Új Néplap, 1992. március (3. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-03 / 53. szám

Húszon innen—tízen tűi 1992. MÁRCIUS 3. HAJNALI LÁTOMÁS Még sötét volt, amikor az utcára léptem. Bosszúsan toporogtam a tejfehér, nyúlós ködben, melyet csak az autók fényszórói hasítottak át időnként. Amúgy nem volt moz­gás. Hogy megtöijem az egyhan­gúságot, átvágtam az úttesten, úgy három alkalommal sikerült tócsá­ba lépnem. A járdára lépve, ci­pőmből diszkrét patakokban foly- dogált a víz. Ahogy elindultam, egy iskolás­korú lány bontakozott ki előttem a ködből. Kezében nyitott tankönyv, vállán gigászi vászontáska. A lám­pák alá érve mindig könyvébe pil­lantott. Ilyenkor jól látszottak arc­vonásai, melyeken aligha lehetett elégedettséget és bizakodást felfe­dezni. Ez érthetőnek is látszott. Alighanem nulladik órára igyeke­zett. Hasonló cipőben járva, átérez- tem komor hangulatát. Ilyen reg­geleken a diákság valamennyi gondját-baját magáénak érzi az ember. Ezeken tűnődve, majdnem ne­kiütköztem két szembejövőnek, akik váratlanul bukkantak elő a tejfehér kulimászból. Idősebb, ki­mért, fáradt vonású férfiak, az előbb látott lánnyal azonos irányba haladva vesztek a semmibe. Amo­lyan tanáros külsejű, mindennapi harcok mezején küszködő, sokat látott emberek. Alighanem nulla­dik órára igyekeztek. Ok is. Magányosan baktattam utamon tovább. Mire a régi temetőhöz ér­tem, meg is feledkeztem róluk. A megállóban többen várakoztak. Helyet kerestem a rozsdás kerítés­nél. A köd még mindig gomoly- gott, a távolban kutyák ugattak, zúgtak, pöfögtek a helyi járatok motoijai, „friss’ ’ benzingőzzel dú­sítva az amúgy is alig szívható reg­geli levegőt. Felhangzott a közeli kápolna hajnali harangszava. In­dultam volna, mikor valaki a vál- lamra tette a kezét. Összerezzen­tem. Megfordulva egy züllött, el­esett külsejű, rongyokba öltözött, óriási agyarú Drakulát láttam, aki szomorúan meredt rám. Mit mondjak, tisztességesen frászt kaptam. A horrortörténetek fősze­replőjét azonban e gyenge sikere sem derítette jobb kedvre.- Istenem, hová jutottunk! - so­pánkodott. Hosszú hónapok óta maga az egyetlen, aki megijedt tő­lem! Hiába járom az utcákat, s igyekszem, erőm utolsó megfeszí­tésével, megrémíteni az erre járó embereket, gyerekeket, tanárokat. Szánakozva végignéznek, majd dolgukra sietnek. Hja, kérem, ma már nem kifizetődő Drakulának lenni! - Sóhajtva-nyögve tette hoz­zá: - A tanulókat manapság mással ijesztgetik... Olyan elesettség áradt a hangjá­ból, hogy őszinte sajnálatomban, csaknem elsírtam magam.- Mivel?- A szünidők csökkentésével. A fakultatív tantárgyak kötelezővé tételével, a nagyobb követelmény­szinttel, növekvő óraszámokkal és mindenféle iskolareformmal. Bi­zony, kérem. Szegényeknek már arra sem jut idejük, hogy megnéz­zenek egy-egy jobb vámpírtörté­netet. Rövidesen talán addig ju­tunk, hogy nemcsak én, de még az oktatásügyi miniszter sem tudja megrémíteni őket.-Milyen alternatívák maradnak a jobb sorsra érdemes Drakulák- nak? - kérdeztem. A sorsüldözött, toprongyos alak nehézkesen legyintett, s fá­radtan bebotorkált a sírok közé.- Ami a diákságnak - nyögte, s bekászálódott egy nyitott ládába, magára húzva megkopott tetejét. Molnár G. Attila A modern időknek vége.. ...itt a POENVAD ÁSZÁT... Második éve ad otthont a sok átalakuláson átment Tisza mozi az Ifjúsági Iroda filmklubjának. A „Modem Idők” címet viselő soro­zat 16 héten keresztül csábította a , Jcaratekungfuakciópomóhorror’ ’ áradattól kavargó gyomra, első­sorban középiskolásokból álló kö­zönséget. A sorozat összeállítását vezérelő elvek voltak, hogy olyan filmek kerüljenek bemutatásra, amelyeket a fiatalok vagy életko­ruknál fogva nem láthattak (és egyre kevesebb a lehetőség, hogy megtekinthessék), vagy amelyeket a hivatalos filmforgalmazás be sem mutatott a széles közönség­nek. Nem utolsósorban pedig olyan filmek is a vászonra kerül­tek, melyek időről időre történő újranézése és értelmezése még mindig képes változó világunkban eligazodni segítő értékek feltárá­sára. Az Ifjúsági Iroda filmklubja valószínűleg példaértékű lehet, hi­szen a művészi erejű filmek forgal­mazásának általános válsága köze­pette a sorozat iránt olyan nagy volt az érdeklődés, hogy az erede­tileg csak keddre tervezett előadá­sokat szerdánként is meg kellett ismételni, így a heti két teltházas vetítés során háromszáz rend­szeres látogatója volt a klubnak. Persze a filmekkel való közvetlen találkozás nem zárja ki, hogy más módon is betekintést nyeljenek a nézők a filmművészet titkaiba. Ezért került, kerülhetett sor a klub KÉTSZEMSZÖG című „szamiz- datjának” kiadására. Az aktuális filmhez kapcsolódó írásokból szá­mos háttérinformáció, érdekesség egészítette ki a vizuális élményt. A Técsi „Jobbraát” Zoltán tollából származó cikkek segítettek elérni azt a célt is, hogy ki-ki érdeklődé­sének és tudásvágyának mértéké­ben ismereteket szerezzen a film­művészet formanyelvének alapjai­ról. Hiszen az olyan filmek, mint például a Casanova (Fellini), Psycho (Hitchcock), Holt költők társasága (P.Weir), Krisztus utolsó megkísérlése (M. Scorsese), Zab- riskie Point (M. Antonioni) stb. kiemelkedő példázatai a színészi játék erejének, a rendezői - és a kor - stílusjegyeknek, az operatőri és filmtechnikai fogásoknak. Most, hogy a Modem Idők sorozat véget ér, kölcsönös igényként merült fel a közönségben és a szervezőkben egyaránt, hogy érdemes lenne az őszre tervezett 3. évadig is kitölte­ni a tavasz hangulatának megfele­lő fi lmekkej a már megszokott mo­zivásznat. így a tíz filmből álló „POÉNVADÁSZAT” című újabb összeállítás várja a filmra­jongókat, hogy elmerüljenek a NAGY NEVETTETŐK poénten­gerében. Mézesmadzagként íme a filmcímek: A navigátor, Isten hoz­ta (B.Keaton), A diktátor (Chap­lin), A rádió aranykora (W.Allen), Titánia, Titánia (Bacsó P.), East- wicki boszorkányok (G.Miller), Milyen jóízűek a fehérek (M.Fer- reri), Csupasz pisztoly 2 1/2 (D.Zucker), Aranyoskám (S.Pol- lack), A nagy durranás (J.Abra- hams), Csapd le, csacsi (Tímár P.). Mint a felsorolás is mutatja, a rég­múlt klasszikusai mellett a friss termés mosolyt-hahotát fakasztó alkotásai is helyet kaptak. A hely­szín továbbra is a Tisza mozi, a tervezett vetítési időpontok ked­denként 18.30-tól. Az újabb soro­zat április 7-én kezdődik, nem áru­lunk el titkot, hogy ismét rendkí­vül kedvező áron. Bővebb infor­mációk kérhetők, és a bérletek válthatók a szervező Ifjúsági Iro­dában (Szolnok, Dózsa Gy. u. 26- 28., tel.: 56/42-429). ^ " p.a.p. Őshüllő­nyomok a bányában A sokat túrázók bizonyára jól ismerik hazánk mediterrán „ma­gaslatait’ ’, a Mecseket. A hegység múltjának története a földtörténeti ókorban kezdődik. Ha 190 millió évet utazunk visszafelé az időben, a következő látvány tárul elénk: kelet felé nézve a mai Misina he­lyéről, végeláthatatlan mocsarak­ban gyönyörködhetünk; buja páf­rányokat, fenyőféléket láthatunk. A növényzettel sűrűn benőtt mo­csaras területek, lápok között egy folyó szerteszét szakadó ágai ka­nyarognak a nem is távoli tenger felé, keleti irányba. Mögöttünk, észak felé magas hegyek emelked­nek, a bővizű trópusi folyók sok törmeléket szállítanak a mocsárer­dő felé. Eleinte tavak uralják e te­rületet, később a folyó veszi át a döntő szerepet. Időnként - pár ezer évre - betör a tenger, s kis öbleiben dús vegetáció buijánzik. Az akkori lágy agyagból és iszapból agyagkő keletkezett, s az elpusztult, mo­csárfenéken felhalmozódott rot­hadó növényekből pedig vastag kőszéntelepek képződtek. Ezt bá­nyásszák ma Pécsbányán, a K aro­Dinoszaurusz-lábnyomos réteglap a mecseki kőszénben. lina-völgyi külszénfejtésben, ahol százmillió évekkel ezelőtt élt ős­hüllők lábnyomaira bukkantak geológus egyetemi hallgatók. A lábnyomok mellett megkövesedett parti homokfodrok nyomait is megtalálták, melyben egykor dri noszauraszok tocsogtak. Szerencsés véletlenek sorozata kellett ahhoz, hogy nyomaik ép­ségben fennmaradjanak, s az itató­helyhez vagy más fontos találko­zóhelyhez siető őshüllőket azono­sítani lehessen. A pécsbányai lelet, amely 75 négyzetméteren több­száz nyomot tartalmaz, a részletes feldolgozás után, remélhetően mi­előbb, a Természettudományi Múzeumban tekinthető meg. Szobánkba méretezett hifi-készülék Az Eureka rendszer Archime­des nevű kutatóprogramja 1986 óta majdnem 5 millió ECU (európai elszámolási egység) költségvetés­sel azon dolgozik, hogy a hifi-leját- szó-hangerősítő berendezések a la­kásban is nyújtsák a hangrögzítés­technika által előállított hangminő­séget. Kevesen gondolják, hogy kedvenc lemezünk hangminőségét mégoly tökéletes és borsos árú hi­fi-tornyaink sem biztosíthajták - mert lakásunk akusztikai viszonyai miatt ez csaknem reménytelen. A koppenhágai műegyetemen a dán Bang és Olufson sztereó-erősí­tőket, és az angol KEF-hangszóró­kat gyártó cég együttműködésével azt tanulmányozzák, hogy a zene­rajongók benyomásai szerint mi­kor tökéletes a hangzás. A labora­tórium ezer négyzetméteres süket­szoba, amelynek falai hangelnyelő elemekkel vannak fedve. A köze­pén egy távirányítással mozgatha­tó fotelben ül az érzékelő, aki körül körülbelül 6 méter sugarú gömb felületének pontjaiban van 24 hangszóró. Ezek egyike sugározza a valódi programot, 23 pedig milli­szekundumos skálán különböző­képpen késleltetve, különböző in­tenzitással ugyanazt a programot. A hangzás minősítése az átlagos zeneértő egyénileg meglehetősen eltérő ízlésének feltárásával kez­dődik. A kutatók olyan automati­kus behangoló és kombináló eljá­rást akarnak megvalósítani, mely helyettünk, nálunk jobb hatásfok­kal oldja meg a berendezés akusz­tikai illesztését otthonunkhoz. 1992-ben tervezik a hifi-automati- kák megjelentetését az európai Kö­zös Piacon, s ez az európai tudo­mány és technika jelentős vívmá­nyának ígérkezik. A fenti képünkön egy kísérleti „fülelő” személy a süketszobában látható. (MTI-Press) Krimi(ke) Mayer doktornő nehéz hétvégi ügyelet végén, holtfáradtan indult haza a kocsiján. Nyilván a fáradt­ság miatt, majdnem átment a piro­son, az utolsó pillanatban tudott megállni. Ijedten nézett hátra, be- lemegy-e valaki? Egy sötét szem­üveges alak volt mögötte. Mint­hogy az idő borús volt, egy pilla­natra eltűnődött, ugyan miért visel ez szemüveget. Már a lakásajtó előtt állt, amikor hallotta, hogy a szobában cseng a telefon. Besietett.- Mayer doktornő? ^---------­- Szólt egy férfihang.- Én Brandt felügyelő vagyok. Sürgősen be­szélnünk kellene. Le­het, hogy most felke­ressem?- Sajnos, erre nincs mód, nagyon fáradt ' ----­vagy ok. De miről van szó?- Nos, elmondom. Megöltek há­rom fiatal orvost. Mindegyik Kölnben tanult, Frei professzor diákja volt és attól tartunk, hogy újabbak következnek. És úgy tud­juk, Ön is ott végzett.- Te jó ég! Én is Frei profesz- szomál tanultam... Csak nem gon­dolja, hogy...- Mi nem gondolunk semmit, de elővigyázatosak vagyunk.- Kérem, ha lehetne, egy kicsit pihennék és kettőkor várom magát.- Köszönöm, ez így jó lesz. Kábultan tette le a kagylót. Va­jon miért utaznak rá? És kik? Volt betege? Őrült akciója? Nem sokkal később telefon­csengésre ébredt.- Doktornő?- Igen, de mit akar?- Ön nem ismer engem, bár a közelében lakom. Én láttam már magát, és most meg azt látom, hogy valaki most szurkálta ki a kocsijának a gumijait, de már el is menekült. Egy bordó Alfa Romeo.- Igen, az az enyém.- Akkor én most beszólok a rendőröknek is. A vonal megszakadt. Mit tehe­tett mást, dühösen kapta fel a ko­csikulcsot, lerohant és azt láthatta, hogy az ismeretlen telefonáló nem hazudott. Körülnézett, és észrevet­te, hogy a közelben parkol az az agyongyötört VW, amely mögötte volt reggel, a napszemüveges fic­kóval. Nyilván követte... Úristen. Gyorsan a lakás felé indult, csak eltűnni minél előbb. Magas, jól öltözött úr jött vele szemben.- Szevasz, Sabine, de régen nem láttalak.- Szevasz - válaszolt kény­szeredetten, mert nem emlékezett az arcra, bár kissé ismerős volt. G. T. Schuster: A véred árán kerekeket’ ’. És bevetted azt a trük­köt is. A doktornő megpróbálta kisza­badítani magát, de csak az alsó karját tudta mozgatni.- Ne fáradj. Az előző háromnak sem sikerült... A módszerem töké­letes. És lassan közeledve, meglóbál- ta az arca előtt a zsineget. Nyilván őrült, gondolta Mayer doktornő, aki valamiért bosszút akar állni. De miért? Rémlik vala­mi. Orvostanhallgató volt! Aztán valamiért abbahagyta. Alkalmat­lan volt? Balesetet okozott? _______ Az óra hangosan ü tött kettőt. A fel­ügyelő. Mayer doktornő úgy érez­te, hogy az óraütés­sel az életet kapta Az oldalt szerkesztette: Bakos Csaba Persze, ő is ugyanarra az egyetem­re járt, ha nem is egy évfolyamra. - Ne haragudj - sóhajtott, és a kezét nyújtotta.- Mi van veled? Falfehér az ar­cod - mondta a férfi nyugodtan.- Valaki most szúrta ki a kocsim kerekeit, és egyébként is üldöznek.- Kik és miért?- Nem tudom. De biztosan hal­lottál a rejtélyes gyilkosságsoro­zatról.- Igen, mondtak valamit, teg­nap. De ha akarod, nálad leszek addig, amíg kijön a rendőr a kocsi­hoz.- Köszönöm. Menet közben elmesélte a fel­ügyelő titokzatos hívását is, mire a kolléga csak annyit mondott, hogy „különös”. A lakásban első dolgaként a rendőrséget hívta volna. Már tár­csázott, amikor egy kar szorította a nyakát, és érezte arcán a folyadék hűvösét és átható szagát. Éter - gondolta kétségbeesetten. A hintaszék támlájához kötözve tért magához. Kísérője szemben ült, és egy zsinór volt a kezében.- Erre nem gondoltál, ugye? - kérdezte cinikusan. - Pedig a csap­da nem is volt ördöngös, de hát ti, orvosok mind korlátoltak vagytok. Gúnyosan nevetett, majd hirtelen hangot változtatott: „A közelben lakom, valaki most szurkálta ki a- Fogadjunk, tu- ________/ dóm, hogy min töp­rengsz. - Monda a férfi gúnyosan mosolyogva. - Ha azt hiszed, hogy eljön hozzád a felügyelő, akkor ki kell ábrándul- nod. Az a felügyelő ugyanis nem létezik. Illetve az is én vagyok... M ayer doktornő úgy érezte, mindennek vége. Aztán a múlt mélységéből felbukkant leendő gyilkosának kiléte; hát persze, ő volt a főszereplője annak a szeren­csétlenségnek, amiről oly sokat beszéltek annak idején...- Na, akkor hát fejezzük be - szólt a férfi határozottan, és meg­indult a megkötözött nő felé. A doktornő félrerántotta jobb karját, és nagy erővel rácsapott az asztalon lévő konyakospohárra. Amikor a rendőrök megérkez­tek, már be volt kötve a keze. De a gézen is átütött a vér. Előzékenyen a hallba kísérte őket, ahol a földön feküdt a látogatója. Alaposan összekötözve.- Ezt az alakot maga tette ártal­matlanná? - Kérdezte egy nagyda­rab őrmester hitetlenkedve. - El­árulná, hogyan tette?- Könnyebben, mint gondolná. Ugyanis elájult. Eszembe jutott, hogy ő volt az az orvostanhallgató, aki a menyasszonyával együtt ne­kiment a kocsijával egy fának. A hölgy előtte, a szeme láttára vérzett el, de ő nem tudott segíteni rajta, mert az üléshez szorult. És azóta mindig elájul, amikor vért lát... Az Astra nyomán: D. H. M.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents