Új Néplap, 1992. március (3. évfolyam, 52-77. szám)
1992-03-30 / 76. szám
1992. MÁRCIUS 30. Sportextra 7 Röplabda NB I. Rájátszás a 7-12. helyért Táblázatok A lányok leütötték az utolsót Nők: Ganz-Danubius - Szolnoki Vegyiművek 3:2 (13, -8, -12,10,5) Budapest, v.: Semmler, dr. Vaszily Szolnok: Karavajeva, Cserfán, II- lésné, Kmézic, Göblyös, Hajdúné. Csere: Gergelyfy, Szerencsés. Edző: Vasicsek János. A tét az volt, aki ezen a mérkőzésen győz, biztosítja helyét a legjobb tíz együttes között. Ennek megfelelően az első játszmában kétpontos vezetésnél nagyobb előnyt egyik csapat sem tudott kicsikarni, ám 13-13-nál a szerencse a fővárosi együttesnek kedvezett, 1:0. A második szettben a szolnokiak vették át az irányítást, Illésné nyitásaival, valamint Göblyös ütéseivel 10-4-es vezetéshez jutottak, és az előnyt megtartva egyenlítettek. A harmadik menetben a hajógyáriak kezdték a pontgyűjtést, olyannyira, hogy már 11 -4-re vezettek, ekkor viszont régen látott hajrába kezdtek a vegyis lányok és 11-11 -nél beérték ellenfelüket, sőt csapatjátékukkal és kemény leütéseikkel a maguk javára fordították a játszmát. Ezt követően viszont visszavettek lendületükből, támadásaik végén rossz ütemű ejtésekkel felhozták a ganzosokat, akik 10-10 után a közönség biztatása mellett egyenlítettek, 2:2. Az utolsó játékrészben továbbra sem tétováztak, és fölényesen biztosították be győzelmüket. A szolnokiaktól Illésné és Göblyös játszott kiemelkedően. Vasicsek Szolnoki Vegyimüvek-Kaposvári TSC 3:0 (6, 7, 4) Szolnok, 500 n., v.: Bíró, Csemák Szolnok: Kmézic, Cserfán, Göblyös, Illésné, Karavajeva, Hajdúné. Edző: Vasicsek János Kaposvár: Zalavári, Gosztonyi, Sántosiné, Varga, Ónodi, Csepregi. Csere: Tuba, Magyarné. Edző: Simonná Kutas Zita A pénteki fiaskó után az a váratlan helyzet állt elő a szolnoki lányoknál, hogy ha vasárnapi utolsó találkozójukon is vesztesen hagyják el a pályát, az A-csoportnak is búcsút inthetnek. Ennek tudatában kezdeti bizonytalankodással telt az első szett eleje, ám a kaposváriak elemi hibáit kihasználva, hamarosan 8-3-ra elhúzott a Vegyiművek. Karavajeva nyitásaival csak tovább nőtt az előny, majd feladó létére Illésné is megmutatta ütőerejét. A játszma végén hiába jutott néhány ponthoz az ellenfél, a térfélcsere elkerüléséhez ez is kevésnek bizonyult. A második szettre az addig gyengélkedő Csertán is összekapta magát, mellé megszokott, hatalmas ütőerejével Göblyös társult, így pillanatok alatt 7-1-et, majd 11-2-őt mutatott az eredményjelző. A somogyiak rutintalannak tűnő, kiszámítható, lassú és erőtlen támadásait csak a vegyis lányok időnkénti hibázása törte meg, ezzel pontokhoz segítve ellenfelüket. Ez azonban a jogos győzelmi esélyeken mit sem változtatott, így néhány adok-kapok után következhetett a harmadik játékrész. Különösebb erőlködésre ekkor sem volt szükség, a főként szélekre osztogatott labdákból Göblyös és Kmézic majdhogynem tetszés szerint szaporították csapatuk pontjait. Csertán. majd Göblyös kiszámíthatatlan nyitásaival és a 12-3-as állással megpecsételődni látszott a kaposváriak kiesése, amelyet a 48 perces találkozó végén Csertán ásza tette végzetessé. Jók: Illésné, Csertán, Göblyös, ill. senki. (ko) * Férfiak: Szolnoki Vegvimüvek-UTE 2:3 (10,-6,6,-8,-10) Tűzoltócsamok, 200 n., v.: dr. Vaszily, Fodor Szolnok: Januscsika, Hajdú, Gulyás, Tóth, Krivec, Szűcs. Csere: Illés, Makai, Császi. Edző: Liszi Ferenc. UTE: Soós, Jagodics, Karmos, Schildkraut, Valics, Nagy. Csere: Medve, Lombos, Glózik. Edző: Botos Ferenc. Azok álltak a szombati meccs előtt a realitások talaján, akik nem vállakoztak tippelésre a végeredményt illetően. Hiába akadozik ebben az évben az UTE gépezete, és halad jól a Vegyiművek szekere, mégis a vendégeknél a kispa- don is válogatottat megjárt röpösök ültek. Kiemelkedő egyéni ütőerejüket azonban csapatban nem mindig sikerült kamatoztatni, így fordulhatott elő, hogy az első szettben 10-10 után csak a szolno- kaiak szereztek pontot. Persze köszönhető volt a kitűnő hazai védekezésnek, valamint Januscsika feladásainak és átdobott labdáinak. A második szettet kettős cserével indította az UTE (Medve, Lombos), s lám, felgyorsult támadójátékukkal pillanatok alatt úgy elhúztak 0-6- ra, hogy a mieink fel sem eszméltek. A harmadik játszmára visz- szetért az elsőben mutatott forma, rengeteget mezőnyöztek Gulyásék, emellett ütöttek, blokkoltak, mentettek, ami pontokban mérve 6-1-es vezetést jelentett. De még nem volt vége, hisz’ Illés hol az egyik, hol a másik oldalon döngette meg a parkettát, majd Hajdú a vegyisek hatodik ászát pörgette be. Nem volt kétséges a 2:1-es vezetés megszerzése, bár 13-3 után ezt a „döfést” a vártnál nehezebben szúrta be a Vegyi. A negyedik menetben 8-8-ig még tartották a frontot, onnantól viszont szolnoki pontínség tette be a lábát a csarnokba. A tie-breakre aztán elvesztették a páratlan játszmák kitűnő nyitásfogadó sorozatát, amihez nagy segítséget nyújtott az UTE-tól Karmos - mondhatni, az ő védhetlen ütései pecsételték meg a végeredményt. Persze, amilyen erővel idegenben megszerezte a két pontot a Vegyi, úgy szorongatott helyzetben, nagyobb lelkesedéssel ugyanezt megismételhette volna. Jók: Gulyás, Illás, Krivec, ill. Karmos, Glózik, Schildkraut. (kocsis) Göblyös mindkét meccsen a csapat húzóemberének bizonyult. Férfi kosárlabda - rájátszás az 1-8. helyért Torna Negyedikként vidámabb az étet Ónodi talaj gyakorlata 10 pontot ért Szolnoki Olajbányász-Soproni KC 91-78 (55-40) Szolnok, 3200 n., v.: Szamos, Faidt Olajbányász: Hosszú 17/9, Abeljanov 6, Tóth A. 14/9, Tóth Z. 9, Berkics 23. Csere: Zsarkov 13/3, Kmézic 6, Jáhni 3, Horváth, Mérész. Edző: Rezák László, Szalay Ferenc. Sopron: Szlávik G. 11/6, Bacanskas 8, Liepa 18/3, Sterbencz 7, Molnár 3. Csere: Tóth Z. II. 24/3, Kotlik 2, Szlávik J. 5, Bakk. Edző: Vetési Imre. Kipontozódott: Berkics a 36. percben. Az eredmény alakulása: 5. p.: 18/3,10. p.: 26-16,15. p.: 37-29,25. p.: 71-49,30. p.: 79-59, 35. p.: 83-67. A rájátszás utolsó fordulója tulajdonképpen csak a hazaiak számára rejtett buktatókat, hiszen vereségük esetén elveszíthették volna kedvező pozíciójukat a folytatásra. Óriási lendülettel kezdett az Olajbányász, iramát állandó szabálytalanságokkal próbálta megfékezni a vendégegyüttes. Hosszú és Berkics találataival már a kezdeti percekben eldöntötte a mérkőzés sorsát a piros-fekete gárda. Tekintélyes előnye birtokában visszavett a nagy rohanásból, ezzel lehetőséget nyújtott a soproniaknak a talpra álláshoz. A félidő középső harmadában Liepa vezérletével időnként feltámadtak a vendégek, de a hajrára ismét összekapta magát a szolnoki legénység. Fordulás után az első félidőhöz hasonlóan, újra magabiztosan irányította a játékot a Tisza-parti együttes, 25 pontos előnye reményvesztetté tette vetélytársait. Berkics László dobta az Olajbányász 71. pontját, mely egyben a klub színeiben szerzett 3500. volt. Láthatóan föladták a küzdelmet a nyugat-magyarországiak, inkább csak muszájból töltötték idejüket a pályán. Ezzel elérték, hogy az Olajbányász játékosai lelassíthatták tempójukat, a biztos győzelem tudatában egyre többet hibáztak. Az utolsó percekben fel váltva estek a kosarak, a különbség lényegesen nem változott. Győzelmével az Olajbányász végül a negyedik helyen fejezte be a rájátszás ezen szakaszát, a legjobb négy közé a Körmend Hunor együttesével kell megmérkőznie. Rezák László: - Mindenkinek lehetőséget kívántam adni, így helyenként döcögött játékunk. Vetési Imre: - Ennyivel jobb az Olajbányász, úgy érzem, tisztességesen helytálltunk. G.J.- Ezt a meccset csak meg kell nyerni, és ini vagyunk a negyedikek - magyarázza Rezák László fiainak. A női tornászok hazai idénynyitó hétvégéjének utolsó állomásaként sportágtörténeti premierre került sor vasárnap a Tornacsarnokban. Az áprilisban, Párizsban megrendezendő első sze- renkénti világbajnoksághoz kapcsolódóan először került kiírásra a felnőtt és junior szerenkénti OB. Még jó, hogy a két korcsoport küzdelmei egyszerre zajlottak, így legalább népesnek tűnt a mezőny, amely 12 felnőtt vállalkozót számlált. A szerbajnokságon a világ élvonalába tartozó Ónodi Henriettának két aranyérem jutott. Mindez nem azt sugallja, hogy a békéscsabai Európa-bajnoknő, vb- ezüstérmes legyőzőre talált volna, hanem a kiírás szerint mindenki csak két szert választhatott. Ónodi az ugrás és a talaj mellett döntött, utóbbiban vadonatúj gyakorlatára - csakúgy, mint egy hete Cottbusban - maximális pontszámot kapott. A szombaton vidékbajnoki címet szerzett Ónodinak tehát könnyen ment a duplázás, nem úgy a Budapest bajnokság győztesének, a postásos Molnár Andreának, akinek ezúttal be kellett érnie két ezüstéremmel. A felemáskorláton és a gerendán ugyanis a mezőny legszebben mutató és egyre jobban tornázó tagja, az UTE válogatottja, Molnár Krisztina győzött megérdemelten. A felnőtt keret másik békéscsabai tagja, Balog Ildikó a juniorok között indult és szintén két aranyéremmel zárt. Eredmények: ugrás: I. Ónodi Henrietta (Békéscsabai Előre Agro-stop TC) 9.787 pont 2. Molnár Andrea (Postás SE) 9.75 3. Horváth Kinga (Postás SE) 9.625. Felemáskorlát: 1. Molnár Krisztina (UTE) 9.825 pont 2. Molnár Andrea 9.8 3. Balázs Bernadett (Bp. Honvéd) 9.45 Gerenda: 1. Molnár Krisztina 9.8 pont 2. Óváry Eszter (Bp. Honvéd) 9.6 3. Ábrahám Zsuzsa (UTE) 9.0 Talaj: 1. Ónodi Henrietta 10.0 pont 2. Balázs Bernadett 9.7 3. Ábrahám Zsuzsa 9.675. A junior győztesek: Felemáskorlát: Illyés Margit (Dunaferr), gerenda: Balog Ildikó (Békéscsabai Előre Agro-stop TC) és Wadovich Zsuzsa (UTE), talaj: Balog Ildikó, ugrás: Wadovich Zsuzsa. Az NB I. állása l.Kispest-H. 19 11 4 4 35-19 26 2.Vác 19 9 7 3 35-21 25 3.FTC 19 7 10 2 25-15 24 4.Siófok 19 10 4 5 29-21 24 5.MTK 19 9 5 5 32-19 23 6. Videoton 19 7 9 3 26-19 23 7.UTE 19 6 8 5 26-24 20 8.PMSC 19 7 6 6 14-14 20 9.Vasas 19 6 7 6 21-18 19 lO.Rába ETO 19 6 6 7 21-24 18 Il.BVSC 19 5 7 7 20-19 17 !2.Haladás 19 5 6 8 18-23 16 13. Veszprém 19 4 8 7 14-23 16 14.Tatabánya 19 5 6 8 15-28 16 15.Diósgyőr 19 4 5 10 16-30 13 16.ZTE 194 15 10-40 4 NB II. Keleti csoport l.B.csaba 19 14 2 3 49-16 30 2.Hatvan 19 9 9 J 25-9 27 3.Kaba 19 11 3 5 33-20 25 4.NYVSC 19 10 4 5 30-17 24 5.Szeged 19 9 5 5 26-13 23 6.DVSC 19 6 10 3 32-12 22 7.Szarvas 19 7 8 4 20-21 22 8.Bag 19 8 3 8 26-27 19 9. Eger 19 5 8 6 22-30 18 lO.Salgglas 19 6 5 8 20-23 17 ll.K.barcika 19 8 1 10 21-27 17 12.H.nánás 19 5 5 9 14-25 15 13.Miske 19 4 5 10 18-30 13 14.Budafok 19 5 3 11 18-34 13 15.KSC 19 4 4 11 16-38 12 16.Szolnok 19 2 3 14 8-36 7 További eredmények: Budafok- DVSC 1-1, Miske-Salgglas 1-2, Kaba- Nyíregyháza 0-1, Szeged-Hatvan 0-0, Kazincbarcika-KSC 2-0, Békéscsaba- Eger 4-1, Hajdúnánás-Szarvas 0-1. NB III. Tisza-csoport 1 .T. vasvári 19 13 4 2 45-17 30 2.Ózd 19 11 7 1 40-16 29 3.H.szoboszló 19 11 5 3 33-22 27 4.Rakamaz 19 11 4 4 34-18 26 5.Mátészalka 19 9 5 5 31-18 23 6.B.Építők 19 7 7 7 30-23 21 7.Kisvárda 19 9 2 8 32-25 20 8.MVSC 19 5 9 5 19-24 19 9.Edelény 19 7 5 7 16-22 19 10. Karcag 19 4 9 6 28-40 17 1 l.B.újváros 19 5 5 9 27-29 15 12.Szerencs 19 4 7 8 21-27 15 13.D.Kinizsi 19 2 8 9 18-31 12 14.Levelek 19 4 5 10 20-43 12 15.Olefin 19 3 5 11 16-33 11 16.Nagyhalász 19 1 6 12 12-35 8 További eredmények: Debreceni Kinizsi-Miskolci VSC 0-0, Szerencs- hegyalja-Olefin SC 0-2, Edelény-Bor- sodi Építők 2-4, Mátészalka-Nagyha- lász 1 -0, Rakamaz-Kisvárda 0-4, Hajdú- szoboszló-Ózd 1-1, Balmazújváros-Le- velek 5-0. Mátra-csoport 1. Jászberény 19 13 4 2 53-12 30 2.Gyöngyös 19 12 3 4 32-14 27 3.Gödöllő 19 11 4 4 32-14 26 4.SBTC 19 11 3 5 32-24 25 5.B.falva 19 9 4 6 31-24 22 6.S.Kohász 19 8 6 5 23-26 22 7.Dunakeszi 19 9 3 7 27-21 21 8.Sz.Cukor 19 8 3 8 24-21 19 9.S.bábony 19 6 6 7 18-15 18 lO.T.miklós 19 6 6 7 22-24 18 1 l.B.gyarmat 19 5 6 8 17-38 16 12.SVTSC 19 4 7 8 15-22 15 13.Heréd 19 6 3 10 19-29 15 14.Rákóczi 19 3 5 11 20-33 11 15.Nagyréde 19 3 5 11 15*31 11 16.Tamalelesz 19 2 4 13 11-42 8 További eredmények: St. Kohász- SBTC 1-3, Bélapátfalva-Sajóbábony 1-0, Balassagyarmat-Nagyréde 1-1, T arnalelesz-St. Tűzhelygár 0-1. Megyei I. osztály 1 .Jászapáti 18 11 5 2 46-22 27 2.K.szállás 18 11 5 2 35-14 27 .J.Jasztgyörgy 18 7 9 2 27-21 23 4.KuTE 18 9 4 5 32-20 22 5.Tiszafüred 18 8 5 5 35-27 21 6.Szászberek 18 8 5 5 18-12 21 7.Besenyszög 18 8 3 7 34-30 19 8.Ujszász 18 6 7 5 22-21 19 9.Martfű 18 6 6 6 29-29 18 10.Kunhegyes 18 7 4 7 25-37 18 11.Sz.Vegyi 18 6 3 9 31-29 15 12.Jászkisér 18 6 2 10 28-30 14 13.Szajol 18 4 6 8 25-33 14 14.R.újfalu 18 3 7 8 14-28 13 15.Jászladány 18 3 3 12 16-40 9 lő.Túrkeve 18 2 4 12 19-45 8 T otóeredmények 1 .Pécs - Vác 2 2. Haladás-FTC X 3. ZTE-Veszprém X 4. Dortmund - Frankfurt X 5. M.gladbach-Kaisersl. 1 6. Chemnitz - Freiburg X 7. Remscheid-B.Weiss 90 1 8. Meppen - Uerdingen 2 9. Bari - Foggia 2 10. Sampdoria - Napoli X 11. Cosenza - Brescia 1 12. Palermo - Bologna 1 13. Venezia - Pisa X + 1 14. Roma - Milan X