Új Néplap, 1992. február (3. évfolyam, 27-51. szám)

1992-02-24 / 46. szám

1992. FEBRUÁR 24. Sportextra 5 Vízilabda Magyar Kupa Jégkorong OB I. Otthonában botlott meg a Vízügy RC Cola Már csak matematikai esély maradt Dudás (víz alatt) elsüllyedt az újpesti védők „ölelésében" NSZE-Lehel HC 3-12 (1-7,1-2,1-3) Budapest, 100 n., v.: Léber, Kristóf, Ince NSZE: Szabó-Kővári 1, Takács, Szakács 1 (1), Mayer K., Petrán, Ger­gely, Felker (1), Pichler, Jámbor, Ka­tona, Banai, Tóth, Weisz, Körösi 1, Pőtz, Ficzere, Magyar, Szongoth, Ko­zák (kapus). Edző: Kandó György. ban lövi a gólokat, már 0-5 is volt, mi­közben a szolnokiak az elemi hibák so­rozatát követték el. Elúsztak a labda mellett, rosszul passzoltak, hézagosán védekeztek és rendre kihagyták az em­berelőnyös helyzeteket. A „nehéztüzé­rek” az öltözőben felejtették a gyuta­csot, az UTE kapuja előtt belegabalyod­tak a birkózásba, s ez bizony nem hozott eredményt. Krasznai G. távoli lövése törte meg a szolnoki „csendet”, de ez csak szépségtapaszt jelentett. A vendé­gek állandóan négy-öt góllal vezettek, sokszor úgy tűnt, akkor találnak a kapu­ba, amikor akarnak. A mérkőzés lefújá­sakor dr.Vezsenyi Péter szakosztályve­zető a hullámzó teljesítmény, az elemi, a gyermeteg hibák és a kihagyott hely­zetek miatt bosszankodott, míg Cseh Sándor edző gondolkodásban marasz­talta el a fiait, hangsúlyozván, hogy nincs egy irányító, aki összefogná a tár­saságot. így az Újpest 23-19 gólkülönb­séggel jutott tovább. (pi) Szolnoki Vízügy RC Cola-Újpesti TE 9-14(1-5,1-1/4-4,3-4) Damjanich uszoda, 200 n. V.: dr.Kon- rád F„ Székely Szolnok: Bodrogi-Mohi 3, Dudás, Tóth Cs. 1, Lihótzky, Eschwig, Nagy. Csere: Lukács 1, Magyar 1, Pintér Z. 1, Krasznai G. 2, Kiss A. Edző: Cseh Sándor. UTE: Vincze Zs.-Zantleitner 1, Da­la 3, Vogel Zs. 1, Vincze B. 2, Nitsovits T. 1, Bene 6. Csere: Gál, Balli. Edző: Kovács István. Gól emberelőnyből 13/3, ill. 8/3. Négyméteresből 1/0, ill. 0. A Gép-fa Magyar Kupa negyeddöntő­jében két mérkőzés összesített eredmé­nye alapján dőlt el a továbbjutás. A Szolnok az újpestieket kapta ellenfél­ként és az első mérkőzés a fővárosban volt szombaton este. Ezen nem kis meg­lepetésre a Szolnok 10-9-re győzött. Bodrogi nagyszerű formában védett, a csapat végig fegyelmezetten és jól ját­szott, egy pillanatig sem volt vitás a győzelme. A sikeren felbuzdulva min­denki nagy reményekkel tekintett a va­sárnapi visszavágó elé, hiszen már a döntetlen is a továbbjutást jelentette vol­na. Sajnos azonban a Szolnok játéka az elmúlt hét bajnoki mérkőzéseihez ha­sonlóan ezúttal is mély csalódást keltett. Talán Eschwig meg nem adott négymé­terese - a játékvezetők úgy ítélték meg, hogy kivárt a lövéssel - vetette vissza a gárdát, talán fáradtak voltak vagy már biztosra vették a továbbjutást? Nem tud­ni, csak azt láttuk, hogy az UTE sorozat­Férfi kosárlabda - NB II. Ifik a mezőny élén Vlaszov gólöröme érthetően hiányzott, hiszen kevés esélye maradt együtte­sének a döntőbe jutáshoz Lehel: Mihonik-Donika (3), Var- gyas 1, Vlaszov 1 (1), Nagy, Bállá, Puskarjov 3, Kulikov, Sipos 1, Bugyi, Bálint 1 (3), Bathó 2 (1), Simon 1, Szerdahelyi (2), Oláh 2. Edző: Kereső Csaba. Kiállítások: 8, ill 20 perc. Az 1991/92. évi jégkorong OB I. 24., azaz utolsó előtti játéknapján a Lehel HC a BS edzőpályáján az NSZE vendé­ge volt, de a szurkolók figyelme - Jász­berényben is - a Kisstadionban megren­dezett FTC-UTE 101 nap rangadóra összpontosult. A papírforma szerint ugyanis a jászságiaknak nem okozhatott gondot a fiatal fővárosi csapat legyőzé­se, ám döntőbe jutási esélyeik életben maradásához ezen a két ponton kívül még-az is kellett volna, hogy az újpesti­ek megverjék a Fradit. Erre az előző néhány forduló alapján volt is esély, hiszen az újpestiek a legutóbbi FTC el­leni rangadón - igaz, hazai pályán -11­2-re valósággal lelépték ellenfelüket. Nos, a jászberényi álmok nem váltak valóra ezen a napon. A Lehel HC ugyan minden gond nélkül hozta a várt két pontot, de a másik helyszínen másként alakultak a dolgok. Az NSZE nem sok ellenállást tudott kifejteni a kék-fehérek ellen, akik már az első harmadban elintézték a két baj­noki pont sorsát. Húsz perc játék után 7-1 volt az eredmény a vendégek javára, s a találkozó hátralévő kétszer 20 percé­ben tulajdonképpen edzőmérkőzés folyt a jégen. Mindenki a Kisstadionból érke­ző híreket várta, ahol kétharmad után szintén eldőlt minden. Bár az újpestiek szereztek vezetést, a Ferencváros 3-2-es előnyével ért véget az első harmad. A másodikban csak Fradi-gólokat - négyet is - láthattak a szurkolók, végül a zöld­fehérek 9-4-re győztek, s ők ezzel már biztosan a rájátszásos döntő résztvevői. Ellenfelük minden valószínűség szerint az UTE-101 nap csapata lesz, hiszen nehezen elképzelhető, hogy a lila-fehé­rek nem szereznek pontot az Álba Volán ellen. Ráadásul a jászberényieknek még az FTC-t is le kellene győzni, hogy ők kerüljenek a döntőbe. Egy biztos, az esély már csak matema­tikai, holnap este azonban minden kér­dés tisztázódik, eldől a döntőt jelentő második hely sorsa is. Szántai Férfi teke, NB I. - rájátszás Szolnoki Olajbányász II.-Békés 115-41 (58-18) Szolnok, 100 n„ v.: Kuli, Novák Olajbányász II.: Csőke 12/6, Mé- rész 39/27, Csécsei 8, Balogh 19/9, Ta­kács A. 10. Csere: Gyenes 4, Újvári 10, Pálszabó 8/6, Tóth J. 4, Fehérvári 1. Edző: Tapodi László. Békés: Eperjesi 10/3, Takács Zs. 11/3, Révész 7, Hegedűs 11/3, Balogh V. 2. Csere: Makra, Erdei, Dávid. Edző: Takács János. Kipontozódott: Balogh V. a 24., Új­vári a 31., Takács a 37. percben Fura látványt nyújtottak a kezdéshez felsorakozott csapatok, az egyik oldalon csupa tizenéves, a másikon több meglett korú kosárlabdás alkotta a kezdő ötöst. Ennek megfelelően szinte lerohanta el­lenfelét a másodosztály éllovasa, a Szol­noki Olajbányász utánpótlás gárdája. Mérész Tamásék már ekkor mindenki tudomására kívánták hozni, csak az tör­ténhet a pályán, amit ők elterveztek. Percek alatt olyan tetemes előnyre tettek szert, melyet több mérkőzés alatt sem lehetett volna behozni. Ritkaságszámba ment, ha a vendégek gyűrű közelébe kerültek, így már az első félidőben el­dőlt a találkozó. A második játékrészt az országos kadett-bajnokságra készülő, 15 évesek alkotta gárda kezdte, velük sikerült tartania a lépést a békési amatő­röknek. Az utolsó tíz percre visszatértek a legjobbak, parádés dolgokat produkál­va alaposan megszórták éledező ellen­felüket. A felnőttek közt is többször sze­repelt Mérész zsinórban dobálta a triplá­kat - összesen kilencet! -, Takács meste­Két idegenben lejátszott találkozó után ismét a szolnoki tekecsamok adott otthont a rájátszás negyedik fordulójának. A lel­kes szurkológárda végig kiélezett, izgal­mas mérkőzésen szinte „belehajszolta” a MÁV Clips-Coop csapatát a győzelembe. A hazaiaknál kiemelkedett Kántor 900 fán fölüli gurítása, a többiek egyenletes, átla­gos teljesítményt nyújtottak. Az NB I-ben maradásért a legnagyobb ellenlábas buda­szás vége előtt ők már biztos bentmara- dóknak számítanak. Szolnoki MÁV Clips-Coop: Mátyás 850, Tihanyi 855, Mészáros 855, Rigó 883, Dedrák 875, Kántor 916. Öszesen: 5234. Megbízott edző: Kántor Sándor. Bp. MOM SC: Matiszlovics 854, Együd 909, Bartos 824, Balogh 862, Csontos 881, Varga 900. Összesen: 5130. Edző: Bartos Gábor. Takácsot (13) nem zavarta az őt kö­rülvevő védőgyürü ri labdákat osztogatott és Balogh sem tudott hibázni a palánk közelében. Ezzel a győzelemmel megőrizte veze­tő helyét a táblázaton az Olaj II., tovább­ra is minden esélye megvan a bajnoki cím megszerzésére. (gj) A megbízott edző saját háza táján is jól seper, pontosabban gurít, hiszen rendszeresen a legjobb eredményt elérők között zárja a csatározásokat. Ez alól a negyedik forduló sem volt kivétel, 916 fás teljesítménye az egyik legjobb eredménynek számított. pesti együttes ismét kemény diónak bizo­nyult, ám Bartos gyenge napot fogott ki (824), szertefoszlatva társai és önmaga re­ményét. A nagy vesztes ezúttal a szegedi gárda volt, akik két gyengébb eredmény következtében a „padlón”, pontosan az utolsó helyen fejezték be a csatározásokat. Persze ettől függetlenül nem kellett két­ségbe esniük, hiszen két fordulóval a ráját­Szegedi Postás: Kendrella 834, Kar­sai 853, Berényi 852, Németh 824, Rá­kos 920, Stér 864. Összesen: 5147. Edző: Stér János. Táblázat a 4. forduló után: L Szegedi Postás 17 pont, 2. Szolnoki MÁV Clips- Coop 13, 3. Bp. MOM SC 10. A következő fordulóra március 7-én a fővá­rosban, a MOM csarnokában kerül sor. Kántor Nőtt az NB l-ben maradás reménye

Next

/
Thumbnails
Contents