Új Néplap, 1992. február (3. évfolyam, 27-51. szám)
1992-02-07 / 32. szám
1992. FEBRUAR 7. Hazai körkép 3 Szolnoki diáklány a Szomszédokban Megírta, eljátszotta a szerepét Tuska Tünde tizenhét éves szolnoki kollégista, a Pálfy János Vegyipari Szakközépiskola harmadéves tanulója. A Szomszédok című közismert tévéfilm- sorozat egyik epizódjában láthattuk a közelmúltban.- Tünde! A fentieken túl hogyan mutatnád be magad?- Olyan diáklány vagyok, aki szeret mást is csinálni, nemcsak a szakmáját tanulni. Szeretem az irodalmat, a színjátszást, nyolcéves korom óta szavalok. Úgy érzem, ez már több mint hobbi.- Amikor felkértelek a beszélgetésre, azt mondtad: „Nem nagy ügy ez az egész!” Abban viszont, gondolom, egyetértesz velem, hogy nagyon sok korod- beli fiatal csak álmodozhat arról, hogy legyen egy tévészereplése. Hogyan valósult ez meg a te esetedben?- írtam egy levelet Horváth Adám rendezőnek, de rögtön meg is bántam, mert úgy gondoltam, hogy nagy ívben landol majd a szemétkosárban. Legfeljebb szerzek neki néhány önfeledt, vidám percet. Nem ez lett belőle, mert egyszer csak kaptam egy táviratot, hogy menjek.- És a levélírásra mi inspirált?- Ha nézek egy filmet vagy olvasok egy verset, mindig jutnak eszembe ötletek. Egy egész epizódot írtam meg, de ugye nem az én ötleteim alapján írják a Szomszédokat. Ami azonban megvalósult abból, amit írtam, hogy Julcsának bulija lesz, és én is ott leszek mint osztálytársa. Ezt a részt el is játszhattam.- A lányok nem irigyeltek a kollégiumban? A sikerhez általában hozzátartozik ez is.- Volt, akin észrevettem, de a többség örült, hogy nekem szerencsém volt.- Milyen egy próba ott, a tévében?- Nagyon jó a hangulat, teljesen vidám és kötetlen. Segítenek feloldani a szorongást és a félelmet. Volt szövegösszemondás, helyzetben gyakorlás, ezt követte a felvétel.- Elfáradtál?- Nekem ez a pár óra nagyon kellemes volt, nyilván akinek már a második helyszíne volt aznap, elfáradhatott.- Kikkel dolgoztál együtt?- A rendező Horváth Adám mellett Julcsával, Kristóffal és a volt barátjával, Adámmal és az ő barátnőjével, Pannival. Ott volt még Csűrös Karola is.- Egyik mondatod így hangzott: „Érre nem táncolok!” Nagyon durcás voltál. Ezt így kellettjátszani?- Igen, mert én ott a bulin a tévé műholdas adásai közül szerettem volna valami színvonalasabb zenés programot választani. Magam is meglepődtem, hogy ilyen tudok lenni.- Korábban színészkedtél?- A kollégium és a Vízügyi Szakközépiskola színjátszó csoportjaiban. Szilasi Katalin és Varga Sándor tanáraimtól tanultam sokat.- Mondd, vegyész leszel vagy színész? Hiszen mindössze két éve jöttél tanulni a román határhoz közeli Tótkomlósról Szolnokra, s már Pest felé kacsinthatsz ...- Sőt... a jövő héttől már a budapesti Irinyi János Vegyipari Szakközépiskolába járok. Folytatom a vegyészetet, de úgy, hogy a színészetet is tanulom a Palládium Színházi Műhelyben. Voltam náluk meghallgatáson, mondták, hogy megfelelek.- Az iskolaváltoztatásban segített valaki?- Mindent egyedül intéztem. Telefonon, levélben. Kollégiumot is így szereztem Pesten. Szüleim egyébként ezzel a feltétellel egyeztek bele. Végül is örülnek, hogy van bennem ennyi akaraterő és kitartás. A kudarcra is fel vagyok készülve, arra, hogy esetleg csalódni fogok. Sokat szeretnék tanulni, aztán majd elválik, hogy megbíznak-e feladatokkal.- Sok sikert hozzá! Kívánom, hogy ez a fajta rokonszenves szerénységed ne múljon el, mert a tehetség mellett - ami önmagában fontos - sok egyéb dolog minősíti az embert ezen a pályán.- Köszönöm ... Egyáltalán nincs még mire büszkének lennem ... Cs. J. Észak-Magyarországon A vízbázisokat önkormányzati tulajdonba kérik Túl magasak az árak Az önkormányzati tulajdontörvény jogalapot teremtett arra, hogy a vízbázisok, vízkiemelő művek önkormányzati tulajdonba kerüljenek. Különösen Miskolcon és környékén, de a megye távolabbi településein is szinte sokkolta a lakosságot az ivóvíz árának drasztikus emelése. Miskolcon a már korábban is jelentősen emelt vízár a csatornahasználattal együtt eddig köbméterenként 37 forint 20 fillérbe került, most ugyanez 40 forint 40 fillérbe. A várostól alig néhány kilométerre lévő kisebb településeken ez az összeg eléri, illetve meghaladja az 50 forintot is. A vízellátási szolgáltatást a térségben egyszerre több cég végzi, így a különböző kalkulációk révén térnek el egymástól az árak. Azzal azonban a fogyasztók mindenhol egyetértenek, hogy ezek az árak igen magasak. Minden vízszolgáltató a maga hasznát nézi. A miskolci önkormányzat a közelmúltban javaslatot tett a környező települések polgár- mestereinek, hogy fogjanak össze, és kezdeményezzék a vagyonátadó bizottságnál, valamint a szakminisztériumnál a vízbázisok önkormányzati tulajdonba való adását. Javasolták, hogy az érintett településekkel közösen működtessék a vízkivételi műveket és a rendszereket. Számításokat is végeztek, amelyek eredményéből arra következtettek, hogy ily módon jóval olcsóbban szolgáltathatnak vizet, mint az Északmagyarországi Regionális Vízművek, amely Miskolctól Salgótarjánig diktálja az árakat. A kezdeti lépéseket már megtették az önkormányzatok: az al- sózsolcai és a hemádnémeti térségben működő valamennyi ön- kormányzat benyújtotta kérelmét a vagyonátadó bizottsághoz, hogy a vízműveket saját tulajdonukba vehessék. (MTI) Felhívás kiállításra Az Országos Kisvállalkozás-fejlesztési Iroda pályázatot hirdet az építőiparban vagy az építőanyag-kereskedelemben dolgozók részére. Azok jelentkezését várják, akik 1992. február 26. és március 1. között Brüsszelben részt kívánnak venni a Bati- bouw ’92 Nemzetközi Építési és Felújítási Kiállításon. Az iroda azoknak a kis- és közép- vállalkozások vezetőjének, illetőleg egyéni vállalkozóknak pályázatait várja, akik az építő- és az építőanyag-iparban, illetve -kereskedelemben dolgoznak, esetleg belga, német vagy francia üzleti kapcsolatokkal is rendelkeznek. A pályázatoknak a jelentkező tevékenységének rövid, ám pontos leírását, az alakulás évét, a vállalkozás formáját, az alaptőke nagyságát és a kereskedelmi tevékenység leírását kell tartalmaznia. Ezenkívül a belga, esetleg a német- alföldi, a német vagy a francia építéssel kapcsolatos kereskedelmi kapcsolatok jellegét, tárgyát kell részletezni. A pályázat elnyeréséhez megfelelő szintű angol, német vagy francia nyelvtudás is szükséges. A már felsorolt információkat tartalmazó pályaműveket február 18-áig kell elküldeni az Országos Kisvál lalko- zás-fejlesztési Iroda (1051 Budapest, Szende Pál utca 3., postacím: 1364 Budapest, Postafiók: 279) címére. Kisebbségi sorsban Magyar vagyok és cigány Realista és szürrealista képein a cigányságé a főszerep. A témák skálája széles: az ősi foglalkozást űző cigányembertől a hiedelmek és babonák bűvkörében élőkig mind megtalálható. Rejtélyesek ezek a képek. És szinte mind szomorúak. „Általában szomorú arcokat rajzolok. Miért? Nem tudom!” A cigányság tele van szorongással. Ez a képzőművészek művein szinte kivétel nélkül érzékelhető. Kirajzolják, kifestik magukból a feszültséget, a bánatot, a megaláztatást. Festményein a színekkel gazdag világot tud felidézni. Színvilága - éppen úgy, mint a többi cigány festőé - egészen sajátos. Valahol, valamikor úgy olvastam: olyan hangon dalolnak, hogy Chagall megirigyelhetné őket. A színeknek európai ember számára „törvénytelen” párosítása, a lila merész használata . . . Mindez egész mélyről jön. Örökség. 13 évesen kezdett komolyabban rajzolni. Művészeti könyveket lapozgatott. Ekkor találkozott először Benczúr Gyula nevével és művészetével. Azóta Ő a kedvenc, a példakép. Tervek, vágyak, álmok? „Cigány festőként szeretnék dolgozni, és szeretném, ha a képeimből meg tudnék élni.” Hallgatva a cigányságáról beszélő Róbertét, Szécsi Magda költőnő sorai jutottak eszembe. „Magyar vagyok és cigány. Vegyünk egy álombéli pillangót, amelyiknek az egyik szárnya a magyarságom, a másik a cigányságom. Ha bármelyik szárnyát elveszíti, belehal. A pillangónak pedig élnie kell! Hogy téphetném le valamelyik szárnyat! Senki sem teheti meg a romák közül. De megszülhetjük hőseinket, költőinket, festőinket . . . megszülhetjük a boldogságunkat.” Bízom abban, hogy a szakemberek által is tehetségesnek tartott Kökény Róbert hamarosan közönség előtt bizonyíthatja tehetségét.- Paksi Éva Magdolna A cigányok, elhagyva őshazájukat, Indiát, hosszú vándorútra keltek. Egyes csoportok igen messze kerültek egymástól, mégis megőrizték származásuk közös vonásait, hitvilágukat, és befogadták a vándorlás során érintett országokban élő népek kultúrájának egyes elemeit. Néhány szakember szerint a cigányságnak nincs önálló kultúrája, csak felszedett ezt-azt ázsiai és európai kalandozásuk során. Ennek szemmel látható cáfolata a hazai cigány képzőművészet, amely három évtizede virágzott fel. Napjainkban sok jelentős művész alkot, akiket - autodidaktáktól a profikig - egyetlen erőteljes jellegzetességük köt össze: a cigányságuk. Kökény Róbert - az eddig 22 nyarat megélt cigányfiú - is e művészek közé tart. Úgy mondják, amivel az ember gyerekkorában feltöltődik, az határozza meg a felnőttkorát is. Róbert olyan családban nőtt fel, ahol nem dúskáltak ugyan a javakban, de nem is nélkülöztek. A béke és a szeretet otthon volt házukban. A rajzolás, a színek világa óvodáskorától bűvöletben tartja. A gimnázium elvégzése után - anyagi okok miatt - csak vágy maradt a Képzőművészeti Főiskola. Jelenleg rajzaiból, festményeiből él. Latlelet Az adakozás szemérmes kényszere Bármilyen sok teher korlátozzon is bennünket, az együttérzés és a részvét azokból sem veszhet ki, akik a viszolyogtatóan feltáruló emberi nyomorúságok láttán teljes közönyt színlelnek. Mert ugyan a kukákban turkáló, rongyokba burkolózó személyek látványa már-már mindennapos jelenség, az állampolgárok adakozási kényszere idáig mégsem szűnt meg. Legfeljebb nem mindenki beszél róla. Mint ahogyan az sem ritka, hogy némelyek megideologizálják azt is, ami a szemük előtt történik; nem hajlandóak tudomást venni a nyomasztó jelenről, mert a szebb jövőben bíznak. Valamiféle nehezen körvonalazható hit alapján, melynek segítségével - ideig-óráig - elmenekülhetnek az összes visszatérő kétségek elől. Mégpedig úgy, hogy képzeletben egyszerűen függetlenednek attól a valóságtól, amit az elleplezhetet- len szegénység naponta mutat. Lett légyen szó éhező gyerekekről vagy a hajléktalanokról, mindig találnak felmentő erejű érveket. S a legtöbb esetben az áldozatok válnak bűnösökké, melyen - egyebek között - azért sem csodálkozhatunk, mert a társadalomban vészesen megbomlott a morális arányérzék. Miközben a kíméletlenül törtetők látványosan érvényesülnek, áthághatatlan falak emelkednek a szegények és a gazdagok közé. Nem önmagában a nélkülözés, a betegség, az egyedüllét tünetértékű, hanem az elesetteket, a megal ázottakat sem kímélő kirekesztő indulatok felszínre törése. így a párialétre kényszerülő hajléktalanok, nélkülözők valójában úgy jelennek meg, mint akik kizárólag önhibájukból kényszerültek erre a sorsra. Mintha csupán maguk lennének felelősek szegénységükért. S ebben nyilvánvalóan van igazság. Csak nem annyira általános és megfellebbezhetetlen érvényű, hogy a népesség közel egynegyedének fokozatos elnyomorodását egyéni okokra vezethetnénk vissza. Mert ha az állampolgárok jövedelme egyre kevésbé elegendő a civilizált élethez, semmiképp sem lepődhetünk meg azon, hogy a szegénység megállíthatatlanul újratermelődik. És vele együtt a lemondó belenyugvás. Ha ugyanis egyre többen képtelenek változtatni helyzetükön, s valamennyi önsegítő kísérletük kudarccal jár, előbb-utóbb önfeladásra kényszerülnek. Létük (már amennyiben emberi létről beszélhetünk egyáltalán) a teljes társadalmi és morális közömbösségbe süllyed. Megannyi példát láthatunk erre. Épp így arra is, hogy akik a maguk szűkebb környezetében tehetnének valamit, megvetően fordulnak el az elesettektől. Minden bizonnyal azért is, mert aki megrekedt az anyagi javak felhalmozásának csapdájában, az attól rettegve adakozik, hogy tönkremegy. Ezért tapasztaljuk naponta az utcán is, hogy inkább a szegények adakoznak. Csakhogy egy társadalom nem élhet hosszú ideig adakozásokból. Még a politikai demokrácia körülményei között sem. Kerékgyártó T. István
