrolux" és a „Zanusi-Lehel” teljes áruválasztéka megtalálható. Kiknek a kezébe kerülnek a telefonok? A Tisztelt Ház hétfő délutáni plenáris ülésén megtárgyalta és el­fogadta azt a törvényjavaslatot, amely megszünteti a távközlési alaphálózat kizárólagos állami tu­lajdonlását. Ezt követően került sor a távközlésről szóló törvényja­vaslat általános vitájára. Siklós Csaba közlekedési, hír­közlési és vízügyi miniszter ismer­tette a tervezetet, amelynek alap­vető célja a korszerű piacgazdaság működéséhez szükséges távközlé­si és informatikai szolgáltatások lehetőségének megteremtése. A ja­vaslat a piaci szerkezet átalakítása érdekében meghatározza a ver­senyszférát és a koncessziós pályá­zatokkal, szerződésekkel érintett területeket, s lehetővé teszi a több- szereplős piac kialakulását. A ter­vezet meghatározza a távközlési szervezetek által köthető szerződé­sek alapvető feltételeit, a felek jo­gait és kötelességeit. A hatósági engedélyezés rendszere teljes körű marad, és a koncessziós alapon tör­ténő, valamint a versenyszférába utalt szolgáltatásokra egyaránt vo­natkozik. Az államnak elsősorban szabályozási feladatokat ír elő a tervezet, de megmaradnak tulajdo­nosi és hatósági jogosítványai is. A törvényjavaslat kidolgozásánál fi­gyelembe vették a Közös Piacnak a távközlésre vonatkozó szabályo­zási alapelveit, valamint a nemzet­közi ajánlásokban foglaltakat is - mondotta Siklós Csaba. Húszon innen — tízen túl (4. oldal) Székács Gazdanapok T örökszentmiklóson Együttműködési szándék a CERN-nel Magyarország előrelátha­tólag még az idén csatlakoz­hat az Európai Nukleáris Szervezethez - mondta az Or­szágos Műszaki Fejlesztési Bizottság illetékese. A tagság révén javulhatná­nak a kapcsolatok a magyar és a nyugati kutatócsoportok kö­zött. A CERN ugyanis olyan jelentős ipari együttműködési szerződéseket köt tagorszá­gaiban, amelyek világszínvo­nalú kutatásokat tesznek le­hetővé. Jön a tatár olaj Kőolajszállításra vonatko­zó szándéknyilatkozatot írtak alá Budapesten, miszerint a Tatár Köztársaság rövidesen megköti a Mineralimpexszel a kőolajszállításokra vonat­kozó szerződést. Valószínű­leg még az idén 1 millió tonna nyersolaj érkezik a tatároktól, s a későbbiekben ezt évi 2 millió tonnára emelik. Vásá­rolnának vállalati rész­vényeket, és szívesen venné­nek részt közös vállalatok ala­pításában. A tavalyi évhez hasonlóan az idén is nagyszabású rendezvény­nek ad otthont a mezőgazdasági szakképzés gazdag hagyomá­nyokkal rendelkező megyei fel­legvára, a törökszentmiklósi Székács Elemér Szakközépisko­la. Tegnap dr. Szerdahelyi Péter, a Földművelésügyi Minisztéri­um helyettes államtitkára ugyan­is megnyitotta a szakmai progra­mokban bővelkedő Székács Gaz­danapokat. A megnyitó után a megjelentek megtekintették a május 3-ig látható, számos jóne­vű cég termékeit felvonultató mezőgazdasági gép- és eszközki­állítást, majd az iskola sportcsar­nokában gyűlt össze a népes kö­zönség, ahol dr. Szerdahelyi Pé­ter tartott előadást a mezőgazda­ság időszerű kérdéseiről. Az FM helyettes államtitkára expozéjában elemezte az agrár- gazdaság tavalyi esztendejét, is­mertette az ágazat előtt álló idei, illetve jövőbeli feladatokat, és felvázolta a várható nehézsége­ket. Nos, ez utóbbiból már most bőven van, hisz elég a piaci zava­rokra gondolni, de az agrárszek­tor még mindig jobban megfelelt az új kihívásoknak, mint a gazda­ság többi ágazata. A reálfolyamatok szebb képet festenek a tavaly 2,7 milliárd dol­lárt kitermelő agrárszféráról, mint a pénzügyi folyamatok - mondotta dr. Szerdahelyi Péter. A felvásárlási árak 1991-ben nem nőttek, de nem is csökken­tek, miközben a mezőgazdaság által felhasznált eszközök, anya­gok és szolgáltatások 25-30 szá­zalékkal kerültek többe. A jöve­delmezőséget csökkentette az is, hogy az „input” áremelkedést nem lehetett érvényesíteni a kül­kereskedelemben. Mindezek kö­vetkezményei ismertek: az élel­miszeripar nullára futott ki, míg a mezőgazdaság’’ 20 milliárdos veszteséggel zárta az évet. Eddig 174 mezőgazdasági üzem és 19 élelmiszer-ipari vállalat jelentett csődöt. Az idei feladatokról szólva az FM helyettes államtitkára ki­emelte a jogszabályalkotó mun­ka fontosságát. Elmondta, hogy benyújtás előtt van a módosított földtörvény, s a napokban elké­szült a várva várt, kétszintű ag­rárrendtartás törvénytervezete. Emellett a szakminisztérium to­vábbra is fáradozik azon, hogy különféle eszközökkel növelje a hazai agrártermékek piacra jutá­sának esélyeit. L. Z. Hétfőn befejeződött Szolnokon az A-típusú kajak-kenu felnőtt tájékoz­tató, amelyet már az olimpiára való felkészülés jegyében rendezett az UTE. Képünkön a női kajak Il-es eredményhirdetése. A dobogó legtete­jén Mészáros Erika, a páros egyik tagja az ajándéknak örül. Részletes tudósítás a 2. oldalon. Közgyűlést tartott az ÉFÉE Üdülhet a fogyatékost nevelő család is Közgyűlést tartott a Kézenfog­va Jász-Nagykun-Szolnok Me­gyei Értelmi Fogyatékosok Ér­dekvédelmi Egyesülete, az ÉFEE. Szó esett az elmúlt évről és az idei tervekről. Mivel az ÉFÉE 1991-ben vált ki az ÉFO- ÉSZ-ból és lett önálló, a két szer­vezet közötti „egyezkedés” olyan hosszúra nyúlt, hogy az ÉFEE gyakorlatilag pénz nélkül vészelte át az elmúlt évet. Az idén biztatóbb a helyzet. Támogatást kapnak a megyei és a városi önkormányzattól, vala­mint az állami költségvetésből is. Segítenek cégek és magánsze­mélyek is. Legutóbb például Tóth Lajos grafikusművész, a Verseghy gimnázium tanára és Szénási Gyula címfestő mester segédke­zett ingyenesen az ÉFEE táblájá­nak elkészítésében. Az idén az egyesület vezetősé­ge összegyűjtötte azokat a jog­szabályokat, amelyek az értelmi fogyatékosokat nevelő családo­kat érintik. Ezt sokszorosítani fogják a családok számára. Az Opel Astra meghódította Európát Miközben a földkerekség első számú járműipari óriása, a General Motors Amerikában súlyos gon­dokkal küszködik, addig Európá­ban 12,15 százalékkal m inden idők legnagyobb piaci részesedését érte el 1992 első negyedévében. Ebben az időszakban a két GM-érdekelt- ség, az Opel és a Vauxhall 456 ezer 100 gépkocsit értékesített - derül ki a General Motors Hungary sajtó­anyagából. Az Opel vezeti az el­adási listát Belgiumban, Dániában, Hollandiában és Svájcban. A piaci részesedést tekintve a körbe zárt villám emblémájú autók gyártója a második helyen áll Németország­ban, Nagy-Britanniában, Ausztriá­ban, Finnországban és Norvégiá­ban, míg Írországban, Portugáliá­ban és Spanyolországban a harma­dik legnépszerűbb gépkocsimárka. Az egymás után termelési és érté­kesítési rekordokat döntögető Opel mindenekelőtt az Astrának kö­szönheti sikerét. A remekül „elta­lált” autó március végéig több mint félmillió vásárlót, illetve megrendelőt nyert meg szerte Eu­rópában. A General Motors euró­pai központjában minden ok meg­van az örömre, hiszen a már ha­zánkban is összeszerelt Astra az év első három hónapjában a legjob­ban eladható autónak bizonyult az öreg kontinensen. Dános András­tól, a General Motors Hungary PR- igazgatójától megtudtuk, az Astrák jól startoltak hazánkban is, már az első hetekben sok száz vásárló döntött a Szentgotthárdon készülő magyar Opel mellett. L.

Next

/
Thumbnails
Contents