Új Néplap, 1992. március (3. évfolyam, 52-77. szám)
1992-03-21 / 69. szám
4 Szolnoki Extra 1992. MÁRCIUS 21. Kapcsolatteremtések egyéni LOBBYZÁS A SZAVAZÓKÉRT, A TELEPÜLÉSÉRT körzetben A parlamenti képviselőknek bevallottan vagy elhallgatva,’ mindig is érdekük volt egy-egy település, országrész vagy valamely tevékenység támogatása. A közelmúltban a megyeszékhelyen felvetődött például - két felsőoktatási intézmény összevonásával - egy gazdasági főiskola alapítása, valamint a repülőgép- vezetői-irányítói képzés Szolnokra történő telepítése is. Nemrég az egészségügyi tárca államtitkára látogatott a fejlesztésre szoruló Hetényi G. Kórházba; egy másik minisztérium elviekben hozzájárult ahhoz, hogy az egyik Tisza-parti vállalatból országos központ legyen. Mindezek kedvező hatásúak lehetnek a város és a térség fejlődésére. Az államigazgatás vezetői egyedül bizonyára nem tehettek volna ilyen horderejű lépéseket. A képviselők megválasztásuk után azonban olyan alkotmányjogi helyzetbe kerülnek, melynek lehetőségeit nem hagyhatják kihasználatlanul. Az úgynevezett lobbyzás, különösen ha túl nehéz akadályokkal kell számolni, a célok elérésének egy elfogadott módja lett. Az előbb említett kapcsolatteremtéseket és intézkedéseket Petronyák László országgyűlési képviselő említette példaként. Kapcsolatteremtő, vagy fogalmazhatnánk úgy is, „kijáró” ténykedések nélkül ezek az események nem vagy csak később történhettek volna meg. A szótárak pejoratív felhanggal mutatják be a lobbyzás lényegét. Az MDF-es képviselő másként vélekedik.- Egyéni választókerületből kerültem az Országházba. Ezért még jobban kell figyelnem választóimra. A figyelem persze önmagában nem elég. A város gazdasági eredmények nélkül nem fejlődik. Másik nagyon lényeges szempont: a tényleges rendszerváltás a gazdaság sikeres átalakításától függ. Mivel jelentős érdekellentétek lehetnek pártállástól függetlenül a különböző megyék képviselői között, igenis nélkülözhetetlen az ott élők számára előnyös és - ezt külön hangsúlyozom - végrehajtható elképzelések melletti kiállás. Többek között a szolnoki szovjet kórház ügye is olyan, amely sürgető, és központi támogatást igényel. Ha jól tudom, a teljes felújítás egymilliárd forintba kerül. Azt szeretném elérni, ha a központi költségvetésben egy jelentős összeget különítenének el e célra. Az államtitkárt pedig azért hívtam meg, hogy közvetlen kapcsolatba kerüljön az intézmény s a minisztérium vezetése.- A kormánypártiság és az ellenzékiség, gondolom, a képviselői támogatás hatékonyságát tekintve meghatározza, hol célszerű kopogtatni.- Nemcsak ezen múlik a dolog. Az a tapasztalatom, hogy az egyéni körzet képviselőit gyakrabban keresik fel, mint a listásokat. Aztán pedig feltétlenül szelektálni kell, mikor és miben segíthetek. Nem az üzletek megkötése a feladatom, hanem az, hogy a partnerek egymásra találjanak. Többször hívtam már ide külföldi szakembereket, most német üzletemberekkel vettem fel a kapcsolatot. Mint említettem, a hazai kormány vezetőkkel is szükséges a jó viszony kialakítása.- A gazdasági főiskola megteremtését, ha jól tudom, Ön is szorgalmazta. Akkor szóba került a VOSZ neve is. Most, hogy a Vállalkozók Országos Szövetségének elnöke nem tagja már az MDF-frakciónak, változott-e az elképzelés megvalósításának esélye?- A VOSZ szerepét ezzel az ügylettel kapcsolatban korábban is és most is abban látom, hogy a szövetség nemzetközi kapcsolatai segítségével külföldi tanárokat lehetne hívni, kiküldhet- nénk hazai oktatókat. Indulásként egy alapítványt kellene létrehozni, melyhez hozzájárulnának a vállalkozók is. De mindezeket megelőzi még egy minisztériumi utánajárás a fúzió sikere érdekében. Egyébként mindez független a frakción belüli történésektől.- A döntések mögött személyes érdekek húzódnak meg. Egy-egy átszervezésnél munkahelyeket számolnak fel, máshol új állásokhoz juthatnak az emberek.- Munkahelyeket átszervezés nélkül is el lehet veszíteni. A közelmúltban küldték el az egyik szolnoki vállalat igazgatóját. A pesti központnak - de inkább vízfejnek nevezhetném - nem volt szimpatikus a tevékenysége. A döntés mögött szervezési megfontolások is meghúzódhattak. Ha a központ - a Dohányfermentálóról van szó - Szolnokra kerül, akkor ez a dolgozók érdekét szolgálja. A minisztériumban támogatják a függetlenedést - a vezető visszakerült a helyére. Sz. Z. Befordult a sötét Nagy Ignác utcába, Martin a börtönépület előtt parkoló rabszállító autók takarásában lépett oda mellé:- Hová megyünk?- Annához. Hozd te tovább ezt a könyvet.- Valami baj van?- Semmi, csak nekem már elzsibbadt a karom. Martin újra lemaradt, míg Vojtekovszky egyenesen folytatta az útját, ő a sarkon balra fordult - a megjelölt házba két utca felől is be lehetett jutni. A belső udvaros épület lipótvárosi viszonylatban szokatlanul leromlottnak tűnt. A kerületi tanács feltehetőleg közeli szanálását tervezte, fokozatosan telepítette ki a régi lakókat, helyükre a munkálatok megkezdéséig hajléktalanokat utalt be - többnyire cigánycsaládokat. Az enyhe időben nyitva hagyták az ablakokat, a televíziós készülékek hangja visszhangzott a szűk udvar falain. Anna, Vojtekovszky jelenlegi szeretője az egyik sarokban lakott, az udvarra nyüó üveges ajtót sűrű függöny takarta le, de mögötte égett a lámpa, Marton kopogtatás nélkül benyitott. Vojtekovszky a belső szobában ült, és lábát az asztalra téve olvasott, cipője mellett egy üveg bor állt. Martin most is megdöbbent azon a képességén, hogy milyen természtesen illeszkedik bele bármilyen környezetbe - épp olyan otthonosan viselkedett a Szent István-parki luxuslakásokban, mint ebben a szoba-konyhában, melyet szeretője a nagyanyjától örökölt, és változatlanul maradt a szegényes, lekopott berendezés is. Martin vonakodva ült le egy kiálló rugójú fotelbe, töltött magának egy pohár bort és sietve felhajtotta, hogy ne érezze az átható naftalinszagot. Vojtekovszky egy gémkapcsokkal összefogott félíves sokszorosított nyomtatványt nyújtott felé:- Itt van. A füzet a „Jelzőtűz" nevű illegális folyóirat második száma volt. Martin belelapozott; az első két oldalt Vojtekovszky versciklusa foglalta el, szemével fel-felcsippentett egy sort, újra megérezte, hogy Vojtekovszkyt esze és megvesztegethetetlen elszántsága minden kortársa fölé emeli. Beljebb megtalálta a maga cikkeit, mindegyiket a nevével vagy kezdőbetűivel jelezte.- Hogy tetszik? - kérdezte Vojtekovszky.- Neked hogy tetszik?- A papír gyenge minőségű, három-négyféle stencilre gépelték és különféle festékkel nyomták. A gépen is látni, hogy hátizsákban hozták be Nyugatról, nem való folyóiratokra, inkább egy-két lapos anyagokat lehet készíteni vele. Annának így is kiújult az asztmája a belélegzett lakkfestéktől. Ahhoz képest elég jól sikerült.- Klassz - mondta Martin letéve a lapot.- Nem is tudod, hogy milyen klassz. Mindig a második láncszem a legfontosabb, az egész ettől válik lánccá, egy szem önmagában inkább csak gyűrű. Ittak egy kortyot, Vojtekovszky nem tette le a poharát, hanem a tenyerében melengette: 14 Ellenvélemény Látogatók Álltam szerdán a kórház legújabb épülete előtt, s emlékeztem. Pontosan tíz évvel ezelőtt heteket töltöttem ott, s még ha nem mutattam is, nagyon rossz beteg voltam. Meg érthetetlen főleg. Igaz, már az első napom is megnehezítették. Műtétre készítettek elő, s ilyenkor (annak a jó, aki még ezt nem tudja) az ember gyakran kényszerül ágya gyors elhagyására s a kicsi házikó keresésére. Csakhogy! A tízágyas kórteremben ezen a napon (se) csak betegtársaim voltak. Délelőtt és délután, egészen estig, aggódó hozzátartozók jöttek. Vidékiek, akik beugrottak ügyes-bajos dolguk intézésére a megyeszékhelyre, s egyúttal meglátogatták rokonukat, barátukat is. Emlékszem, volt olyan beteg, akinél egyetlen délután tízen állták körül az ágyat. És voltak olyan látogatók, akik vasárnap reggel beültek, délben a kórház kertjében elköltötték a hazait, s délután megújult erővel ismét a kórtermekben hagyták múlani az időt. És persze, a beteg érdekében fecsegtek, csacsogtak, elmondták az összes legfrissebb hazai hírt miközben egy-egy érdekesnek tűnő betegről maguk is kérdezgették hozzátartozójukat. Emlékszem olyan vizitekre is, amik előtt a nővérek határozott hangon eltávolították pár percre a látogatókat, hogy az orvos is beférjen a betegágyakhoz. Mondom, mindez eszembe jutott, amikor szerdán két ófa előtt pár perccel néztem a sokaságot a kórház kapujában. Hallgattam is, mert többnyire hangos szóval szidták a kórház vezetőit. Micsoda dolog, hogy heti három nap, szigorú időhatárok között engedik be csak az aggódó szeretőket? Mit képzelnek, nem tudják, hogy a látogatók egyúttal a hazai világot, a szeretetet hozzák, amire a gyógyuláshoz legalább olyan szüksége van a betegnek, mint a gyógyszerekre, ápolásra? Hallottam persze mást is. Nagyhangú, spiccesnek tűnő embereket, akik úgy kacarász- tak, kiabáltak, mintha a sarki kocsmában lennének. És hallottam családi tanácsot is, ott a kórház kapujában: hová temessük szegényt, ha elmegy, papot hívjunk vagy ne, égessük vagy ne?... Aztán két órakor bebocsáttattunk. Rögtön föltűnt: olyan tiszta a nagy csarnok, s olyan tiszták a folyosók, a betegszobák, amire sose volt példa. (Az én említett időmben nem győztek felmosni, szemetet összeszedni a takarítók, amit nem a betegek, a látogatók hagytak maguk mögött.) S mintha - vessenek meg érte - még a betegek is nyugodtabbak, pihentebbek lennének. Jó, azt is láttam, a gyerekosztályon sírt a beteg kislány, amikór meglátta az anyját, s nem értette, nem akarta megérteni, miért nem volt tegnap is, meg azelőtt is nála. Mint ahogyan sírt kinn a portán egy hatéveske is, akit nem engedtek be a nagymamához: a látogatási rend nemcsak napokra szól, tízévesnél fiatalabb gyerek nem mehet betegágyhoz. T udom, tiltakozások, retirálá- sok szép számmal érkeznek ebben az ügyben. Nekem ellenvéleményem van. Hajdanán itt Szolnokon és ebben a kórházban (mármint az ősében) hetente kétszer látogathattak. Á kórtermekben nem tartózkpdhattak bármikor látogatók. És gyerekek se jöhettek látogatni. A beteg gyógyulni megy a kórházba. Ehhez társ az ápoló, az orvos, ehhez segít a terápia - s szolidan-szeré- nyen az is, ha tudja, családja gondol rá. De hát ez is lehetséges: hetenként háromszor. Legyen elég! (SJ) Belépés nem csak sportolóknak A Tiszaligetben, a labdarúgópálya főépületében eddig működött szauna. Igencsak ráfért az átalakítás. Két hete új bérlők vették át, felújították. ígéretes vállalkozásnak indul a mostani. Köztudomású, hogy a néhány szolnoki szauna közül alig találni olyat, amelyik nyáron is nyitva tart. A száraz levegőjű izzasztókamra, a szolárium, a hideg-meleg vizes medencék, a büfé itt folyamatosan várja a vendégeket a legmelegebb évszakban is. Szolgáltatásaikért külön- külön díjat számítanak fel, de a vendégnek csak távozáskor kell rendeznie a számlát. Az árakat nem emelték, jóllehet a helyiségek alapos felújításra szorultak, no és az vízdíj is emelkedett. Nyárra kerthelyiséget alakítanak ki. A bérbeadó, a Sportcentrum vezetői támogatták a bérlők elképzelését, az épület mellett elegyengették a talajt. Kora délután a profiké a terep. Itt gyúrnak az Olajbányász kosarasai, a kézilabdások és a MÁV- MTE labdarúgói is. A szauna délután négytől várja nemcsak a sportbarátokat, hanem minden látogatót. A záróra időpontja a vendégek kívánságához igazodik, helyet biztosítanak a rendezvényeknek is. Itt átöltözhetnek, zuhanyozhatnak azok a futók is, akik a körgát leküzdése után még szeretnének néhány fölösleges dekát „kisajtolni” magukból. Robin Hood bűvész alkalmazott művészete Az értelmi fogyatékosokért Minden ember eljut egyszer oda, hogy a felhalmozott tapasztalatai alapján elhatározza magában; mától segít másokon. Sokat gondolkodtam azon, hogy a segítség milyen formáját válasszam? Végül sikerült rátalálnom arra a megoldásra, melyben a szakmám nyújtotta lehetőségeket olyan célra használom, mellyel az emberek egy bizonyos csoportjának örömet tudok szerezni, s ezáltal fejlesztem személyiségüket. Eljutottam az értelmi fogyatékos személyekig. Hogy tervemet megvalósíthassam, megkerestem a Szolnoki Szociális Foglalkoztató Intézet igazgatónőjét, Vörösné Békési Klárát, lelkesen fogadta s felajánlotta segítségét a közös munkánkhoz. Első találkozásom az értelmi fogyatékosokkal mély benyomást keltett bennem. Amíg csak az ember távolról szemléli őket, nem érezheti azt, ami az első kontaktusnál derül ki: hogy nagyon tartózkodók és érzékenyek a kívülállókkal szemben. Ez egy kicsit meglepett, de egykét bűvészmutatvány bemutatása után megszűnt a köztünk lévő távolság, s úgy éreztem, sikerült elfogadtatnom magam velük. Ez rendkívül fontos lépés volt a további közös munkában. Saját magamon is lemérve hiszem, hogy ha energiám engedi, működnie kell ennek a kezdeményezésnek! Mielőtt a bűvészettel foglalkoztam volna, nem nagyon szerettem szerepelgetni, sok dologban gátlásaim voltak, s ezek enyhe depressziót hordoztak magukban. A bemutatott trükkjeim lassan feloldották bennem ezeket a negatív energiákat. Most úgy érzem, hogy személyem kialakulásában nagyon sokat köszönhetek azoknak az embereknek is, akik őszinte örömmel - néha kritikával - nézték produkcióimat. Úgy gondolom, a sikerélmény reflexének mindenhol működnie kell, még az értelmi fogyatékosoknál is, ezért összeállítottam egy egyszerűbb trükkökből álló személyiségfejlesztő programot, melyet heti egy alkalomra bontottunk fel. A kezdeti nehézségek ellenére nagyon szépen érzékelhető eredmények születtek. Meglepően gyorsan megtanultak még olyan trükköt is, melyet nekem is sokat kellett gyakorolnom. Örömmel töltött el az, mikor láttam arcukon, ahogy reagálnak saját trükkjeikre. Úgy érzem, ha módszeremmel csak egy kis mosolyt csalok ki belőlük, számomra már megérte a velük való foglalkozást. Bízom abban, hogy ez csak a legkisebb eredmény lesz, amit személyükkel sikerül elérnem. Eddigi munkám sikeréhez nagymértékben hozzájárult szakmai segítségével Vörösné Békésy Klára és kollégám, Rontó József bűvész, valamint azok az emberek, akik napról-napra segítik és vigyázzák az értelmi fogyatékos gondozottakat. Támogatásuk nélkül nem tudnám megvalósítani elképzelésemet; hogy kis odafigyeléssel, önzetlenséggel, szeretettel segíteni lehet minden emberen ...
