Új Néplap, 1992. január (3. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-09 / 7. szám
4 A szerkesztőség postájából 1992. JANUÁR 9. „Hiába hívtam éjjel az orvost, a mentőt.. A tulajdonjog soha nem évülhet el A kis Dávidot nem vigasztalja, hogy kényelmetlen mászókája a világ legnagyobb havasi kürtje. A 47 méter hosszú zeneszerszámot a svájci származású, Idaho államban élő 73 éves Peter Wuethrich építette - abban a reményben, hogy bekerül a Guinness-féle rekordok könyvébe. (MTI Press) Hozzászólás cikkünkhöz Tényleg, mire ez a nagy sietség? Múlt hónap közepén egyedül voltam otthon a három kiskorú gyermekemmel - férjem Líbiában dolgozott és a legkisebb (3 éves), aki sajnos születése óta krónikus gégehurutban szenved, december 19-én éjjel rosszul lett. Telefonon hívtam fel a helyi ügyeletes orvost és kértem, hogy jöjjön el, mert nagyon fullad a gyerek, laringitiszes; a hideg, havas esőben nem vihetem az utcára, s ezenkívül a másik két gyermekemet sem hagyhatom magukra. Erre azt mondta, hogy ne diagnosztizáljam a betegséget, ne „telegrafáljak” neki, hanem vigyem el a gyereket, ha úgy gondolom, hogy orvosi ellátásra szorul. Ezek után is arra kértem, hogy jöjjön azonnal, mert megfulladhat amíg felöltöztetem, míg a rendelőbe érünk, de azzal zárta a vitát, hogy nem jön ki. (Lakásunktól mintegy 3 kilométerre van az orvosi rendelő.) Mentőért telefonáltam, azonban velük sem boldogultam, A rendszerváltással együtt jár, hogy Tiszaföldváron a régi református iskola épületét - amelyben a múzeum van - vissza kell adni az egyháznak. A múzeum új helyeként három lehetőség kínálkozik: 1. A volt GAMESZ épülete (a Bajcsy-Zsilinszky utcában) - noha az az evangélikus egyházé, s bármikor - joggal - visszakérheti, ezenkívül az épület régi, összeomlása csak idő kérdése, melyben nem lehet kiállítást rendezni, legfeljebb raktárnak alkalmas. (Tiszaföldvár polgármestere erre az épületre voksolt. 2. Számításba jöhet a XVIII. századi, Kossuth-táblás ház, melyben dr.Somogyi Károly, a híres könyvtáralapító született, s ebben a házban készítették elő Kossuthék a megnyert szolnoki csatát. Már csak történelmi értékénél fogva is alkalmasabb lenne múzeumnak - egy kis hozzáépítéssel, „L” alakban a Kossuth L. útra. Ez esetben egy lakót kellene másik lakással kielégíteni és az évtizedek során elkövetett barbár rombolásokat rendbehozni, valamint elvetni azt a tervet - a polgármester ötlete -, hogy a most fennmaradt, üres részben „liberális-demokrata klubot” szerveznének. Vajon milyen érdemi látogatottsága lenne ennek a klubnak?! Nem szólva arról, hogy az épületnek látogatója volt az első magyar színház igazgtó- ja: Kelemen László, Tessedik Sámuel és a magyar jakobinus mártír: Hajnóczy József is. Ez mert ahhoz, hogy kijöjjenek, az ügyeletes orvos javaslata szükséges . . . (Megjegyzem, másfél hónappal ezelőtt, de korábban is mentővel vitték kórházba a kicsit - ugyanezzel a problémával -, miközben oxigénpalackot kapcsoltak rá.) Úgy döntöttem, hogy a kis teherautónkkal magam viszem a gyereket - már egyenesen a Hetényi Kórházba. De hogy ki tudjak állni a teherautóval, a havat el kellett lapátolnom a bejárattól! Ekkor állt meg a kapunk előtt az ügyeletes orvos kocsija. Nem szállt ki belőle az orvos, csak nézte, hogy lapátolom a havat. Igaz, nem valami barátságosan mondtam neki, hogy most már Szolnokra viszem a gyereket. Sikerült idejében a kórházba érnünk, de elképzelhető, hogy addig mit éltem át ... S úgy érzem, a velünk történt esetet nem hagyhattam szó nélkül. Olléné Kalmár Katalin Újszász lehetne a legeszményibb megoldás. A 3. lehetőség a régi rendőrségi épület lenne, amely tatarozás, festés, zárt folyosó elkészítése után alkalmas a teljes múzeumi anyag befogadására és kiállítás rendezésére; lenne munka- helyiség, fotólaboratórium, könyv-, folyóirat- és térképtár stb. Ide meg az OTP-t akarják telepíteni ideiglenesen, amíg a régi tatarozása tart, majd - állítólag - egy kft. megvásárolná az épületet. íme! Rengeteg munkával létrehozott, több százezer forintnyi tiszazugi anyag menne veszendőbe, ebadóba az erőskö- dések révén - a volt GAMESZ- épületbe kényszerítendő múzeummal. Átgondolta v^jon az, aki kimódolta a tervet, hogy befér-e a tekintélyes mennyiségű anyag, s emellett van-e, marad-e méltó, reprezentatív kiállításra hely?! Gondolom, a falaknak beszélek, ha elmondom, van egy kétszázötvenöt lakosú községe hazánknak, Csempeszkopács, és majd ezeréves remek templomán kívül a következő gyűjteményei: kőtár, ipar- és gazdálkodástörténeti anyag; Nyugat-Dunántúl románkori téglaépítészeti emlékei; helytörténeti és iskolatörténeti gyűjtemény; bútor- és szőnyegkiállítás, a kenderfeldolgozás komplex gyűjteménye; kismesterség-kiállítás, melyekhez a polgármester tudott helyet szerezni! Nos, Tiszaföldvár lakossága tizenkétezer körül van! Ma, amikor sokan a különben is végzetesen megnyomorított magyar kultúrán akarnak meggazdagodni, pénzhez jutni - elcsípvén a művelődéstől minden lehetséges fillért, tönkrezúzni mindazt, ami megmaradt a magyar művelődésből - szomorú és lesújtó lenne, ha a rengeteg testi és szellemi munkával megteremA „Ne csináljon belőlem a kormány orgazdát” című, január 2-i olvasói levélhez szeretnék néhány gondolatot fűzni. Id.Sándor János, a levél írója biztos tudatában van, hogy véleményével sokan osztoznak, mert bizony nagyon sokan vannak, akik keserűséggel veszik tudomásul a jelenlegi „degressziós kárpótlási törvényt”. Sándor úr írja: „... Nem mondtam le semmiről! ... a reprivatizálással a probléma 60 %-a megoldódott volna,... mit szólna a miniszter- elnök úr, akinek a Sejkó óráját ellopták, ha most arra júdáspénz- zel lehetne licitálni?” Azt hiszem, ez a lényeg! Honfitársaim közül mit szólna bárki, ha a jogos tulajdonát képező lakásától, egyéb ingó és ingatlan vagyonától megfosztanák, földönfutóvá tennék? Azt hiszem, sokfajta eszközt próbálna megragadni, hogy ne valósuljon meg. (Gondoljon csak bele mindenki, milyen érzés is lehet ez.) Sajnos mi nem tudtuk megakadályozni a sátánok garázdálkodását, mert az emberiség történetének e szégyenteljes korszakában egy abszurd ideológiától fogant eszméből született az a terror, amelyben gúzsba kötött kézzel kellett végigszenvedni a sztálinista bitangok eszeveszett tobzódásait és rablásait. És milyen érzést váltana ki azok részéről is, akik évtizedekig világmegváltó bolseNemrég érkezett el hozzám az örvendetes hír: sportminisztert neveztek ki. Mindjárt gondoltam, néhány munkanélkülivel kevesebb lesz az országban. Azért az örömben egy kis üröm is keveredhet, mert az új miniszternek új irodahelyiségekre van szüksége, s ha már irodája van, egy irodavezető is kell bele, no meg titkárnő, majd egy-egy osztályra osztályvezető, meg mit tudom én még milyen munkaköri alkalmazottak! És ha már osztályok lesznek, kell egy főosztály is, aztán hogy jönne az ki, hogy ezen intézmény csak a fővárosban működjön? Lenni kell abból az ország megyéiben is ... A végén mennyi, de mennyi munkanélküli-segélyt takaríthat meg az állam?! A múlt hónap végén - a Szentesi Volán panorámás autóbuszával - elindult egy csoport, hogy két napot festői kömyezetbn töltsön az Alacsony-Tátrában. Nagyoroszinál lépték át a határt és Salvynál értek szlovák területre. Az útvonal további része - Dudince fürdőhelyen keresztül - Kripina városa volt, itt működik az ország egyetlen „Zetor” traktorgyára. Zvolenbe érve megtekintették a felújított Csák Máté várat - a magyar történelem egy darabját - ami lenyűgöző szépségű. Ezután Besztercebánya, Kö- zép-Szlovákia fővárosa következett, mely közgyűjteményeivel, intézményeivel valóságos kul- túrközpont. Breznóbánya érintésével Hronyec üdülőcentrum volt az úticél, ahonnan a környék települései könnyen elérhetők. A csoport tagjai - alföldiek lévén - csodálták a hegyeket: a Tale, Dumber és a Chorok a 2000 méter magasságot is meghaladja. A tett első hazai földrajzi múzeumunk is erre a sorsra jutna. Vajon nincs a magyar művelődésnek megfelelő és hathatós „őre” Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében?! Dr.Varga Lajos ny. gimnáziumi tanár Tiszaföldvár vik tirádákat harsogva, eszméjüket meghazudtolva, mások zsírjából szedték meg magukat - most meg az egérlyukba is elbújnak, nehogy „kár” és felelős- ségrevonás érje őket? A hírközlő szervek által megszólaltatott „elvtársak” nem akarnak emlékezni a 30-40 éves gaztettekre! De én emlékszem, s emlékeznek Salgótarjántól Szegedig, Szent- gotthárdtól Nyíregyházáig sokan a nép megnyomorítóira. És aki átélte a poklot, az soha nem tud feledni, mint ahogy én sem, de megbocsájtani sem a tönkretevőnknek azt a napot, amikor nagyszüleim 30 éves amerikai munkájából épített házunkból zavart el mint a kutyát - annak ellenére, hogy az akkori községi tanács vezetői nem javasolták házunk államosítását. Nem szabad az emlékezéseknek tragédiába torkollniuk, de értse meg végre a kormány: az elszámoltatások halogatása, a privatizációs törvények lagymatagsága, a drasztikus áremelkedések stb. ki ellen hangolódnak? (A népet kell megkérdezni.) A római tulajdonjog pedig - amely 2000 év óta üstökösként ragyog az emberiség égboltján, soha nem fog elévülni - bármilyen társadalmi rendszer is gördített akadályt elébe, bárhogy is próbálták marxista közösségen alapuló ideológiában eltiporni, meggyalázni. Guth Sándor Lábadozó egészségi állapotomban már azt sem tudom megbecsülni, hány hektár cukorrépa fagyott bele a földbe és még ma is ott várja az idők jobbra fordulását. Annak kiszámítására sem vállalkozom, hogy ha a földben pusztul, mennyi üzemanyagot, gépet, gépalkatrészt takarítunk meg azzal, hogy nem kell felszedni, beszállítani, feldolgozni, a a melléktermékeket a felhasználás helyére vinni stb. Nem tudom felmérni, hogy az olcsó cukorral működő zugpálinkafőz- dékre, a bögrecsárdákra, az emberek mérgezőire milyen áldásos hatással lesz... Id.Kanta Gyula Berekfürdő résztvevők libegőn is megtekinthették a panorámát, azt a környezetet, ahol még júliusban is van hó. A kirándulás jó hangulattal ért véget, minden résztvevő - családjával együtt - szerencsésen hazaérkezett. A kirándulás szervezője Mráv József úr volt, aki a Demokrata Koalíció Regionális Szervezetének ügyvivője, s köszönet illeti még Hesz Mihály urat, aki az országos elnökség tagjaként segített a program szervezésében, a nyelvi nehézségek leküzdésében. A kunszentmártoniak ezután is szerveznek hasonló kirándulást a párt tagjainak, hozzátartozóiknak, s az az álláspontjuk: lehet úgy is politizálni, hogy ne csak szólamokat hallgassanak a gyűléseken, hanem baráti közösségben beszéljék meg közös dolgaikat. Veres István Kunszentmárton Tisztelt /ni/! Sportberkekben meglehetősen ismert személyt takar e szerény jelzés, amellyel a Sportextra december 23-i számában megjelentetett cikkét szignálta. Nem is igazán értem az inkognito okát, még kevésbé szándékát és indítékait. Tényleg, mire ez a nagy sietség? Nem lepett meg az a hangvétel sem, ahogyan a megyei sportigazgatóságot, illetve az elmúlt két évben működő megyei sportiroda tevékenységét „méltatja”, hiszen nem először történt meg ez az Ön tollából. Nem is vettem volna tollat a kezembe, ha csak személyemre, illetve a mindenkori megyei sportvezetőre irányult volna ügyesen kigondolt glosszája. Nem tisztem kommentálni az Országos Testnevelési és Sport- hivatalt, a megyei önkormányzati közgyűlést és a megyei sportszövetségeket érintő megjegyzéseit sem, de az Ön cikke alkalmas arra, hogy a testnevelési és sportmozgalom megyei szervezeteinek hitelét csorbítsa. Ezért kötelességemnek tartom, hogy néhány fontos kérdésben a lap olvasótábora hiteles képet kapjon. Mindenekelőtt szeretném leszögezni, hogy tiszteletben tartom mindenki, így az Ön véleményét is, főként akkor, ha azt érvekkel alá is támasztja. Sajnos az Ön cikke csak kijelentéseket tartalmaz. De ezen nem is csodálkozom, hiszen az elmúlt két évben Önnek egyszer sem volt arra ideje, hogy felkeresse a megyei sportszékházat és informálódjék az ott működő megyei állami és társadalmi sportszervezetek tevékenységéről, sikereiről és gondjairól. Valószínűsítem, Önnek szent meggyőződése, hogy nincs szükség megyei sportirányításra (ezen persze egészen mást kell érteni, mint ami megjelent az Ön tollából). Ez szuverén joga, ellene nincs mit tenni. De azt megengedhetetlennek, ezért hibának tartom, hogy egyéni véleményét- amelyben tájékozatlanságból vagy ki tudja, milyen szándékból adódó csúsztatások és szakmai tévedések jócskán előfordulnak- helyzetéből adódóan úgy táplálja be a köztudatba, mintha az megdönthetetlen sarkigazság volna. Úgy tudom, hogy a közvélemény hiteles tájékoztatása az újságírás legfontosabb parancsa. Ebben, ugye egyetértünk? Ajánlom figyelmébe - és természetesen valamennyi sportszerető lapolvasó figyelmébe - a Nemzeti Sport 1992. január 3-i számában, Boross Dezső tollából megjelent Sportigazgatóság ’92 című cikket. Ez az igazi csat- tanós válasz az Ön nézeteire. Bevallom, nem kis büszkeséggel tölt el, hogy a sportélet demokratizálódási folyamatához illeszkedő, 1990-ben létrehozott megyei sportiroda feladatrendszere - nyilván, mert helyesen mérték fel a megyei sportirányítás szükséges és lehetséges tennivalóit - alapjául szolgált az Országos Testnevelési és Sporthivatal területi szerveiként létrejött megyei sportigazgatóságok tevékenységi körének. És végezetül: biztos vagyok abban, hogy szándékai szerint Ön is megyénk sportéletének eredményesebbé tétele érdekében munkálkodik. Ha valóban így van, akkor szándékaink közösek. Nem volna inkább célravezetőbb és üdvösebb tehát együtt is tevékenykednünk? Rajtunk nem múlik, helyesebben: nem rajtunk múlik! Kővári László megyei sportigazgató A szerző megjegyzése: A hibák konkrét felemlítése híján nem tudok vitatkozni csak úgy általában. Jegyzetemmel csupán arra szerettem volna felhívni a figyelmet, miként tud valaki néhány esztendő alatt gyors egymásutánban három különböző sportpolitikai elvvel azonosulni. Valóban nem kardinális kérdés, hogy én elismerem-e Önt legitim sportvezetőnek vagy sem, inkább az a fontos, hogy - az egyesületi vezetők zokszavaiból kialakított véleményemet fenntartva - tényleg segítsük szőkébb hazánk sportéletét, ha úgy tetszik, akár együttműködve is. Az oldalt összeállította: Csankó Miklósné Segítettek A meglepetés, a meghatottság és a hála íratja velem ezt a levelet. Ólyan humánus cselekedetért szeretnék nyilvánosan köszönetét mondani, ami a lelkileg összetört embereknek támasz a kétségbeesésben. A múlt hónapban táviratot kaptam a szolnoki Hetényi Kórház utógondozójából, hogy édesanyám meghalt. A hír szinte megbénított. Vas megyéből azonnal indultunk, hogy az ilyenkor szokásos kötelességünknek eleget tegyünk. A lelki fájdalom és a több száz kilométeres út fáradsága miatt gépiesen és bizonytalankodva tudtuk csak felvázolni a ránk váró feladatokat; az utógondozóban próbáltuk sorrendbe állítani teendőinket - a leletek, a halotti anyakönyvi kivonat beszerzése, a temetés megrendelése, a kellékek megvásárlása, a búcsúztatás megbeszélése... -, s akkor a kórház alkalmazottja ajánlotta a temetkezési vállalat szolgáltatását. A felsorolt ügyek intézésében jártas dolgozójuk gépkocsival - térítésmentesen - szállított a polgármesteri hivatalba, a Tószegi, majd a Körösi útra; segítségével simán, s rövid idő alatt végezhettünk a teendőkkel. Csak elismeréssel tudok szólni arról, ahogyan nagy fájdalmunkban mellénk álltak, ahogyan a bürokrácia útvesztőiben, a város forgatagában segítettek eligazodni. Hálásan köszönjük, s a temetkezési vállalat valamennyi dolgozójának minden jót kívánunk. Novák Csabáné Egyházasrádóc Veszélyben a Tiszazugi Földrajzi Múzeum! Ö/Ü/RÖMHÍREK Csodálatos két nap Közép-Szlovákiában
