Új Néplap, 1992. március (3. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-21 / 69. szám

1992. MÁRCIUS 21. Elhunyt Hegyesi János parasztköltő A parasztsors hírnöke volt Az elmúlt napokban életé­nek 92. évében elhunyt Hegye­si János költő, ki leánya, roko­nai révén erő­sen kötődött vá- rosunkhoz. Szolnokhoz is. Kevesen él­nek ma már. akik hiteleseb­ben adhatnak hírt a régmúlt paraszti világ­ról, akiknek éle­te valóságos do­kumentuma egy elmúlt világnak. Hegyesi János­nak nemcsak élete, de politikai, közéleti munkássága is kortör­téneti dokumentum. Ő volt 1944-ben a Nemzeti Parasztpárt egyik megalapítója, majd 1945- ben Tildy Zoltán miniszterel­nöksége idején országgyűlési képviselő lett. A Nemzeti Paraszt Párt meg­szűnése után, 1948-ban kiszo­rult a politikai életből, visszavo­nult ismét a paraszti létformába, a kapa és a kasza mellé. A századunkkal egyidős köl­tő, politikus 91. születésnapján még így nyilatkozott: „- El kell számolnom életem­mel, múltammal, mint részese sok harcos időnek, életemre visszanézve szemeimben könnyet érzek... Rengeteg pa­nasz, siránkozás, zúgolódás van most az országban, bár nincs is ezen semmi csodálkozni való, hiszen tele vagyunk gonddal, bajjal, nyomorúsággal, és szo­morú tragikus valóság, hogy amikor legnagyobb szükség volna az önzetlen jóakaratra, az egyetértésre, éppen most civód- nak a legtöbbet az emberek... Édesapámtól tanultam meg, hogy tisztesség és hűség lehet csak a parasztság igazi képvise­letére vállalkozó tarisznyájá­ban... Sokat szenvedtem, de tiszta lelkiis­merettel készü­lök a közelgő nagy útra, mert én mindig csak ezeket hordtam magammal...” Életének utolsó eszten­dejében sem szűnt meg munkálkodni, alkotni. Leve­lezésben állt vezető politi- k usokkal Göncz Árpád­tól Vörös Vin­cén át Antall Józsefig. Ki levélben köszöntöt­te, ki véleményét kérte. A pa­rasztság sorsa élete utolsó per­céig érdekelte, aggasztotta. „Ma nagypn mélyen van a paraszt­ság. Átalakulás kellene, de nem így... Mi vár itt egy új gazdálko­dóra? Se jószág, se szerszám, se gép, se pénz. Idő kell az újrakez­désre és nem ilyen kamat... Az a parasztság, akire a mai pártszó­nokok gondolnak, zömében a föld alatt vannak, meghaltak, a kisebb része meg úgy van, mint én: megöregedett...” - írta egyik levelében nemrégiben. Hegyesi János útja véget ért. Mint ahogy töretlen tisztaságú életpályája is jelképe volt egy komák, úgy halála is az. Akkor ment el, akkor távozott az élők sorából, amikor a magyar pa­rasztságnak egy hosszú korsza­ka lezárult, amikor kezdődne egy új, ma még senki meg nem tudja mondani, milyen korszak a magyar parasztság törté­netében akkor, amikor nem egy­szer megkonidítják a vészharan­got, jelezvén, hogy nincsen töb­bé magyar parasztság. Mindenesetre új korszak előtt vagyunk, egy életút lezá­rult. K. Sz. Fotó: Tarpai panoráma Szeget szeggel — díszmagyarban Kulturális Páger Antal szerepeiből Az orvos halála Három perc a borsodi renge­tegben címmel számolt be a Film, Színház, Muzsika című hetilap 1965-ben Mamcserov Frigyes készülő filmjéről, amelyet végül is csak egy évvel később láthattak a mozilátogatók. A film érdekes­sége volt - a kritika dicsérte is érte -, hogy ezúttal irodalmi anyagra támaszkodott, a most hetvenesz- tendős Fekete Gyula kisregényé­re. Az orvos halála című alkotás főhőse: Weisz doktor, a megtört, szívbeteg vidéki körorvos - jóval nyugdíjkorhatáron túl - egyedül dolgozik körzetében. Az utódjául kijelölt fiatal kollégája néhány nap múlva váratlanul külföldi ta­nulmányútra megy, s az öreg be­teg orvos hiába fordul az illetékes szervekhez, nem kap segítséget. Huszonkét éve, a zsidótörvény idején csak egyetlen rosszakarója volt a faluban. Az öreg, szívbeteg orvost most abba a házba hívják szüléshez, s ő gondolkodás nél­kül a vajúdó asszonyhoz siet. És itt, a váratlanul nehéz szülés leve­zetése közben éri utol a halál... A regény filmváltozatában az orvost Páger Anal személyesíti meg. (TV 1 hétfő, 20.35-kor) Teliholdas éjszakák Louise és Rémi együtt élnek, de a lánynak sokkal több függet­lenségre van szüksége. Rendbe hozatja hát párizsi lakását, hogy legalább az éjszakai bulik után ne kelljen a külvárosba hazavona­toznia. Bár talál egy újságírót, aki jó társ az éjszakai kóborlásokban, és egy másik fiút, akibe rövid idő­re beleszeret, nemsokára mégis úgy érzi, az egyedüllét mégsem olyan izgalmas mint gondolta. (TV 2 hétfő, 22.45-kor) A finálé jelenetében Angelo és a menyasszonya (Fodor Tamás és Császár Gyöngyi jobbról), a herceg és Izabella (Kozák András és Kiss Andrea) Egy klasszikusnak sokféle „olvasata” lehet, Shakespeare- nek is, mert világuk végtelenül gazdag. Lapozzunk csak bele a Szeget szeggel előadásához ké­szült parádés kiállítású műsorfü­zetbe, benne csokorba kötve a darab megannyi értelmezése „ol­vasata’ ’ időben és térben - olykor merőben ellentétesek is. Most Csiszár Imre olvasta új­ra Shakespeare talán legellent­mondásosabb drámáját, amely­ben ott rejtezik egy tragédia lehe­tősége épp úgy - feláldozhatja-e női becsületét a szűz Izabella testvérbátyja életéért -, miként megtalálhatni benne egy molie- re-i komédia ízeit is - Angelo, a helytartó, Tartuffe-módra kép­mutatóan igyekszik megkapa­rintani magának a vonzó apáca, Izabella testét -, de vaskos humor is duzzasztja a költőiséget sem nélkülöző munkát. Mai szem­mel, friss értelemmel közeledve hozzá, Csiszár a hatalom keserű komédiáját „fedezte fel” benne. Mert nagyon nem szereti a hatal­mat, se általában, se konkrétan; se a tegnapi, se a mai hatalmas- kodókat, hordjanak bármilyen jelmezt, lépjenek elő bármilyen uralom köntösében. Határozott ellenszenve már a játék kezdetén megnyilvánul, szemléletesen, amikor is a hatalom darabbéli birtokosai megjelenvén a színen közönségesen, pizsamában és papucsban; s szinte eltörpülnek a monumentális tabló előtt, fenn a magasban, a hosszan elnyúló fe­hér asztalnál helyet foglalván. Milyen furcsa, groteszk látvány - parányi emberek az óriás tér­ben! Leleplező kontraszt: lám, mennyire nevetségesen kicsi­nyek is a nagyok! - akiknek a hatalma sok, ám lelkűk kevés. Angelo is, a helytartó mit meg nem enged magának, amikor vá­ratlanul teljhatalomhoz jut, mert herceg-gazdája egy időre neki engedi át az uralkodás minden eszközét; mily mohón lát neki, hogy érvényt szerezzen minden­áron a törvényeknek; szemreb­benés nélkül ítéli halálra például azt az ifjú embert, akinek vétke csupán annyi, hogy előbb vitte ágyába nejét, minthogy kihir­dették volna vele kötött házassá­gát: bűne paráznaság. S aki így ítél felette, maga is legszíveseb­ben bujálkodna, titokban; büntet tehát olyasmiért, amiben maga is vétkes. Erre mondják: tolvaj ítél tol­vaj felett! Micsoda aljasság! - fo­galmazódhat meg bennünk, Fo­dor Tamás oly kitűnően ábrázol­ja e kétszínű, becsvágyó alak bel­ső romlottságát, farizeusi képes­ségeit. És mérhetetlen keserűsé­get is érezhetünk, látva a bátyja életéért egyre kétségbeesetteb­ben küzdő Izabellát, s ugyanak­kor vergődni a láncra vert „pa­rázna” Claudiót, rácsok mögött a börtönben. Mert a színen a fent „trónoló” hatalom és a lent nyüzsgő élet tere között otrom­ba cellák sorakoznak, gyűjtőhe­lyéül mindazoknak, akik szembe kerülnek a „fentiek” törvénye­ivel. A három tagolású színpadi építmény elmés, talpraesett, ki­fejező - mind vizuálisan, mind gondolatilag. A finom, érzéki, szinte filmes megvilágítás pedig csak növeli hangulatkeltő erejét. Tervezője Vayer Tamás. Van itt azonban egyéb is - meglepő. A porkoláb például a volt munkásőrök acélszürkéjét hordja, a rend együgyű őre pedig akár egy elfuserált Hitler, és fur­csa figurák rontanak be az élet színterére, fekete bőrdzsekis su- hancok, ismerős „fegyvert”, csörgő láncokat lóbálva fejük fe­lett. Aztán egy nagyszájú léhűtő rikító sárgában, mostani zakóban és sötét szemüveggel, mint egy mai jampec. Itt jegyzem meg, Szerémi Zoltán telitalálat ebben a szerepben, harsány, nagyképű, felszínes, hőzöngő - tökéletes. És a finálé, amikor a szereplők, a hatalom megtestesítői egyaránt díszmagyart öltenek, majd ci­gánymuzsika szólal meg, búsan és szomorún - nos, mindez az allegorizáló külsőség nyilván azt van hivatva jelezni, hogy vegyük tudomásul: ami itt most előttünk játszódik, nem is esik oly messze tőlünk, az aktualizálás eszközei tehát. A díszmagyar alkalmazása igyekszik végképp egyértelmű­vé tenni: ez a keserű színpadi fintor főképp a pántlikás, ma- gyarkodó hatalmasoknak szól. Igazán itt bújik ki a szög a zsák­ból... Persze látva mindezt, hosszan eltűnődhetünk azon, va­jon van-e szüksége a nézőnek ef­féle segítségre, hogy értse, miről is van szó, s vajon nem veszt-e ezáltal a shakespeare-i gondolat teljessége-és gazdagsága, és egyáltalán, vajon nem találna-e el hozzánk, mai nézőkhöz Shakespeare mindezek nélkül is? Minden bizonnyal: igen. Épp ezért aligha kirívó jelzé­seivel ragad meg és győz is meg az előadás, sokkal inkább azzal a nagyvonalú szervezettségével, ahogy megteremtődik a játék egysége, lüktető ritmusa, feszes­sége, mert itt minden olajozottan működik. Különösen értékes és érdekes, ahogy a zsarnokin kívül a hatalomnak, az uralkodásnak egy másik formája is megjelenik, a herceg képében a ravasz, szá­mító, taktikázó hatalmasok arca. Finoman ábrázoltatik, hogy a zsarnok Angelo és a jóságosnak tűnő herceg végül is egy tőről fakadnak. Micsoda ravasz szá­mítás a hercegé! Mert feje felett „összecsaptak’ ’ a hullámok, át­engedi másnak a rendcsinálás piszkos és kellemetlen munká­ját, hogy azután visszatérve megjátszhassa a rokonszenves, jóságos, igazságtévő urat (ugye ismerős képlet). A herceg épp oly képmutató valójában, mint zsarnokoskodó helytartója, hisz a végén még azt az Izabellát is magának kéri, akire helytartójá­nak fájt a foga. Kozák András ragyogóan érezteti meg, hogy amit a herceg tesz, korántsem jó­ságos lényéből fakadóan cselek- szi, csak vállalt szerepe szerint jár el; nemcsak testét fedi álruha - csuhás barátnak öltözve jár-kel, szaglászván az igazságot -, a lel­kének is álorcája van. Kozák meg-megcsillanó humora fűsze­re is a játéknak. Erőteljes színek­kel jelenik meg a szabadossá vált élet romlott utcanőkkel, kerítők- kel, különböző alvilági alakok­kal; Tekeriné asszony - Meszléry Judit - közönséges és kihívó, ahogy kelleti^ magát; „dagadt” csaposa - ifi. Újlaki László - ked­ves naivitásával igen derűs alak. Mertz Tibor Claudiót, a nemes úrfit formálja meg nemesen, míg Czibulás Péter egy kimért, ál­lambürokratát hoz a színre. Ká- tay Endre porkolábjában megér­tő jóindulat és a parancsnak kö­telező engedelmesség van meg együttesen. És a többiek is, Csá­szár Gyöngyi (Angelo meny­asszonya), Mészáros István (Tuskó, az együgyű rendőr), Mu- csi Zoltán (Bernát, a korhely rab), aztán Árva László, Láng Balázs, Balogh Ildikó, Turza Irén, Czakó Jenő, Szőllösi Zol­tán, Horvátit Gábor, Éliás Ani­kó, Bakos Éva kisebb szerepek­ben az előadás sikerének ková- csolói mind és egyben részesei. S aki külön említtessék meg, a fiatal, még főiskolás Kiss And­rea, ő Izabella, akinek drámája talán a legsúlyosabb, kedves sze­rep ez, de nehéz teher. A „töré­keny” színinövendék pompásan bírja erővel. Tehetsége nyilván­való, apácája szívhez szóló, test­véri rajongása megható, sugár­zásával a „tisztaság lilioma”. Máris úgy játszik, mozog, él a színpadon ez a növendék-szí­nész, mintha évek állnának mö­götte. Erős, jó előadásnak tapsolha­tunk - csak az a díszmagyar meg a többiek... Valkó Mihály Mosónő (1915) barátkozott össze Nemes Lam- pérth Józseffel, aki erős hatással volt fejlődésére. Csakhamar be­lekerült a fiatal aktivista mű­vészcsoport körébe. Első na­gyobb sikerét 1914-ben az Ifjú Művészek Egyesületének kiállí­tásán érte el, ahol az állam és az egyik legnagyobb magyar gyűj­tő, Nemes Marcell valamennyi munkáját megvette. B.I. Uitz Bélának, a magyar avantgafd egyik nemzetközi szempontból legismertebb festő­jének korai műveiből nyílt kiál­lítás az óbudai Kassák Múzeum­ban. A Kassákkal művészi, bará­ti, eszmei és családi szempont­ból egyaránt szoros kapcsolat­ban állt művésznek legjobb kor­szakát mutatják be azok a grafi­kai lapok, amelyeket a múlt év novemberében mutatott be a bé­csi Albertina, Európa egyik leg­nagyobb grafikai gyűjteménye. A magyar avantgárd klasszikus mesterének lapjaiból öt e gyűjte­ményben is megtalálható, ame­lyeket a művész bécsi emigráci­ójának idején, 1923-ban vásárolt meg a múzeum. A bemutatott lapok az 1910- es évek végétől 1924-ig terjedő időszakból származnak, amikor Uitz stílust váltott: külföldi tar­tózkodása alatt tette meg az utat a.magyar expresszív, aktivista stílustól a konstruktivizmusig. Uitz Kassák Terézzel megis­merkedve került a Kassák csa­ládba, s ez a lány élete további folyását eldöntötte. A főiskolán Collioure kikötő (1925) Uitz Béla avantgárd grafikái

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents