Új Néplap, 1992. február (3. évfolyam, 27-51. szám)

1992-02-25 / 47. szám

Meplap III. évfolyam 47. szám 1992. február 25. kedd Ara: 9.60 Ft J ASZ-NAG VKUN-SZOLNOK IVIEGYEI NAPILAP Az Országgyűlésben Vita a nyugdíjemelésről Tegnap délután, néhány perc­cel 3 óra után megkezdte plená­ris ülését az Országgyűlés. Tor- gyán József napirend előtti fel­szólalását követően a nyugdíjak emeléséről szóló határozati ja- vaslat általános vitájára kerül sor. A napirenden szerepelt a költségvetés pontosításáról szó­ló törvényjavaslat részletes vitá­ja, valamint a közalkalmazottak jogállásáról előterjesztett tör­vényjavaslat általános megvita­tása. A tegnapi plenáris ülés első napirend előtti hozzászólójaként Torgyán József, az FKGP elnöke ismertette pártja vezető testüle­tének azt a határozatát, amely szerint kizárólag az Ugrin Eme- (Folytatás a 2. oldalon) A szociálpolitika kérdései Szolnokon AMÍG jólét lesz A szociális nehézségeket egyéni sorsok is illusztrálhatják, de tükrözi a statisztika is. Lássuk ezúttal az utóbbit. Szabó Rudolf- né dr., a Humán Szolgáltató Központ vezetője a munkaügyi központ adataira hivatkozva ál­lítja, hogy Szolnokon már 6300 munkanélkülit tartanak nyilván, ebből 4600-an kapnak járadékot. A Humán Szolgáltató Központ január havi forgalma a tavalyi év elejéhez képest megduplázódott, egy hónap alatt körülbelül 700- an keresték fel segélyért a köz­pontot, és 65 hajléktalan jelent­kezett. Se pénzzel, se létszám­mal nem bírjuk - jellemezte a helyzetet a központ vezetője -, háromszor-négyszer is jön (nem egyszer hiába) az a sok szegény, szerencsétlen ember, hogy bár 500 forintot adjunk ... Nem kevésbé „beszédes” az önkormányzati hivatal pénzügyi irodájának az utóbbi három évre kiterjedő elemzése. A szociális ágazatra ’89-ben 126 millió fo­rintot, ’90-ben 155 milliót, ’91- ben 243 milliót költöttek, ebből a szocális segély „alakulása”: 8,5 millió ’89-ben, 14,5 millió ’90-ben és 25,5 millió forint ’91- ben. A folyó évre várható össze­gekről Polónyi János, a költség- vetési bizottság tagja tájékoz­tatott: 270 milliót terveztek ’92- ben a szociális ágazatra. De ter­veztek mást is. Például, a vízdí­jak emelkedésének következté­ben, az arányos tehermegosztás (az fizessen, aki a vizet elhasz­nálta), valamint takarékosságra ösztönzés céljából tavaly a köz­gyűlés jóváhagyta, hogy az idén hétmillió forinttal támogatják a vízmérő órák felszerelését, és ezt az összeget - bizonyos később kifejtésre kerülő elvekkel össz­hangban - nem szerelővállala­tok, hanem a rászoruló lakosok kapják. Az első lakáshoz jutókat tavaly 32 millió forinttal, az idén több mint 40 millióval tervezik támogatni, támogatva ezzel azt a középréteget, melyet a lecsúszás veszélye fenyeget, és amitől az önkormányzat igyekszik őket megóvni. Nem kétséges, hogy a szoci­álpolitika egészében és általában véve helyenként ellentmondá­sos, elégtelen, nem célirányos, kaotikus, esetleges. Egy határo­zott rendezésre irányuló szán­dék, mi több, konkrét elképze­léscsomag megléte derült ki ab­ból a beszélgetésből, melyet dr. Lengyel Györgyi alpolgármes­terrel és König Lászlóval, az SZDSZ képviselő-testületi frak­cióvezetőjével folytattam. Elő­rebocsátom, csak látszólagos az ellentmondás, hogy egyszerre törekednek egy erőteljes decent­ralizálásra (hogy minél kevésbé a hivatal intézze a dolgokat, és minél inkább bevonjanak sze­mélyes kapcsolatokkal és hiteles információkkal bíró személye­ket, mint például a szociális gon­dozók, védőnők, kézbesítők) és ugyanakkor egy központosításra (Folytatás a 2. oldalon) Bevonulás Mintegy 23 ezer fiatalnak küldtek ki behívót az elmúlt napokban leszerelt sorkato­nák utánpótlására - tájékoz­tatta az MTI munkatársát Ke­leti György ezredes, a HM szóvivője. A bevonulok két százaléka nős, gyermektelen, három százalékuknak egy, to­vábbi egy százalékuknak két gyermeke van, a többiek pe­dig nőtlenek. Dolgozói részvénytársaság? Ózd. Az ózdi nagyüzem területén működő gyártóegy­ségek képviselői tegnap pri­vatizációs ügyvivői testület hoztak létre, amelynek az a célja, hogy dolgozói tulajdon­ba vegye a nagyvállalat he­lyén működő államai tulajdo­nú üzemrészeket. Nagy Mik­lós nyugdíjas üzemmérnök, az ügyvivői testület vezetője levelet írt Antall Józsefnek és Göncz Árpádnak a dolgozói részvénytársaság létrehozása ügyében. Az Ipari és Kereske­delmi Minisztérium nevében dr. Gulácsi Gábor államtitkár válaszolt a levélre: eszerint nincs akadálya annak, hogy a felszámoló szervezetnél ér­vényt szerezzenek kérésük­nek, az OÁRT és az OKÜ ál­lami tulajdonhányadát ma­gántulajdonba vegyék. Az Új Néplap Tiszafüreden Hírek, tudósítások, pillanatképek a város életéről a 4. oldalon. Kamion az árokban mmm Tegnap 4.30 órakor Szolnok és Sza- jol között, a 4-es számú főúton egy, a Hungarocamion tulajdonában levő te­herautó az úton megcsúszott, keresztbe fordult, és félig az árokba borult. Az úton „maradt” pótkocsiba pedig bele­hajtott egy román rendszámú személy- gépkocsi, amelynek vezetője könnyeb­ben megsérült. Fotó: Korénvi Kedvezményes tej a nyugdíjasoknak Tejakciót hirdetett tegnaptól nyugdíjasoknak a Szolnoki Tej­ipari Vállalat és az Elker Kft.: március 31-ig Szolnok, Jászbe­rény, Törökszentmiklós, Martfű, Kisújszállás, Karcag és Mezőtúr kijelölt ABC-áruházaiban 23 fo­rint helyett 19.50-ért árusítják az 1,5 százalék zsírtartalmú egylite­res tejet. Az üzletek - a nyugdíja­soknak - kedvezményes tejre jo­gosító jegyeket adnak. A tejipart, illetve az Élker Kft.-t humánus szempontok ösz­tönözték a tejakcióra. A legna­gyobb tejfogyasztók ugyanis az idős emberek, és az árak emelése legérzékenyebben ezt a réteget érinti, tartja vissza az egészséges táplálkozástól. A vállalat egyéb­ként nagy erőfeszítéseket tesz, hogy a megye tejellátását zavar­talanul biztosítsa, annak ellenére, hogy a tehenek levágása miatt a korábbi évi 140 millió literről 80- 90 millió literre csökkent a tejter­melés. A hiány megszüntetésére a tejipar a működési területén kí- vül is vásárol fel tejet. ________ R omán helyhatósági választások Egyensúlyban a politika „mérlege”? A romániai helyhatósági vá­lasztások vasárnapi második for­dulóján a választók valamivel több mint fele élt szavazati jogá­val. A bukaresti rádió vidéki tu­dósítóinak értesülései alapján a Nemzeti Megmentési Front je­lentős győzelmeket aratott Olté- niában és Moldovában. A nem hivatalos részeredmények sze­rint a Front győzött Tirgu Jiu, Craiova, Iasi, Vaslui, Tulcea és Constanta városokban, többnyi­re a Demokratikus Konvenció elnevezésű ellenzéki választási koalíció jelöltjével szemben. A Front szerezte még a polgármes­teri széket Nagyváradon, itt az RMDSZ jelöltjével, Jankó Szép Sándorral szemben. Kolozs megyében valósággal aratott a Vatra Romaneasca po­Bukarestben az ellenzéki koalíció nyert litikai szervezete a Román Nem­zeti Egységpárt. Polgármesterje­löltjei győztek a megyeszékhe­lyen, Kolozsváron kívül Tordán, Désen, Szamosújváron, Ara- nyosgyéresen, sőt a Kalotaszeg központjában, Bánffyhunyadon is. Á nacionalista RNEP győzött Maros megye négy városában is, ahol ugyancsak második fordu­lót kellett tartani, nevezetesen Segesváron, Ludason, Szászré- genben és Radnóton. Az RNEP hódította el a polgármesteri szé­ket Máramaros megye székhe­lyén, Nagybányán is, míg a me­gye második legnagyobb váro­sában, Máramarosszigeten a De­mokratikus Konvenció jelöltje győzött. A Vatra pártja a Kárpá­tokon kívül Munteniában meg­szerzett egy megyeszékhelyet. Az RMDSZ-t is magában fog­laló Demokratikus Konvenció az eddigi adatok szerint Brassó­ban, Fogarason, Nagyszeben­ben, Déván, Gyulafehérváron és Aradon szerezte meg a polgár- mesteri tisztséget. A koalíció je­löltje Bukarestben a szavazatok 55 százalékával győzött, és vár­hatóan mind a hat kerületi pol­gármesteri széket is megszerzi. Margittán az RMDSZ jelöltje győzött, Belényesen az RNEP jelöltje lett a polgármester. Szé­kelyudvarhelyen egy magyar nemzetiségű független jelöltet szavaztak meg polgármesternek, az RMDSZ jelöltjével szemben. A Demokratikus Baloldal Szövetsége elnevezésű balos ko­alíció legnagyobb sikerét Galati- ban, a moldovai dunai kikötővá­rosban aratta, ahol a polgármes­teri posztot a Front jelöltjével szemben szerezte meg. Új cégér Palotáson Ez a szuperkacsa nem hírlapi kacsa Üj cégér került ez évtől a Pa- lotási Állami Gazdaság kacsate­lepére: a korábbi termelési rend­szer magyar-angol vegyes válla­lattá alakult át, és továbbra is fenntartja az angol és francia ví­ziszárnyas hibridfajtákra épült országos tenyésztői hálózatát. A közös vállalkozásba az angol Cherre welli cég készpénzt, a ma­gyar fél pedig komplex telepét, törzsállományát, keltetőjét vitte be alapító tőkeként. A vegyes vállalat a kiváló tu­lajdonságokkal rendelkező an­gol Pekingi és a francia Barbarie tenyész-, illetve májtermelő ,,szuperkacsákkal” Európától Ázsiáig már korábban megszer­zett piacait bővíti tovább, szerez új értékesítési lehetőségeket. Az angol partner főleg a harmadik piaci értékesítés megszervezésé­ben kíván jelentős szerepet ját­szani. A palotási korszerű elektro­mos keltetőkben máris megin­dult az idei nagyüzem, hetenként kétszázezer tojást raknak be kel­tetésre. Az angol Pekingi kacsa­fajta rendkívüli tulajdonsága, hogy 48 napos tartás, szakszerű nevelés után eléri a három kilo­grammos értékesítési súlyt. A Barbarie fajta a májtermelésben kiváló, egyedenként átlagosan 350 gramm körüli a májak súlya, szemben a 250 grammos közös piaci szabvánnyal. A közös vállalkozás 1992-re 230 millió forint értékű árufor­galmat, főleg exportpiaci értéke­sítést irányzott elő. A külpiaci kivitel március elején kezdődik. Elsők között harmincötezer ka­csaszülőpárt - páronként négy dollárért - Malaysiába szállíta­nak. Jelentős törzsanyagot, máj­termelő szárnyast exportálnak Németországba, Csehszlovákiá­ba és Jugoszláviába. Zágrábi bank vállalt fizetési kötelezettsé­get, de biztosítékként az idén elő­ször megnyílik az út a kacsák előtt a volt Szovjetunióba, illetve (Folytatás a 2. oldalon) {pDOMUS A FÖLDSZINTEN: hazai és román étkezők, hazai és import hálószoba-garnitúrák AZ EMELETI BÚTOROSZTÁLYON: franciaágyak gazdag választékával várjuk! Bútorböngészde: szóló bútorok - árenged­ménnyel. Ne feledje. DOMÜS IGAZI OTTHONT TEREMT.

Next

/
Thumbnails
Contents