Új Néplap, 1992. április (3. évfolyam, 78-102. szám)

1992-04-02 / 79. szám

4

A szerkesztőség postájából

1992. ÁPRILIS 2.

Hiába, nem hallható a suttogás ...

Nyugodtan kérjék vissza a pénzt!

Széltében-hosszában találkozhattunk a Home Shopping csomagküldő szolgálat reklámfelhívásával, melyben különböző „kiváló” termékeket ajánlott megvásárlásra, no meg most a károsultakkal is, akik gyorsan kaptak a kedvezőnek ígérkező kínálaton. A cég termékei között szerepelt a Whisper 2000 típusú készülék, amivel kis- és nagyfokú halláskárosultak „30 méteres körzeten belül a suttogást is meghallhatják”; reklamáció esetén visszafizetik az árát . . . Csak győzze kivárni a kedves vásárló, köztük a 75 éves Bencsik Péter mesterszállási olvasónk is, aki hiába próbálkozott a hallásjavító rádióval, s kérte vissza a pénzét. Már a harmadik rossz készüléket küldték neki - kártalanítás gyanánt. . . S mint megtudtuk, a se vége, se hossza akciót úgy lehet leghamarabb rövidre zárni, ha a károsultak személyesen vagy megbízásos alapon járnak el a Home Shopping vevőszolgálatnál (Bp. V. kér., Váci út 17.), és a készülék visszaküldéséről tanúskodó szelvénnyel a semmiért kidobott pénz azonnali kifizetését kérik.

Talán nem mindenki szerzett még tudomást a Kereskedelmi és Minőség-ellenőrző Intézet állás- foglalásáról, mely szerint a fenti hallásjavító minőségtanúsítása hamis. A Whisper 2000 típusú készülék elemeit ugyanis évek óta alkalmazzák az elektronikában, tehát nem „csúcstechnológia”, és nem rádió, hanem egyszerű hangerősítő. Konstrukciójánál fogva nem képes „abszolút tisztán, mindenféle mellékzörej nélkül, 30 méteres körzeten belül hallhatóvá tenni a suttogást”. Forgalmazását a 2/1981. (1.23.) BkM sz. rendelet alapján betiltották, egyben felszólították a csomagküldő cég tulajdonosát (magyarországi alkalmazottait), hogy szüntessék meg a rendelésfelvételt; a már kiküldött termékekre vonatkozó reklamációkat - a vételár és a felmerült költségek visszafizetésével - kötelesek rendezni!- cs Talán egy kisebb hirdetőtábla is megtette volna a képen látható helyett, ami a szolnoki Városmajor úton, egy kis zöldövetben csúfoskodik - tették szóvá a közelében lakók, akik a szemben lévő kórház szépen gondozott parkja helyett már csak a táblában „gyönyörködhetnek”. (Fotó: K. E.)

Köszönet a vándorkiállítás szervezőinek

Példamutatóan segítettek a szentesiek

A közelmúltban bevásárlóúton voltunk Szabadkán, és visszafelé jövet - Hódmezővásárhely és Szentes között - a buszvezetőnk sajnos megbetegedett, kórházba kellett szállítani.

Az időpont körülbelül este hat óra, az autóbusz - harminckilenc utasával - az út közepén maradt. Betegünket és kísérőjét - a kórház portásától kezdve - mindenki a legjobb akarattal vette körül, gyorsan segítettek. Még abban is intézkedtek, hogy újabb buszvezetőt kapjunk; a betegkísérőnket az

ügyeletes kocsival hozták vissza a helyszínre, majd a buszt is levitték az úttestről, hogy ne akadályozza a forgalmat. Példát lehetne róluk venni, mert a betegellátáson túl is képesek voltak segíteni a bajbajutottakon.

Ezt a nem mindennapi eseményt és segítséget akartam a nyilvánosság elé tárni, egyben köszönetét mondok - harminckilenc utastársam nevében is - a szentesi kórház dolgozóinak.

Rajna Józsefné Rákócziújfalu

Ezúton mondok köszönetét és fejezem ki hálámat az „MDF a fogyatékos gyermekekért” vándor- kiállítás törökszentmiklósi szervezőinek, elsősorban a Hunyadi Úti Alt. Iskola eltérő tantervű tagozat pedagógusainak, Péter Józsefné igazgatónőnek, akinek vezetésével csatlakoztak az országos felhíváshoz. A vándorkiállítás tavaly májusban Sopronból indult, s az idén jutott el hozzánk.

Az alkotások csodálatosan fejezték ki a fogyatékos gyermekek lelki harmóniáját, elképzeléseik széles skáláját, a gyermekekkel szeretettel foglalkozó pedagógusok szakértelmét. Két hét alatt kétezernél többen tekintették meg;

gyermekek és felnőttek körében egyaránt nagy sikere volt. E kiállítás szervezésében, rendezésében oroszlánrészt vállalt Turba Józsefné, aki szakelőadókat hívott meg az iskolájába, utat szervezett a soproni megnyitóra, elhozta az anyagot Sarkadról, majd segítőket kért fel - H. Tóth Péter és Sajtos Béla rajztanárok személyében, Fadgyas Lajos fazekasművészt, kertészeket, a művelődési központ szakgárdáját; meghívókat készített, fáradhatatlanul dolgozott, és adta át nagy szeretettel a soron következő helyszín képviselőinek az anyagot.

Balogh József Törökszentmiklós

Nyakunkig ér a szemét

Városunkat Tiszaszentimre irányából megközelítve, az utazóban önkéntelenül is felmerül a kérdés: Kunhegyesre érkezett, vagy egy szaméttelepre? Miért ez a kemény hang? A szeméttelep környékén járva, siralmas kép tárul elénk; még a vasútállomáson is gyakran elviselhetetlen füst kering. De ha a

levelet adott át neki. A küldemény már napok óta hányódhatott a portásfülke asztalán, jegyzetlapnak használták, neveket és számokat firkáltak rá. Borsos megnézte: valóban neki szólt, a vaskos boríték felső sarkába doktor Keresztes Viktort írták feladónak. Idegesen beharapta a száját, attól tartott, hogy az ügyvéd rájött: ő jelentkezett Tóth József nevén. Bent a hálóban eldugta a levelet munkafüzetébe és úgy vitte át a tanulószobába, mikor kibontotta, megkönnyebbülve látta, hogy még egy borítékot tartalmaz, melyre Zsóka egy kézírásos üzenetet ragasztott celluxszal.

Az asszony beszámolt róla, hogy hosszabb ideig kórházban feküdt, keresztülesett egy régen halogatott, viszonylag könnyebb szívműtéten. Az operáció jól sikerült, hamarosan lábra állt, tornázott, sétálgatott a környező hegyekben, bírta a fokozatos terhelést - az orvosok néhány nappal ezelőtt haza is engedték:- „... a mellékelt boríték az irodámba érkezett az Élet és Irodalom-tói, ahová maga beküldte a verseit. Utólag is gratulálok a bátorságához, hogy a legdivatosabb lapnál mert jelentkezni. Ezúton továbbítom, furdal a kíváncsiság, hogy mit válaszoltak, de biztos vagyok benne, hogy tetszettek nekik a maga írásai - ez nem is lehet másképpen. Az üzletbe még nem járok be, de örülnék, ha valamelyik nap felhívna otthon és beszélhetnénk néhány szót.

Barátsággal köszönti:

Zsóka"

Borsos maga elé rakta a szerkesztőségtől érkezett zárt levelet, és akár egy kártyás, a lefordított lapot hosszan gusztálta, ujjahegyével végigtapogatta. Kedvező jelnek tekintette, hogy a boríték viszonylag vékony; ha visszaküldték volna a kéziratait, a papírköteg nem fért volna el benne. Elővette a zsebkését és óvatosan felvágta a ragasztás mentén: egy emblémával díszített negyedíves lap csúszott ki belőle.

A szerkesztőség szemmel láthatólag egy általában használt hivatalos formulával válaszolt neki - a sokszoros másolástól már elmosódtak a betűk, csak a családnevét írták be kézzel a megszólítás kipontozott részére. Arról értesítették, hogy verseit egyelőre nem találják elég érettnek a megjelenésre. Biztatták, hogy képezze magát szorgalmasan, olvasson sokat klasszikus költők műveiből, és egy idő után próbálkozzék újból, szívesen fogadják a kísérleteit. A kéziratok visszaküldésére nem vállalkoznak, ha igényt tart rájuk, két héten belül átveheti őket a szerkesztőségben. A levelet a versrovat vezetőjének olvashatatlan aláírása zárta le.

Borsos elszédült a megdöbbenéstől, a papír kicsúszott a kezéből, apró vörös pontok lebegtek a szeme előtt. Attól félt, hogy rosszul lesz, szélesre tárta az ablakot és a párkányra könyökölt, hogy több levegőt kapjon. Első haragjában arra gondolt, hogy válaszlevelet küld az ismeretlen rovatvezetőnek. Élvezettel fogalmazgatta a megsemmisítőnek vélt mondatokat:- „Maga már rég a szemétdombra került, mikor az én verseimet még mindig milliók fogják olvasni." „Ha jön majd hozzám bocsánatot kérni a tévedéséért, én arra sem érdemesítem, hogy leköpjem, hanem jó magyar módra keresztülnézek magán..."

, Aztán, ahogy indulatai lecsillapodtak, belátta, hogy kár volna leírni háborgásait, a szerkesztő csak kinevetné, vagy el sem olvassa a sorait.

34

több száz főt foglalkoztató BHG- üzemtelep táján jár valaki, akkor még jobban megdöbben. A néhány száz méterre lévő szeméttelepnek nemcsak a füstje - a szél közvetítésével mindenféle szemete - bántja az emberek orrát, szemét. Ellenben a legtöbb panasz más irányból érkezik: a szeméttelep szomszédságában dolgozgató kiskerttulajdonosoknak - kedvezőtlen széljárás esetén abba kell hagyniuk a munkát, ha nem akarnak komolyabb egészségkárosodást szenvedni.

Nézzük meg közelebből a „sze- méttemetőt”: nemcsak a szokványos hulladék kerül ide, de trágyakazlak is illatosítják a környéket, és sártócsákat képezve, a városi szennyvíz is itt talált nyugvóhelyet; a településsel szomszédos vetések sem mutatnak vigasztaló képet. Mert mindegy, hogy mit égetnek a szeméttelepen? Tapasztalatunk szerint igen. Négy-ötszáz méterre lakom tőle, de a különböző műanyagszármazékok és vegyszeres dobozok égésterméke gyakran okoz rossz közérzetet. És a közelebb lakóknak? Olykor akkora kupac szemetet égetnek, hogy a szemétégető bódéja, a munkagép sem látszik ki a mocsokból.

Talán ki kellene dolgozni egy megoldási tervet, ami körültekintő eljáráson alapulna, és egy környezetkímélő szemétégető létrehozását jelentené. Honnan vegyünk rá pénzt? Különféle nemzetközi bankoktól, a környezetvédelmi beruházásokra kapott pénzből, illetve hitelből. A tarthatatlan helyzetet felvázoló és konkrét elképzelésekkel érvelő terv esetén van remény arra, hogy nekünk is csurranjon egy kevés a dollármilliókból - éppen annyi, amennyire szükségünk van. Talán meg kellene próbálni! Ezzel kapcsolatban észrevételt, kritikát bárkitől elfogadok - akár a lap hasábjain, akár személyesen, de várom, hogy ne csak panasz- kodhassam, hanem valamilyen konkrétumról, változásról is be lehessen számolni.

Gy. Molnár Sándor Kunhegyes

Gondolatok

a vadászszűrés után

Ismét lezajlott egy széles néptömegeket bosszantó akció, a vadászok egészségügyi ellenőrzése. Egyesek azt suttogták: biztos az a cél, hogy kiszűrjék azokat az „elvtársi módon” bejutott kádereket, akik talán még lőni sem tudnak,

ÉLETHELYZET

Hiába vonták vissza a letiltást?

Ez év januárjában írtam Önöknek arról, hogy a helyi

? polgármesteri hivatal először ötszázra, majd ezer forintra akart megbírságolni - azt állítva, hogy az esőzések idején szennyvizet engedtem az utcai árokba. A gyanúsítást alapta- 0 lannak, a büntetést jogtalannak tartottam, és rendkívül sértette az önérzetemet. Nem tudtam, de nem is akartam kifizetni, a felszólítások ellen mindig személyesen kerestem fel a polgármesteri hivatalt, és tiltakoztam. Igaz, volt az árokban némi víz, de az akkori rendkívüli esőzés következtében és az alsó épületekről zúdult le, majd az akácfáról lehullt levéllel poshadni kezdett. (Megjegyzem, az udvaromban szeméttároló és nagyméretű fedett szennyvíztároló van.) Ennek ellenére, és figyelmen kívül hagyva az ellenvetéseimet, január 7-én már arról értesítettek, hogy letilttatják a nyugdíjamból a büntetést. Abból a kis, 5722 forintomból?

Ekkor fordultam a szerkesztőséghez, segítségüket kérve. Közbenjárásukra idéztek be a polgármesteri hivatalba, mellyel egyidejűleg arról is tájékoztattak, hogy a letiltást visszavonták. Most már megadták a jogorvoslati lehetőséget, írásba foglalták a felszólalásomat, a saját tapasztalataikat (3 oldalas jegyzőkönyv készült), de az lett a vége, hogy 800 Ft bírságot szabtak ki, és megfenyegettek: ha még egyszer hasonló eset előfordul, 3000 Ft-ra büntetnek. Engem, aki soha nem voltam büntetve, aki 1988-ban elindítója voltam az önerős útépítésnek, végigjártam az utcát, és kértem, hogy a saját háza előtt mindenki tisztítsa ki a lefolyóárkot, tartsunk rendet. Rajtam kívül még egy ház előtt ültettek csak rózsafákat az utcára. Miért akarnám elpusztítani a szennyvízzel? Mégis, csekken befizettem az összeget. (Ha csak azért, hogy legyen már vége az ügynek, rosszul tette, mert az, aki nem él a fellebbezés lehetőségével, kifizeti a bírságot - akár ellenvetés kíséretében is -, elismeri a szabálysértést! A szerk.)

És most jön a disznóság, mert március 20-án 1000 Ft híjával kaptam kézhez a nyugdíjamat! A Nyugdíjfolyósító Igazgatóság közlése szerint a Mezőtúri Polgármesteri Hivatal javára utalták át - az ilyen és ilyen csekkszámlaszámra. Ennek dacára a hivatalban nem is tudják, mi történhetett, hiszen ők a letiltó határozatot visszavonták.

Elkeserítő, hogy most még az 1000 Ft-ot is nélkülöznöm kell (kamatmentesen kallódik valahol), s ha majd megérkezik a hivatalba, megkaphatom.

Varga Kálmán Mezőtúr

V_______________________________J

csak felsőbb utasításra rásózták őket egy olyan vadásztársaságra, mely nem is a lakóhelyén van. Aztán jött a koppanás: kiderült, hogy alkalmatlan a vadászatra az öreg Tóni bácsi, aki alapító tagja volt a helybéli vadásztársaságnak. Az élete volt, hogy kint lehetett a határban, de bizony megromlott a szeme, füle, melléüt néha a szíve. Csodálatos módon meggyógyult azonban annak a nagy vadásznak a szíve, akit infarktus miatt majdnem le kellett százalékolni, amikor nem sikerült elnyernie azt a rangot, amit óhajtott volna. Persze éjszakákat átmulatni és lőni akkor is

tudott, dolgozni meg úgysem volt hol.

Azoknak a vadászoknak persze lóg az orruk, akik évtizedeken át védték, óvták a falu határának vadállományát, s nem átallják azt mondani, hogy holló a hollónak nem vájja ki a szemét, és hogy a vizsgáztatóbizottság nem minden esetben végzett makulátlan munkát. így aztán tényleg megfogyott a vadászok száma, csak nem azok hullottak ki, akik jól meg tudtak kapaszkodni a fácánlövő mordály csövében.

„Egy vadbarát”

Hozzászólás cikkünkhöz

Még egyszer a középiskolai felvételről

A melyiket az ötszáz közül? - Ismét botrány a felvételi vizsgák után? című, március 21-i cikkhez az alábbi kiegészítést tartja még szükségesnek a szolnoki Vásárhelyi Pál Közgazdasági és Postaforgalmi Szakközépiskola igazgatója:

A megye két olyan szakközép- iskolája, ahová a nyolcadikosok legnagyobb tömegben jelentkeznek továbbtanulásra, a szomszédos kereskedelmi és éppen a miénk, a közgazdasági és postaforgalmi. A gyerekek érdekében ez a két iskola tartotta legelőször az alkalmassági vizsgálatokat.

A bizalom kérdése: elég szomorú, hogy társadalmunk mai helyzetében nagyon sok ember gyanakvó, sőt eleve feltételezi a rosszat a másikról. Ha ilyen rosszhiszeműség nem lenne, a panaszos leveleket sem küldték volna a szerkesztőségbe. Az interjú során elmondtam, hogy nagyon nehéz igazságot tenni, sőt - az ütköző érdekek esetén - valójában nem is lehet. Szó szerint így mondtam: „Arra törekedtem, hogy a lehető legkisebb rosszat kövessem el. ” A legkisebb rossz a város, a megye érdekeinek figyelembevételét is jelenti, amelyben benne van pl., hogy lehetőleg ne maradjon ki senki a középfokú iskoláztatásból; a „divatos” iskolák mellett a társadalmilag szükséges szakmákban is kellő számban legyen tanuló.

Az írás befejező mondatával külön kell foglalkozom, mert kétféleképpen is értelmezhető: vagy nagyon pesszimistának tarthatnak engem, aki egyáltalán nem reméli, hogy a másik embert meg tudja

győzni, és ez nem igaz, mert alapvetően optimista vagyok, amit az is bizonyít, hogy az ügy érdekében most tollat ragadtam; vagy mások fennhéjázónak tarthatnak - feltételezve, hogy nekem mindegy, ki mit mond, én is mondom a magamét - és kész. Ez megint nem igaz, amit az a több száz szülő tud igazolni, akik éppen felvételi ügyben csupán ebben az évben nálam megfordultak. Úgy vélem, többségük udvariasnak tartott, aki megadta a tiszteletet a másik embernek. Amiről az interjúban nem beszéltem: az idén a huszadik felvételi eljárás, amit eddig végeztem. Az utóbbi két évet leszámítva, a nyolcadikosok jelentkezési lapja az osztályfőnök jellemzésével érkezett a középiskolába. Minden tanuló minősítését - ha hiszik, ha nem - személyesen olvastam el, a döntéshez előkészítettem minden lapot. Távol álljon tőlem ezeknek a jellemzéseknek a visszakívánása, jóllehet megtanultam a sorok között olvasni. Helyeslem, hogy adminisztráció helyett inkább neveljen és oktasson a tanár.

Van azonban egy olyan hiba, amelyről a gyerekek nem tehetnek, és még néhány éve a pedagógusnak is egyenesen tilos volt ellene tennie: ez pedig a megméretés hiánya. Az a „mindegy, csak görbüljön” szemlélet, mely részben a vizsgák eltörléséből fakadt. Reméljük, hogy az új nevén most már „Nemzeti Tantervi Alap” című dokumentum bevezetése ezen a téren is előbbre mozdít bennünket.

Zsidai Emil igazgató

Az oldalt összeállította: Csankó Miklósné