Új Néplap, 1992. február (3. évfolyam, 27-51. szám)

1992-02-26 / 48. szám

2 Hazai tükör 1992. FEBRUÁR 26. Kisajátítás csak közérdekből, teljes kártalanítással Burgonya Terméktanács alakul Budapest. Heteken belül megalakul a Burgonya Ter­méktanács - döntöttek a bur- gony atermeszt ők képviselői tegnapi tanácskozásukon. A burgonyatermesztőknek szükségek ^aiyega' kütön ko­ordináló szervezetre - indo­kolták -, amely a szövetségi terméktanácsnál elkülönítet- tebb módon foglalkozik az ágazat problémáival. A ta­nácsnak egyébként régebben már működött elődje 1988-ig Burgonyairoda, majd 1990-ig Burgonyaklub néven, két éve azonban nincs szervezet, amely ellátná ezt a feladatot. Moldovai állampolgárság Chiseneu. Mircea Snegur moldovai elnök Chiseneuban (Kisinyovban) hétfőn kiadott rendelete szerint az egykori szovjet köztársaság területén élőknek kivétel nélkül fel­ajánlják a moldovai állampol­gárságot. Új csillagok Varsó. A varsói egyetem két csillagásza új, eddig isme­retlen típusú csillagokat fede­zett fel a Hattyú csillagkép­ben. A szerződés ellen Prága. Mintegy hétezer ember gyűlt össze hétfőn este Prága központjában, hogy a néhány nap múlva aláírandó német-csehszlovák szerződés ellen tüntessen. Békés hadiipari üzemek Havanna. Polgári terme­lésre állították át a kubai hadi­ipar üzemeit, és olyan javakat állítanak elő bennük, amelye­ket korábban Kelet-Európá- ból szerzett be a karibi ország. Helyesírási verseny Gyula. Tizenkét megye és Budapest középfokú taninté­zeteinek félszáz és a szomszé­dos országok magyar közép­iskoláinak húsz diákja vesz részt Gyulán pénteken és szombaton az „Implom Jó­zsef helyesírási verseny ”-en. A gyulai Erkel Ferenc Gimná­zium és Szakközépiskola ötö­dik alkalommal szervez he­lyesírási vetélkedőt. Implom József történész nevét ez évtől kezdve viseli a vetélkedő. Lehel HC-FTC 7-5 (2-2,2-1,3-2) Jászberény, 1200 n., v.: Szabina, Szajcz, Bellus Lehel: Mihonik-Vargyas 1, Do­nika, Puskarjov 1, Kulikov 3, Vla- szov 2, Nagy, Bállá, Bálint, Bugyi, Antal, Lajkó. Edző: Kereső Csaba FTC: Póznik-Lukicsev, Kalte- necker, Dragomir, Andrejev, Si­mon I, Paraizs, Miletics, Oreskin, Molnár 1, Bognár, Vörös, Tóth 1, Szilassy, Molnár B., Pindák, Hu- dák 1, Szajlai 1, Mihály. Edző: Ba­sa János Kiállítás: 10, ill. 14 perc Egy elszánt Lehel HC és egy a döntőbe jutás tudatától magabiztos, mondhatnánk lezser Ferencváros fu­tott ki a jégre, hogy ebben a bajnok­ságban utoljára megvívják presz­tízscsatájukat a félig telt lelátók előtt. (Folytatás az 1. oldalról) nyuk szabályozásának kaotikus jellegét. Ugyancsak folytatódott az éle­tüktől és szabadságuktól politikai okokból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló törvényjavas­lat általános vitája. Jó néhány ja­vaslat hangzott el a kárpótlandók körének szélesítésére. A Ház ezután a második kárpót­lási törvény általános vitájával folytatta munkáját. E törvényja­vaslat az 1939-től 1949-ig terjedő időszak részleges kárpótlására vál­(Folytatás az 1. oldalról) lése érdekében ismét leszögezte: tiszteletre méltónak ítéli a köz­gyűlés eddigi teljesítményét, de új feladatainak az önkormány­zat csak akkor felelhet meg, ha a város polgárainak nagyobb ré­szét sikerül megnyernie a nagy horderejű döntésekhez. A papír­gyár jövője pedig nem kevésbé, de nem is erősebben veszélyeztetett, mint bármely más szabad piaci fel­tételek között működő vállalaté - fogalmazta meg a volt polgármes­ter, a SZDSZ frakcióvezetője. A múlt év októberi pályázati ki­írást és a januári elnapolást köve­tően még mindig tartogatott meg­lepetéseket a városi tűzoltópa­rancsnok kinevezésének vitája. A témával kapcsolatban született új­ságcikk, valamint a Hivatásos Tűz­oltók Független Szakszervezete Szolnoki Szervezete levelének és Várhegyi Attila polgármester saj­tóban megjelent válaszának fény­másolt példányait szétosztották a képviselők között. A szakszervezet Kármán Dániel tűzoltó századost, a korábbi pa­rancsnokhelyettest támogatta a másik jelölttel szemben. Hozzá­szólásában Hoffmann Imre őr­nagy, a megyei tűzoltóság parancs­noka tisztességtelennek, igazság­talannak tartotta a dolgozók leve­lét. Várhegyi Attila polgármester (Folytatás az 1. oldalról) legnagyobb kereskedelmi part­nereinek képviselőit. Elöljáróban Szalay László ve­zérigazgató beszélt arról, hogy a mosószerpiacot már a múltban is a termelők versenye jellemezte. S ebben a megmérettetésben a TVM a Tomi mosóporcsaláddal megállta a helyét, amit az is je­lez, hogy mosóporaik mindegyi­ke évek óta viseli a Kiváló Aruk Fóruma jelzést és a Kermi-tanú- sító címkét. Időközben viszont a hazai piacon is új szereplők je­lentek meg hatalmas gazdasági és pénzügyi erőfölénnyel, meg Vargyas hatalmas bombája után Dragomir válaszolt hasonlóval. A hazai közönség hangja kissé lehal­kult az 5. percben, mikor is Szajlai átadását Molnár gyötörte Mihonik kapujába, 0-1. Három perccel ké­sőbb Donika könnyelműsködött sa­ját harmadában, szerencsére Drago­mir nem volt elég szemfüles. Nem­sokkal később Puskarjov hibázott ziccerben. Egy percen belül kétszer zörgött az FTC hálója, előbb Vla- szov, 20 mp-el később Vargyas lőtt értékes gólt, 2-1. Jó volt az iram, a színvonalra sem lehetett panasz, a vendégek is komolyan vették oly­annyira, hogy Szajlai két perccel a harmad vége előtt egyenlített. A kö­zépső játékrész szintén jó tempóban indult, előbb Kulikov szép szóló vé­gén volt eredményes, majd nemsok­kal később az egyébként gyenge na­pot kifogó Simon „Joe” egalizált. Változatos, élvezetes játék alakult lalkozik. A vitában szót kérők az egyes társadalmi csoportokat ért sérelmek orvoslására terjesztettek elő indítványokat. A szokásoknak megfelelően délután 2 és 4 óra között interpel­lációkat és kérdéseket tárgyalt a Ház, majd folytatták az üzemanya­gok környezetvédelmi termékdíjá­val kapcsolatos törvényjavaslat ál­talános vitáját. A tervezetet - csak­úgy, mint az úgynevezett második kárpótlásra vonatkozó törvényja­vaslatot - részletes vitára bocsátot­ta Ház. elmondta, hogy meglepődve ol­vasta azt a jegyzőnek küldött leve­let, melyet a tűzoltóság személyi állománya írt alá. Végül is a képvi­selők nem írtak ki új pályázatot, hanem 18 igen szavazattal - többek között az MDF-s képviselők tar­tózkodása mellett - a két jelölt kö­zül Kármán Dániel kinevezése mellett döntöttek. A költségvetés vitájában a költ­ségvetési bizottság és a többi bi­zottság képviselője mondta el vé­leményét a tervezetről. Szinte mindegyikük foglalkozott a kom­munális és az infrastrukturális ellá­tással. A Magyar Demokrata Fó­rum frakcióvezetője szóvá tette, hogy torz a működtetés és a beru­házások közötti arány. Úgy ítélte meg, hogy a humánszférának ke­vesebb pénz jut - utalt a Művészte­lep megígért fejlesztésére, a 663. Sz. Petőfi Sándor Ipari Szakmun­kásképző Iskolában tornaterem építésére. Kéri József alpolgár­mester válaszában elmondta, szin­te mindenki tudna hasonló fontos feladatokat említeni, a megvalósí­tásukra viszont nincs fedezet. Visszatérve a középiskola helyze­tére megjegyezte, a tanterem építé­sére kevés az az 5 millió forint, amennyivel az intézmény rendel­kezik. A képviselők kérdései akkor is záporoztak a Jászkun Volán Válla­persze korszerű termékekkel. El­kezdődött tehát, ma pedig már javában folyik a küzdelem a vá­sárlókért. S ebben a versenyben a TVM részt akar venni, és helyt szeretne állni. Céljuk, hogy meg­győzzék a háziasszonyokat arról, hogy a Tomi mosóporok felve­szik a versenyt a multinacionális cégek hasonló termékeivel, ugyanolyan jól mosnak, és rá­adásul sokkal olcsóbbak. Ugyan­akkor csomagolásuk is korszerű és tetszetős.- Meggyőződésünk - folytatta a vezérigazgató -, hogy a Tomi mosóporok azok közé a magyar ki, egyik csapat sem takarékoskodott energiájával. Egy néző felelőtlenül egy zacskó tökmagot dobott a pályá­ra négy perccel a harmad befejezése előtt. A bírók ekkor szünetet rendel­tek el, a fennmaradt időt hozzáadták a befejező harmadhoz, és jégfelújítás után folytatták a találkozót. Előbb Kulikov talált a hálóba, amire Tóth válaszolt, majd pedig Vlaszov re­kontrázott előnyös helyzetben. Hu- dák fél perc múlva sokatszor juttatta döntetlenhez az FTC-t. Potyogtak a gólok, mindkét csapat szinte csak a támadásokra ügyelt. Már-már min­denki elkönyvelte a döntetlent, mi­kor Kulikov nyolcvan másodperccel a vége előtt 6-5-re, hússzal később Puskarjov 7-5-re írta át az ered­ményt, amely a dudaszóig már nem változott. Csütörtökön 18.30 órakor játszák a Lehel HC-Alba Volán mérkőzést a bronzéremért. Ezek után a képviselők hatá­lyon kívül helyezték a kisajátítás­sal összefüggő jogszabályok egyes rendelkezéseit. Ennek értel­mében a jövőben kizárólag közér­dekű cél érdekében, és akkor is csak teljes kártalanítás mellett le­het magántulajdonú ingatlant kisa­játítani. Folyamatosan a határozat- képesség határán ingadozva a Háznak még sikerült elfogadnia a magyar és román, illetve a magyar és bolgár kettős állampolgárság kérdéseit rendező törvényjavasla­tokat. (MTI) lat igazgatójához, amikor nem kel­lett a jegyek árát emelni. Tegnap azonban a helyi autóbusz-közleke­dés új hatósági árairól döntöttek. Az önkormányzat tagjai kifogásol­ták többek között a járművek mű­szaki állapotát és tisztaságát; a vál­lalat 25 százalékos bérfejlesztését; a járatok késését, a jegy nélkül uta­zók ellenőrzésének körülményeit. Szabó István igazgató kiemelte a következőket: a múlt évi 1,4 milli­árd forint bevételük mellett mind­össze 4,6 millió forint nyereséget könyvelhettek el. Ez borotvaélen táncolás - jegyezte meg. A bérfej­lesztésre utalva elmondta, hogy al­kalmazottaik havonta 260 órát dol­goznak. A Fidesz frakcióvezetője szólt a jól ismert helyzetről, melyben a testület csak a jegy árát állapíthatja meg, a vállalat működésére vonat­kozóan más jogai nincsenek. Hu­szonhárom igen, egy nem és négy tartózkodás mellett a közgyűlés megszavazta a március 1-től ér­vényes hatósági árakat. Egy vo­naljegy 20 forint, az egyvonalas bérlet 400 forintba kerül, 520 fo­rintot kell Fizetni az összvonala- sért. A tanuló- és nyugdíjasbér­let ára 133 forint, az összvonalas napijegyért 50 forintot, az össz­vonalas heti bérletért 160 forin­tot kérnek. termékek közé tartoznak, ame­lyek semmivel sem alávalóbbak külföldi társaiknál. Majd ezután bejelentette, hogy harcba száll­nak a vevők és a kereskedők megnyeréséért. S hogy biztosak a dolgukban, azt az is jelzi, hogy a minőség szakadatlan javítása mellett a mennyiséget is növel­ték, hisz az eddigi 30 ezer tonnás évi kapacitásukat megduplázták. Ráadásul új termékkel, a Tomi Kristállyal is megjelentek a pia­con. Ezzel a korszerű mosószer­rel szeretnének hozzájárulni a nagy értékű mosógépek meg­óvásához azáltal, hogy speciális vízlerakódást gátló anyagot is „beleépítettek”. Elhangzott, hogy reklámkampányt indítanak a forgalom növelése és a piac meghódítása érdekében. Ezután Tóth István üzemveze­tő számolt be részletesen arról az 500 milliós beruházásról, mely­nek során a mosóportermelő üzem szinte összes berendezését kicserélték. Az eredményről pe­dig Szabó Tamásné, a Kermi osz­tályvezetője beszélt. Mint hang­súlyozta, mélyreható vizsgálata­ik egyértelműen bizonyítják, hogy a TVM által gyártott mosó­porok minősége csöppet sem rosszabb, sőt néhány jellemző­jükben még jobbak is, mint a ha­sonló külföldi termékeké. Ennek tükrében reálisnak tűnhet az, amit Vécsey Zoltán, a TVM kereskedelmi vezér­igazgató-helyettese egy kérdésre válaszolva elmondott. Nevezete­sen, hogy hamarosan havi 2200- 2400 tonna mosópor eladásával, értékesítésével számolnak.- nt ­Jégkorong OB I. Döntés az utolsó másfél percben Március 1-től 20 forint az autóbuszjegy Sz. Z. A Tomi mosóporok megállják a helyüket Polgármestert választottak Tiszafüreden Egyetlen napirendi pontja volt Tiszafüreden tegnap dél­után az önkormányzati ülésnek; mégpedig £ füredi ^plgarmes- ter me§Válasíztásct: - - *'* ­A testület tagjai közül néhá- nyan kezdeményezték, hogy a választást közmeghallgatás előzze meg. Az önkormányzati törvény azonban a képviselők kizáróla­gos hatáskörébe utalja a polgár- mester megválasztását, így a to­vábbiakban erre került sor. Ko­vács István - aki jelenleg a Há- mán Kató Tsz főkönyvelője - tíz képviselő támogatását nyer­te el. Rente Ferenc volt tanács­elnök jelöltsége mellett egy képviselőtársa szólt, ő nem vál­lalta a polgármester-jelöltséget. Ezt követően Kovács István is­mertette programját, melyet megválasztása esetén megvaló­sításra javasolt képviselőtársai­nak. A titkos szavazás során a le­adott összesen 19 szavazat ér­vényes volt, 11 igenlő szava­zattal Kovács Istvánt megvá­lasztották. Az ülés befejezése­ként az új polgármester megha­tóban mondta el a jelenlévők előtt az eskü szövegét. Csalásgyanús eset a lóversenypályán A Szerencsejáték Felügyelet 1992. február 25-i hatállyal fel­függesztette a Magyar Lóver- senyfogadást-szervező Vállalat engedélyét - közölte a felügyelet elnökhelyettese. Addig nem en­gedélyezik újból a lóversenyfo­gadásokat, míg a januárban tör­tént csalásgyanús esetet a Lóver­senyzést Felügyelő Bizottság tisztességesen ki nem vizsgálja. Már volt egy vizsgálat, de a fel­ügyelet szerint ennél lényegesen alaposabb tényfeltárásra van szükség, s ha az megtörtént, ak­kor ismét biztosítják a vállalat számára a lóversenyfogadás fo­lyamatos szervezését. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat közleménye Egy önmagát a Magyar Máltai Szeretetszolgálat megbízottjá­nak feltüntető, s Urbán Magdol­na néven bemutatkozó egyén jár­ja az utóbbi időben Szolnokot. Ténykedése igen változatos. Hol jól fizető állást kínál, hol össze­jövetelt hirdet a szervezet nevé­ben. Hogy működésének hátteré­ben mi állhat, azt csak sejthetjük, de nem tudjuk. A legvalószínűbb ok a szerve­zet lejáratásának szándéka lehet, hiszen az általa kínált magasan dotált állások erős kontrasztot mutatnak a köztudottan társadal­mi munkára alapozott szervezet képével. Ezúton tudatjuk min­denkivel, hogy Urbán Magdolna a szolgálatnak nem tagja, s a szol­gálat nevében csak az alulírottak járhatnak el: Barotai Imre kano­nok, Nagy Gézáné, dr. Szalay Márta. A szolgálat nevében: dr. Szalay Márta Szolnok belvárosában, kiemelten központi helyen 265 négyzet- méter alapterületű, 16 helyiséges, irodai célra hasznosítható, önállóan zárható épületrész bérleti joga - 5 db telefon fővonallal együtt ­eladó, illetve irodahelyiségként bútorozottan bérbe vehető. Az épület mejjett parkolási lehetőség biztosított. Ezen kívüFugyaiiebben az épületben és emeleti szinten 15-20 négyzetméteres telefonos irodahelyiségek bútorozva ki­adók. Ajánlatokat: „Iroda” jeligére a kiadóba kérjük. *76707/2* KONIX BRIKETT UTALVÁNYAKCIÓ! A dorogi Szénbányák Rt. vállalatok, társaságok részére kedvezményes fizetési feltételekkel KONIX brikett utal­ványakciót hirdet. Átvállaljuk az utalványvásárlás finan­szírozásának költségét, ha a vállalatok, társaságok dol­gozóinak hat havi, kamatmentes részletfizetést biztosí­tanak. KONIX BRIKETT UTALVÁNNYAL a legújabb jó minőségű hazai brikett vásárolható, a leg­jobb fizetési feltételekkel, a legalacsonyabb áron. Kérjenek részletes tájékoztatót a TÜZÉP VÁLLALA­TOKTÓL, vagy közvetlenül a dorogi Szénbányák Rt. értékesítési csoportjától. DOROG telefon: 33/31-614, 33/31-411, fax: 33/31-819, telex: 22-5433. DOROGI SZÉNBÁNYÁK RT. *75864/ 2* V__________________________________J

Next

/
Thumbnails
Contents