Új Néplap, 1992. április (3. évfolyam, 78-102. szám)
1992-04-17 / 92. szám
1992. ÁPRILIS 17. Sport—hirdetés Férfi kézilabda Újra itthon Két idegenbeli mérkőzés után újra otthonában lép pályára az Olajbányász együttese. Ma este a táblázat utolsójával, a Hargita KC-vel találkoznak a piros-feketék abban a reményben, hogy a még hátralévő négy meccs három hazai találkozójából valamennyit megnyerjék, tehát az elsőt, a mait is. A fővárosi összecsapás 17-17-es eredménnyel ért véget, ami némi csalódást jelentett a szolnokiak számára, mert ők a másik pontra is igény tartottak volna, csak hát... Mint köztudott, a Hargita KC az átalakulás időszakát éli, több játékossal lett szegényebb az utóbbi hónapokban. Közülük Klemán, Móré és Grundmann éppen a Tisza-partiakat erősíti már hetek óta, nem mindig egyformán eredményesen. Persze egy idegenbeli győzelem után nem irreális igény a hazai győzelem, főleg akkor, ha már idegenben is sikerült túldobni azt a bizonyos húszgólos határt. Úgy fest a dolog, ismét kezd az őszi szellemiség eluralkodni a társulaton, amely a csapategységben mutatkozik meg leginkább. Nincs tehát kitől félni, de azért tudni kell azt, hogy ezen a mérkőzésen csak a házigazdák veszthetnek, hiszen a Hargitának csupán annyi esélye maradt az NB I-es „túlélésre”, mint a papagájnak a macska szájában. Mindettől függetlenül Hemelá- nak nem könnyű gólt dobni, Moszkalec egykori klubtársa, a donyecki Szmimov veszélyes átlövő, csakúgy, mint a Szolnok ellen rendszerint „feltámadó” Roczó. „A győztes csapaton ne változtass!” - elvet követve marad a Pemüt legyőző csapat, csupán a sérüléséből felépült és újra formába lendült juniorválogatott Bendó csatlakozik még társaihoz. A mérkőzés előtt az MKSZ képviseletében Ihász István köszönti majd ajándékkal Kotor- mán Attilát, aki a tavalyi esztendő legjobb ifjúsági játékosa volt. A már szintén juniorválogatott, balkezes bombázó ősszel még éppen csak bontogatta szárnyait a felnőttegyüttesben, a tavaszi szezonban azonban már rendre hatalmas suhintásokkal hívja fel magára a figyelmet. Ha így halad tovább, szép jövő vár rá. A pillanatnyi állás: 9.Dunaferr lO.Szolnok 11. Ózd 12. Pécs 13. Pemü H. 14. Debrecen 15. Tatabánya ló.Hargita 10 8 1 10 4 10 2 2 10 2 1 214-185 17 197-192 11 211-195 11 201-192 10 206-195 10 175-179 10 201-223 6 172-216 5 Hírek, eredmények Az első ízben megrendezett abonyi „Két torony” duatlonon hét egyesület 65 versenyzője vetélkedett a két kilométeres futásból, nyolc km-es kerékpározásból és a végén 1 km-es futásból álló úgynevezett sprint távon. A népes újszászi csapat igen jól szerepelt. Felnőttek: 1. Barta István, 3. Borsos Ferenc. Középiskolás fiúk: 2. Battyányi Attila. 7-8 osztályos fiúk: 3. Bóta András, 7. Kis János, 9. Oleámyik Tamás. Nők: 1. Polónyi Ágnes. 5-6. osztályos fiúk: 2. Fehér János, 6. Joó Sándor. Lányok: 1. Juhász Laura (Szolnok), 3. Battyányi Anikó. Alsótagozatosok: 4. Nagy Zoltán. * NB Il-es labdarúgó-mérkőzések. Ifjúságiak: SZUSE-Kaba 1-1 (1-0). Tiszaliget, v: Major. SZU- SE: Fási - Buckó, Fehér, Pataki, Gál - Zsemberi (Csomós), Retter, Varga (Kemecsi), Balogh, (Ná- hóczky) - Méri, Kohári (Szabady). Góllövők: Méri ill. Kerekes 11- ből. Gyenge színvonalú mérkőzésen igazságos eredmény született. Jók: a hazai együttesből senki, ill. Sótonyi, Kerekes, Szabó. Serdülők: SZUSE-Kaba 0-0. SZUSE: Gerhát - Szalai, Kocsi, Tóth (Zsemberi), Seszták, Antal, Fedor, Nász, Erdélyi, Szokoly, Bemáth (Raffael). Kiállítva: Erdélyi. A hazai csapat szinte végigtámadta a mérkőzést, de a jónál jobb helyzeteket is elpuskázta. * Megszerzte első OB I-es győzelmét a Vízügy SE női vízilabdacsapata, a Damjanich uszodában. Vízügy SE - BVSCII. 12-11 (3-1, 4-3,3-5,2-2). Vízügy SE: Kókai - Farkas, Horváth, Lugosi, Kovács, Drahos, Tiborcz, Mészáros, Solymár, Ali, Romhányi, Varga. Edző: Berkes Péter. Góllövők: Tiborcz 4, Drahos, Lugosi 3-3, Kovács 2. Lelkes játékáért a csapat valamennyi tagja dicséretet érdemel. * NB Il-es férfi röplabda: Kunhegyes-Nyíregyháza 3-0 (12, 10, 13). Nyíregyháza, 100 n. V.: Kiss, Oláh. Kunhegyes: Dancsik, Tóth, Tamási, Antal, Bemáth, Bodó. Csere: Dubovszky. Edző: Felső Tibor. A megfiatalított KESE-nek minden sikerült a mérkőzés folyamán, így a megérdemelt győzelem nem maradt el. Jók: Tamási, Ber- náth, Tóth. Az ifjúságiak szintén 3-0-ra nyertek. Kisgazdák, Honfitársak! Április 25-én az FKgP országos tüntetést szervez Budapesten, amelynek célja tiltakozás és az elégedetlenség kifejezése az országban tapasztalható állapotok miatt. Gyülekezés 10 órakor a Hősök terén, majd a menet az Országházhoz vonul, ahol petíciót adunk át a köztársasági elnöknek, a miniszterelnöknek és az Országgyűlés elnökének. Mindenkit várunk, aki elégedetlen a kárpótlási törvénnyel, az elszegényedéssel, az ország kiárusításával, a kormányzat felemás intézkedéseivel és hiányolja a rendszerváltást. A résztvevők Budapestre történő feljutását az FKgP különvonatok indításával segíti. Várjuk Ont, ismerőseit és családtagjait is. A fentieken túl kellemes húsvéti ünnepeket kívánunk Önnek és családjának. Dögéi Imre FKgP megyei vezetősége /Poliükai hirdetés/ *81283/1* Tudósítóink figyelmébe! Kérjük tisztelt tudósítóinkat, hogy a hét végi labdarúgó-mérkőzésekről szóló beszámolóikat húsvét hétfőn 9.00 és 12.00 óra között szíveskedjenek leadni szerkesztőségünkbe a szokásos módon. Uj szász holtversenyben Az évente megrendezésre kerülő versenyen, amelynek ezúttal Földes adott otthont, Újszász képviselte megyénket, és mint kupaspecialista, ismét bizonyította, hogy nagyszerűen ért ehhez a „műfajhoz”. Sakkozói végig nagy iramot diktálva, biztosan haladtak az első hely felé vezető úton, egyedül Orosháza tudta tartani velük a lépést. Az utolsó fordulóban némi megtorpanás volt tapasztalható, és ez éppen elég volt ahhoz, hogy a már megérintett szép serleget kiengedjék a kezükből. A rivális elleni döntetlen és az utolsó fordulóban szerzett mérsékelt arányú győzelem a veretlenség ellenére is kevés volt az első helyhez. Az azonos pontszámot elért két együttes közül a több csapatgyőzelem döntötte el a végső sorrendet. 1. Orosháza SE 41,5 pont (12 csapatgvőzelem), 2. Újszászi TSZSK 41,5 p. (11 csgv.), 3. Naszály SE 35,5 ponttal. 1. tábla: Varga 10,5 pont, 2. Hőgye 9,3. Molnár 10,4. Gulyás 8, Szép 4 pont. Az ifjú tehetségek viadalán a serdülők között Káló 6,5 pontot szerezve az előkelő negyedik helyet szerezte meg. (ragó) Röplabda NB I. Rájátszás a 7-12. helyért Egy meccs, egy csapat, két arc Férfiak: Malév SC-Szolnoki Vegyiművek 3:1 (-16,13,6,3) Nagyszalonta u„ v.: ifj. Juhász, Semler Szolnok: Januscsika, Gulyás, Hajdú, Tóth, Szűcs, Kri- vec. Csere: Illés, Makai, Papp, Császi. Edző: Liszi Ferenc Akár már tudósításunk elején - amint ezt a játszmaeredmények egyértelműen mutatják - éles határvonalat húzhatunk az első két szett, valamint a maradékok között. Az első játékrészben a kezdeti tapogatózásoktól eltekintve egészen 15-14-ig a V egy iművek vezetett . . . Volt már 4-10 is a vendégek javára, amikor a vezetőbíró Tóth - más meccseken már megszokott - ütését teljesen érthetelen módon szabálytalannak minősítette. Aztán ezt a húzását kerekre nyílt szemek és tekintetek kíséretében rá egy percre megismételte. így 7-10-re, majd 11-12-re fölaraszolt a Malév, különösen sáncaiknak és a román idegenlégiósok - Mindru, Dalacu - védhetelen ütéseinek következtében. Ifj. Juhász bíró időnként még saját döntésein is elálmélkodhatott, különösen azután, hogy Januscsikának szövegelésért sárga lapott adott. A szimpatikus, csendes fiúról ugyanis hamarjában kiderült, hogy harkovi révén a magyar nyelvhez nem sokat konyít . . . Mindezen közjátékok után és ellenére ismét bejöttek a vegyis támadások, ami 11 -14-es vezetésüket eredményezte. Egy hibát és a kétségeskedést azonban követte a többi, 15-14-es hazai vezetéssel. Innen tudott fordítani a Szolnok, s ha a kelleténél nagyobb csatában is, de egy bombablokkal megszerezte az 1:0-as vezetést. A második menet kezdeti malévos fellángolását újból 2-6-os vendégvezetés követte, de ez a különbség csupán átmenetinek bizonyult. Úgy tűnt, összekapta magát a ferihegyi legénység, lendületüket és lelkesedésüket nem lehet megtömi. Bár trénerük, Brázda Hugó továbbra is elégedetlenül dörmögött a kis- padon, „ne hisztizzél, apukám” és hasonló jellegű felkiáltásaival. Hiába állt újabb szettgyőzelmi esélyek előtt a Vegyi (11-13), Dumitru és Róka minden feladott labdát pontra vagy nyitásra váltott, míg mi nem szaporítottuk tovább a 13-at, így 0:2 helyett 1:1-gyel fordultunk. Nos, elérkeztünk a maradék kettőhöz. Mármint játszmákhoz. Amelyekről vagy jót, vagy . . . Szóval a szétesett, elképzeléseket mellőző játéknak köszönhetően 10-3-nál Liszi edző radikális cseresorozatra szánta el magát. A kezdőhatosból mindössze ketten maradtak, ám a „csikócsapat” többnyire nem tudta a keményebbnél keményebb labdák útját állni. A negyedik szettben 11-0 után szerezte első pontját a vendéggárda, s úgy tűnt, túlzott ambíciójuk sincs a továbbiakat illetően. Ettől, valamint a ma délutáni mérkőzéstől eltekintve a Vegyiművek már bebiztosította A-cso- portos helyét a jövő évi bajnokságban. Ezt mindenesetre nem szükséges a mai ellenfél, a Du- naferr elméjébe vésni. A mai meccsen búcsúztatják el az aktívjátéktól Czanek Kálmánt, a hazaiak sokszoros NB I-es játékosát. Jók: Dalacu, Mindru, Róka, ill. Januscsika. (kocsis) Maradona két gólt lőtt Egészségesen, jókedvűen, eredményesen játszott Diego Maradona egy jótékonysági labdarúgó-mérkőzésen. A „Kékek" és „Fehérek” küzdelméből előbbiek kerültek ki győztesen, 5-2-re nyertek. A 90 perc bevételét a Velez Sarsfield 29 éves korában - szívroham következtében - elhunyt játékosa, Juan Funes családjának megsegítésére ajánlották fel. Az argentin ász, akit 1991. március 17-én kábítószer-használaton értek az olasz SSC Napoli egyik bajnoki csatája után, két gólt rúgott, s akadt két gólpassza is. Tudott, 1992. június 30-ig megvonták játékjogát a doppinghasználat miatt. Tulajdonképpen ezen a találkozón sem volt joga játszani. Erre a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) egy, a mérkőzés előtt az argentin szövetséghez eljuttatott jegyzékben emlékeztette is Maradonát. Ám ő ennek fittyet hányt, játszott.- A FIFA tiltása antihumánus - mondta erről az üzenetről Maradona. Akadt még egy kijelentése, mely szerint a FIFA brazil elnöke, Joao Havelange halála esetén Argentína nem fog könnyeket ejteni. Egyelőre nincs hír arról, hogy a tiltás ellenére pályára lépő 31 éves klasszis ellen hoz-e újabb szankciót a FIFA. Jó formája láttán természetesen faggatták őt az újságírók arról is, miként tervezi jövőjét? Maradona elmondta, hogy június utáni tervei egyelőre saját maga számára sem véglegesek. Ha visszanyeri játékjogát, semmiképpen sem megy vissza olasz földre. Ha játszik, akkor azt Argentínában teszi. Asztalitenisz. Tiszántúli bajnokság Molnár: Háromból két és fél A Hajdú-Bihar-Megyei Asztalitenisz Szövetség és az Euro- trade Export-Import Kft. nagy érdeklődés, népes mezőnyök mellett rendezte meg Debrecenben a hagyományos tiszántúli II. osztályú egyéni és páros bajnokságot. A nagyváradi Eternit (román) sportegyesület fiatal női versenyzőinek részvételével a pénzdíjas viadal a nemzetközi rangot érdemelte ki. A Szolnoki Tisza HSE férfi pingpongosai kiemelkedően szerepeltek a Hajdúság fővárosában, hiszen dobogós helyezéseikkel megnyerték a nem hivatalos pontversenyt. A legértékesebb ererdmény Molnár László nevéhez fűződik, aki mindhárom versenyszámban a döntőbe került, ráadásként egyesben és párosban nem adta alább az aranyéremnél, míg vegyesben a második helyen végzett. Egyesben olyan neves ellenfeleket győzött le, mint Füzesi (Eurotra- de SE), Bándy (Biogál), Csonka (Nyírbátor), Pálosi (Eger), Kígyós (Hajdúszoboszló). Párosban ifj. Lesskóval az oldalán szintén népes „listától” vették el az előrébb lépés lehetőségét. Rajtuk kívül Csiszár Csaba is jól szerepelt egyéniben, hiszen a négy közé jutásért attól a Kígyóstól kapott ki 2-1-re, aki később a döntőbe verekedte magát. Vegyes párosban három „ti- szás” került az elődöntőbe. A legkellemesebb meglepetést a Pataki-Horváth (Nagyvárad) pár szolgáltatta, akik elpáholták a A vetélytársak nem találták Molnár NB I-es tapasztalatainak ellenszerét salgótarjáni Baráth-Nyerges kettőst, így a döntő kapujáig vere- kedték magukat, ahol csak nagy küzdelemben maradtak alul épen a klubtárs, Molnár, valamint a nagyváradi Sípos ellenében. A késő délutánba nyúló vegyes páros fináléjára már fáradtan állt ki Molnár és Sípos, ám ellenfelüknek, a szombathelyi párnak így is csak a döntő szettben sikerült nyerni. Eredmények. Férfi egyes (64): (zárójelben az indulók száma): 1. Molnár László (Szolnoki Tisza HSE), 2. Kígyós (Hajdúszoboszló), 3. Pálosi (Eger) és Kormos (Eurotrade). Férfi páros (32): 1. Molnár-Lesskó (Tisza HSE), 2. Pálosi-Mohácsi (Eger), 3. Csiszár-Baráth (Tisza HSE, Salgótarján)) és Kígyós-Kormos (Hajdúszoboszló, Eurotrade). Veygespáros (18): 1. Szarka- Beck (Szombathely), 2. Molnár- Sípos, 3. Pataki-Horváth és Csi- szár-Vonház (mindhárom Tisza HSE-Nagyvárad). Lesskó Teher-és személygépkocsigumiköpenyek nagy választékban azANDERKER KFT.-nél Szolnok, Panel u. 2. Telefon: 56/37-555/44 mellék. *7997811* Mai műsor KÉZILABDA. Férfi NB I. Rájátszás a 9-16. helyért: Szolnoki Olajbá- nyász-Hargita KC, Olajbányász Sportcsarnok, 17.30. RÖPLABDA. Férfi NB I. Rájátszás a 7-12. helyért: Szolnoki Vegyiművek- Dunaferr SE, Tűzoltócsarnok, 16.00. Tiszaörs Község önkormányzata pályázatot hirdet Általános Művelődési és Szabadidős Köqrnnt igazgatói állásának betöltésére. Felvételi követelmények: pedagógiai főiskolai végzettség, legalább 5 éves szakmai gyakorlat, 3 éves vezetői gyakorlat. A pályázatot 1992. május 6-ig kell benyújtani Tiszaörs Község Ön- kormányzat polgármesteréhez (5362 Tiszaörs, Hősök tere 5. sz.) Előzetes felvilágosítás kérhető az önkormányzat polgármesterétől személyesen, vagy az 59/54-220- as telefonon. *81250/ 1* MUNKAI ÍELY KÖZVETÍTŐ IRODA előjegyez az USA-ba, Canadába és Nyugat-Eurőpába munkahelyeket 6-12- 24 hónapra (faipar, építőipar, vendéglátóipar, fémipar, mezőgazdaság, gépjárművezetés, ápolónő, baby-sitter stb.) Kiutazás folyamatosan. Fizetés havi 800-1500 USD. A kiutazás költségeit a munkaadó meghitelezi. A részletes szakmai önéletrajzot és a felbélyegzett válaszborítékot kérjük címünkre szíveskedjenek elküldeni. MUNKAHELYKOZVETÍTŐ IRODA 1461 Budapest, Pf. 180 Beküldési határidő: 1992. április 30. *81243/ 1* HÚSVÉTI MEGLEPETÉSEK A „MILI” I.ÉZERDISZKÓBAN! Április 18-án, szombaton 21-04 óráig „LUFI-BULI” Belépés: DÍJTALAN!!! DJ.: ERDEI LÁSZLÓ Éjszakai mozi: SZERELMES SZÍVEK Április 19-én, vasárnap 21-04 óráig „LOCSOLÓBÁL” SZTÁRVENDÉG: DÉLHÚSA GJON TSrzsvendégkárgya váltható! *81275/1*