Új Néplap, 1992. április (3. évfolyam, 78-102. szám)

1992-04-18 / 93. szám

4 Szolnoki Extra 1992. ÁPRILIS 18. Szolnoki agglomeráció Helyünk a régióban és a megyében Az előző cikkben utaltunk ar­ra, hogy a város fejlődési dina­mikája országosan nagy. Hason­ló a helyzet, ha a város fejlődését regionálisan, a többi alföldi, ha­sonló várossal hasonlítjuk össze. Szolnok az Alföld ötödik legna­gyobb városa. A megyén belüli helyzetét tekintve még inkább kiemelhető dinamikus fejlődése, habár - ezt be kell vallani - több­nyire a centralizált modell túl­hajszolt logikájának megfelelő­en ezt a többi megyei város rová­sára tette meg. Ezt a tényt bizo­nyítja Szolnok részarányának változása a megye városi népes­ségéből 1949 és 1990 között. 1949-ben ez az arány még csak 16,5 százalék volt, 1990-re pe­dig 30 százalékkal nőtt. A rend­kívül gyors növekedés számos, ezzel járó strukturális problémát eredményezett, s a város egyéb­ként is megvolt vonzásának ext­rém mértékű megerősödésével járt együtt. A város e változások következtében fokozatosan el­veszítette alföldi vonásainak egy részét. Vonatkozik ez a település arculatára éppen úgy, mint arra a tényre, hogy közvetlen környé­kének településeit funkcionáli­san átalakítva agglomerációs gyűrű kialakulását indokolta. A szolnoki agglomeráció a me­gye térszerkezetének fókuszában helyezkedik el. Itt futnak össze az országos és regionális jelentőségű térszerkezeti vonalak, amelyek az egységek között az összeköttetést biztosítják. Földrajzi értelemben persze az agglomeráció a megyé­ben pariférikus helyet foglal el, hi­szen a megye nyugati szélén he­lyezkedik el. Viszont a társadalmi­gazdasági szervezetek sokkal erő­sebbek, mint a közigazgatási hatá­rok. Ez a megye jelenlegi határait több irányban is megkérdőjelezi. Nagy kérdés azonban, hogy ennek 1992-ben milyen jelentősége van. Figyelmünket ezért is célszerű koncentrálni a népesség-, funkció- stb. változásokból levezethető kö­vetkeztetésekre. Ezek pedig azt bi­zonyítják, hogy a népesség területi elhelyezkedését lényegesen befo­lyásoló népességkoncentráló erő­vel egyedül Szolnok rendelkezik, így a megyében egyedül a telepü­lésnek van esélye arra, hogy a kör­nyező településeket funkcionáli­san átformálva, azokra dinamikát sugározva agglomerációs térséget formáljon. Sajátosan jellemző tény, hogy ha a népességszám ala­kulását a népszámlálások függvé­nyében vizsgáljuk 1869-től, mikor érte el az adott városban a népes­ségszám maximumát. Jászapáti például 1930-ban, Jászárokszállás szintén, bár ezt megismételte 1942-ben is. Jászberény igen hul­lámzó teljesítményt nyújtva 1910 óta 30 ezer körüli népességszám­mal rendelkezik. A maximumot 1980-ra érték el 31,4 ezer fővel. Jelenleg 29,5 ezer fő él a városban. Karcagon hasonló a helyzet, csak ott 25 ezer fő az ingadozás centru­ma. A maximumot 1960-ban érték el. Kisújszállás szintén 1960-ban, 14,7 ezer fővel. Kunhegyes 1960- ban, Kunszentmárton 1941-ben, Martfű 1990-ben, Mezőtúr 1941- ben, Szolnok 1990-ben, Tiszafü­red 1960-ban, Törökszentmiklós 1980-ban, Túrkeve 1941-ben érte el a jelzett maximumot. Ez utóbbi városról még csak annyit, hogy je­lenlegi népessége nem éri el az 1869-es adatot sem. Növekedésről tehát csak két megyei város eseté­ben beszélhetünk, a speciális hely­zetben lévő Martfű és a centrális helyen lévő, funkciót lényegesen átalakító Szolnok esetében. F. I. Ledöntött virág­tartók Szolnok legkedvel­tebb sétálóhelye a Ti­sza Szálló előtti part­szakasz, melyet hétvé­geken több ezren ke­resnek fel. Már megint akadt egy vagy több „erős em­ber”, aki nem bírt magával, és ledöntöt­te a virágtartókat. Fotó: Mészáros Amerikai tanárok Szolnokon A Varga Katalin Gimnázi­umban jelenleg is tanít néhány olyan nevelő, aki az Amerikai Egyesült Államokból érkezett. Közülük az egyik a fizika jeles tudora, a 44 éves David Gewan- ter, aki feleségestül, gyerekestül júniusig a megyeszékhely lakó­ja­- Itt a tanítványaim háromne­gyede lány, és az a tapasz­talatom, hogy ezek a diákok na­gyon sokat és keményen tanul­nak.- Kérem, mondjon valamit például a fizikakönyveinkről, hi­szen Önről azt hallottam, hogy a szülőhazájában az oktatásfej­lesztéssel is foglalkozik.- Nálunk a könyvek jóval vé­konyabbak, kevesebb lexikális ismeretet tartalmaznak, arra vi­moszférát teremteni, és úgy gon­dolom, ezt a diákok is így látják. Ugyanakkor ez nem jelentheti azt, hogy az órán mindenki be­szél, hiszen az ismeretek elsajá­tításához valamilyen fegyelem is szükséges.- Mondják, szereti a társasá- got.- Igen. Az ősszel szüretelni is voltam, majd a télen disznótorba is elhívtak. Azt ettem, ittam, amit a vendéglátóim.- És bírta?- Úgy érzem, helytálltam.- Szabadidőben?- Haggyátok őt békén - fejet hajtott a fiú előtt hallottuk, hogy milyen gyász ért, eljöttünk részt venni bánatodban. Tudtuk, hogy neked nem telik lakomára, hoztunk magunkkal mindent. De ha kell, lesz kétszer ennyi is. Isten ne vegye dicsekvésül. Közben a szállásadónő is felöltözött, sebtében beágyazott és egy fehér abrosszal letakarta a nagy szobaasztalt. Kirakta a zsírban fagyott hurkát és kolbászt, a vendégek letették mellé a maguk hússal, süteménnyel megrakott tálait. Mielőtt hozzányúltak volna az ételhez, az öreg Borsos kihúzta a dugót egy pálinkásüvegből, egy ujjnyit a földre öntött belőle, aztán a fiú felé nyújtotta:- Igyál! A fiú csak egy kortyot húzott belőle, az öreg megrázta a fejét:- Innod kell, erőt ad ilyenkor és elűzi a szomorúságot - visszatette a szájába, ugyanazzal a mozdulattal meg is döntötte az üveget. Borsos nagyot nyelt a pálinkából, kiserkentek a könnyei, megültek a szempilláján, a fények szivárványszerűen megtörtek előtte. Elvett az asztalról egy szelet füstölt sonkát, vastag karéj kenyeret harapott hozzá, abban reménykedett, hogy az étel megnyugtatja majd háborgó gyomrát, de újra és újra pálinkával kínálták. Az ital a fejébe szállt, az események lassan összefolytak körülötte. Később, mikor visszaemlékezett ezekre az órákra, csak egy-egy mozzanatot tudott szont megtanítják a diákokat, ha nem tudnak valamit, de el szeret­nének mélyedni egy-egy részte­rületben: mit hol keressenek. Azután az is más, hogy az USA- ban a diákságnak több a válasz­tási lehetősége például abban, hogy milyen mélységben szeret­nének elsajátítani egy-egy tan­tárgyat.- Milyennek ismeri az orszá­gunkat? Tudtommal először van nálunk.- Valóban ez az első utam Ma­gyarországra. Ami a lakóit illeti, barátságosak, nyitottak. Mivel úgy alakult az órarendem, hogy pénteken nem kell tanítanom, ezért sokat szoktunk utazni. Vol­tunk már Szegeden, Egerben és a fővárosban többször is. Június­ban, ha befejezem a tanévet, Kí­na és Nepál felé akarunk hazatér­ni. Steve Sanborn 27 éves, nőt­len fiatalember, aki a végzettsé­gét tekintve biológiatanár. Jelen­leg mind a négy évfolyamban tanítja a vargás diákokat.- Igyekszem közvetlen at­- Otthon síelni, sátorozni szoktam. Őszintén szólva azon­ban nem voltam elragadtatva a téli Szolnoktól. Már ami a szóra­kozási, sportolási lehetőséget il­leti. Őszintén Leírva, úgy gondo­lom, hogy a tanár úr nincsen egyedül ezzel a véleményével. D. Sz. M. Fotó: M. J. Orosz György rehabilitálása A kormány által létrehozott Rehabilitációs Bizottság a Jász-Nagykun-Szolnok Me­gyei Önkormányzati Hivatal javaslatára megtárgyalta né­hai Orosz Györgynek, a szan- daszőlősi iskola volt igazgató­jának rehabilitációját. Megál­lapította, hogy Orosz Györ­gyöt 1957 novemberében többször is méltánytalanság és igazságtalanság érte,. mert nem rejtette véka alá vélemé­nyét. Ebben az időben az új hatalom durván megtorolta a politikai rendszer legitimitá­sát megkérdőjelező megnyil­vánulásokat, illetve az 1956- os forradalom és szabad­ságharc eszméinek ébrentartá­sára, továbbvitelére tett kísér­leteket. Orosz György igazgató urat nemcsak nyugdíjazták, de büntetőeljárás alá is vonták, elítélték és bebörtönözték. A testület kifejezésre juttatta, hogy elítéli a hatóságok em­bertelen döntéseit, s elhatárol­ta magát a megalázó eljárás­tól. (Az ítélet a Jász-Nagykun- Szolnok Megyei Bíróság Nt. 5/1992. sz. igazolása alapján az 1989. évi XXXVI. törvény 1. paragrafusának megfelelő­en semmis.) Mindezért a mű­velődési és közoktatási mi­niszter posztumusz erkölcsi és politikai elégtételt nyújtott Orosz György úrnak, özve­gyét pedig megkövette. Egy­ben özvegyét arról is tájékoz­tatta, hogy őt a kormány 93/1990. (XI. 20.) sz. rendele­té alapján nyugdíjemelés illeti meg. Mindezt ezúton közöljük a nyilvánossággal, felidézvén egy kiváló, töretlen magyarsá- gú pedagógus helytállását. felidézni. Együtt énekel a vendégekkel, aztán táncolni kezdenek, egy hirtelen fordulatnál leveri a tükröt a falról, körülötte mindenki megáll és babonás csend támad. Végül egy cigánylány átöleli és szájon csókolja. Kint a temető ravatalozójában a cigányok a nyitott koporsóhoz járulnak, és megcsókolják a halott arcát, jajongásuk visszhangzik a szűk helyiségben. Elindul a menet, ketten is fogják a karját, míg a temetőkerítés hátsó falánál kiásott sírgödör felé tartanak, mégis megcsúszik a sáros füvön, magával rántja a kísérőit és mindhárman elterülnek a földön. Mikor leszúrják a fakeresztet, a felkupacolt göröngyökbe, rosszul lesz, gyomra felfordul és hányi kezd egy homályos sarokban. Valaki megtörüli az arcát, felrakják a mikrobuszra, kábultan elalszik. Bent Mezőszeg központjában ébresztették fel, Borsos még mindig alig eszmélve nézett körül; az ég már sötétedett a város fölött, a lebukott nap után narancssárga fényben égett a felhők alja. Egy kocsma előtt álltak meg, beültek és sört rendeltek.- Ez majd magadhoz térít! - mondta nagybátyja biztatóan, Borsos ivott, és valóban megenyhült az egész testét feszítő görcs.- Köszönök mindent, ne haragudjon, hogy berúgtam.- Nem tartozol köszönettel, te is megtennéd értünk. Nem akarsz lejönni hozzánk Nyíregyházára? Ennél az életnél százszor különbet találsz, egy év múlva emeletes házat építhetsz. ,,, r. . ! 62 Én kiszállnék a Trabantból... A minap szóvá tettem, hogy milyen ocsmány Szol­nok belvárosának egyik utcára könyöklő udvara. Jött is a reklamáció: „az már nem közterület, nem tartozik a közterület-felügyelőkre.” Hát akkor kinek kellene szorgalmazni, hogy legalább egy normális, a szemét­dombot eltakaró kerítést húzzanak oda? Azért ne mondják, hogy nálam süket fülekre talált az intelem. Szétnéztem az utcán, a Rét utcán. Azaz csak szétnéztem volna, ha a jó húszméteres szemét­domb nem zárta volna le a távlatokat. (Képünkön) A halmot mintegy három éve az útépítők alapozták, a környékbeliek tornyozták. Azt mondja az egyik ott lakó ember: „Van ebben minden, még döglött kutya is. Hiába kérjük, hogy szállítsák el innen.” Nézem a túltáplált szemétdombot, s arra gondolok, hogy ha nekem lenne egy olyan szép, simlis közterü­let-felügyelői sapkám, akkor én ott is kiszállnék a Trabantból. Ha volna Trabantom ... I simon)

Next

/
Thumbnails
Contents