Új Néplap, 1992. február (3. évfolyam, 27-51. szám)

1992-02-08 / 33. szám

Jász-Kun Kakas Küldetés Ekkora fejnek, mint én (57-es ka­lap), istenverés lenne elkallódni. Már pici korom óta sejtettem, ne­kem küldetésem van e ragacsos földtekén. Apróka minőségemben ez a tény kimerült abban: hozz egy vödör vizet, add ide az ellenőrződ! Persze éreztem, ezek a küldetések nem az igaziak, az még várat ma­gára. Az örömteli pillanatot először ti­zennégy éves koromban láttam el­érkezettnek, amikor egyetlen akko­ri szerelmem, Edit bődületesen megcsalt. Hiába loptam neki a zöld almát, P. Kovács barackot is szer­zett, így a szeretett lény táskáját attól kezdve helyettem ő cipelhette. Ekkor érlelődött meg bennem: e drámai pillanatot az utókorra ha­gyom. Két szerelmes verset írtam. A remekműveket újraolvasva a ha­tás leírhatatlan volt. Hullott a könnyem, mint társasházról a tapé­ta, és éreztem, nem élem túl a sza­kítást. Rosszul éreztem, túléltem. A küldetés az érettségi előtt zsongott újra körül. Tömegballadát szer­kesztettem, legalábbis ez volt a cí­me. Előkotortam én abban minden balladai sajátosságot: homályos volt a cselekmény, akár a matektu­dásom, szaggatott, mint a nadrá­gom kirándulás után, szűkszavú, akár a hétfői iskolai felelők. Arra emlékszem, a végén a tanárt befa­laztuk. A bírálóbizottság mégis az­zal az indoklással adta vissza mes­terművemet, hogy a megoldás sab­lonos, egy másik balladában is elő­fordul. Hiába bizonygattam: ott mészbe keverték a hőst, míg nálam panelbe. Más irányú elfoglaltságaim a szomszédék Marija, utóvizsgák stb. - miatt a küldetés egy ideig háttérbe került. De éreztem, aki te­hetséges, olyan, mint a sikkasztó pénztáros. Előbb-utóbb felfedezik. A hétköznapok monotóniájából egy szűkszavú pályázat emelt ki. A röpke pár sor drámaversenyről tu­dósított. Gyorsan döntöttem, s el­kezdtem a munkámat. A megrendí­tő alkotásnak már címe is volt: A bunda. Se férfi, se női, hanem egy vesztegetési ügy. Főszereplők: egy pettyes foci meg ötvenezer forint. Játszott még három intéző, huszon­két játékos, két méhésznek álcázott játékosügynök, és tizenkét fizető néző. Túlzott szerénységem tiltotta, hogy önnönmagamra vezető szere­pet osszak. így én lettem a kapufa. Már az is megrázó volt, ahogy ne­kem lőtték a bőrt, hát még mikor egy szombat délután a körbekerí­tett pályára $ nyitva felejtett ajtón egy fehér agár surrant be. Körülszi­matolt, majd a bal hátsó lábát fel­emelve ... Eh! Minek meséljem el, úgyis tudják. Igaz, a szereplőkkel eleinte bajban voltam. Mondják, Lev Tolsztoj annak idejében ötszáz hőst is otthonosan mozgatott regé­nyeiben. Tenné ezt meg ma hu­szonkét magyar futballistával! A szerzeményt felolvastam szűk körben, ahol akkora tetszést aratott, hogy az alattunk lakó csőrepedésre gyanakodott. A dráma, szokás sze­rint, tragikus véget ért. A futballból légycsapót készítettek, a belsőből az intéző ragasztotta meg a hátsóját (mármint a Trabantjáét), a huszon­két játékos, bármilyen hihetetlen - dolgozni ment, s engem - a kapufát - kivágtak. Két hónap múlva megvolt az eredményhirdetés. A díjazottakat látva felfrissítettem káromkodási skálámat, hiszen az első kétezerbe nem kerültem. Hát így üldözik nálunk a tehetsé­geket? Itt valami disznóság lap­pang, csak azt nem tudom, manga­lica vagy hússertés. Éreztem, felrobbanok. Dühöm nőttön nőtt. Egyszerre elsötétült e- lőttem a világ, majd millió csillag vibrált előttem. Azután párokba fejlődve az égboltra pingálták: KÜLDETÉS. Üvöltöttem a gyö­nyörűségtől - és a többire nem em­lékszem. ... Itt, az intézetben mindenki 'aranyos, jól érzem magam. Asztal­társaim csupa híres emberek: Chur­chill, Napóleon, Szent Ilona ... Csak azt nem értem, minek ide rács? Sokáig töprengtem, és tegnap éjjel végre rájöttem a dolog nyitjá­ra. Az utálatos főnővér nem akarja, hogy tisztán lássam az eget. De én túljárok az eszükön! Fölrakom a szemüvegem, hanyatt fekszem a sodronyon, és máris elsötétül előt­tem a világ. Millió csillag vibrál felettem, és tisztán látom, amint párba fejlődve a felhőkre írják: KÜLDETÉS. D. Szabó Miklós Ritka élmény Azt mondják, Hamburgban járva férfiember (főleg, ha magyar) nem hagyhatja ki a szexnegyedet, a St. Paulit. Először 1977-ben néztem meg ezt a látványosságot (akkor azt hittem, utoljára), aztán tizennégy év elmúltával az idén. Lehet, csodabogárnak számítok, demásodszonanem voltam kíváncsi a férfivért állítólag pezsdítő mutatványra, első alkalom­mal is csak azért nem hánytam össze magam a tömény erotika, a durva szex, az ízléstelen pornográfia testközelségétől, mert sűrűn kínáltak whiskyvel. Most már csak az élményre felajzott társaság kedvéért léptem be a drága élvezetek birodalmába. Hárman voltunk, mindannyian házas emberek. A szemnek szabad alapon talán megbocsátható. Bár azt nem tudtam, társaim mennyire óhajtanak elmerülni az élvezetekben. Magamról, mint „visszaesőről”, már sejtettem, hogy semennyire. Lehet, valami baj van a férfiasságom­mal, de nekem a „múltkor” sem kezdett el bizseregni semmi azon a bizonyos megcélzott helyen. Nem tudhattam, mennyire egyedi az adott helyzethez való azon viszonyulásom, hogy nem szeretem, ha megerő­szakolnak. Nekem a dologhoz az is kell, hogy meghódítsam az illetőt, aki lehetőleg fejtsen ki némi ellenállást. Fizetni érte meg egyáltalán nem vagyok hajlandó, esetleg én fogadnám el a honoráriumot... S zóval, besétáltunk honfitársaimmal a „gyerekeknek tilos’ ’ negyedbe, és gyógyírként hatott rám a tapasztalat: mintha a fiúknak is visszafele kezdett volna nőni az ágaskodhatnékjuk. Annyira agresszívan viselked­tek az utcán álldogáló és a kirakatokban üldögélő (az ablakon át integető és kiabáló) csajok, hogy szemlesütve és egyre szaporább léptekkel távoztunk a sétálóutcából. Talán majd egy diszkrét lokál, melynek félhomályban fekvő asztalánál meghúzódva szemlélgethetjük magányos inkognitónkban a meztelen produkciót, talán ez meghozza az élményt. Majdnem találomra bementünk a Bangkok nevezetű mulatóba, ahol állítólag kedves thai lányokat lehet nézni. Jóformán le sem ültünk, a „kedves” kis távolkeletiek ripsz-ropsz belecsücsültek az ölünkbe. Mit mondjak? Nagyon meglepődtünk. Akinek közülünk a legkevesebb oka lett volna erre, az attól döbbent meg, hogy azt mondja: az anyja istenit, ez fokhagymát evett!... A másik magyar férfi(?) próbálta kihúzni magát, és lehetőleg fickósan viselkedni, ám az „ő csaja” is rendkívül rámenős volt, már rendelte is magának az italt (csekély harminc márkáért). Az enyém volt a legpofátlanabb. Mivel én nem ismerem a thai nyelvet, ő meg nem is hallott mágyarról, hát se szó, se beszéd, kigombolta a nadrágomat, de olyan sebesen, hogy mire a kezére csaptam, már benne volt, amit keresett. Ritka, mondhatnám életem legkülönb szexuális élményében volt ré­szem: jól pöcsön vágtam magam.-há­Népvándorlás 1992 0 2 Jász-Kun Kakas Világcsúcs, világcsúcs. . . Papp István arra vállalkozott, hogy egy óra alatt több mint 1509- szer fog leguggolni és felállni (ezt a csúcsot egy angol úr, bizonyos Toni Felix tartotta eddig). És a végered­mény? Kapaszkodjanak meg! Ist­ván 2255-re javította a guggolás vi­lágcsúcsát, azaz több mint 740-el többet produkált, mint „ elődje”! Természetesen újabb Guinness-re- kordot akar meg dönteni! Legköze­lebb a felülés világcsúcsát kívánja megjavítani. HT PRESS Felül: Magyar divattervezők modelljeit „bányásztuk” elő ar­chívumunkból, értesülvén arról, hogy a geometriai vonalak újból előtérbe kerülnek a női ruhatárak­ban. Egyébként ’89 tavaszán arat­tak osztatlan sikert ezek a kabátok és ruhák a hagyományos Tallini Divatfesztiválon. Mintegy 500 együttest mutattak be akkor a le- ningrádi, minszki, rigai, vilniusi, moszkvai, valamint finn, bolgár és magyar divatintézeteit. : Az illemtudás kis ABC-jéből Bemutatkozás Illik, s megtehetjük magunk is, nem kell közvetítőre várni. Fö­lösleges formaság az „engedje meg, hogy bemutatkozzam”. El­várható viszont, hogy a teljes nevünket mondjuk, nem har­sogva, de érthetően. A foglalkozást csak ak­kor tesszük hozzá, ha a minőségünkben va­gyunk jelen. Ha be­mutatunk, mindig a fiatalabbat mutatjuk be az idősebbnek, a férfit a nőnek, hivata­los helyen a beosztot­tat a magasabb tisztsé­get viselőnek. Vagy: az újonnan érkezettet’ a régebben ott levők­nek. Férj feleségének mutatja be a kollégát (a nagyfőnököt is!), nem fordítva. Megis­merkedéskor kezet fo­gunk. Illő megvárni, míg a nő, aZ idősebb, a rangosabb nyújt ke­zet. Ha egy vagy több emberrel együtt va­gyunk, a régi ismerő­sünkkel akarunk be­szélgetni, be kell mu­tatnunk őt társasá­gunknak. Annak vi­szont, hogy minden­kivel „lejattoljon”, csak azért, hogy tüs­tént fusson tovább, nincs értelme. A be­mutatkozásnak más köze is van az illem­hez. „Jól bemutatko­zott” - mondják a ne­veletlen emberre. Csevegés Valami rosszalló je- lentésámyalatot ka­pott az elmúlt évek­ben. Pedig a csevegést rehabilitálni kell. Per­sze, a maga helyén. Ne csevegjünk a mun­kahelyi telefonba. De igenis illik ezt tenni ­vagyis jelentéktelen témákról könnyedén beszélgetni - baráti társaságban, alkalmi ismerősök, sorstársak körében. És.főleg: il­lik csevegni otthon. Családunkkal sem csupán véres ügyeket tárgyalhatunk meg. A családi fészek né le­gyen kizárólag tervta­nácskozások, mérleg- beszámolók és szülői értekezletek színtere. Nem illik csevegni - sehol -, ha másnak dolga van, vagy vala­mi súlyos gond bánt­ja. Szabadidő Egyre több van belő­le, csak a hely szűkül, aholeltölthetjük. Minde­nütt sok az ember - ezt tudomásul venni illendő, szóvá tenni modortalan- ság. (Hátha mások min­ket tartanak létszám fö­löttinek). Az erdőben se szemeteljünk, a strandon se ugotjunk mások fejé­re. Szintén a szabadidő illemtanához tartozik: a munkaidő a munkaszü­net kezdetéig tart Ma­gyarán: a szabad péntek és a szabad hétfő még nem általános. Osvát Katalin (Minerva Családi Évkönyv) Alul: A francia fővárosból szár­mazik az itt látható három modell, Emanuel Ungaro divattervező ajánlja őket alkalmi öltözékül az idei farsangra. Eláruljuk, hogy ne­künk különösen a bal oldali tetszik. (MTI Külföldi Képszerkesztésig) 15

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents