Új Néplap, 1992. március (3. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-24 / 71. szám

JÁS/-NA(; YK U N-SZ O L N () K MEGYEI NAPILAP III. évfolyam 71. szám 1992. március 24., kedd Ára: 9.60 Ft A Parlamentben Az Országgyűlés tegnap dél­után három óra után néhány perccel Király Béla (SZDSZ) na­pirend előtti felszólalásával megkezdte tavaszi ülésszakának 16. ülésnapját. A Tisztelt Ház ezt követően törvényjavaslatok és ország- gyűlési határozati javaslatok részletes vitára bocsátásáról dön­tött. Az ülés napirendjén szere­pelt az 1969-es a Nemzetközi Tudományos és Műszaki Tájé­koztatási Központ alapításáról kötött egyezmény hatályon kívül helyezését indítványozó tör­vényjavaslat, valamint a Bős- Nagymarosi Vízlépcsőrendszer­ről kötött 1977. évi szerződésről rendelkező országgyűlési hatá­rozati javaslat részletes vitája. Hat óra után a képviselők meg­kezdték a szavazást a Munka Törvénykönyvéhez benyújtott módosító indítványokról. Tekin­tettel a mintegy háromszáz java­saira a szavazási procedúra leg­alább hét órát vesz igénybe. A honatyák két részletben dönte­nek a módosítványok sorsa fö­lött. A határozathozatal megkezdé­se előtt Kiss Gyula munkaügyi miniszter foglalta össze a vitát, kiemelve, hogy a több mint öt­millió munkavállalót érintő tör­vényjavaslat fontos kérdéseiben az Érdekegyeztető Tanácsban társadalmi konszenzus jött létre. Az elnöklő Szűrös Mátyás este 8 órakor elnapolta az Ország- gyűlés plenáris ülését. A képvi­selők a 165. módosító indítvá­nyig jutottak el az új Munka Tör­vénykönyvének határozathoza­tala során. Az ülés ma reggel 10 órakor, a szavazás várhatóan dél- után 5 órakor folytatódik. ______ T egnap este a szolnoki Szigligeti Színházban olasz operaestet rendeztek. A műsorban többek között fellépett Gregor József, B.Nagy János, a Szolnoki Szimfonikus Zenekart pedig Palló Imre és Báli József vezényelte. A gálát szervezte és szerkesztette Lovas Károly, műsorvezetője dr.Bőzsöny Ferenc volt. Képünkön Gregor József, a zenekart Palló Imre vezényli. Fotó; T.Z. Mindenki gyanús aki él A magyar nyelv hete Nyíregyháza A magyar nyelv hetének országos meg­nyitó ünnepségét tegnap ren­dezték Nyíregyházán. A 26. alkalommal sorra kerülő ese­ménysorozattal az Anya­nyelvápoló- és a Társadalmi Egyesülések szövetsége, va­lamint a Tudományos Isme­retterjesztő Társulat a ma­gyar nyelv időszerű kérdése­ire szeretné irányítani a fi­gyelmet. A magyar nyelv hetének rendezvénysorozatán több mint ezer, a helyes nyelv- használatot segítő előadást tartanak országszerte He­gyeshalomtól Záhonyig. Lady Diana Budapesten Alig több mint 24 órás „villámlátogatásra’ ’ érkezett tegnap Budapestre Lady Diana walesi hercegné, aki ezúttal, úgymond, saját jo­gán, tehát Károly herceg nél­kül utazott. A repülőtérről egyenesen a Pető Intézetbe indult, amely már két évvel ezelőtti budapesti program­jának is egyik fontos helyszí­ne volt. Az eredeti program szerint Lady Diana elhelyez­te volna a Pető Intézet új épü- letszámyának alapkövét, ám az ünnepélyes aktusra hétfőn mégsem került sor. Informá­ciók szerint ugyanis a kerüle­ti önkormányzat egyelőre még nem hagyta jóvá az épü­letegyüttes bővítésének ter­vét. Visszaesett a kormánypárt a francia választásokon Előretörtek a parlamenten kívüli erők Rendkívül erőteljes változást mutatnak a fran­ciaországi politikai erőviszonyokban a vasárnap megtartott helyhatósági választások. A kormányzó Szocialista Párt eddigi leggyengébb szereplésével elvesztette szavazóinak egyharmadát, nem egé­szen húsz százalékot ért el, de vesztett szava­zatokat az egyesült mérsékelt jobboldali ellenzék is, amelynek két pártja, a gaulleista RPR és a giscardista UDF egyesített listája ugyan a szava­zatok 34 százalékát kapta meg, de ez is mintegy öt százalékkal kevesebb, mint a legutolsó hasonló választáson, 1986-ban. Előretörtek viszont a par­lamenten kívüli pártok, mindenekelőtt a két kör­nyezetvédő párt, amelyek azonban külön-külön indultak, ám együttvéve a szavazatok több mint 14 százalékát tudták megszerezni. Ugyanilyen arányú volt a szélsőjobboldali Nemzeti Frontra szavazók száma is. A kommunista párt a szavazatok nyolc százalékát kapta meg. A kantonális választások első fordulója nagyjából hasonló erőviszonyokat tükröz, bár itt a hagyományos pártok valamivel jobban szerepeltek, mivel nem listákra, hanem sze­mélyekre történt a szavazás, azonban így is igen sok vezető politikus kényszerül arra, hogy a máso­dik fordulóban mérje össze erejét legjobb ellenfe­lével. Rákóczi Ferencre emlékeznek A Rákóczi Ferenc Általános Iskolában ezen a héten ünnep­ük az intézmény névadója, II.Rákóczi Ferenc születésének évfordulóját. A hét végéig zajló ünnepi eseményekben méltatják a fe­jedelem emlékét és megkoszo­rúzzák az iskolában levő dom­borművét. Továbbá kulturális bemutatókat, Rákóczi Kupa néven - négy iskola részvételé­vel - kézilabdatomát tartanak. Megrendezik a Verseghy Fe­renc Megyei Könyvtár gyer­mekkönyvtára által szervezett Pro patria et libertate! megyei vetélkedőt. A versengésben 42 tanuló vesz részt. A díjazottak kassai és rodostói kiránduláson vehetnek részt. A zsűri elnöke Ferenczi György, a megyei közgyűlés alelnöke. Pénteken iskolagyűlés zárja az emlékhe­tet, amelyet számos vállalat és cég patronál. Felvételünk teg­nap az emlékhét nyitóünnepsé­gén készült. Fotó: Korányi Munkanélküliség a megyében Aki nem dolgozik, azért még ehet A munkanélküliség zavarba ejtő valóságánál csak azok az elemzések zavarba ejtőbbek, melyek e nyomasztó jelenség feltérképezésére irányulnak. Egyre többet tudunk ugyan az átalakulás szociális terheiről, a tömeges elbocsátásokról, de tár­sadalmi következményeit tekint­ve mégis meglehetősen megosz­tott a közvélemény. Korántsem véletlenül. Mert ha például a megyei adatokat néz­zük, s arra a tényre utalunk, hogy 1990-től 1991 végére ötszörösé­re emelkedett a munkanélküliek száma (azaz 4661 foglalkozás­nélküliből csaknem huszonöte­zer lett), a szembeszökő emelke­dés mindenképp elgondolkodta­tó. S akár hihetetlennek is tűnhet, vagy legalábbis felfoghatatlan- nak. Nyilvánvaló ugyanis, hogy a tömeges munkanélküliséghez az állampolgárok nincsenek hoz­zászokva, sem pedig gazdasági­lag, erkölcsileg és politikailag felkészülve. Sokkoló hatását nem csupán azok érzik akik fog­lalkozásnélküliek, hanem azok is, akik ezek után szembesülnek elkerülhetetlen veszélyével. (Folytatás az 5. oldalon) Vízen úszik, de mintha bicikli volna Változások a hajósképzésben A Közlekedéstudományi Egyesület Hajózási Szakosztá­lya és a Széchenyi István Műsza­ki Főiskola Hajózási Tanszéke az elmúlt héten rendezte meg a A hajózási képesítések és a hajós oktatás reformja című konferen­ciáját Budapesten. Itt nyílt elő­ször lehetőség a szűk szakmai körben történő előzetes véle­ménycserére, amely a rendelet társadalmi megvitatásának ré­sze. A rendelet elkészítésére a Közlekedési, Hírközlési és Ví­zügyi Minisztérium adott meg­bízást. Szekeres István okleveles ha­jóskapitánytól, megyénk egyko­ri híres kajakversenyzőjétől megtudtuk, hogy sok érdekes, a mai körülményekhez igazodó változás várható. Ilyen például a kishajó kategória 15 méteresről 20 méteres testhosszúságra tör­ténő emelése. A tíz négyzetmé­ter vitorlafelület alatti vitorlá­sok, valamint a 15 kW motortel­jesítmény alatti vízi járművek nem minősülnek majd kishajó­nak, vezetőik részére közös BM- KHVM rendelet ad utasítást. Ez összehasonlítva a szárazföldi vi­szonyokkal, az úgynevezett bi- ciklikategória, a vízi sporteszkö­zök és csónakok vezetőinek kö­vetelményrendszerét foglalja majd össze. Változnak a hivatásos hajósok képzési elvei is. A belvízi szol­gálatban csak két gépészkategó­ria lesz, megszűnik a gépápoló, gépkezelő, (Folyt, a 2. oldalon) VitaaMunka Törvénykönyvéről

Next

/
Thumbnails
Contents