Új Néplap, 1992. április (3. évfolyam, 78-102. szám)
1992-04-11 / 87. szám
Álláspontok Szombati jegyzet Halálos műtők? Önök persze, amikor a tévékészülék előtt ülve hallják, hogy az egyik kórházban például fertőzés miatt meghaltak betegek, aztán néhány nap múlva a másik kórházban történt hasonló eset - nyilván szidják az egészségügyi dolgozókat. Az orvosokat, a műtősnőket meg ki tudja még kit. Őket szidni úgyis - divat. No meg a legkönnyebb. A legegyszerűbb. Úgy talán meg is nyugszik a lelkiismeretünk, ha megtalálni véljük - a bűnöst. Mert mindjárt bűnbakot kell keresni, ha valahol tragédia történik, és akkor le is lehet zárni az ügyet, nem kell tovább foglalkozni vele, és nem kell esetleg önmagunkba néznünk, önmagunk felelősségét kutatni az ügyben. De hát - kérdezhetné bárki - mi az én felelősségem abban, hogy egy tőlem távol eső kórházban fertőzés miatt meghalt valaki? Csak a hallgatás. Úgymond: az alattvalók türelme. Az a türelem, amellyel már évtizedek óta hagyjuk, hogy egy irtózatosan rossz egészségügyi rendszer szedje a maga áldozatait. A társadalom néma statisztá- lása ahhoz, hogy ez a rendszer így működjön még egy ideig. Amikor Önök - szintén a tévé előtt kényelmesen elhelyezkedve - láthatták az egészségügyi dolgozók tüntetését, a fehérköpenyesek nemcsak magukért vonultak az utcára. Ha azt gondolják, hogy csupán az orvosok és az ápolónők fizetése volt a tét - tévednek. Miért haltak meg azok a betegek fertőzésben? Nem tudom. De azt tudom, hogy milyen veszély fenyegetheti azokat, akik arra szorulnak, hogy például műtét segítségével orvosolják bajukat. Unásig ismertek azok az újságcikkek, amelyeknek lényege, hogy ilyen meg ilyen műszerek, gépek kellenének erre meg erre az osztályra. Nehogy azt gondoljuk, hogy ilyenkor csupán arról van szó, hogy a doktorok új eljárást szeretnének megtanulni, mert már unják a régit. Hanem arról, hogy a modem orvostudomány olyan eljárásokat tesz elérhetővé, amelyek lényegesen javítják a beteg állapotát, lényegesen nagyobb esélyt adnak a gyógyulásra, mint a hagyományos módszerek. Tudják-e például, hogy ma már úgy is lehet a hasi műtéteket végezni, hogy nem nyitják fel a hasat? Nő- gyógyászati operációkat lehet végezni, epekövet, vesekövet eltávolítani ezekkel a módszerekkel úgy, hogy mindössze egy kis nyílást ejtenek csak a has falán, és azon keresztül végzik el a műtétet. A beteg nem másfél hónap alatt gyógyul, hanem néhány nap alatt (micsoda különbség a táppénzkifizetésben és a termelésben!). Nem beszélve arról, hogy nem vágják el a hasizmot, és ez a későbbi erőnlét, betegségek, munka szempontjából nagyon fontos. Csakhogy az új módszerekre általában nincs pénz. Nincs meg az a néhány milliócska, amellyel be lehetne vezetni. És így minden marad a régiben. De nemcsak arra nincs pénz, hogy az új módszereket bevezessék, hanem arra se jut a kórházaknak, hogy a régi, elkopott eszközöket pótolják. A minap mondta egy orvos, hogy nem korrekt úgy nekilátni egy műtétnek, ha például valamelyik eszközből csak egy darab van. Mert mi van akkor, ha azzal az egyetlenegy eszközzel történik valami? Egy tartaléknak legalább kellene lenni mindig. Kellene - de nincs. Persze a műtétnek így is nekivágnak. Muszáj. Hová is küldenék a beteget? Egy másik kórházba? Ott se különb a helyzet, legfeljebb nem ebből az eszközből van kevés, hanem abból. így aztán megtörténik az, mint amit a minap hallottam: műtét közben kettétört az egyetlenegy eszköz. Az orvos ujjának nyomásával, fogásával biztosította a műtéti területet, zárta el a sérült műszer nyílását. A műszak másnapra megjavította az eszközt, mondván, hogy még egyszer ez biztos nem fordul elő. Mit ad isten: előforduló. A következő műtétnél megint kettétört! És jött az ujjtrükk ... A beteg persze erről mit se tud. Nem tudja azt, hogy az ő nyitott hasa mellett eltört az egyetlenegy használható eszköz. Ő alszik. És aztán - szeretne fölébredni. És aztán - hazamenni. De lehet, hogy nem fog. Mert talán fertőzést kap. Ahhoz ugyanis, hogy a műtétnél használt eszközöket korrekt módon fertőtleníteni tudják, megfelelő számú eszköz kell. Ezek a kampócskák, szikék stb. fertőtlenítő folyadékban állnak. Meghatározott ideig a folyadékban kell maradniuk ahhoz, hogy valóban fertőtlenítődjenek. Csakhogy nincs annyi műszer, hogy ezt az időt mindig ki lehessen várni. Mert máris itt van az új beteg, az új műtét.. . A társadalom pedig egyelőre türelmes. Legfeljebb a hálapénz szidásáig terjed a figyelme, és közben észre se veszi, hogy a hálapénznél már jóval súlyosabb problémák vannak. Hogy az eszközök, műszerek hiánya - a pénz hiánya! - dönthet az életünkről vagy a halálunkról. Miközben világviszonylatban ordítóan magas (44+10!) százalékban vonják jövedelmünkből a TB-já- rulékot. Persze nem is türelemről van itt szó, hanem közömbösségről. Mert sokan talán azt hiszik, hogy azzal valóra is vált számukra a rendszerváltás, hogy Opelre cserélték a Skodájukat. A többi nem érdekli őket. Pedig talán holnap az ő nyitott hasuk fölött törik ketté az az egyetlenegy eszköz ... Paulina Éva ^?cüjlJj£u ex Hogyan lehet szakmunkás a dajka? Félelem a munkanélküliségtől A ,,pokoli torony" története tovább szövődik 1956. november 4-ének délutánja J ászberényben 1992. ÁPRILIS 11. Az óvodák dajkái, a gyerekek megszólításában „daduskák” jelentős hányada csupán általános iskolai végzettséggel rendelkezik. A munkakörhöz ugyanis nem kell ennél magasabb képzettség. A hivatalos besorolás szerint a betanított munkások között tartják számon a dajkákat is. Egy nemrégiben megjelent rendelet, de az oktatási törvénytervezet is lehetővé teszi azonban, hogy megfelelő képzés és sikeres vizsga után szakmunkás-bizonyítványt kaphassanak a dajkák. A szolnoki Studium Szervező Iroda mellett a megyei pedagógiai intézet is kapott az alkalmon, ismerve a dajkák körében létező igényt, s szakmunkásképző tanfolyamot indít. A jelentkezők magas számán - százhú- szan jelezték részvételi szándékukat - azonban még az intézet munkatársai is elcsodálkoztak. A nagy érdeklődés mögött alighanem az húzódik meg, hogy várhatóan egyre kevesebb lesz majd az óvodás, s evégből kevesebb óvónőre és dajkára lesz szükség. S a dajkák nyilván abban reménykednek, hogy ha megszerzik a szakmunkás-bizonyítványt, nagyobb esélyük lesz a maradásra. Egy szakképzetlennel szemben minden bizonnyal, de valójában természetesen az óvodások számától függ az intézmények léte. A készülő oktatási törvény ugyanis eleve ötéves kortól teszi kötelezővé az óvodába járást, a négyéveseknek csak ajánlja, míg a háromévesek esetében a szülő döntésére bízza. Végül is akárhogyan alakul a helyzet, egy szakmunkás-bizonyítvánnyal mégiscsak lehet valamit kezdeni, biztosan lesznek majd olyan családok, amelyek megengedhetik maguknak, hogy immár „hivatásos” dajkát fogadjanak gyermekük mellé. A tanfolyan egyébként hetvenkét órás, s az Oktatáskutató Intézet által kiadott tankönyvből a tiszaföldvári szakközépiskola és a családsegítő, gyógypedagógiai szolgálat szakembereinek segítségével mélyednek el a hallgatók a pedagógiában, a pszichológiában, s a kisgyerekek világában. Az elmélethez minden bizonnyal sok segítséget adnak majd az eddigi gyakorlati tapasztalataik. A tanfolyam végén állami vizsga- bizottság előtt tesznek tanúbizonyságot a megszerzett ismeretekről. A hetvenkét órás kurzus kilencezer forintba kerül. Helyenként az önkormányzat vagy az óvoda átvállalja a költségeket vagy azok egy részét, de vannak olyanok is, akik saját költségükön végzik el a tanfolyamot. Ez egyébként nem kis áldozat, ha azt vesszük, hogy a dajkák átlagkeresete nyolcezer forint körül van. T. G. Nem irigylem a történészeket, akik a rejtőzködő leletek hiányos mozaikjaiból próbálják kirakni az eleven múltat. Hiszen még ott sem tudunk biztosat a tovatűnő időről, ahol pedig az emberi emlékezet őrzi a történéseket. A jászberényi templom tornyának lelövetése még alig történelem, ám ahány szereplője megszólalt eddig 1956. november 4-e délutánjának, valamennyien másként emlegetik fel azt a tragikus vasárnap délutánt. A közelmúltban egy levelet kaptam, melyben magát megnevezni nem kívánó szemtanú nyilvánította ki szándékát, hogy segít kibogozni az esemény szálait. Ő ugyanis a történések középpontjában volt, lévén akkor a városi rendőrkapitányság ügyeletese.- A forradalom első napjai után Jászberényben is megalakult a nemzetőrség, melynek dr. Altor- day Sándor lett a parancsnoka. A nemzetőrség tagjai valamennyien fegyverhez jutottak, mivel a jászberényi laktanya katonaságát felvezényelték a fővárosba, így a hadianyagraktárakhoz könnyen hozzá lehetett jutni. A főhadiszállásuk a városi kapitányságon volt, ahol mi rendőrök is tettük a dolgunkat. Többek között november 4-én vasárnap is, amikor éppen én láttam el a huszonnégy órás szolgálatot.- Hol voltak még a városban nemzetörök?- A városi bíróság épületében és a Lehel Vezér Gimnáziumban mindenképp. Egyébként békésen megvoltunk egymással, ők egy kultúrteremfélében tanyáztak, éppen az ügyeletes szobával szemben, így hallottam, mikor miről folyik az eszmecsere. November 4-én reggel például arról esett szó, hogy miután jönnek az oroszok - Jászberénybe egyébként nem bevonultak, hanem a város laktanyájából vonultak ki a főtérre -, fel kellene vinni egy. golyó'szórót a templomtoronyba, és ott berendezkedni védekezésre.- Álljunk meg egy szóra: Jászberényből tehát nem vonultak ki a szovjet csapatok, mint ahogy azt a fővárosban megtették október 27-én?- Az október 23-i események után a városi kapitányságra vezényeltek a szovjet laktanyából egy jól felszerelt szakaszt - 25-30 embert - a rendőrség megerősítése és a rend biztosítása végett. Amikor megszületett a megegyezés a csapatok kivonásáról, ők szépen visszavonultak a laktanyáikba. Hát ez volt a kivonulás, így elmondhatjuk, hogy a szovjetek Jászberényben is kivonultak a kapitányságról. Az ő helyüket foglalták el aztán a nemzetőrök. Miután a szovjetek harckocsikkal cirkáltak a városban, és szemmel láthatóan felderítést végeztek, meggyőződésem, hogy pontosan tisztában voltak azzal, adott esetben hol, milyen ellenállásra lehet számítani.- Most térjünk vissza a már emlegetett golyószóróhoz, amit a nemzetőrök a templomtoronyban kívántak felállítani.- Meg is tették: mi, „derékszí- jas emberek” megpróbáltuk őket lebeszélni róla, hogy eszte- lenség a toronyból lövöldözni az ellenségre, hiszen védtelenek lesznek, arról nem is szólva, hogy válaszcsapás az egész városba kárt tehet. Leintettek, ne szóljunk bele, ők is katonaviselt emberek, tudják a dolgukat. Vasárnap délután aztán úgy fél öt tájban - november volt, erősen szürkült már akkor - erős csörömpölésre lettem figyelmes. Kinyitottam az ügyeletes szoba átlátszatlan ablaktábláját, és azt vettem észre, hogy harckocsik érkeznek a térre. Mentek át a csodaszép szökőkúton, a lánctalpak széttaposták a teknősbékát. Közöttük haladt egy tehergépkocsi is, alaposan megrakva szovjet katonákkal. A nemzetőrök egy része bent volt a kapitányságon. Az orosz katonák leugráltak a gépkocsiról, bejöttek, és akinél fegyver volt, azonnal elszedték. Tőlünk, rendőröktől is.- Ellenállás nem volt?- De igen, és ezért tartom csodának, hogy ma itt vagyok. Amikor ugyanis a szovjet katonák leugráltak a gépkocsiról, a bíróság épületéből a nemzetőrök elkezdték lőni őket, ami egyébként a világ legtermészetesebb dolga volt, hisz a társaik ott voltak a kapitányság épületében, az ellenség fegyverrel érkezett, hát lőttek. Én az ablak előtt álltam, amikor tőlem úgy harminc centire ferdén golyószóróból egy sorozat érte az üvegeket. Hatalmas csörömpölés, a golyók a falon függő kulcstáblát is eltalálták, a kulcsok röpködtek a szobában szanaszét. Hát énnekem az a néhány centi jelentette az életet... Egy orosz harckocsi kényelmesen ráfordította a lövegcsövét a bíróság épületére, és kilőtte az egyik ablakot tokostól. Onnan többet nem tüzelt senki.- Sebesülés volt?- Igen, a kapitányság előtt két szovjet katonát ért találat.- A templomtorony ekkor még állt?- Természetesen, de már nem sokáig: ahogy később elmondták azok, akik kinn voltak az utcán, a golyószóróval ugyan nem lőttek a toronyból, de géppisztolyból elkezdtek tüzelni a fentlévők. És most jön az, amit eddig mindenki másképp mondott el: a szovjet laktanya udvarán eldördült egy löveg, amely a toronyra volt irányozva már jóval korábban, és az vitte le a kupolát.- Miért volt bemérx’e a templomtorony?- Amint mondtam, a felderítés folyamatos volt, így a szovjetek azt is tudták, hogy ott egy tűzfészek létesült. így hát megirányozták a laktanya udvaráról. Amikor aztán a géppisztolysoro- zat megszólalt ott fenn, az egyik harckocsiból egy orosz százados fellőtt egy jelzőrakétát, amire az ágyú eldördült, és a templom lángba borult.- Honnan van Ón ilyen jól informálva?- Nekünk a szovjet laktanya tisztjeivel kapcsolatunk volt: jártak át a Táncsics úti rendőrségi klubba, mi jártunk az ő kantinjukba, és később megbeszéltük ezeket a dolgokat.- Ezek szerint a katasztrófa pillanatában volt valaki a toronyban .. .- Én hallomásból úgy tudom, hogy két ember ott égett. Természetesen a „pokoli torony’ ’ sokáig megközelíthetetlen volt, hiszen kiégett a lépcső, olvadt a rézkupola, így megközelíteni sokáig nem lehetett.- Mi történt ezután a téren?- Komoly tűzharc bontakozott ki, ami este nyolc óráig tartott. Közben besötétedett, a mentők is kivonultak, és szedték össze a sebesülteket, miközben golyók porzottak a bokájuk körül. Megszűnt az áramszolgáltatás, mert a harckocsik egyebek mellett villanyoszlopot is kidöntöttek, így a templomtorony volt az egyetlen világító fáklya.- Mi történt azokkal, akik a kapitányság épületében voltak?- A nemzetőröket lefegyverezték az oroszok, és hazaküldték őket. Minket, rendőröket egy fogdába tereltek, és ott tartottak egy ideig.- Ön nem kimondottan a forradalmárok szemével látja az eseményeket. Azok, akik helyzetüknél fogva a barikád másik oldalára szorultak, hogyan élték meg 1956-ot?- Miután kértem, hogy a nevemet ne említse, így bátran lehetnék a megítélésben ellenzéki, de nem teszem. Igaz lelkemre, semmi nem köt a régi rendszerhez, de aki derékszíját hordott valaha is, az másképp ítéli meg mondjuk egy katonai objektum védelmét. A kiskatonába azt sulykolták, hogy a laktanyát, a rábízott technikát az élete árán is védelmeznie kell. Számtalan gyakorlaton elpróbáltatták vele, hol tart az át- nevelésben, aztán jön egy éles helyzet, nem kell csodálkozni rajta, ha azt teszi, amire dresszí- rozták. Ott volt a mosonmagyaróvári laktanya elleni demonstráció: abban a pillanatban nem kellett egy három és fél évtizeddel későbbi rendszer ellenségének lenni ahhoz, hogy a bentlé- vők védjék magukat. A végén kissé elkanyarodott partnerem a jászberényi eseményektől, ami talán érthető. Ő egész életében a derékszíját viselte, most viszonylag fiatalon nyugdíjas. Kiegészítését köszönjük, más kérdés, hogy hasonlóan nagy szolgálatot tennének azok, akik azokban a nehéz időkben az események főszereplői voltak nemzetőrként. Jó lenne, ha megszólalnának. Megkerestem telefonon például dr. Altorday Sándort, a nemzetőrség parancsnokát, aki nem kívánt nyilatkozni ezekről az időkről, öreg korára hivatkozva. Lánya ígérte, hogy rendelkezésünkre áll, és megosztja velünk apja emlékeit. Hiába várom az értesítését. Mondom, kár, mert az emlékezet morzsálódik, és a közelmúltra is igen szaporán rakódnak az újabb és újabb rétegek. Palágyi Béla Tavaszi vásár a VIDIÁ-nál BABETTA - SUZUKI segéd-motorkerékpárok 30 - 40% ENGEDMÉNNYEL, a szaküzletekben. Viszonteladók kiszolgálása: Szolnok, Landler Jenő út ÉkVIDIA Kereskedőház Rt *80959/1*
