Új Néplap, 1992. március (3. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-23 / 70. szám

1992. MÁRCIUS 23. Sportextra 7 Röplabda NB I. - rájátszás a 7-12. helyért Négy meccsből egyetlen győzelem Nők:Szolnoki Vegyimüvek-BSE Taverna 0:3 (-14, -6, -10) Szolnok, 100 n., v.: Szabó F„ Máthé Vegyiművek: Kmézic, Csertán, Bordás M., Göblyös, Karavajeva, Sülyösné. Csere: Szeren­csés, Hajdúné, Gergelyfi. Edző: Vasicsek János. BSE: Bernáth, Hornung, Bordás A., Lei Xiao Feng,Körös,Molnár.Csere: Varga. Edző: Tor­ma Agnes. Kmézic leütése mintaszerű A két jól felkészített, egymást alaposan ismerő gárda összecsapása izgalmas mérkőzést ígért, hi­szen az alapbajnokságban már megszorongatták egymást. Akkor a pályaválasztók zsebelték be a két pontot, s erre készültek ezúttal is a vendéglátók. Az első labdamenetet a hazaiak nyerték, de ettől kezdve felváltva szerezték pontjaikat a csapatok. Egyikük sem tudott meglépni, így izgalmas, látvá­nyos derbi kerekedett az összecsapásból. A játsz­ma vége felé kidomborodott a fővárosiak nagyobb rutinja, Bernáth bombáival 9-13-ra alakították az állást. Nem zuhant össze a Vegyi, óriási lelkese­déssel fordított, ám az „i-re” nem sikerült feltenni a pontot. A második szett 5-5-ig az előzőhöz ha­sonlóan alakult, ettől kezdve azonban a budapesti­ek elképzelése szerint folyt a játék. Jól előkészített támadásaik után rendre a hazaiak térfelén landolt a labda. Szomorú közjáték zavarta meg a menet végét, a vendégek válogatott ütője, Bernáth rosszul bsett, ölben kellett lehozni a pályáról. A rövid intermezzo a Tisza-partiakat zavarta meg jobban, a BSE Lei Xiao remeklésével gyorsan megnyerte ezt a játszmát. Nem akart sima vereséget szenvedni a szolnoki társaság, küzdöttek, hajtottak játékosai, de az egységesebb csapatjátékot produkáló vendé­geket csak ijesztgetni tudták, legyőzni nem. A harmadik szettben még 10-9-re Bordásék vezettek, de azt követően már több pontot nem engedélyez­tek számukra. Jók: Bordás, Karavajeva, Göblyös, ill. Bernáth, Lei Xiao, Homung. (gj) Testnevelési Egyetem-Szolnoki Vegyiművek 3:1(10,-5,3,10) Szolnok: Karavajeva, Csertán, Illésné, Kmé­zic, Göblyös, Sülyösné. Csere: Hajdúné, Ger­gelyfi, Szerencsés. Edző: Vasicsek János Tovább tart a szolnoki lányok mélyrepülése, pénteki fiaskójuk után vasárnap ismét lógó orral jöhettek le a pályáról. Hiába kezdtek jobban, 8-8- nál, majd 10-10-nél beérték az esélyesebb vidéki együttest a lelkes egyetemisták, akik bátrabb játé­kukkal begyűjtötték pontjaikat. Nagyobbb sebes­ségre kapcsolt a szolnoki együttes, Illésné remek nyitásaival 9-1-es vezetéshez juttatta társait, ez eldöntötte a játszma sorsát, 1:1. A harmadik me­netben teljesen leblokkolt a Vegyi. Hibát hibára halmozott és enervált játékával felkínálta a győzel­met a TF-nek. Az utolsó szettben szintén a vendég­látók kezdtek jobban, és 8-2-es vezetés után hiába érte be ellenfelét a Vegyiművek (10-10), a lelke­sebben és magabiztosabban játszó egyetemisták nem engedték ki kezükből a két pontot. * Férfiak: Dunaferr SE-Szolnoki Vegyiművek 3:2 (-4, -7,9,8,16) Dunaújváros, 200 n., v.: Huszti, Szekér Vegyiművek: Januscsika, Szűcs, Hajdú, Gu­lyás, Krivec, Tóth. Csere: Illés, Makai. Edző: Liszi Ferenc. Az A-csoportba jutás szempontjából fontos mér­kőzést vívott a Vegyiművek az örök rivális Duna­ferr otthonában, hiszen győzelem esetén a felsőhá­zi tagság kézzel fogható közelségbe került volna. Minden a tervek szerint indult. Az első szettben 4-4-es állás után a vendégcsapat szinte lemosta ellenfelét. A folytatás is klassziskülönbséget mu­tatott a két együttes között, így a sima, 2:0-as előny biztos győzelmet sejtetett. A harmadik játszmában 6-5-ös vendégvezetés után szétesett a szolnokiak játéka. Elemi hibák, rossz megoldások sora az ellenfelet jutatta előnyhöz, akik lelkesedésükkel szépítettek. Görcsös akarással akarták elkerülni a vegyisek a „hagyományos” újvárosi sikerrel befe­jeződő ötszettes mérkőzést, ennek ellenére a hazai­ak 2:2-re fordítottak. A rövidített játék első részé­ben ismét a Hajdúék irányították a játékot, ám térfélcsere után egy elemi bírói tévedés, majd Tóth rossz nyitása megfordította az állást, és ez a mini­mális hátrány a mérkőzés végéig megmaradt. Ezek után az A-csoportért továbbra is erős menetelés következik a sétagalopp helyett. Szolnoki Vegyimüvek-Malév SC 3:0 (10,10, 7) Vegyiművek: Januscsika, Krivec, Szűcs, Haj­dú, Gulyás, Tóth. Csere: Illés, Makai. Edző: Liszi Ferenc. Szűcs merész nyitásával, majd Gulyás bomba­ként vágódó ütésével gyors két ponthoz jutott a Vegyi, és az előnye a feladó Januscsika és Hajdú centerjátéka révén csak nőtt 6-0-ig. A malévos időkérést azonban zsinórban szolnoki rontások, az ellenfél részéről pedig pontok követték. 10-10-nél még egált mutatott az eredményjelző, a pestiek következő szusszanása után viszont a hazaiak hoz­ták sorra ütéseiket. A második szettben ismét a szolnokiak lódultak meg három ponttal, ám a ven­dégek éltek az egyenlítés jogával, sőt vezetésre tettek szert, 6-10. Szűcsöt Illés váltotta fel, mire a felzárkózás sem késett, sőt Tóth telibe talált ütésé­vel a vezetést is átvették a vendéglátók. A Krivec- Makai-Tóth sánc a 12. ponttal együtt a hangulatot is meghozta, ezzel szemben a repülőtéri gárda megrekedt gyengélkedő szintjén, így következhe­tett a harmadik játszma. Ekkorra érett össze a szolnoki csapat, lelkes, lendületes, erőteljes játé­kával 8-2res, majd 11-5-ös vezetést szerzett. Gu­lyás remekül mezőnyözött, a Januscsika által szórt labdákat fékezhetetlenül ütötte be. Példáját követ­te a meccslabdánál az idegenlégiós Krivec. Várat­lanul egyértelmű győzelmével a szolnokiak újabb lépést tettek az A-csoportba való jutás felé. (ko-) Hajdú szárnyalt, a Malév nem Női kosárlabda - rájátszás a 17-20. helyért Búcsú az első osztálytól Szolnoki MÁV MTE-Ikarus SE 54-71 (22-40) Szolnok, 200 n., v.: Bukta, Pá­zsitka Szolnok: Szalai 19, Szőcs 11, Czeglédi 6, Krasznai 12, Tele- povszki 5. Csere: Harmath, Ja­nik 1. Edző: Hegedűs Mária. Ikarus: Bakonyiné 13/3, Nagy 3, Moldván 4. Budai 20, Maracskó 19/3. Csere: Tóth 4, Varga 3, Kruppai 5. Edző: Varga Iván. Kipontozódott: Szőcs a 31., Harmath a 33., Moldván a 36. percben. Irdd és mondd: idei kilence­dik/!) egymás elleni mérkőzésé­re készülődött a két csapat a rá­játszás utolsó összecsapásán, mely után a győztes fellélegez­het, a vesztes viszont búcsúra kényszerül a legjobbak közül. Sok újat már nem tudtak monda­ni az edzők tanítványaiknak, így a pillanatnyi forma és idegálla­pot játszotta a főszerepet. Mint­egy kétszáz szurkoló volt ezúttal kíváncsi a sorsdöntő találkozóra. síppal, dobbal, kereplőkkel buz­dították a kedvenceket. A rend­kívül idegesen, kapkodva játszó piros-kékek csak elvétve találtak a vendégek kosarába. A fehérvá­riak sem játszottak jól, de kihasz­nálták ellenfelük hibáit, már az első félidőben eldöntötték a mér­kőzés sorsát. A második játék­részben mindent egy lapra tett fel a szolnoki gárda, felpörgette a ritmust, egészen 7 pontra meg­közelítette vetélytársát (42-49). Ebben az időszakban Budai vitte „hátán” az Ikarust, minden lab­dával őt keresték társai. Bárhogy is erőlködött a Tisza-parti együt­tes, nem sikerült ledolgoznia hát­rányát. Az idő múlásával egyre idegesebbek lettek Szalaiék, az ismét magára találó székesfehér­vári együttes okos taktikájával bebiztosította győzelmét. Ezzel a vereséggel a Szolnoki MÁV MTE női kosárlabdázói el­búcsúztak az NB I-től, hacsak létszámemelés nem lesz az I. osztályban. (G.J.) Szalai (fehérben) „kicsikarja” a labdát Tóth kezéből Vízilabda OB I. Szolnoki gólok potyogtak Szegeden Szeged SC-Szolnoki Vízügv RC Cola 7-11(1-3,1-3,4-1,1-4) Szeged, 200 n„ v.: Vuszek, Székely. Szeged SC: Scsegyerkin - Dongó, Bicsihin 2, dr. Dömsödi 1, Török T.,dr.Török B. 1, Sza­bó Z. Bolya (kapus), Csapó, Kárász 2, Fodor R., Molnár T. 1, Rigó. Edző: Kásás Zoltán. Szolnok: Bodrogi - Molnár P. 2, Krasznai, Mohi, Tóth Cs., Eschwig 2, Nagy T. 1, Magyar 3, Lukács 2, Pintér 1, Kiss. Edző: Cseh Sándor Gól emberelőnyből: 8/1, ill. 5/2. Négyméteresből: 1/0, ill. 3/2. Jó előre tudtuk: a szombati Szeged SC-Szolnoki Vízügy RC Cola OB I-es vízilabdamérkő- zéshek igazából már csak a ven­dégek számára van (volt) tétje. Az ötödik helyen „kapaszkodó” vendégek érezték, hogy egy eset­leges szegedi sikerrel megragad­hatnak a ferencvárosiak mögött, vagyis elérhetik, hogy minden lényeges kérdésről az utolsó két forduló döntsön. Talán ők ma­guk sem hitték, hogy terveik ennyire könnyen megvalósul­nak. Az első negyedben Nagy T. négyméteresére dr.Török távol­ról „reagált” (1-1), majdMagyar és Lukács gondoskodott arról, hogy a szegedi közönség időben elkeseredjen (1 -3). A hazaiak öt- lettelenül, mondhatnánk rendkí­vül halványan játszottak, és ak­cióik végén csak a legritkább esetben „tesztelték” a szolnoki kapus, Bodrogi képességeit. A második játékrészben pontosan az történt, mint az elsőben, va­gyis a gyengélkedő Szeged SC egyetlen találatára (Kárász ló­gott ki egy pillanatra a sorból...) a vendégek hárommal válaszol­tak (2-6). Kárász újabb gólja nyitotta a harmadik játékrészt, majd Ma­gyar előnyből vette be Scsegyer­kin hálóját (3-7). Ekkor Kásás Zoltán a kispadra ültette formán kívül pólózó kulcsembereit (Dongót és dr.Törököt), és a két tizenéves fiatalt, Fodort és Mol­nár T.-t küldte a medencébe. Ez a húzás „rövid távon” ered­ményt hozott, hiszen a Szeged SC Molnár T. és Bicsihin klasszikus centrgóljaival felzár­kózott (6-7). Sőt az újra bevetett Dongó büntetőből egyenlíthetett volna, ám először Bodrogi, majd a kapufa hárított... Az utolsó ne­gyedben ismét beleerősített a Szolnok, és a kettős emberelőnyt is „elszórakozó” hazaiak pilla­natok alatt behozhatatlan hát­rányba kerültek (6-9). A hajrá­ban Magyar és Pintér okos gólját dr.Dömsödi próbálta feledtetni (7-11), de a hazai nézők (és talán maguk a játékosok is..) aligha­nem szívesebben elfeldnék az egész mérkőzést... Réti Attila

Next

/
Thumbnails
Contents