Új Néplap, 1992. február (3. évfolyam, 27-51. szám)

1992-02-29 / 51. szám

Cifra szókapcsolataink Jászsági szemlélet a nyelv tükrében E szavakban testet ölt a népi szemlélet, ítélet, ízlés. Tükröződik bennük a Jászságban élők legbensőbb énje. Többek között ezért tekintem gyűjtőmunkámat életem egyik legfontosabb céljának - vallja az évtizedek alatt megsárgult füzetla­pokon a jászszentandrási Molnár István néprajzkutató. A rövid történetek kötődnek e tájhoz, de más vidékekétől eltér a kifejezés formája; más a bennük rejlő gondolat. Még akkor is, ha az ismétlődő élethelyzetek, az évszázados népi megfigyelések hasonló érzelmeket ébresztettek, és azokat máshol így fogalmazták meg. A feljegyzés alatt 1968-as dátum szerepel, ám a nyugdíjas általánosiskola-igaz- gató már jóval korábban, fiatal korában késztetést érzett arra, hogy papírra vesse a szüleitől tanult és a környezetéből ráragadt szófordulatokat. Feltűnt neki, valami érdekes lehet a beszédében, ha jászberényi diáktársai moso­lyognak kifejezésmódján. Az a feltűnő íz nem volt más, mint az, hogy tanyán született gyerek lévén, paraszti környezete szólásait használta. Gondolta, ha ez ennyire felkelti mások figyelmét, akkor érdemes lenne leírni. Csúfolódások Az igaz ember megőszül, a huncut megkopaszodik! Keverem-kavarom, nem kell ész, legyél fiam gyógyszerész. Jász vagy, szamár vagy. Gyáva katonának finggal haran­goznak. Suszter ész nem korpa. Állandó szókapcsolatok. Rejtjel ez, kulcsszó. Én egy anekdotaismerő em­berhez indultam, de kiderült, az állandó szókapcsolatok gyűjtőjéhez érkeztem, így osztályozzák a szakma elismert mesterei azokat a kifejezéseket, melyek mindennaposakká váltak az életben. E fogalomkörbe beleférnek a köszö­nések, átkozódások, csúfolódások, a szólások, szóláshasonlatok, közmondá­sok és mindenféle vegyes rigmusok. Molnár István nyomdakész, több száz oldalas munkáját 1990-ben az Országos Néprajzi és Nyelvjárási Gyűjtőpályáza­ton első hellyel jutalmazták. Felütve az óriási gyűjteményt, nyel­vünk négyezer, szétválaszthatatlan, megbonthatatlan kifejezéseiből sze­mezgetek. Mit mondjak? Nem virág­nyelven íródtak. Mélyen bennük szunnyadnak azok a dolgok, melyek mintha csak az italospohár fenekére len­nének írva. Igaz, a harag, a tréfa nap mint nap olvashatóvá, hallhatóvá teszi őket. A jövő nemzedékért zsigereiben aggódó nép bizony sűrűn használja azoknak a testrészeknek a nevét, me­lyekre a legtöbb rokonértelmű szót ta­láltuk ki.ről Szóláshasonlatok A második asszony drága kincs, de jobb, ha nincs! A második asszonynak mindnek aranyos a segge! Az új asszonyt az első pendelyben kell megverni. Az egér is megunja az egy lyukat. Odaáll, ahova a falu! Kelj fel, a vak koldus már a hetedik határban jár! A köznyelvtől távol áll az önmegtar­tóztatás. Ha e közegből merítünk, le­gyünk felkészülve, minden tizedik kife­jezés durva, mondhatnánk, obszcén. Régen is sok volt. ma meg...?- Olvastam egy Jásztelken íródott jegyzőkönyvet 1740-ből - meséli Mol­nár úr. - A vádlott „Istennek szent nevét méltatlanul vette szájára”. Ezért 25 bot­ütésre ítéltetett, melyet a csütörtöki pia­ci napon nyilvánosan kellett végrehajta­ni. Vajon milyen piacnapok lennének manapság? Sűrűn hajtogatott füzetet nézek, melyből a több mint négyszáz oldalas tanulmány született. Itt még ABC-sor- rendben szerepelnek a mondatok. Szé­dületes munkába került, hogy a vezér­szavak szerint legyenek rendbe. A ga­rázs azóta is dugig van az akkor használt cédulákkal. A kiadásra váró gyűjte­mény bekezdései először szó szerint, aztán fonetikusan olvashatóak, utánuk jön a magyarázat. Kiderül az is, melyik mikor hangzott el először. „Hadd ko­rogjon, csak ragyogjon!” - mondták a jásziványiak a múlt században a szent- andrásiakra, akik ha meg is koplaltak érte, szerettek szép ruhában járni. Mi­lyen régen született az a jó szólás, amely azt mondja: „Az asszonynak sokszor be kell csuknia a szemét, ha azt akarja, boldog legyen a házasság.” A lányok jogát védi az a bölcselet, mellyel az anyák álltak ki mellettük: „Asszony le­het még, de lány nem!” Oldjuk fel mindezt egy régi recepttel: „Egy csepp mézzel többet lehet nyerni, mint egy hordó ecettel.” Babonák Pénteki öröm vasárnapi szomorú­ság. A szemetet befelé söpörd, ne kifelé a küszöbön. A pénteken mosott ruhába belecsap a mennykő. A részeg embert Szűz Mária a kö­tényében hordja.- Mennyi idézetet tudna fejből felso­rolni?- Ha a helyzet úgy hozná, akár mind a négyezret. Mint az anyanyelvet, észre­vétlenül tanultam meg őket. Később, amikor újat hallottam, elővettem a plaj- bászt, a papírt, és leírtam. Ilyen kutató­jegyzetelő embernek ismernek itt en­gem. Jásztelken születtem 1924-ben, Berényben tanultam, hat évig tanítot­tam Apátiban, Szentandráson - amely végül is Jászárokszállás kirajzása - ’51 óta élek. Mióta beköszöntött a legújabb kor, a hagyományok őrzői úgy mondják, az utolsó órában járunk. A parázs izzik, ha figyelnek rá.- A kulacs, a faragott pásztorbot, az ostomyél túléli alkotóját. A folklór ér­zékenyebb. Változik az életmóddal, to­vábbadó híján elenyészik. Nem mondja ma az anya a fiának, hogy hozz csóvát a kemencébe. Le kell festeni, fényké­pezni, hogy tudják, mi is az. Úgy érzem, nekem ez az egyik legfontosabb fela­datom. A nagyvárosi kutató, adatgyűjtő betekinthet ebbe a világba, de az készít jó felvételt, aki saját közegében él. Szurmay Zoltán Jó szavak - minőségi vendégek Az ital érzékennyé teszi az embert Beszélgetés Nádas Mihállyal „Kétszer két deci tramini tisz­tán, parancsoljon! Jó napot kívá­nok! Üdvözlöm! Mit adhatok a vendég úrnak? Egy nagy fröccs rizlingből... Parancsol még vala­mit? Legyen máskor is szeren­csém! Oda a szokásosat? Jó napot kívánok! Tessék, mit adhatok?” *** Szolnokon, a Sütő utcában van a Nádas. Kitűnő kocsma, monda­nám, hiszen inni és beszélgetni jár­nak oda az emberek, de szinte hal­lom, ahogy egy szemüveges, ősz hajú férfi, a tulajdonos, kissé sér­tődött hangon kikéri: Nem kocsma ez, kérném, hanem presszó. A hang ugyanazé, aki egész nap a pult mögött állva barátságosan üd­vözli a betérőket, s amíg a kan­csókból az aranysárga vagy mély­vörös borokat töltögeti, mintegy magának ismételgeti a rendelése­ket, kétszer két deci bikavér, há­rom pogácsa... A hang és a presszó tulajdonosa, Nádas Mihály 63 éves. Amikor a megyeszékhely utcáin jár-kel, húszméterenként ráköszönnek. Pedig csak egy évtizede lakik Szolnokon. Egyik este, zárás után leültünk az alig harminc négyzet- méteres üzlethelyiség egyetlen asztala mellé beszélgetni. ***- Nádas úr, milyen út vezetett eddig az üzletig?- A vendéglátást 1950 októberé­ben kezdtem a szülőfalumban, Nagykörűben. Eredeti szakmám, akárcsak apámnak, hentes és mé­száros volt, itt bent dolgoztam Szolnokon, egy maszeknál, de amikor apám meghalt, haza kellett mennem. Előbb Nagykörűben is henteskedtem, ám akkoriban falun nem ment ez a szakma. Az áfésztől megszóltak, vállaljam el az italbol­tot. Elvállaltam. Hamarosan elvit­tek katonának, leszerelés után pe­dig a Tiszakanyar vendéglő veze­tője lettem. Később átkeresztelték Gerlének. No, ott 29 évet húztam le. ’79-ben a Jász-Nagykun-Ven- déglátó Vállalathoz kerültem, Tö­rökszentmiklósra. Két és fél esz­tendeig vezettem a Szerb vendég­lőt. Tizenketten dolgoztunk ott, feleségem volt a helyettes, de az igazság az, nem akartunk gyökeret ereszteni Miklóson, mert Szolno­kon már épült a társasházunk. Jó hely volt az, különleges szerb jel­legű ételeket főztünk, megcsinál­tuk a gyermekétkeztetést, szóval szerettem az üzletet, csak kezdett bejönni a szerződéses forma, s az nekem akkoriban nem tetszett. Li­citálni kellett volna, és hát több millióról volt szó. Idegenkedtem tőle. A vállalaton belül áthelyez­Jó napot kívánok! Parancsol­jon! Köszönöm. tettem magamat Szolnokra, a Kun­sági étterembe. Fél évig vezettem azt is, de nem éreztem magamat jól benne. Öreg, romos épület volt, erősen kocsma jelleggel. Keresni kezdtem azt a lehetőséget, ami ne­kem jobban megfelel. Egyszer, ’82 augusztusában, itt sétáltam a Sütő utcán, és látom, ki van írva, a pin­cerész eladó. Bejöttem a nénihez, s meg is kötöttük az üzletet hamar. Elég rossz állapotban lévő lakatos­műhely volt ez. A család nem örült a vételnek, sőt, amikor a kollegák megnézték, ők is azt mondták, bu­taságot csinálok, de legalábbis ke­mény fába vágom a fejszém.- Akkoriban mi kellett egy presszó megnyitásához?- Rengeteg engedély a tanácstól, a rendőrségtől. Például a 6-8 köze­li szomszéddal alá kellett íratni egy papírt, hogy nem zavarja őket az üzlet. Ahol most a Lúdláb van, egy idős jogász élt, aki az istennek sem akart aláírni. Esztendő múltán az­tán átjött, gratulált, mert itt semmi olyan nincs, amitől félt. Mondta is, ez egy színvonalas eszpresszó. Később ő is át-átjött néha egy deci vörösborra. Egészen jóba lettünk. Szóval nagy nehezen, kölcsönök­kel, rokoni támogatással kialakít­tattam ezt a helyiséget, azóta sem változott, s 1983. március 22-én megnyitottuk.- Nádas úr, ide inni járnak az emberek, s még sincs hangosko­dás, nem látni részegeket. Hogyan alakult ki a vendégköre? Mitől függ az, hogy azonosnak tűnő fel­tételek mellett az egyik helyből cse­lló, a másikból kulturált ivó lesz?- Amikor nyitottunk, meghirdet­tük az újságban, de elég sok isme­rősöm is volt a városban az áfésze- sek, a sörösök között, a vágóhídon, úgyhogy szájról szájra ment a hí­rünk, de bizony 2-3 évbe telt, míg a mostanihoz hasonló vendégkör kialakult. Eleinte tényleg presszó­ként működtünk, volt sütemény, fagylalt, de mostanra ezek kikop­tak. A négytégelyes rendszer a mai igényeket már nem elégíti ki, új fagylaltgépbe pedig már nem aka­rok félmilliót beleölni. Amikor kezdtünk, Szolnokon kevés nem­dohányzó hely volt. Féltem is, hogy a cigarettázási tilalom miatt nem lesz megfelelő forgalom. Másként lett. Mi hosszú távon gondolkodtunk. Nem arra men­tünk, hogy sokat markoljunk, ha­rácsoljunk. A mi szándékunk csak ennyi: minőségi áru, minőségi vendég. Persze ez nem azt jelenti, hogy foglalkozás, hovatartozás szerint különbséget tennék a beté­rők között. Nem. A pénze minden­kinek egyforma, én pedig, amíg valaki kulturáltan viselkedik, szí­vesen kiszolgálom. Szeretem a szakmámat és a vendégeimet. Ná­lunk valahogy úgy alakult, hogy már a vendégkör is vigyáz a rend­re,.vagy mondjam azt, a hely szel­lemére. Szerencsére nincsenek gu­bancok, rendőrséget nekem még soha nem kellett hívnom sem itt, sem a régi munkahelyeimen.- Miként hat az emberekre az ital? A spicces vendégekkel ho­gyan kell bánni?- Van, aki szomorkás lesz az ital­tól, van, aki felszabadul. Egy biz­tos, megnő az emberek érzékeny­sége tőle. Én igyekszem figyelni a mértéktartásra, látom, kinek mikor kezd sok lenni az ivás, s olyankor figyelmeztetem. De sosem mások előtt, hanem odamegyek hozzá, mintha csak az asztalt akarnám le­törölni, aztán mondom neki, le­gyen holnap is szrencsém stb. Tudja, kicsi ez a hely nagyon, a pultnál mindent hallok. Ha valahol kezdene eldurvulni a beszélgetés, másra terelem a szót, pl. azt mon­dom, nézzék, milyen szép piros ez a bor, s milyen finom, s az emberek rögtön megenyhülnek.- Mondana néhány szót a presszó üzemeltetéséről? Honnan szerzik az italt, hányán dolgoznak itt stb.?- Kérem, a bort évek óta Egerből hozom, két őstermelőtől, a pálin­kát pedig a szülőfalumból. A sógo­rom nyugdíjas, van egy kis gyü­mölcsösünk, ők főzetik. Egy kis eper, körte, barack. Amúgy hár­man visszük a boltot a feleségem­mel és Julikéval, a munkatársunk­kal, aki mint nyugdíjas jár át Tö- rökszentmiklósról már hat éve, s akinek csak jó szava van az embe­rekhez.- Nádas úr, hogyan telik el ma­gának egy napja?- Ha nem vagyok éppen áruért, akkor ugye 9-18,30-ig itt dolgo­zom az üzletben. Reggel fél nyolc­ra járok be...- Másfél órával nyitás előtt?- Hogyne, mindig akad tenniva­ló. Rendbe kell hozni a helyiséget, a mosdót, kávét kell főzni, átné­zem a hűtőkamrát, egyszóval fel­készülök a nyitásra. Mielőtt pl. egy-egy kannából vagy hordóból mérni kezdenék, mindig megkós­tolom, milyen a minőség.- Tényleg, maga munka közben sosem iszik? Egyáltalán, szereti az italt?- Néha előfordul, hogy egy-egy haver vagy kedves vendég egész­ségére koccintok, de azt sosem iszom meg. Ha én innék a pult mögött, az a színvonal rovására menne. Amúgy szeretek szinte minden italt, de csak az ízéért. Nem vagyok iszákos. Csak a hét­végi családi ebédek után szoktam meginni egy deci bort vagy egy kisfröccsöt.-,Csak hétköznap van nyitva. A szombat és a vasárnap a pihené­sé?- Természetesen a hétvégét a családdal töltöm. Van két unokám, az egyik fiú, a másik lány. Általá­ban velük vagyok, néha meg tévé­zek. Számomra az a legfontosabb, hogy a családban megtaláljam a harmóniát.-,Megtalálja? Boldog ember?- Az vagyok. Tényleg az va­gyok. Nem mondom, hogy gazda­gok vagyunk, de megvagyunk. Csak egészség legyen. Azért har- minc-valahány éven keresztül ren­geteget vesződtünk a feleségem­mel. Nem napi nyolc órát, hanem 14-16 órákat dolgoztunk igen ke­ményen. De megérte. Fiam is a szakmában maradt, évekig a Peli­kán Szálló igazgatója volt, most meg utazási irodája van a Fehér­házban. Csoportokat visz Olasz- meg Németországba. S tudja, mi a legérdekesebb? Balázs unokám még csak 14 éves, de amikor haza­megyek, gyakran megkérdezi, Ta­ta, milyen volt a forgalom. Őt is érdekli a vendéglátás. Ha fiatalabb lennék vagy húsz évvel, egy me­legkonyhás üzletbe azért még be­levágnék...- Negyven évet töltött a pályán. Mi a legkellemetlenebb és mi a legszebb élménye?- Hát... Bizony isten nem tudnék így hirtelenjében rosszat mondani. A legszebb élményeim azok, ha látom a vendégeimen, hogy elége­dettek, vagy például amikor a szü­lőfalumban' egy-egy jól sikerült rendezvény /áfész-, ktsz rendezvé­nyek/ vagy esküvő után, hajnalban odajöttek hozzám a vezetők vagy a vendéket, és azt mondták, kö­szönjük, jól éreztük magunkat. Nagykörűben ugyanis rendezvé­nyeket is csináltam. Fővárosi mű­vészek jöttek oda minden hónap­ban. Magyarnóta-énekesek. Solti Károly meg a többiek. Itt is szólt sokáig egy zenegép, halkan, diszk­réten, de három éve már nem mű­ködik, mert olyan sokat kellene le­pengetni a Szerzői Jogvédő Hiva­talnak, hogy nem éri meg.- Mi a kedvenc nótája?- A kanyargós Tisza partján szü­lettem... Jenei Gyula Fotó: M J.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents