Új Néplap, 1992. április (3. évfolyam, 78-102. szám)
1992-04-21 / 94. szám
4 A szerkesztőség postájából 1992. ÁPRILIS 21. Emberségből megbukott. Nem jellemző, de megtörtént eset miatt fogtam tollat, amit nem követendő példaként, de az idős emberek tanulságára kívánok a nyilvánosság elé tárni. Április 10-én a törökszentmiklósi autóbusz-pályaudvarról 8.39 órakor Szolnokra induló autóbuszra szálltam - azzal a céllal, hogy a következő megállónál lévő, Május 1. úti ABC-áruházban vásárolok. Leszállási szándékomat időben jeleztem - egy magamkorabeli asz- szonnyal együtt. (82 éves vagyok.) Meglepetésünkre a busz nem állt meg, sőt a következő megállóban sem, és egészen a város széléig vitt bennünket - miközben a busz vezetője derűsen szemlélte, hogyan toporgunk az ajtó előtt, kérlelő szemmel tekingetve rá. Nem átal- lotta megjegyezni, hogy ha valaki nem tudja a szabályt, az nem mentség . . . Bizonyára arra célzott, hogy gyorsjáratú buszra szálltunk. Utastársam elmondta, hogy a katolikus templomba igyekezett volna, ahol az elhunyt férje emlékére misét tartottak. A város végétől ugyan hiába sietett vissza, bizonyára nem ért oda a kezdés időpontjában. Mindezek után valószínűnek tartom, hogy a buszvezető családjában nincs 80 éven felüli idős ember, aki kevésbé járatos az autóbuszok megállásának szabályaiban, mert akkor talán másképp viselkedett volna. „Az egyik törökszentmiklósi olvasójuk” Első a környezetünk, egészségünk megóvása Az mind dicséretes, hogy erőfeszítéseket tesznek a „lengyel piac” bővítése, tisztán tartása érdekében, de úgyszólván ez semmit sem jelent a piac környékén lakóknak. Számunkra továbbra is gond, hogy csupán két illemhely található a piacon, ahol sokszor öt-hat ezer ember is megfordul. Ezek után el lehet képzelni, milyen körülmények alakulnak ki a piacon kívüli területeken, nem beszélve a piaczárás utáni helyzetről... Csupán a szerencsének köszönhető, hogy eddig megúsztuk fertőzés nélkül! Százszámra állnak a parkírozó gépkocsik, a közelben egyetlen szeméttartály sincs, s még be sem köszöntött igazán a meleg, máris rettenetes bűz árad a környékről. S megjegyzem, a parkírozó autókból, a motorzúgástól éjszaka sem lehet pihenni; a külföldiek ivóvízellátása megoldatlan, emiatt a közelben lakókat zaklatják késő éjszakáig. A terület tisztasága, az emberek egészségének megóvása érdekében kérjük, hogy a megyei tiszti főorvos úr látogasson el ide, és a legsürgősebben intézkedjen. Mert első a lakosság egészsége, majd csak ezek után következhet a piaci bevétel fontossága! Fáradozását, szíves intézkedését előre is köszönjük. Lakótársaim nevében: Lengyel Dezső „Kiért szólhat a harang?” Ezzel a címmel jelent meg az Új Néplap április 9-i számában ifj. Nagy Kálmán református lelki- pásztor nyilatkozata, amit nem hagyhatunk szó nélkül. Kijelentései mélységes felháborodást váltott ki belőlünk. Hogy kiért szólhat a harang Karcagon? Nyilván csak azokért, akiknek a lelkipásztor úr meghúzatja. Hiába is fizetnénk be a harangozási díj akár kétszeresét, ha ő nem akarja, a harang néma marad. De most nem erről akarunk írni, hiszen ez így van, mióta Karcagra költözött. Mindenesetre tudnia kell, hogy e levél írói nem ateisták, hanem keresztyén, hívő emberek. Hogy ennek ellenére miért nem járunk templomba, ezen a lelkipásztor úrnak kellene elsősorban elgondolkoznia. Ha lelkipásztor létére továbbra is ilyen magatartást tanúsít, ártatlan embereket sérte- get, még az unokáinkat is lebeszéljük a templomba járásról, hisz imádkozni, Istent imádni otthonunkban is lehet. S ami arra késztetett bennünket, hogy ezt a levelet megírjuk, az elsősorban H. Tóth János tanár úr megsértése. Olyan személyt sérteget, aki sokoldalúan művelt, több diplomával rendelkező, korrekt úriember, aki egyben városi képviselő is. Mindemellett képzett énekes és kiválóan szónokol. Emberi szeretete, kulturált megjelenése, valamint tíz-tizenkét mondata többet ér, mint a már említett lelkipásztor úr egész beszéde. Ezért is kérjük fel gyakran elhunyt szeretteink búcsúztatására. De azt is tudjuk róla, hogy vallásos érzelmű, istenfélő, tősgyökeres karcagi református hitű, akinek még az üknagyapja is karcagi református ember volt. Nagyapja és az édesapja is - saját kisbirtokuk mellett - a Karcagi Református Egyház közel 100 ka. hold földjét is hosszú éveken át művelték - Szombathi István és Török Vince nagytiszteletű urak legnagyobb megelégedésére. Édesapja pedig 20 éven át mint presbiter is tevékenykedett az egyháznál. Köztudott, hogy abban a házban, amelyben H. Tóth János tanár úr nevelkedett, és amiben most is lakik, az 1940-es évek közepétől az 50-es évek elejéig, gyakori istentiszteletet és bibliai órát tartott Bihari István nagy tiszteletű úr és Pap Béla tiszteletes úr. így már kisgyermek korában megismerte e neves személyek tanításait, igehirdetéseit és magát az isteni szeretetet. Nem beszélve a család sok irányú és nagymértékű adakozásairól, amelyekkel a Karcagi Református Egyházat segítették. (Pl. a kistemplomban padokat csináltattak, hozzájárultak az épület tatarozásához, a nagyharang elkészítéséhez stb.). Sajnos az utóbbi a család halottainak temetésekor - ifj. Nagy úr kijelentései szerint - most már néma marad. Az olyan embert, mint a tanár úr, a lelkipásztornak nem ostorozni kellene, hanem megnyernie az egyháznak. De úgy látszik, ellenfelet lát benne ... Pedig jól tudja, hogy nemcsak Karcagon, de a megye igen sok telpülésén is nagy szeretet és tisztelet veszi körül. S mi kifogása lehet az ellen, hogy a beteg vagy haldokló ember, valamint a gyászoló család kérésére a temetési kórussal elénekli a kért egyházi éneket, amikor vallásszabadság van, és mindenkinek emberi joga. Végezetül azt kívánjuk, hogy H. Tóth János tanár úr még nagyon sokáig maradjon meg nekünk, s elhunyt szeretteink búcsúztatásánál ő szónokoljon, az ő szép hangja szóljon - ha már Karcagon a harangok nekünk nem szólalhatnak meg. Fodor László Karcag A fűtőtest csak dél körül langyosodott fel valamennyire, Martin a stokin ülve hamar elgémberedett, felállt és kezét a radiátor elválasztórácsához szorítva próbált átmelegedni. A hidegtől és a félhomálytól mindinkább magába süllyedt, az első napok után felhagyott rendszeres tornagyakorlataival, és a versek memorizálásával, mellyel idegei készenlétét szerette volna fenntartani, a gondolatok csapongva, minden ellenőrzés nélkül törtek fel benne. Tekintete végigfutott a zárka gödrösen kikopott padlóján, próbálta elképzelni, kik járkálhattak itt előtte az évek hosszú során át. Fantáziája hamarosan ebbe is belefáradt, csak a maga emlékképein tűnődött tovább. Mély lelkiismeret-furdalást érzett amiatt, hogy nem tett meg mindent azokért az emberekért, akik mellette éltek. Elfeledettnek hitt apró események merültek fel gondolataiban, például, hogy anyja többször is kért tőle egy Kipling verseskötetet, és ő nem szerezte meg neki. Leggyakrabban a felesége jutott az eszébe, vádolta magát, hogy nem törődött vele eléggé, nem tudta kimutatni a szerelmét. Éjszaka a pokrócokból összehajtogatott hevenyészett hálózsákban vacogva, gyöngéd és hosszas szeretkezésekről ábrándozott. Képzelgéseiben elmerülve mind kevésbé vett tudomást a külső világról, összerázkódott, mikor egy délelőtt nyitották rá a zárka ajtaját. Az őr kifelé intett:- Hozza a törülközőjét és a szappant. A fürdőbe mentek, Martin levetkőzött. Letartóztatása óta nem váltott fehérneműt, fekete ingének hónaljában szürkésfehér körben kirakodott az izzadtság. Beállt a zuhany alá, eddig csak a zárka kis mosdókagylójánál tisztálkodhatott, most a meleg víz alatt érezte meg, hogy a teste mennyire elmerevedett a hosszas mozdulatlanság alatt, megpróbálta kissé átgyúrni az izmait. Mikor kilépett a fülkéből, az őr egy ecsetet és önborotvát nyújtott felé:- Húzza le a szakállát! Martin belenézett a vakfoltos tükörbe: letartóztatása óta nem borotválkozott, arcán félcenti hosszú őszes borosta serkent ki. Elgondolkodva simított végig a bőrén, úgy találta, a szakáll jól áll neki, kissé megnyújtja telt arcát.- Nem vágom le a szakállamat.- Miért nem?- Akarok vinni magammal valamilyen emléket. Szuvenír.- f^a nem hajlandó magától levágni, lefogatom, és hívatom a rabborbélyt, ő majd leszedi, de az keserves lesz. Az őr felemelt hangja mögött Martin megérezte a bizonytalanságot, megrázta a fejét:- Nem meri megcsinálni, őrmester úr. Farkasszemet nézett a kísérőjével, végül a rendőr fordította el a tekintetét. Megtörülközött, és undorodva felhúzta magára áporodott testszagú fehérneműjét, utána további parancsot várva szótlanul megállt. 64 Jászkiséren az egyesített szociális intézmény főállású és tiszteletdíjas dolgozói mintegy százötven idős emberen segítenek - kisebb-nagyobb mértékben. Képünkön Sóti Bélá- né tiszteletdíjas gondozó Ördög Istvánnénak vitte az ebédet, aki öt éve mozgássérült. (Fotó: Tánczos Alajos) Kedves „egyenes hátú” olvasó! Mindig öröm, ha írásaimat szakértő szemek pásztázzák, és leszűrik a tanulságot. Ezen magabiztos kézzel írt sorokból köszönöm a naftalin nevű, jellemző illatú, ruhamoly ellen használatos védekezőanyag receptjét. Jómagam farmernadrághoz csak Pitra- lont vagy Denimet használok. Egyébiránt nagyszüleink ideje óta sok más védekezőeszköz került bevezetésre, persze nem mindig voltak hatékonyak. Ne is tessék magát gyökértelen léha világpolgárrá tenni, viselje büszkén díszmagyarját, esetleg kiegészítőkkel is. Párbajra szóló, szemtől-szembe állva vívott küzdelemre felszólító szíves invitálását alkalomadtán Szolnokon jártomban-keltemben igyekszem elfogadni. Miután egyetlen grammnyi nemesi őssel és tartalékos tiszti rendfokozattal sem rendelkezem, kénytelen lesz egy tiszteletbeli önkéntes tűzoltóval büllumot vívni, sőt lőni, hiszen a párbajszabályzatok szerint - Clair Vilmos és Sebetic Raimond - a kard a polgárnak, pláne farmer- nadrághoz, nem jár. Mint kihívott fél már fel is kértem a két segédet - eredetileg mindkettő lakatossegéd -, a párbajról szóló gondolataimat a Rubico című lap 1991. évi 9. számában már leír‘Ébressz — ajáníva | Viteldíj - H^ 4 és 6 éves kortól? Több szülőt foglalkoztat az a kérdés, hogy a gyerekeknek távolsági buszon már 4 éves kortól jegyet kell venniük, míg a helyi járatokon a 6. év betöltéséig ingyen utazhatnak. Milyen meggondolásból született ez az érthetetlen jogszabály - teszi fel a kérdést Hegedűs Anna tószegi olvasónk, s példaként említi: ha egy kisgyerekkel Tószegen, a Csücsök megállónál száll föl az ember buszra és a szolnoki Tiszamenti Vegyiművekig utazik, nem megy messzebbre, mint az, aki a megyeszékhely túlsó végéből érkezik oda, mégis különbséget tesznek a gyerekek között. Ésszerűbb és igazságosabb lenne, ha úgy a helyi, mint a vidéki járatokon egységesen 6 éves, vagyis iskolás kortól kellene utazási díjat fizetni. No de mit mond a közforgalmú személyszállításról szóló jogszabály? Dr. Márton Ágoston, a Jászkun Volán üzletág-igazgatója a következőkről tájékoztat: A 13/1990. (I. 18.) Korm. sz. rendelet értelmében a gyermek 4 éves koráig - amennyiben nem foglal el külön ülőhelyet - díjmentesen utazhat az országos közforgalmú vasutak vonalán, valamint a helyi és távolsági autóbuszon. További kedvezményt már csak a helyi közlekedésben kapnak a gyerekek, vagyis 6 éves korig (az iskolakezdésig) utazhatnak ingyen. Tehát tessenek csak figyelni, kedves szülők! Ha mondjuk a 3 éves gyereket az autóbuszon vagy a vonaton nem kézben vagy ölben fogják, hanem külön helyre ültetik, az ellenőr a kicsi után jogosan kérheti a viteldíjat. Ez a magyarázata annak - még ha nem is tudjuk elfogadni -, hogy a távolsági és helyi utazásban két év különbséget tesznek kisgyerek és kisgyerek között. Olvasónk észrevételével egyetértünk, és máris a rendeletalkotók, -módosítók figyelmébe ajánljuk, hogy igazságosabb lenne, ha a közforgalmú utazásban a gyerekeknek - buszon és vasúton - egységesen a 6. év betöltésétől kellene jegyet váltani. Ezt az igazán nem nagy kedvezményt talán még el is bírná a MÁV és a VOLÁN. (ha^U! Kto V ________________________________________J t am, és nem akarom magamat ismételni. Büszke vagyok, hogy sikerült Önt toliforgatásra késztetnem, és ezennel kilépek védettségemből, amit számomra a régi rendszerben kapott BCG-oltás biztosított. Közel negyvenévesen az utolsó BCG és az első kötelező tetanusz között ismételten megköszönöm, hogy olvasta írásomat az Új Néplapban, és várom, hogy más lapokban publikált írásaimmal kapcsolatosan is megírja véleményét. Wirth István Önzetlenül segítettek Köszönet és tisztelet a véradóknak azért az önzetlen segítségért, amit a közelmúltban rendezett véradónapon nyújtottak. És köszönet a a Fegyvemeki Mg. Termelőszövetkezet, a környező intézmények vezetőinek, akik dolgozóikat elengedték a munkából, s nem utolsósorban a Szolnoki Véradóállomás lelkiismeretes munkatársainak, akik nyolcvanhat véradótól összesen 34,4 1 vért gyűjtöttek a rászoruló betegek számára. Réti Lajosné a Fegyverneki Mgtsz vk.-titkára ✓ Uj táblát raktak az emlékműre A múlt év őszén jelent meg egy fotó az Új Néplapban, mely a jászjákóhalmi II. világháborús emlékmű hiányos feliratát mutatta be. Akkor - a fényképen is láthatóan - kiírtam az emlékműre, hogy a ragasztó hibája miatt estek le a betűk. Tettem ezt azért, nehogy azt gondolják, valaki kegyeletsértést követett el. Tehát nem szedték le a betűket, hanem maguktól leestek. Negyedszeri ragasztás után - már nem bízván az újabb és újabb ragasztókban - a nevekhez hasonlóan, az öntődében és a tervező művész segítségével elkészült az új tábla. Felirata: „A második világháború hőseinek és áldozatainak emlékére”. Reméljük, hogy most már véglegesen így is marad. Fodor István polgármester Jászjákóhalma Köszönet a gyógyításért Eddigi életem során betegként még sosem voltam kórházban, így csak mások elmondásából ítélhettem meg az egészségügyben dolgozók munkáját. Úgy alakult az egészségem, hogy nemrég bekerültem a megyei Hetényi Géza Kórház I-es sz. sebészetére, s így aztán magam győződhettem meg az ott folyó gyógyítómunkáról. Bevallom, nagyon féltem. Félelmem, szorongásom azonban már az első órában megszűnt, s ez köszönhető az osztály minden orvosának, az ápolónőknek. Lelkiismeretes gyógyítómunkájukat hálásan köszönöm, s felelősségteljes hivatásukhoz erőt, egészséget kívánok. Csatos Imréné Tiszaföldvár Az oldalt összeállította: Csankó Miklósné
