Új Néplap, 1992. március (3. évfolyam, 52-77. szám)
1992-03-28 / 75. szám
12 Múltunk-j elenünk 1992. MÁRCIUS 28. A JÁSZBERÉNYI JÁSZ MÚZEUM Hazánk egyik legrégibb vidéki múzeuma A jász-kun kerületek egykori székvárosában, Jászberényben, 1873-ban érlelődött a gondolat: a jász történelmi emlékek gyűjtésére, megőrzésére múzeumot kell létesíteni. Sipos Orbán, akkori helyettes polgármester javaslata alapján a város tanácsa 1873. március 8-án döntött a múzeumalapítás szándéka mellett, s máris gyors intézkedések következtek az ügy megvalósítására: múzeumi bizottságot hoztak létre, múzeumőrt neveztek ki, helyiséget is adtak a kialakuló gyűjteménynek. 1874 karácsony másnapján ünnepélyesen megnyitották a Jász Múzeumot. Pethes József városi tanácsos ünnepi megnyitó szavaiban hangsúlyozta: „... Ez az intézmény a jászok eseményekben gazdag múltját összekapcsolja a jelennel, irányt nyújt a jövendőre; tárgyaival megvilágítja történelmünk sötét, rejtélyes, másként alig érthető helyeit. Finomítja az érzést, élesíti az ítélő tehetséget, istápolja a kegyeletet, melynek meleg szikrái tettre gyújtják a polgár erejét, a közjóra, tettre ösztökélnek mindnyájunkat...” Ma is illő tisztelettel hajtjuk meg az emlékezés zászlaját az alapítók ügybuzgalma előtt, s e patinás intézmény közel tizenkét évtizedes múltjából, mozgalmas történetéből tanulságos dolog felvillantani néhány mozzanatot. A kezdeti évek útkereső próbálkozásai után a múzeum életében egyre gyakrabban csillan fel egy-egy jelentős személyiség neve, amelyhez a múzeum nagyobb lendületű fejlődése kapcsolódik. A századforduló időszakában Hild Viktor, jeles régiségkutató gondozta és gyarapította a gyűjteményt országos intézmények jeles szakembereinek útmutatásai szerint. Hild Viktor gondos adatgyűjtései, a régészeti és néprajzi megfigyelések aprólékos leírásai, az egyes jelenségek tudományos alaposságú mérlegelése és megörökítése a mai muzeológusnemzedék számára is sok tanulsággal szolgál. Banner János régészprofesszor neve a Jász Múzeum történetének fontos időszakát fémjelzi. 1913-tól, közel hét esztendőn át gondozta a múzeum anyagát, s működése nyomán élénk pezsgés indult meg a múzeum életében. Kiterjesztete a múzeum gyűjtőkörét a néprajzi területre is, s a jászberényi céhek fontos tárgyi emlékeit mentette meg az elkallódástól, s ő alapozta meg a múzeum gyűjteményeinek korszerű nyilvántartási rendjét is. 1926 márciusában Réz Kálmán nyugalmazott plébánost bízta meg a város a múzeum anyagának gondozásával, aki két évtizeden át egyéni fáradozásával, lelkes ügybuzgalmával igen sokat tett a múzeum népszerűsítéséért. Szerencsés módon bontakozott ki körülötte egy jelentős helytörténész-kutató csoport, kiknek munkássáLehel kürtje (rézmetszet, 1776) ga részben a múzeum anyagára támaszkodva, részben azt gyarapítva, jelentős korszakot nyitott a jászsági helytörténeti és régészeti kutatások terén. E kutatógárda egyik vezető személyisége: Komáromy József, aki városi tisztviselőként, hírlapszerkesztőként s számos más közéleti tisztségének felhasználásával nagy léptekkel vitte előre a Jászság történetének kutatását, a múzeum helytörténeti, régészeti gyűjteményeinek gyarapítását. 1929-ben az ő szerkesztésében megjelent Jászság című lap fontos fóruma lett a történeti vonatkozású cikkek közlésének, majd később a Jász Hírlap hasábjain is rendszeresen jelentek meg helytörténeti vonatkozású írások. E lelkes kutatógárda tagjai közül Blénessy János, Porteleki (Prückler) József, Németh Ferenc neve a harmincas években elválaszthatatlanul kapcsolódott a múzeum munkájához. Blénessy János a város levéltári anyagának módszeres feltárásával sok hasznos adattal gazdagította a város történetére vonatkozó ismereteket. A helyi sajtóban rendszeresen közölt cikkei, amelyek később önálló füzetek formájában is megjelentek, a mai kutatók számára is hasznos adatforrások. Porteleki József magas színvonalú, egyéni kutatómunkája, tudományos eredményei mellett más érdemével is kiemelkedik e körből. Egyéni anyagi áldozatvállalással múzeumi évkönyvek kiadását segítette, egyedülálló jászkunsági könyvgyűjteményével - amelyet később a Jász Múzeumnak ajándékozott - hosszú időre megalapozta a Jászság történeti kutatásának helyi feltételeit. A második világháború viharai a Jász Múzeum életében sem múltak el nyomtalanul. Gondos kezek igyekeztek menteni a múzeum legféltettebb kincseit, számos gyűjteménycsoport és berendezési tárgy mégis jelentős károsodást szenvedett. 1950 után állami kezelésbe került az intézmény, s az országos múzeumi főhatóság ettől kezdve igyekezett gondoskodni arról, hogy megfelelő szakvégzettséggel rendelkező muzeológus kezelje a gyűjteményt. Ebben az új helyzetben elsőként Komáromy József vezette a múzeumot, majd őt követte Csalog József régész-muzeológus. Mindkettőjük munkássága a múzeum történeti, régészeti gyűjteményeit fejlesztette nagyban, régészeti ásatásaik nyomán pedig a Jászság őstörténetének fontos időszakait ismerhettük meg. Erdész Sándor néprajzos-muzeológus, majd őt követően Halmos István népzenekutató főként a múzeum néprajzi gyűjteményét gyarapították. Néhány igen fontos néprajzi téma (népviselet, fazekasság) feldolgozása mellett Erdész Sándor jelentékeny előrehaladást ért el a gyűjteményanyag korszerű nyilvántartási rendjének kialakításában, a könyvtári, adattári és fotógyűjtemények rendszerezésében. * * * 1958 után az egyre nagyobb ütemben gyarapodó múzeumi gyűjtemények elhelyezésére, őrzésére, tudományos feldolgozására - általában a sokrétű múzeumi munka korszerűbb feltételeinek megteremtésére kellett egyre nagyobb figyelmet fordítani. Bonyolult szervezőmunka nyomán, jelentős helyi támogatásokkal fokozatosan bővültek a múzeumi munka tárgyi feltételei, s a gyarapodó gyűjtemények befogadására az utóbbi két évtized során mintegy háromszorosára növekedhetett a múzeumi munkát szolgáló épületek alap- területe. Ez azt jelentette, hogy az 1931 óta a Jász Múzeum elhelyezésére szolgáló XIX. századi műemléképület mellett időszakos kiállítások, gyűjteményraktárak és munkahelyiségek céljára alkalmas épületrészek kerültek a múzeum használatába, egyik megszűnt tanyai iskola épülete pedig főként a nagyobb térfogatú néprajzi tárgyaknak nyújt megfelelő elhelyezési lehetőséget. Mindezek nélkül már jó néhány esztendeje megbénult volna a gyűjteméDíszített guzsalytalpak nyék gyarapításának folyamatossága, s megszűnt volna számos múzeumi munka lehetősége. E nagy múltú intézmény gyűjtemény- csoportjai sokfélék: a korábbi évtizedek régész-muzeológusai mintegy ötezer régészeti tárgyat gyűjtöttek; közel hatezer darabból áll az éremtani gyűjtemény, a képzőművészeti alkotások gyűjteménye a százat közelíti, négyezemyi a néprajzi tárgyak száma, 25 ezerre tehető a szekrénykataszterben nyilvántartott természettudományi gyűjtemény, s mindezeket még kiegészíti a kéziratos adattár, a történeti dokumentációs gyűjtemény, a fotó- és diagyűjtemény, s a jászsági kutatások egyik alapvető bázisa, a közel 23 ezer kötetet számláló tudományos szakkönyvtár. E gyűjtemények gyarapodása - külön részletezés nélkül - évenként általában hat-hétezer darab egyedi nyilvántartási tétel. T. J. A kiállítások A múzeum néprajzi gyűjteménye Kiállításrés/let A Jász Múzeum évek óta gyarapodó, gazdag néprajzi gyűjteménye hiteles képét mutatja az egykori jászsági népéletnek. A gyűjtemény egy részét állandó kiállításon szemlélhetik meg a látogatók, míg másik része a raktárak polcain várja, hogy közönség elé kerüljön. A hatalmas tárgyegyüttesnek szép számmal vannak olyan darabjai, amelyek formai szempontból vagy díszítés tekintetében kiemelkedő jelentőséggel bírnak. Ilyen többek között a múzeum méhlakás- gyűjteménye, amelynek legszebb és legrégibb darabja egy 1770-ből, Jászapátiból származó, egy fából kialakított méhköpü. Palástját míves faragás borítja: Nap-, Hold-, csillagmotívumok, indás tulipánok, monogramok, s külön érdekessége a röpnyílás fölött található, rontáselhárító betűsor. A régi zsákmányoló vagy rabló méhészkedés emlékét őrző méhköpük mellett igen nagy formagazdagságot mutatnak a szalmából és gyékényből fonott méhkasok is. Szép számmal megtalálhatók a gyűjteményben az egykori vízi élet tárgyi emlékei is: halfogó szigonyok, vesszővarsák, halászhálók, tapogatók, nádvágók, jégpatkók, fakorcsolyák. Gazdag eszköztár mutatja be a jászok hajdani szilaj és istállózó állattartását (kutyanyakörvek, pásztorkészségek, kanásztül- kök, szaru sótartók, kolompok, csengők, „szöges pallókák”, béklyók, billogozó vasak), valamint földművelését és gabonafeldolgozását (XVm. századi faeke, cséphadarók, gabonavéka, rugdalógereblye, kaszák). A különösen szép tárgyak sorába tartozik az a XVIII. század elejéről való, szép faragású „lélekszárító malom”, amelyet az 1910-es években gyűjtött Banner János múzeumőr, valamint az 1875- ből való, házi készítésű, hatalmas méretű, robosztus, faorsós szőlőprés, népies nevén „fasu- tu”. A szőlőművelés hagyományait őrzik még a különös formájú „kaccsoló kések”, ültetőfák, nyitókapák és a cifra csikóbőrös kulacsok is. A néprajzi gyűjtemény jelentős hányadát képezi a paraszti háztartás (sütés-főzés, tejfeldolgozás, kenyérsütés, mosás, szövés-fonás) eszközanyaga. A kenderfeldolgozás munkaeszközei közül szépségükkel, míves faragásukkal kiemelkednek a gazdagon díszített, úgynevezett „csörgős guzsalyok”, tároló- eszközök közül pedig a rendkívül változatos formájú, szalmából vagy gyékényből fonott termény- és tojástartó „kupulykák”, „tobozok”. Megtalálhatók a múzeumban a régi vallási élet emlékei közül a festett madonnák, feszületek, szentképek, szenteltvíztartók, olvasók, imakönyvek. Sajátos helyet foglalnak el gyűjteményben Nagypál Miklós jászapáti pásztorember virtuóz faragású használati tárgyai: famozsarak, borotvatartók, pásztorbotok. A játékgyűjtemény első darabjai az 1910-es évekből származnak, Banner János gyűjtéséből. Ez az anyag az elmúlt években szépen gyarapodott, s a házi készítésű játékszerek mellett helyet kaptak a gyűjteményben az iparosok által készített és a különféle bolti játékok is. Különösen sok játékszerrel gyarapodott az 1988-ban rendezett játékkiállítás alkalmával. Figyelemre méltóak a jászsági női viselet tartozékai: rózsás, selyem váll- kendők, aranyos, illetve ezüstös „kerepélyes féke- tők ”, pruszlikok, nyárikák, kecelék és kurtaderekú, hímzett ködmönök. A viseletgyűjteményben jelentősek a változatos formájú, finom kelméjű, szép hímzésű fehérneműk: ágyhuzatok, térítők, alsószoknyák, pendelyek, ingvál- lak, ágykabátok, babaholmik. A férfiviselet kiemelkedő darabjai a páratlan szépségű, gazdagon hímzett férfisubák. A ruhák tárolására való alkalmatosságok közül említést érdemelnek a festett, tulipános ládák, a sublótok és a faragott, fillugos „fennállók”, „sifonyok”. A kismesterségek közül pedig különösen a szűcsök, csizmadiák és a kovácsok eszközanyaga számottevő. H. Bathó Edit A Jászság élete a címe a Jász Múzeum állandó kiállításának, amely e táj történeti néprajzának fontosabb mozzanatait, főbb jelenségeit mutatja be. A gazdag tárgyi anyagot és sok értékes dokumentumot felvonultató kiállítás bevezetője a jász nép magyarországi betelepedésének előzményeit, körülményeit vázolja. A jászok iráni eredetűek, az alánok egyik ágát alkották, szoros rokonságúak az oszétok- kal. A jászok Magyarországra telepedésének körülményei mindmáig tisztázatlanok. A kutatók jelentős része azt a feltételezést fogadja el, hogy a jászok a kunokkal együtt, a tatárjárást megelőző években telepedtek nagyobb részben a mai Jászság területére, kisebb szórványok azonban az ország más vidékeire is eljutottak. A jász eredetkérdésre vonatkozó ismereteket vázolja a továbbiakban a kiállítás bevezető tablója térképvázlattal s a jász nyelvemlék fotójával illusztrálva. Az ódon hangulatú, oszlopos, boltíves termek egyike e táj településének, gazdálkodásának bemutatásához vonultat fel gazdag tárgyi anyagot. Figyelmet keltenek az egykori vízi világhoz kötődő halász-pákász életmód ősi eszközei, a gazdálkodásban fontos szerepet betöltő méhészkedés évszázados tárgyai, s kiemelt hangsúlyt kapnak az állattartással, pásztorkodással kapcsolatos tárgyak. Nyomon követi akiállítás az egykori kertes települések sajátos életét, felvázolja a tanyavilág kialakulásának sajátosságait, értékes tárgyakat mutat be a jászsági szőlőkultúra, valamint a paraszti háziipar, kenderfeldolgozás sajátos eszközanyagából. A másik teremben a népművészet, a paraszti művészkedés míves tárgyai keltenek figyelmet, majd az egykori jászsági viselet, a híres szűcsmesterség bemutatása után egy rövid művelődéstörténeti vázlattal egészül ki e terem gazdag anyaga. Ez utóbbi fejezet értékes dokumentumokat, ritka relikviákat mutat be a Jászság hírneves szülötteinek emlékeiből, a rájuk vonatkozó dokumentumokból (Déryné Széppataki Róza, Zirzen Janka, Palotásy János, Riszner József, Vágó Pál, Tamay Alajos, Székely Mihály). A múzeum épületének régebbi főbejáratával szemben, külön teremben a tárgy jelentőségéhez méltó, ünnepélyes környezetben kapott helyet a múzeum leginkább ismert nevezetessége, a Jászság szimbóluma, a Lehel kürtje. Tízezrek keresik fel évente a Jász Múzeumot, hogy megcsodálják e jelentős történelmi ereklyét. Ma is titkok forrása még e műkincs, hiszen az ismeretlenség sűrű homálya fedi történetének számos mozzanatát. Mai ismereteink szerint a kürt a X. század táján készült Bizáncban. A gazdagon díszített ele- fántagyarkürtöt eredetileg feltehetően a bizánci cirkuszi játékok alkalmával használták. A kürt felületének magas művészi értékű, gazdag díszítményei, e motívumok elemzése ad erre magyarázatot. A kürt Jászberénybe kerülésének idejéről, körülményeiről biztos adatok nem állnak rendelkezésünkre. Eddig ismert itteni legkorábbi ábrázolása, amelyet a református egyházközösség egykori pecsétje őrzött meg, 1642-ből való. A török hódoltság után a kürt képe rákerült Jászberény város és a Jász-Kerület, valamint a jászsági községek címerére és pecsétjére. Ünnepi alkalommal övén viselte a kürtöt a jászok kapitánya is. A XVIII. század elején még általában Jász Kürt néven emlegetik, de ekkor is egyre többen Lehel kürtjét ismerik fel e féltve őrzött kincsben. Lehel vezér történeti mondájának számos eleme történelmi valóság. Különös módon ez a történeti monda él talán legelevenebben a magyarság emlékezetében. Talán éppen azért, mert egy meghatározott tárgyhoz, a jászberényi kürthöz kötődött e monda évszázadokon át. A Lehel kürtjével kapcsolatos bőséges irodalom, a sokféle találgatás, ismertető, vitacikk jelentős részében felcsillan egy közös vonás, talán ösztönös felismerés: a magyarság életében, e nép fennmaradása szempontjából talán sorsfordulót jelentő 955. évi augsburgi csatavesztést, a kalandozások végét idézi e kürt népünk emlékezetébe. Sokféle egyéb értéke mellett bizonyára ez a mozzanat emeli a Lehel kürtjét nemzeti ereklyéink rangjára. Tóth János Az oldalt szerkesztette: dr. Madaras László Méhkaptár (1770)
