Új Néplap, 1992. március (3. évfolyam, 52-77. szám)
1992-03-12 / 61. szám
4 A szerkesztőség postájából 1992. MÁRCIUS 12 Figyelmetlenség, kapkodás az elhunyt körül Édesanyám hosszú szenvedés után, február 29-én halt meg a kórházban. Március 4-én vettünk tőle végső búcsút a szolnoki, Körösi úti temetőben, de szomorúságunkat, fájdalmunkat tetézte az a kapkodás, figyelmetlenség, amit a szertartás előtt és közepette láttunk, tapasztaltunk: a hófehér szemfödelet fordítva tették a koporsóra (belül volt a rojtja), azonban a személyzet már nem tudta megfordítani, mert közben megérkezett a pap - a Jézus Szíve plébániáról. Sajnos benne is csalódtunk. Az előzetesen egyeztetett búcsúbeszédben édesanyámat unokavő helyett unokamenyektől, majd nem az egyetlen dédunokától^ hanem többtől is búcsúztatta. Úgy gondoljuk, hogy az atya tévedéseit idős korára vezethetjük vissza, de ha így van, talán már abba kellene hagynia a munkát! Végezetül megjegyzem, hogy a kis ravatalozóból nem vitték át az új ravatalozóba a sok-sok koszorút, virágot, csupán egy részét, a többit egyenesen a sírhelyre szállították. Érthetetlen. (Olvasónk neve, címe - kérésére - a szerkesztőségben.) Levél a Hetényi Kórház igazgató-főorvosához Tisztelt Igazgató Úr! Március 3-án (kedden) olvastam az Új Néplapban, hogy megváltoztatta a látogatási rendet. A hét három napjára (szerda, szombat, vasárnap) összesen tíz(!) órára csökkentette az időt. Felkiáltójeles mondattal zárul az ötsoros, szürke alapú felhívás, amely kimondja, hogy: „A többi napokon nincs látogatásra lehetőség!” Ha valaki netán ezt a lapszámot nem olvasta, valamivel bővebb tájékoztatóval találkozhatott a szerdaiban, a „Szigorított beteglátogatás” cím alatt. Ebben az előző napi felkiáltójeles mondathoz egy másik is társul, idézem: „Egyáltalán nem látogathatják a betegeket a 10 éven aluli gyermekek!” Ez igen! És ezek után - adófizető polgártársaim nevében is - meg kell kérdeznem Önt, Tisztelt Főorvos Úr, hogy mi a szakmai indoka eme drákói szigornak - az influ- enza-járványveszély múltával? Már megbocsásson az enyhén ironikus hangvételemért, de nem hiszem el, hogy az eddigi látogatási órák alatt a betegek zömének orvosi-szakmai és pszichológiai rehabilitációját végzik - a szerintem is méltatlanul alulfizetett - egészségügyi szakemberek, ápolónők. Azonban el tudom képzelni a betegek lelkiállapotában bekövetkező változásokat, főképp azoknál, akik több hónapra kerülnek kórházba - elszakítva családtagjaiktól, 10 éven aluli gyermeküktől. A sajnálatosan magas arányú, veszélyeztetett terhes kismamákra gondolok elsősorban, de a valaha kórházban fekvő, mű- tött betegként, minden beteg és látogatójuk nevében mondhatom, hogy pszichológiai-szociológiai szempontból nem indokolható a jelenlegi rendelkezés. Ha Önnek meggyőző érvei vannak, kérem, tekintsen minket partnereknek, és a megyei lapban indokolja meg a döntését. Bár - őszintén szólva - a régi látogatási idő visszaállítását szeretném. Elvégre mi tartjuk fenn, adófizetéseinkből az egészségügyi intézményeket, így minimális elvárásként igényeljük az érthető, netán elfogadható magyarázatot. Válaszát - a gyógyulni vágyó betegek és látogatók nevében - előre is köszönöm: Rátz Zoltán Talán így nem érthetetlen A március 5-i számban, e rovatban jelent meg az Érthetetlen korlátozás a gyógyfürdőben című olvasói levél, melyet néhány adattal egészítünk ki. A fürdők ráfizetése országos tény, ami alól Berekfürdő sem kivétel. A veszteség csökkentése érdekében két alternatíva közül választhatott a vállalat: a vendégek és a dolgozók érdekeit figyelembe véve vagy négy-öt embernek szüneteltetni kell a munkaviszonyát, vagy rövidíteni a nyitvatartási időt. A rövidített nyitva tartás utáni munkaidőben a dolgozók szezonra készítik fel a strandfürdőt, így kevesebb idénydolgo- zót kell foglalkoztatni, ami megtakarítást jelent. A vállalat vezetése és a fürdő dolgozói az utóbbit látták célravezetőnek. Hogy miért? Ezt az alábbi adatok - a szombat-vasárnapi forgalom kivételével - bizonyítják: Az idén január 2-től 31 -ig ezerkétszázhetven látogató volt - az SZTK- beutaltakkal és szállodavendégekkel együtt, február 1-től 29-ig kétezer- száztizennyolc. Ebben - február 22-29. között - a Megbékélés Házából egy nyolcvanfős csoport is szerepel. (Jelen időszakban tízfős csoporttal számolhatunk.) Ilyen látogatottság mellett nem tudjuk, hogyan roskadozhattak a fogasok? Egyébként vállalatvezetői jóváhagyással megállapodás született, hogy a csoportokat és a rövidített nyitva tartás után érkező vendégeket - az esetleges panaszok elkerülése végett - fogadják, tehát ezt a fürdő dolgozói nem saját szakállukra tették, így a retorziótól sem kell tartaniuk. Tisztelt Levélíró, id. Kanta Gyula Úr! Jó tanácsát, ötleteit szívesen vesszük, amivel hozzásegít bennünket a berekfürdői strand „gazdaságos üzemeltetéséhez”. Ezenkívül nem zárkózunk el olyan megoldás elől sem, amit a gyöngyösi uszoda üzemeltetése érdekében tettek (Magyar Hírlap március 5-i száma): 15 millió hiányzott a költségvetésből, amelyből 5 milliót az üzemeltető vízmű vállalat, 5 milliót a megye, a hiányzó 5 milliót pedig a város biztosította. Esetünkben a vállalatnak nincs kihez fordulnia anyagi segítségért, hiszen a település önállósodása félidőnél tart, így az egyetlen megoldás az általunk bevezetett takarékosabb nyitva tartás. Szerencsére Berekfürdőn nem kell ilyen nagy számokról beszélni, mert tavaly összesen 1,6 mFt veszteség keletkezett. Víz- és Csatornamüvek Karcagi Üzemigazgatósága Szegény az eklézsia! A kunhegyesi önkormányzat február 27-én tárgyalta éves költségvetését, és mint „karzaton” ülő, megdöbbenten láttam, hallottam képviselőink küzdelmét: felújításra egyetlen forint nem jut, többek között még a központi orvosi rendelő tetőzetének javítására sincs pénz; több fejlesztési elképzelést sztornírozni kell; a XX. század áldozatainak emlékére tervezett emlékműről is le kellett mondani; az iskolai intézmények beruházásai szintén visszafogottak; az első lakáshoz jutó fiatalok támogatása 30 % körül valósulhat meg; a tartalékalap-képzés gyakorlatilag nulla - a múlt évi 29 millióval szemben. Erre szokás mondani, hogy szegény az eklézsia! Nos, az előterjesztésben olvasható, hogy a közületek 16-17 millióval adósak az önkormányzatnak, mert nem fizetik a szennyvízcsatorna-rendszer hozzájárulását, ezt a hatalmas összeget a költségvetésnek kell átvállalnia. Ebben a nem éppen dicséretes akcióban a helyi BHG-gyáregységjárazélen- 10 milliót meghaladó forinttal. A „rosszmájúak” tudni vélik, hq^y a gyár vezérkarának mégis százezres prémiumra, jutalomra futotta. Hogy igaz vagy nem igaz, mellékes, most az a lényeg: lehetetlen helyzetbe hozzák városunk intézményeinek működését. Ilyen szegények azért nem lehetnek. Hogy szakaszosan, több évre elosztva, 4-5 milliót ne tudnának kiizzadni a közösség érdekében, képtelenség! P. Z. ' t; 1 Ji J Kunhegyes n n n ií> . Y.i n fi; tj* a n :■ - r;r ,, f, ,j , Drágán fizettem a téves csomagolásért Csirkefarhátat kerestem hétvégi levesemhez a karcagi Rózsa ABC-ben február 6-án. Némi keresgélés után találtam egy tasak- kal, amire csirkecombos aprólék volt írva, és fizettem is a drága, 98 Ft/kg-os árat - 52 Ft helyett. Gyanús volt, de az összefagyott tartalmat nem bonthattam ki, nem vizsgálgathattam . . . Furdalt is a lelkiismeret hazafelé, hiszen kicsi a nyugdíjam, majd arra gondoltam, legalább néhány jó falat lesz belőle; a sok farhát után már csak megérdemlek egy kis csirkecombot. A főzés előtt bontottam ki, és akkor ért az újabb meglepetés: nem combos aprólék, hanem farhát volt abban. A bolt már zárva, hová mehettem reklamálni? A figyelmetlen csomagolással viszont 39 Ft kárt okoztak nekem - a Törökszentmiklósi Baromfi- feldolgozó Vállalat „jóvoltából”. (A tasakot és a blokkot nem dobtam ki.) A húst megettem, hiszen ez volt a hétvégi élelmem, de ki fizeti meg a káromat? A Tisztelt Baromfi-feldolgozó Vállalatnál van-e felelőse az ilyen figyelmetlen csomagolásnak? (Levélírónk címe a szerk.-ben.) Revákné Ökrös Mária nyugdíjas, Karcag Legfőbb érték az ember? Olvastam „A tűzoltóságon csak a címert kellett kicserélni” című, február 20-án közölt levelet, majd 24-én a „Döntött-e már, akinek döntenie kell?” című választ is. Már tudjuk, hogy Kármán Dániel százados nyerte el a tűzoltóparancsnok tisztet. Akkor most mi a baj? Közben féltem, hogy majd valahol tűz lesz, és akkor ki olt? Az egyik vezetőhöz vagy a másikhoz húzó tűzoltók? Dicséretes, hogy a szakszervezet így harcolt a parancsnokáért, és hogy győzött az igazság, a nép. Hódosi Mihály nem volt népszerű, hiszen Moszkvában végzett. De itt magyar tűz van, magyar vízzel kell oltani - ha tetszik, ha nem. Az igazsághoz tartozik, hogy Hódosi Mihály szomszédom, akiről el kell mondani, hogy nagyon egyszerűen, szerényen él - feleségével és két fiával. Semmi nagyravágyás, ha- rácsolás - csak úgy, mint egy magyar átlagember! Hogy vezetőnek milyen, nem tudom. De eszembe jutnak Dalnoki Jenőnek - a ferencvárosi futballisták volt vezető edzőjének - szavai, aki azt mondta: Nem kell, hogy szeressenek a játékosok, szeressen a családom, de a kemény munkát, a fegyelmet megkövetelem - a cél érdekében. És tisztelték! Tehát vezető és parancsnok mindig is volt, mindig is lesz, lehet támogatni, elítélni, valakit megválasztani vagy éppen leszavazni, de nem szabad hol itt, hol ott lihegni. Régen azt mondták, hogy „legfőbb érték az ember”, de ez akkor sem volt igaz, ma meg végképp nem. Most csak a pénz és a hatalom! A HTF Szakszervezet szolnoki szervezete elérte, hogy az lett a parancsnokuk, akit ők akartak, s ez tulajdonképpen a belső ügyük. Mi viszont azt szeretnénk, a nagy cél érdekében: a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége azért harcoljon - eredményesen! -, hogy minél kevesebb legyen a munkanélküli az iparban, a mezőgazdaságban, az oktatásban és minden területen. Tehát a dolgozókért! Katona Mihály Hozzászólás cikkeinkhez Segítség nélkül ÉLETHELYZET ____ B etegen maradtam egyedül ? Sok-sok megrendítő emberi sorsról olvastam már az Új Néplapban, de soha nem gondoltam arra, hogy egyszer magam is hasonló helyzetbe kerülök. Mögöttem becsületesen ledolgozott, közel 29 éves munkaviszony áll, és 9 hosszas betegség után, több mint egy éve leszázalékoltak. (Havonta 6377 Ft rokkantnyugdíjat kapok.) De amíg csak bírtam, betegen is helytálltam; a munkahelyemen lettem rosszul, onnan szállítottak kórházba, és a klinikai halál állapotából hoztak vissza az orvosok. Bár ne tették volna ... Több mint két évtizedes házasság után - betegségemben hagyott el és magamra a feleségem, a családom. Pedig rajtuk kívül senkim nincs, állami gondozott voltam. Úgynevezett tanácsi lakásban lakunk, a helyiségeket közösen használjuk, a felmerült költségeket pedig fele-fele arányban fizetjük. Ez annyit jelent, hogy a lakbér, a fűtés, a meleg víz, a villany- és tévészámla, a gyermektartásdíj, a gyógyszer kifizetése után alig marad néhány forintom élelemre. Ruházkodásra nem nem is gondolhatok. Ami nagyon fáj, hogy a gyermekemnek sem tudok egy tábla csokoládét venni. Végső kétségbeesésemben fordultam a városi polgármesteri hivatalhoz, már két ízben, állandó szociális segélyért, de elutasítottak - mondván, hogy csak egyszer-egyszer tudnak rendkívüli segéllyel támogatni, ami körülbelül 1000 Ft-ot jelent. Őszintén szólva, ezzel nem vagyok kisegítve. Ha nem akarok éhen halni, nem fizetem a lakásrezsi rám eső részét, akkor viszont rosszhiszemű lakóvá válók, s mehetek az utcára. Ugyanakkor a volt feleségem, aki egyébként aktív dolgozó és elég jól keres, és aki kijátszotta a jóhiszeműségem, tehetetlenségem, a válás adta lehetőséget, alapjában véve boldogul. Mint egyedülálló, magasabb családi pótlékot kap, a gyermek után minimális menzát fizet stb. Én pedig betegen, nyomorékon nyöghetem a gyermektartásdíjat is. Mindezek után kérdezem, hogy nekem már élni sincs jogom?! Fülemben cseng, hogy „Ember küzdj és bízva bízzál!”. Én küzdöttem és bíztam is eleget, már belefáradtam. És mégis . .. Furcsa egy élethelyzet, amikor betegen, tele keserűséggel is azt mondom: azért jó lenne még egy kicsit élni! (Olvasónk neve, címe a szerk.-ben.) M. J. Szolnok * * * Egy elkeseredett, magára maradt emberen szeretnénk segíteni, de sajátságos helyzetünkben - túl azon, hogy megrázó körülményeit a nyilvánosság elé tártuk, s talán így mások is felfigyelnek rá - csupán tanácsot adhatunk: mivel a létfenntartása forog kockán, kérje a gyermektartásdíj csökkentését (bár ez által gyermekének jut kevesebb); ne fele-fele arányban, hanem kevesebbel járuljon hozzá a lakásrezsihez; és ha csak kevés esélye is van egy új kapcsolatteremtéshez, ne adja fel. Kívánjuk, hogy mielőbb megértő, segítő társra leljen. (A szerk.) V ____________________________ „ Nem az ablakon leskelődöm.. A Trabant - a (szív)döglesztő - autó cím alatt közölt sorokat olvas1 (I. 23.) felháborodtam, és a következőket tudom felhozni az ismere len szerzőnek. Tény, hogy a Trabant vezetője befüstölt, aggodalm megértem, csak azt nem értem, hogy a szolnoki Kossuth téri aut busz-megállóból induló autóbuszokat miért nem veszi észre, am lyek a levegőt még a Trabantnál is jobban szennyezik. Úgy i papoljon a környezetvédelemről, ha még az erdőt sem látja a fátc Sajnos nagyon sok embernek csak Trabantra futja. Kérem, ne cs: azért fohászkodjon, hogy a Trabant eltűnjön az útjainkról, hane azért is, hogy az ország ne adósodjon el. Azt, hogy ide jutottun azoknak köszönhetjük, akik csak azért voltak tagjai a néhai MSZM nek, hogy megszedjék magukat. Azért a késői válasz, mert kevés az időm. Szerencsére még dóig zom, és nem az ablakon leskelődöm a nagyvilágba. ,J. A.” * * * Egyik kengyeli olvasónk pontos névvel, címmel írta a következő sorokat, de kéri, az maradjon a szerkesztőségben. Felháborodva olvastam A polgármestereké a szó cím alatt (március 4.) Czédly Gyula kengyeli polgármester nyilatkozatát, mely szerint az elsőlakáshoz-ju- tók kivétel nélkül 150 ezer forint vissza nem térítendő támogatásban részesültek. Mi is építkeztünk, már harmadik éve, de egy fillért se kaptunk, mert betöltöttük a 35. életévünket. Kérdem én: mi nem ugyanolyan állampolgárok vagyunk, mint a harmincöt éven aluliak? Hol van itt az igazság? Mellékesen megjegyzem, hogy három kiskorú gyermekünk van, a férjem keresete - a családi pótlékkal együtt - 16 ezer forint, én pedig rokkant vagyok. Amikor segélyért fordultam a polgármesteri hivatalhoz, azzal utasítottak el, hogy „csak 50 %-os a rokkantságom”. Az ellenségemnek sem kívánom a saját helyzetemet, egészségi állapotomat, és nem akarom a polgármesteri hivatalt sem bántani, de nyugodt lelkiismerettel mondhatom, hogy velünk szemben igazságtalanok voltak! Emléktúra a Kutya- kaparóhoz A kocséri Kutyakapn csárdához szervez kerék pártúrát Mészáro: Györgyné tanárnő az abo nyi „gyulais” diákoknak március 14-én, 9 órakor Oda, ahol annak idején Pe tőfi Sándor is megpihent, mint tudjuk, a csárda han gulata ihlette a Kutyaka paró című vers megírásá ra. (Beküldött kép: A Ku tyakaparó Petőfi idejében Rácz József akvarellji után.) Kedves Olvasónk! Tudja, én sem leskelődöm csak úgy bele nagyvilágba, hiszen megpillantani a Trabantot és érezni a füstjét cs; egy pillanat műve volt. (A szerző.) Az oldalt összeállította: Csankó Miklósm < t
