Új Néplap, 1992. február (3. évfolyam, 27-51. szám)

1992-02-13 / 37. szám

1991. FEBRUAR 13.

Erdélyre figyelő

5

Egy hét Erdélyben

Vallomások

két

esztendő küzdelmeiről

ar íi tr,>s .2

O.J'

Hát a székely hogy van?

Farkas Árpádot a legkitűnőbb kortárs költők egyikének tartom. Ha Tamási Áronra azt mondják, ő a székely író, hát szerintem Farkas Árpád a székely költő.

1944-ben született Siménfalván, Kolozsváron a Babes-Bolyai Tudományegyetemen szerzett magyartanári diplomát. Számos kötete jelent

meg (javarészt versek és néhány publicisztika- gyűjtemény), Magyarországon is kiadták verseit. Jelenleg Sepsiszentgyörgyön él. Magányosan üldögélt lakása egyik szobájában, amikor rányitottam az ajtót. Beszélgetésünk „hivatalos” részében, az interjúkészítéskor előbb hagytam, hogy arról beszéljen, amiről akar:.

„Teljes hadban a magyarság ellen”- A Székelyföldnek ezen a por- cikáján még nem élünk szórványban. 1989 után a rejtőzködő román nacionalizmus és sovinizmus következtében megjelent a magyar nacionalizmus, amit szeretnénk Illyés Gyula-i szellemben nemzeti magatartássá, védekező magatartássá tenni. Én, mint idealista lény, akinek neve viszonylag tiszta, az első napokban-hetekben kénytelen voltam belefolyni a helyi RMDSZ életébe, de soha nem politizáltam, semmiféle képességet nem éreztem magamban arra, hogy mélyebben foglalkozzam ezzel.

Nekem egyetlenegy jelszavam volt: bankot, minél hamarabb gazdasági alapot, mert addig összevissza politizálgathatunk, vívódhatunk... Bankot, akár az Albina mintájára, gazdasági alapot! Ezt akkorjában nem hallgatta meg senki, és ezzel a jelszavammal félreálltam, és amihez valamennyire értek: szerveztünk egy művelődési egyesületet, a Háromszéki Mikes Művelődési Egyesületet, amely sok sejtből áll, a megye minden falvában működik, ezeket szeretnénk összefogni, anyagilag és erkölcsileg támogatni, s ezenkívül behozni a külföldi szellemi életet. Azért is volt szükség egy független művelődési egyesületre, hogy az végezhesse a maga dolgát, és ne kelljen örökké nemzetiségi arányosításra törekednie. Emlékszel, a régi időkben nem lehetett egy író-olvasó találkozót tartani, ha a felénél több nem volt valamilyen román vendég, alig tudtunk bukaresti jóérzésű embert meggyőzni, hogy üljön már fel a vonatra, és jöjjön el, mert különben nélküle nem tudunk közönség elé lépni.

Én a helyi lapban újságíróskod- tam, és csak kimondottan az uszítás ellen működve. A vatrás sovinizmus felvetette a fejét nálunk is és rendkívül rossz hangulatai kavart. Ezt értsd úgy, hogy azok a román újságírók, akikkel például ’89 őszén még együtt poharazgat- tunk és együtt szidtuk suttogva Ceausescut, a legnagyobb egyetértésben voltak velem, azok már vé- resszájúan támadnak engem is, de erre természetesen okot is adok. Tudniillik itt hét-nyolc román ember mozgatja a dolgokat a maguk hatalmi érdekeiért. Ismerjük az erdélyi vezető románság összetételét, ezeknek egyik fele tehetséges misszionáriusként érkezett, s a másik fele selejtként, aki sehol a szülőföldjén nem tudta megvetni a lábát, s eljött ide, s a román neve alapján igazgatói széket kapott. Ezt az igazgatói széket most vissza kell szereznie, ezért meg kell dolgoznia, egyetlen mód a Bukarestben mutatott minta, a Marosvásárhelyen mutatott minta: teljes hadban a „magyarveszély” állandó felmutatására és teljes hadban a magyarság ellen.

Szövetség magyar többséggel

Kínlódnak most már itt a magyarsággal, mert beütött ez a székely autonómia gondolata, ettől a veszélyérzetük még jobban megnőtt, most már meggondolatlanul, vadul acsarkodnak. Erre mi a helyi magyar sajtóban nagyon-nagyon kemény küzdelmekbe keveredtünk anélkül, hogy a szintűkre szállnánk alá, anélkül, hogy mi magunk nacionalista hangot ütnénk meg. Egy konkrét példát mondok. A múlt év március 15-e előtt a román prefektushelyettes megfenyegette a mi egyesületünket is, hogy ha ismét megszervezi zászlósán március 15-ét szabad téren, akkor érkezni fognak a brassói, brailai botosok. Ráadásul ennek a prefektus-helyettesnek fogalma sincs arról, hogy mit gondol Brassóban a munkás március 15- én. Az érdekes az volt, hogy román és magyar csoportok ültek együtt Brassóban március 15-én ünnepet... Egyszerűen el akarta tüntetni a március tizenötödikénket. És vásárhelyi példával való uszítással! Én egy központi román ellenzéki lapba is lefordítottam a helyi újságban írt cikkemet, és közre is adták jószívvel.

Amikor ilyen körülmények között alakul meg a Polgári Szövetség Székelyföldön, először magyar többséggel, és összegyűjti az egészséges román értelmiségieket, akik többnyire mind Smaranda Enache tanítványok, akkor természetesen elmegyek az alakuló gyűlésükre, és elmondom a véleményemet arról, hogy a Polgári Szövetségnek Székelyföldön mi a teendője. Nem követhet nacionalista programot, amelyet eredetileg meghirdettek. Tudniillik ők, amikor párttá alakultak, pontosan megértették, hogy a román tömegeket elveszíthetik, ha nem nacionalista programmal indulnak, hiába a széles demokrácia. Nos, a Polgári Szövetség itt mítinget szervezett a Hargita-Kovászna-jelentés

ellen, a román kollégák a magyar sajtóban (mert erre a román sajtó teret nem adott) a leghatározottabban elítélték ezt a jelentést, mint zűrkavaró, mint Székelyföld-fel- bújtást szolgáló kísérletet.

Különben gyakorlatilag nem politizálok, bár a Polgári Szövetség tiszteletbeli elnökévé választottak. Ez nekem csak annyit jelent, hogy jobb közérzetet biztosít, nagyobb

biztonságot. Nem félek már az utcán annyira este tizenegy után, hogy leütnek. De sajnos, a választások előtt annyira uszít a román lap, hogy azok a Moldovából frissiben besereglett sihederek keményen ügyködnek. Megjelentek már ezek a kis falragaszok horogkereszttel s a felirattal, hogy „Mihály arkangyalai magyar vért kémek”, s a postaládákba dobják be.

„Fölöslegesen letargikus az állapot”- A románság számszerűleg is komoly erőt képvisel Szentgyör- gyön?- Számszerűleg igen. Az utolsó népszámlálási adat (húszéves) 18- 20 százalékot mond. Azóta... Ha csak a lépcsőházban végigmész és a vasárnapi korzón, azon lehet lemérni, hogy legalább a kétszeresére növekedtek. Az arány eltorzult.- Azt hinné vagy remélné az ember, hogy Hargita és Kovászna megye még mindig többségében magyarlakta vidék.- így is van. Amit mondtam, csak Sepsiszentgyörgyre vonatkozik. Ez megyeszékhely volt, és itt épültek üzemek és teremtődtek funkciók.- A mostani vezetés hogyan oszlik meg nemzetiségek szerint?- Megmondom őszintén: nem tudom. Azt tudom, hogy a prefektus jelenleg magyar, a helyettese román. A prefektust a kormány jelöli ki. Hogyha sikerül a Vatrának, a Romania Mare pártnak odahatnia, hogy ne nevezzenek ki magyart, akkor szerencsések vagyunk, ha a koalíció a demokratikus ellenzék tör élre, amelyben benne van a Polgári Szövetség is. Ezenkívül vannak kicsi nacionalista pártok, kiderült, hogy az a négy-öt nyugdíjas

katonatiszt mindegyiknek tagja. Amikor elkezdtek nyilatkozatokat kérni a Hargita-Kovászna-jelen- téssel kapcsolatban, mindenütt ugyanazokat a személyeket találták.- Milyen a hangulata a háromszéki székelynek?- Te, én nem tagadom, hogy csak az utolsó hónapban mozogtam emberek között, gyakorlati okból tettem ezt is, szponzorokat kerestem a Látónak. Üzemeket jártam, magáncégekkel találkoztam, több emberrel... Az az érzésem, hogy fölöslegesen letargikus az állapot. S ez nyilvánvaló a gazdasági romlásból, az infláció iszonyú növekedéséből, és a védőháló nélküli növekedéséből fakad. Gondold el, hogy már alacsonyabbak nálatok az árak, a nagyobb átlagfizetés mellett, ha egy az egyben számolod. Ott tizenkét forintért vettem egy kiló krumplit, itt hatvan lej. Hiába mond mást a kormányt, hogy 13-14 ezer lej az átlagkereset, csak éppen nem tudnak fizetni azok az üzemek, amelyek nem rentábilisak, és majdnem mind ilyenek. Hatvan százalékos fizetéseket adnak, és ennek már örvendeni lehet.

De a letargia nemcsak ebből fakad. Én a magyar sajtónkat is hibáztatom. A sajtó a rossz hímek örvend, és tényleg, szinte szövetségre lépett az olvasóval, amelyik szintén a rossz hírt keresi. Minél szomorúbbak vagyunk, annál jobban el tudjuk viselni, hogy nem tudunk megvenni egy kiló húst. Én nem várok a sajtótól derűs, eufórikus hangot, de bátorítót és erőgyűjtésre buzdítót igen. A hétköznapi élet elég letargiára ad okot, nézd meg, sokkal piszkosabbak, szeme- tesebbek a városaink, a mocsok vet fel mindent, most már annyira sincs pénz városgazdálkodásra, hogy nevetség tárgyai azok a polgármester-jelöltek - a televízióban -, akik ígérgetik, hogy rendet tesznek. Olyan költségvetést szabott meg ez a teljesen technokrata kormány, hogy... Csak egyet mondok: kultúra. Zéró egész négy tized jut a kultúrára nálunk, míg a hadseregnek és a SRI-nek (a Szekuritáte utódja) majdnem negyven százalék. Miközben Albániában, a béka- segge-balkánjában háromszor annyit fordítanak ma kultúrára, mint mi.

Kombinál a székely- Nos, ez a gazdasági oldala a dolgoknak. De itt - és azt gondolom, tudja a hétköznapi ember is - van egy egységes nemzeti államelképzelés. A beolvasztási kísérletekhez, a szétszórattatáshoz, a kiszorítósdihoz mit szó! a székelv?- Te... az exodus folytatódik, de nem olyan ütemben, mint eddig. Ennek két oka van, egyrészt a befogadó test telített, és nem a régi, nincs politikai menekültség, másrészt különben is meg akarnak kapaszkodni az emberek. Mindenhez hozzákezd mindenki. Egy hónap alatt csalódik, aztán újrakezdi, a pénze vásik, kombinál a székely újból. Nagy anyagi veszteség számára az a törvény, amit Magyarországon hoztak a munkavállalásra vonatkozóan. Mert eddig elment, két hónap alatt szerzett annyit, hogy szinte traktort vett belőle itthon... A föld köti, de a kiábrándultság óriási, mert a termés is rossz volt tavaly, a földet teljesen kiszipolyozták ezzel a műtrágyarendszerrel az elmúlt évek alatt, most pedig se természetesre, se műtrágyázásra nem futotta, egy kizsákmányolt földön kellett gazdálkodni, ami nagyon gyenge termést hozott. Hiába örvendett annak, hogy hozzájutott a földjéhez. Vagy öreg ahhoz, hogy azokkal a régi, középkori eszközökkel meg tudja művelni, vagy pedig az új, modem eszközökhöz nem jut hozzá.

Óriási szegénység lesz itt jövőre, minden közgazdász ezt jósolja. Tavaly a jó krumpliföldek vidékére kellett Lengyelországból krumplit

importálni, ezért olyan csillagászati az ára. A gyönyörű hagymatermő vidékeinkre Makóról hozzák a hagymát hatvan lejért, a volt négy lejes hagyma helyett. Az exodus külső okok miatt is csökkent, akár az útleveles időkben. Akkor az útlevél gátolta meg, most egyszerűen nincs hova menni.

„Együttélés vagy lesz, vagy nem”- Itt, akár a Székelyföld néhány városában, nem sikerült megakadályozni a magyar líceumok visszaállítását, mint Marosvásárhelyen. De ha holnap azt mondják...- Sok mindent mondhatnak, de már nem születhetnek olyan centralizált rendelkezések! Tudniillik Székelyföld viszonylatában, és ezt nagyon szomorú szívvel mondom, gondolván a szórvány magyarságra, amely tehetetlen lesz ilyen szempontból, Székelyföld viszonylatában a tanácstagok többsége mégiscsak olyan emberekből fog állni, akik saját kultúrájukat meg tudják védeni szavazataikkal. Itt hiába neveznek ki román prefektust, nem lesz teljes hatalma soha, legalábbis olyan nem, mint amilyen a diktatúra éveiben volt. Ez a nagy baja Marosvásárhelynek. Vásárhelyen nem az volt a baj, hogy a Vatrának több tagja volt, mert nem volt, hanem engedték, hogy majdnem az egész városközpontot felvásárolja. Ezt nem értette meg ott az RMDSZ, hogy első dolga ott anyagi bázisra szert tenni, utána a politika még politika maradhat, de amíg más megvásárolja a főtér egész üzlethálózatát... A vásárhelyi ügyes kis vendéglőcskék valahol mellékutcákban vannak. Király Istvánt azért buktatták ki kétségbeesetten és törvénytelenül, mert ha a lakosság 51 százaléka rá szavaz, nekik végük, olyan polgármester lesz, akit megvertek március 19-én, és a számukra nem megbízható. Hiába ismerik nagyon rendesnek és lojálisnak, ez egy más kérdés. Tudják: ha ezt egyszer megvertük, ez nekünk nem tesz jót!- All-e itt egy olyan magyar értelmiség, amely el tudja hárítani az elnemzetlenítés veszélyét?- Áll, te! Határozottan áll, és én tulajdonképpen annak örvendek, hogy ennek a mi tulajdonképpen műkedvelő egyesületünknek egyre kevesebb szerepe van. Úgy nőnek egymás után a szinte professzionista formációk, a kis zenekarok, a népi együttesek... A színház most készül egy olyan kollokviumra, amely az egész magyar nemzetiségi területet átfogja (Vajdaság, Felvidék, Kárpátalja stb.). És vége annak, hogy kötelező a bukaresti Nemzeti Színház művészeinek pártfeladatban lejönni és itt színezni az együttélést. Itt együttélés vagy lesz a munkahelyeken (ha lesznek még munkahelyek), az utcán, a tömbházakban, vagy nem lesz sehol! Nézd meg, két román szomszédom van. Mindkettőtől kérhetek tojást kölcsön, ha elfogy éppen és hideg van leszaladni a boltba; a legjobb viszonyban vagyunk és lennénk, maradnánk, hogyha nem üvöltene és a buta, saját történelmét nem ismerő kisembert nem tenné tönkre ez a rettenetesen elvadult sovinizmus.

Hát a régi Erdély, az olyan gyönyörű volt... Az ősszel beállított Hodákra Kecskemét környékéről néhány autótrén szőlőszállítmány - piros-fehér-zöld zászlók kitűzve. Harmincöt lejbe adták a szőlőt, amikor mindenütt 45 lej volt, tehát valós áron, nem ajándékba vitték, hanem üzleti viszonyba léptek. Azok a hodákiak nem ugrottak neki annak a vad színű zászlónak, azok emberi szóval, szilvórium- mal, kenyérrel fogadták, boldogok voltak, mert „aki a jó bort szereti, rossz ember nem lehet”. Ugyanazoknak vitték a szőlőt, akiket bebolondítottak Vásárhelyre verekedni ’90 márciusában azzal az ürüggyel, hogy megjöttek a magyarok elfoglalni Vásárhelyt. Ennyi két évnek a történelme. Ezek nem fognak se Régenbe, se Vásárhelyre többet soha elmenni ilyen fals hívásra. Mint ahogy az a szerencsétlen Cofariu, aki gyanútlanul leszállt a botjával az autóbuszról, s rögtön főbeverték a sajátjai... És gyalázatosán megmocskolták, a Vatra pedig nemzeti hőst próbált csinálni belőle, de miután az öregnek már annyit kellett járnia a törvényszékre, bejelentette, hogy neki már hagyjanak békét, ő már százszor elmondta, hogy őket a román pópa küldte Vásárhelyre, ők nem tudták pontosan, hogy mi van, és nem ment többet törvényszéki tárgyalásra.

Mondtam az elején, hogy vadulnak és vadítani még tudnak, de én nem tudom elhinni, hogy sokáig.- Tehát szerinted a magyarság itt megtarthatja kultúráját, iskoláit?- Azt hiszem, még ezt tartja meg - a legkönnyedébben. Még akkor is, ha minisztériumi rendelet erőlteti a román nyelvi oktatást, mert a tanár nem lesz hajlandó, ellenszegül állása kockáztatásával is. Meg fogja tartani a kultúrát ez a nép anyanyelvi szinten, meggyőződésem szerint itt nem lehet anyanyelvi veszteségre számítani. Ha csak az éhségtől nem kezdünk majd el dadogni...

Molnár H. Lajos