Új Néplap, 1992. január (3. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-09 / 7. szám
Néplap III. évfolyam 7. szám 1992. január 9., csütörtök Ára: 9.60 Ft JÁSZ-N AG YKU N-SZOLNOK MEGYEI NAPILAP Az Új Néplap megkérdezte: Esztendő múltán kész a törvénycsomag? Apostolok az agrárértelmiség képviselői Korszakos jelentőségűnek nevezte dr. Balsai István igazságügyi miniszter a szövetkezeti törvényt, amelyet hét elején fogadott el az országgyűlés. A közel fél évszázados formát megszüntető törvény megszületésének alkalmából a Földművelésügyi Minisztériummal és az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatallal együtt közös sajtótájékoztatót tartottak az Igazságügyi Minisztériumban. A szövetkezetekről szóló törvény - szemben az átmeneti szabályokkal - már nagymértékben épít a szövetkezeti önkormányzat döntési szabadságára. Életbe lépése nemcsak a moratórium feloldását jelenti, hanem jónéhány korábbi jogszabály hatályon kívül helyezését is. A nyilatkozó szakemberek hangsúlyozták, hogy a vagyonnevesítéssel tulajdonosa lesz minden négyzetcentiméternek, termelőeszköznek. Dr. Sep- sey Tamás, a Kárpótlási Hivatal elnöke említést tett arról is, hogy a kárpótlás során lehetőleg ott kell kijelölni a földet, ahol elvették. Dr. Gergátz Elemér földművelésügyi miniszter leszögezte, hogy a mezőgazdaság továbbra is meghatározó, stabilizáló szerepet fog játszani hazánkban. (Folytatás a 2. oldalon) Az amerikai elnök múló rosszulléte Felvétel videóról George Bush amerikai elnök, január 8-án a tiszteletére adott vacsora közben rosszul lett, és pillanatokra eszméletét vesztette. Képünkön: Az elnök aggódó fe-lesége, Barbara Bush és a japán miniszter- elnök, valamint a testőrök, akik segítenek az elnöknek. (MTI) A SZERKESZTŐSÉG POSTÁJÁBÓL (4. OLDAL) MSZP-cáfolat A Magyar Szocialista Párt az „Európa felé baktató demokraták” aláírású, a miniszterelnök személyét érintő névtelen levéllel kapcsolatban nyilatkozatot tett közzé, s ebben leszögezi: A Miniszterelnöki Sajtóiroda közleményének állításával ellentétben a szerkesztőségekhez és a szocialista párt egyes vezetőihez is eljuttatott névtelen levélhez csatolt másolatok eredeti példányairól a szocialista pártnak nincs tudomása. A szocialisták ezt az esetet is politikai provokációnak tartják, amely nemcsak a miniszterelnök,. hanem a szocialista párt ellen is irányul. Akcióban az FKGP 33 képviselője A Független Kisgazdapárt 33 képviselője nyílt levélben fordult a párt legfőbb szerve, a nagyválasztmány minden tagjához. Ebben felhívja a figyelmet többek között arra, hogy a nagy választmány küldötteit sok helyen manipulált, nem valódi választások során, hanem elsősorban politikai megbízhatóságuk, azaz „Torgyán-hűségük” alapján választották ki. A 33- as frakció tagjai konkrét példákat említettek arra, hogy a megyei vezetőségek a meghívókat elsősorban politikai szempontok alapján adták ki, így biztosítandó, hogy minél kevesebben vegyenek részt a budapesti ülésen olyanok, akik nem értenek egyet a jelenlegi pártvezetéssel. A levélben a frakció ismét összefoglalta azokat az érveket, amelyek következményeképp az elmúlt hetek és hónapok politikai döntései megszülettek. A levél felszólítja a nagyválasztmányi tagokat, sőt azokat is, akik nem valódi választások révén nyerték el nagyválasztmányi tagságukat, hogy ne nyújtsanak segédkezet a nagymúltú párt tönkretételéhez. Jelentős kőolaj kincsre bukkantak a szolnoki kutatók NAPI 200 EZER LITER A KÚT HOZAMA Az olajkutatás sokak szemében nem egyéb mint egy varázsvesszős kísérletezés. Ennek a tévhitnek az elterjedéséhez az is hozzásegít, hogy napjainkban az emberi csodatevésnek, a misztikumnak a divatját éljük. Annak, akinek sikerül betekinteni a szénhidrogén-kutatást végző csapat munkájába, gyorsan megváltozik a véleménye. Valójában nagy és jól képzett szakembergárda működik a MÓL Rt-n belül, akik megfelelő szeizmikus előkutatás után a földtani tudomány széles eszköztárát használják fel arra, hogy nagy valószínűséggel meghatározzák az olaj, a gáz előfordulásának helyét. Vannak sikeres periódusok ebben a munkában, de az elmúlt évekre ez sajnos nem volt jellemző. Ezért is fogadták kitörő örömmel a szakemberek, hogy a Csongrád megyei Pitvaros térségében a Kőolajkutató Vállalat kútvizsgálatot végző brigádja jelentős olajmennyiségre bukkant. A cég vezérigazgatóját, Szécsi Ferencet kérdeztük arról mit tudnak eddig a megtalált olajkincsről.- Ez a terület nem ismeretlen számunkra. Már a hatvanas években jelentős kutatási eredményeket értünk el Pusztaföldvár, Battonya és Tótkomlós térségében. (Folytatás a 2. oldalon) UJ NÉPLAP PLUSZ TELVIZ IDEJEN Benne: Divatprognózis Ha csúszik az útburkolat - tanácsok autósoknak Az arcbőrt fel kell öltöztetni Energiát az energiatakarékosságra Egy és más a teáról Hogyan működik a privatizált gázszolgáltatás? Testjelzés és még sok-sok januári érdekes. Új Néplap plusz nyolc oldal tartalommal gazdagabban. Labdarúgó NB II. Keleti csoport tavaszi sorsolása (7. oldal) Líbia Magyarország segítségét kéri Göncz Árpád köztársasági elnök szerdán hivatalában fogadta Ornar al-Muntaszirt, a líbiai kormány gazdaság-tervezési titkárát (minisztert), Moamer el-Kadhafi líbiai vezető különmegbízottját. A líbiai politikus tájékoztatást adott a Pan-Am repülőgépének tragédiáját okozó, 1988 decemberében végrehajtott terrorista akcióval és az ügyben folytatott nemzetközi vizsgálattal kapcsolatos líbiai álláspontról. Az MTI értesülése szerint a líbiai gazdasági titkár magyarországi útja feltehetően kapcsolatban van azzal, hogy hazánk januártól két évre az ENSZ Biztonsági Tanácsának (nem állandó) tagja lett. A világszervezet fóruma hírek szerint napirendjére készül tűzni a nemzetközi közvélemény felháborodását kiváltott légi terrorakció körülményeinek vizsgálatát. Különös súllyal veti fel a BT Líbia felelősségét az ártatlan polgári áldozatokat követelő cselekményért. Megfigyelők szerint Líbia most intenzív lobbyzással megpróbálja tompítani az ENSZ BT előreláthatóan lesújtó állásfoglalásának élét. Tovább „fogy” a megyei kórház Az önkormányzaté a tüdőgondozó Tiszaföldváron Önkormányzati működtetésbe kerültek a tiszaföldvári tüdőbeteggondozó intézet és a községben működő szakorvosi órák. Eddig a Hetényi Géza kórház keretein belül működött a tüdőbeteg-gondozó intézet, amely Ti- szaföldvár, Cibakháza, Nagyrév, Mezőtúr, Martfű, Rákócziújfalu lakosságát látja el. A kórház biztosította a szakorvosi órákat - hetente 6 óra gyermek, 3 óra nőgyógyászati, 1 óra sportegészségügyi, 1 óra ifjúságegészségügyi szakrendelést és 3 üzemorvosi órát. Hogy ezek az egészségügyi ellátások, szolgáltatások helyi működtetésbe kerüljenek, azt már 1989-en kezdeményezte a megyei tanács végrehajtó bizottsága. A feladatok átadásához, átvételéhez végül is az önkormányzati törvény ad megfelelő hátteret. Mivel az egészségügyi szakellátás működési költségeit az Országos Társadalombiztosítási Főigazgatóság biztosítja, ezért a társadalombiztosítás elvi hozzájárulása is szükséges volt a feladatok átadásához. (Folytatás a 2. oldalon) Ha rokonának, ismerősének januárban van a születésnapja vagy névnapja ¡ajándékot a Feherházból vegyen! Fehérház: Szolnok, Baross u. 1., 56-44-981 Jókai u. 3. TeL:(56) 34-455,34-743 Fax: (56) 34-74: