Új Néplap, 1992. január (3. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-07 / 5. szám

1992. JANUÁR 7. Hazai tükör 3 Falusi hírek Rákóczifalva Nagy beruházásokat köny­velhettek el az 1991. évi zár­számadásnál a község vezetői. Decemberben adták át a 238 négyzetméter alapterületű fe­dett piacot, amely a képviselő­testületjavaslata alapján foko­zatosan önfenntartóvá fejlő­dik. Egyharmad részét zárt pavilonokká építenék ki, s eze­ket a „hiányszolgáltatást” végző vállalkozóknak adnák bérbe. Elkészült a temetőhöz vezető 312 négyzetméteres asz­faltút első része, a halottasház­hoz lépcsőt építettek, és korlát­tal megerősítették a veszélye­sebb helyeket. Javult a telefon­helyzet, hiszen két nyilvános, távhívásba bekapcsolt fülkét adtak át. Az egészségüggyel kapcsolatos hír, hogy meg­kezdte rendelését egy gyer­mekgyógyász és egy szemész szakorvos, valamint egy 1,6 millió forint értékű fogorvosi, „mindentudó” székkel gazda­godott a rendelő. A legna­gyobb beruházás a tornaterem építésének a megkezdése volt, az átadásnak 1993. július 30-ig kellene megtörténnie. Bodács István polgármester azonban bízik a pénzügyi problémák megoldódásában, ami az idei kapunyitást is lehetővé tenné. Ennek érdekében alapítvá­nyok, pályázatok útján kísér­lik meg a pénszerzést, éppen ezért volt nagy siker a Károly herceg alapítványán megcsí­pett tízezer font. * A községi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában diákönkor­mányzat alakult, miután az úttö­rőcsapat megszűnésével nem volt az iskolásoknak érdek-kép­viseleti szerve. Osztályonként két-három tanuló alkotja a „szö­vetséget”, akik társaik kéréseit, kívánságait, észrevételeit tolmá­csolják. A diákönkormányzat önállóan szervezi a programo­kat, lebonyolít, értékel, ebben segítenek az általuk választott tanárok. * A rákóczifalvi református gyülekezet nemrégiben ünnepel­te százéves fennállását. Az em­lékülésen a jelenlévők köszönt­hették dr. Kocsis Elemért, a Ti­szántúli Református Egyházke­rület püspökét és feleségét, akik többek között megtudhatták, hogy a leányegyház történelme során iskolát, templomot, lel­készlakást épített. Közel félmil­lió forinttal újult meg a lelkész­lakás, három harangot villa­mosította, s újraüvegezték a templomablakokat. * A karácsonyi ünnepek előtti önkormányzati ülésen teljesen új szervezési és működési sza­bályzatotfogadott el a tizennégy tagú képviselő-testület, ennek kilenc melléklete többek között tartalmazza a polgármesteri hi­vatal működését, annak fennál­lását, valamint a község adatait. A lakosságot érintő legfonto­sabb változás, hogy megválto­zott az ügyfélfogadás rendje. Az új időpontok szerint hétfőn és szerdán 7.30-tól 16.00, míg pén­teken 7.30-tól 12.00 óráig áll­nak a panaszosok rendelkezésé­re. Január elsejével lépett életbe az a határozat is, amely szerint az ülésekre tanácskozási joggal meg kell hívni az országgyűlési képviselőt, aki jelen esetben az MDF-es Petronyák László. * A községben hivatalosan nyil­vántartott munkanélküliek szá­ma 163, de a valós helyzet 220 körüli számot tükröz. Ez a mun­kaképes lakosság 9-10 százalé­ka. * Az önkormányzat megkérdez­te Rákóczifalva lakóit, hogyan viszonyulnának egy esetleges gázvezeték-fektetéshez. Miután 44 százalék igennel válaszolt, februárban, a pénzügyi terv jó­váhagyásakor megvizsgálja a képvislö-testület, milyen úton- módon tudnák a jogos igényeket megvalósítani. * Tovább kutatnak az 1883- ban alakult község egykori Rá- kóczi-kastélyának képe után. A XIX. század közepe táján ugyanis osztrák festők, többek között egy Tina Blau nevű hölgy járt Szolnokról festeget- ni. Elsietett döntésnek tűnik Jelentősen emelkedtek a tranzit­díjak A közlekedési tárca nem elle­nezné, sőt esetleg támogatná az Országgyűlés által nemrégiben megszavazott tranzitdíjak kor­rigálását - mondta az MTI mun­katársának Dusza János, a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium költség- vetési önálló osztályának veze­tője. Mint ismeretes, az év elejétől tonnánként és kilométerenként 30 fillérről 3 forintra emelték az országba belépő külföldi teher­gépjárművek tranzitdíját. Ez az összeg azonban jóval megha­ladja az európai díjrendszer mértékeit, amit várhatóan több ország is sérelmezni fog. Dusza János szerint a lépés nyomán nem kell teljes körű til­takozásra, esetleg retorzióra felkészülni, erre elsősorban csak azoktól az országoktól számíthatunk, amelyek Ma­gyarországot rendszeres tran­zitútvonalként használják. Ilyenek többek között Gö­rögország, Törökország, Bul­gária, Románia. A tárca részéről mindeneset­re várható, hogy Siklós Csaba miniszter kérni fogja az intéz­kedés bevezetésének februárig történő elhalasztását, amire azért lenne szükség, hogy az érintettek kellően tájékozód­hassanak és felkészüljenek a változásra. Mint Dusza János hozzátette: elképzelhető, hogy a tárca föl­veti a tranzitdíj újbóli módosí­tásának - csökkentésének - le­hetőségét is, mivel kizárólag a közlekedési érdekeket fi­gyelembe véve a legutóbbi in­tézkedés elsietett döntésnek lát­szik. Kerüljük az üzéreket! Mire jó a kárpótlási jegy? December 16-án zárult le a kár­pótlási igények beadásának határ­ideje. Áz igényeket egészen az utolsó pillanatig nem lehetett pon­tosan felbecsülni, hiszen még a ha­táridő előtt néhány nappal is mint­egy 70 ezer beadvány érkezett az Országos Kárrendezési és Kárpót­lási Hivatalba. A legutolsó adatok szerint mintegy 780 ezer kérelmet adtak be 2 millió 230 ezer vagyon­tárgy - termőföld, ingatlan, vállal­kozás - kárpótlása ügyében. A leg­több igény Pest, illetve Békés me­gyéből étkezett, az összes kére­lemnek mintegy 90 százaléka föld utáni kárpótlásra vonatkozik. Közvetlenül karácsony után, de­cember 27-én a kárpótlási hivatal megbízásából a Budapest Értékpa- pír és Befektetési Rész­vénytársaság, valamint az OTP Bróker Rt. kijelölt fiókjai meg­kezdték a kárpótlási jegyek kiadá­sát. A kárpótlási hivatalról érkező értesítés kézhez vétele után az igénylők országszerte több mint száz helyen juthatnak hozzá a haj­dani tulajdon után járó kárpótlási jegyekhez. Áz első körben mintegy 300 ké­relem ügyében született határozat, az illetékesek szerint azonban ez a munka a következő hetekben kissé lelassul, mivel a tisztviselők még nem tudtak végezni az utolsó na­pokban beérkezett, hatalmas mennyiségű beadvány iktatásával és számítógépre vitelével. Január végére már rendes kerékvágásba térhet a művelet, azonban a káro­sultak így sem számíthatnak azon­nali kiszolgálásra, tekintetbe véve, hogy egy tisztviselő naponta csu­pán 9-10 kérelem elbírálására ké­pes. Munkájukat tovább lassítja, hogy a beadott igénylések több mint fele hiányos, nem tartalmazza a megfelelő adatokat. A kárpótlási hivatal az adatok pótlásával arra törekszik, hogy ez lehetőleg a ká­rosultak újabb bevonása nélkül, az érintett intézmények segítségével oldja meg. Á kárpótlási jegy értékpapír, amely fizetőeszközként is felhasz­nálható. A törvény szerint a kár­pótlási jegyért lakást, termőföldet, vagyontárgyat, üzletrészt vagy részvényt vásárolhat tulajdonosa. A kárpótlási jegy ezen túl átvált­ható életjáradékra, és saját erőként számítják be az Egzisztencia Hitel vagy Privatizációs Hitel felvétele esetén. A kárpótlási jegy nem névre szól, csak bemutatásra, ezért átru­házható. A hivatal azonban óvja attól a károsultakat, hogy üzérek­nek adják el jegyeiket. Aki viszont termőföldvásárlás céljára vásárol­ná meg másoktól a kamatozó ér­tékpapírt, nem árt, ha tudja: földet csak a saját nevére szóló jeggyel vásárolhat. Ugyanígy nem váltha­tó életjáradékra más nevére szóló kárpótlási jegy - határozza meg a törvény. A kárpótlási jegy alkalmas arra, hogy tulajdonosa gazdasági társa­ságba vigye apportként, vagy rész­vényeket vásároljon vele. Az Álla­mi Vagyonügynökség mintegy 1 milliárd forint értékű portfoliót ajánl fel az állami vagyonból, ame­lyet az igényjogosultak megvásá­rolhatnak. Á kárpótoltak számá­nak emelkedésével a tervek szerint ezt az összeget 8 milliárd forintra emelik. Az A VÜ már meghatároz­ta azokat a vállalatokat is, ame­lyeknek részvényeit január köze­pétől meg lehet vásárolni. Ezek: az Alfa Kereskedelmi Rész­vénytársaság, a Zalakerámia, a Viktória Első Magyar Gabona Rt., valamint a Műszaki Áruk Kereske­dőháza. A kárpótlási hivatal tervezi a kárpótlási jegyek tőzsdei beveze­tését is. A tőzsdén azonban csak akkor jelenhet meg az értékpapír, ha már egy teljes kibocsátott soro­zat szétosztásra kerül. Ez pedig május-júniusra várható. Valószínűleg sokan nem tudnak majd azonnal dönteni, mit is kezd­jenek kárpótlási jegyükkkel, a gon­dolkodásra azonban három évük van az értékpapír kézhezvételétől számítva. Biztosan lesznek, akiknek kár­pótlási jegye elvész vagy megsé­rül. Nekik mondjuk el: a Budapest Értékpapír és Befektetési Rt. letéti szolgáltatást kínál, amelynek or­szágos rendszere lehetővé teszi, hogy az értékpapír ingyenesen biz­tonságban legyen. U. Z. %eddi jegyzeteinké ___________________________________________________________ A vasárnapi Hétről kétféleképpen A szólás és szabadsága Antall József miniszterelnökünk visszhangos tévészereplést tudhat magáénak: a vasárnapi Hét műsorában számos pikáns kérdésre válaszolt. Érvei közül az maradt meg nézői tudatomban, amikor egy telefonálónak visszakérdezett: ugyan e kényes kérdését merte volna-é feltenni Kádárnak - netán Rákosinak? Már vágom is a címzett helyett a választ: nem, nem, dehogyis merte volna! Ott tartunk tehát most, hogy vak­merőén kérdezhetünk, véleményalkotásunkkal vagdalkozhatunk, mondhatni egy Hyde Park lett az egész ország. Szerencsére bortermelő nemzet is vagyunk, így hordóban sincs hiány, vala­mennyi odaillő szónok találhat tehát magának pulpitust. A gondolatok szabad villódzását csak az tudja igazán becsülni, aki megtapasztalta azt is, mennyire fuldoklik az ember a torkán akadt mondandótól. Adva van tehát a szókimondás szabadsága. Kipakolhatjuk mindazt, ami az évtizedek során a szívünket nyomta, világra hozhatjuk koraszü­lötten gondolatainkat, érvelhetünk, vitázhatunk, ha úgy tetszik, még handabandázhatunk is. És? Elképzelem, mi történne akkor, ha az ország közéletében egyszer csak megjelenne Kossuth vagy Széchenyi, és szavalni kezdené nemzetmentő programját. Mondjuk, egy falu­gyűlésen, ahol ugyanaz a tucatnyi közéleti em­ber recsegteti székét, akik tíz-húsz évvel ezelőtt is ott voltak mindig a fűtetlen kultúrházban. Ok aligha lennének fogékonyak a Hitelre, Világra, Stádiumra, hiszen hallották ők már Marxot, Le­nint, Csikós Nagy Bélát - istenem, hát most meg egy Széchenyi. . . Felszólalhatna Kossuth egy városi önkormányzati ülésen, de ha nem ejtene szót az én utcám csatornázásáról, az én háztöm­böm telefonjáról, az én gyerekem óvodájának bővítéséről, a szónak irtózatos nagyszerűsége hiába hatna szorítva le keblére ... Elképzelem, hogy a legnagyobb magyar és Kossuth apánk bejutna az Országházba. Á parlamentben fél ház előtt az ellenzék közbekiabálása venné az élét a szellemi produkciójuknak - ha pedig a másik oldalon mondanák el okfejtésüket, a koalíció kurjongatna közbe, így fojtva el a gondolatuk görögtüzét. Szomorú, hogy akkor kaptuk éppen a szóki­mondás ajándékát, amikor a kimondott szó piaca pang, nincs konjunktúrája a szellemnek, gyanús minden konstruktív elképzelése. A napokban hallottam, hogy a televízió hírszerkesztőségé­nek élére azért nem neveznek ki senkit, mert a mai magyar közéletnek nincsen olyan szereplő­je, aki képes lenne egyetlen agyban integrálni az információkat, párt- és kormány- meg minden­féle más érdek alapján. Istenem, ha ez így van, ennek az országnak nem is kell televízió. És rádió sem. És újság sem. Mert félnótás szerkesz­tők ugyan milyen gazdái lehetnek a hírközlő eszközöknek? A szólásszabadság önmagában nem old meg semmit. Ami kizúdul a felhúzott zsilipeken, szó, szó, szó . . . Gondolattá akkor minősül, ha ki tudja kényszeríteni az odafigyelést és a tovább­gondolást. Szeretném összegyűjteni a rend­szerváltás során elvetélt gondolatokat. Úgy vé­lem, azokból az ötletekből fel is lehetne építeni a kibontakozás politikai és gazdasági katedráli- sát. Csak hát értékként kellene kezelni a szelle­met. Tudom én, hogy aki sokáig hallgatott, az mindenáron kiabálni akar. Csak úgy, a saját gyönyörűségére kívánja hallani kiöblösödött hangját. De ha már kiüvöltöztük magunkat, azért figyeljünk már oda arra is, mit rikoltoz a másik. Hátha érdemes megszívlelni mondandó­ját. És talán így megtérül valami abból a hatal­mas árból is, amit a szólásszabadságért fizet­tünk! Palágyi Béla Egy szűk óra demokrácia Már akkor sejtettem, hogy nehezen kivitelez­hető vállalkozásba kezdett a televízió, amikor napokkal előtte hirdetni kezdte, hogy a január 5-i A Hét című műsorának Antall József, Kupa Mihály és Surján László lesz a vendége, akik élő-egyenesben válaszolnak a levélben és tele­fonon feltett állampolgári kérdésekre. Tele va­gyunk ugyebár kérdésekkel, könnyen előrelát­ható volt, hogy könnyebben belefér a teve a tű lyukába, mint a miniszterelnökhöz, a pénzügy- miniszterhez és a népjóléti miniszterhez (ezzel a megnevezéssel nehezen egyezek ki; nem lehet­ne egyszerűen létügyi miniszternek hívni?) inté­zendő kérdésözönnek csupán a felolvasása ab­ban a szűk egy órában, amibe ráadásul a távirati stílusúvá átalakított Híradónak is helye kell hogy legyen. Talán célszerűbb lett volna legalább kétszer ekkora időráfordítással, A Hét különkiadásaként „kezelni az eseményt”, és jobb lett volna - mondhatom a műsor láttán - mindegyikükkel külön-külön eljátszani „az állampolgár merede­ket kérdez, a kérdezett meredekebbet válaszol” című játékot. Mondom ezt azért, mert az amúgy is feszes helyzetet tovább feszítette, hogy a há­rom vendég gyakorta egymás szavába vágva a másiknak feltett kérdésre válaszolt, mintegy „kiegészítve azt”, „félreértések elkerülése vé­gett”, „ezzel kapcsolatban azt is el kell monda­ni” ... stb. Meglehet, kevesen osztják azon véleménye­met, hogy több időt kellett volna erre szánni. Bizonyára sokaknak annyira elegük van a poli­tikából, hogy ezt is soknak tartják. Meggyőző­désem, hogy a megcsömörlötteknek (bár okuk van erre) nincs igazuk, ugyanis ha egy csöppecs- két is odafigyelünk, meglepően új vagy egyene­sen fantasztikus dolgok is elhangzanak „élő­egyenesben”. Ilyen volt, példának okáért, mi­niszterelnökünk fejtegetése a kormánykoalíció­ról. Még emlékezvén a választásokat követő megdicsőült arcokra, az „első szabadon válasz­tott” parlamentbe megejtett győzedelmes kép­viselői bevonulásokra, számomra a döbbenet erejével hatott Antall József azon kijelentése, hogy az első kormányból, vagyis a kormányzás­ból mindenki ki akart maradni, mert mindenki tudta, hogy ennek a kormánynak el kell végeznie a piszkos munkát. Ezek szerint - gondolom to­vább saját logikámtól vezéreltetve -, a most el­lenzékben, azaz kormányon, netán parlamenten kívül rekedtek jártak a legjobban - ők piszkolód­nak a legkevésbé. De akkor miért volt az a nagy harc, a plakát- és egyéb kampány a nyerésért? Nem tudták, hogy aki nyer, az fog kormányozni? Legjobban az érdekelt, mi érdekli az állam­polgárt, mire kíváncsiak, mire szeretnének vá­laszt kapni a legégetőbb gondjaikért felelős „team”-től. Számoltam, hát persze hogy a pénz ^ körül forgott a legtöbb kérdés. De mennyire differenciáltan! A „mi” kevés és a „mások” túl sok pénze körül. A tolmácsoló Pálfy G. István feltett például egy körülbelül huszonöt kérdés­ből álló csomagot. Persze, az „idő rövidsége” miatt nem lehet mindegyik részletre válaszolni. A „csomagmódszemek” az az előnyé is meg­van, hogy válogathat a válaszoló belőle, ami túl kényes, arra „nincs ideje”. A szóban forgó pak- samétában ilyenszerű megjegyzések szerepel­tek: miközben a kormány száraz kenyéren tartja a népet, saját magának zsírosat oszt; a kormány és a képviselők egymásnak szavazgatnak meg nagy jövedelmeket. . . Hát nem érdekes, hogy pontosan ezek a „vádak’ ’ mentek el a reagálásra való ingerkeltés nélkül a címzettek fülei mellett. Aztán a híradós szünet után Antall József visszatért a témára (közben kifundálhatta a leg­frappánsabb választ?): a kormány csaknem mindegyik tagja elmondhatná, hogy ha nem len­ne a kormány tagja, sokkal több pénzt tudna keresni. Ezek után még egy ellenzéki is elérzékenyül- ne: nem elég, hogy nem akartak kormányozni, nem akartak piszkos munkát végezni, most nem csak bemocskolódnak, de el is szegényednek .. ., vagy legalábbis anyagi áldozatot hoznak. Én nem szívesen kajánkodnék ily módon. Szerintem egy miniszternek jogosan több a jö­vedelme, mint - mondjuk - egy újságírónak vagy favágónak, hisz nagyobb a felelőssége is. Es nem bánom, ha zsíros kenyeret esznek. Jövedel­meik miatt nem kellene pironkodniuk pont a minisztereknek, illetve a miniszterelnöknek. Van viszont a pénzügyek felvetésének egy sokkal izgalmasabb kategóriája még „a miért van a másiknak több’ ’ műfajon belül. Ezúttal így hangzott el: figyelt-e a kormány arra, kik gazda­godtak meg ebben a másfél évben? Megtörtént-e a rendszerváltás, ha a volt kommunista vezetők lettek a legjobban kereső vállalkozók? Bizony, ez bonyolult kérdéskör, megérne egy külön mi­sét. Bár - ha egyáltalán felfigyeltek a kérdésfel­vetők - legtöbbjüknek megfelelt Antall József, amikor - szerény tapasztalataim szerint - találó­an azokra a még létező, múlt rendszerbéli men­talitásokra utalt, melyek szerint alapszabály az egyenlősdi. Ez gerjeszti az irigységet abban az esetben, ha a másiknak több java van, még ha ez tehetsége, többletmunkája, igyekezete, takaré­kossága eredménye is. Nem bölcsességem iga­zolásaként hozom fel: Magyarországra érkezé­semkor, 1987-ben az irigység tűnt fel itteni vé­reim egyik legsajnálatosabb tulajdonságaként. Most, hogy a miniszterelnök úr is szóba hozta az irigységet, mint nemzeti sajátosságot, megál­lapíthatom: nem téved. Igen, nem ő erősít en­gem, hanem fordítva. Ha jól értettem ebből a vágtázó kérdezz-felelekből, ez a fajta egyenlős­di nagyon „belefér a demokráciába”, ha már a kormányfő még a pocskondiázását is nyugodt mosollyal tűri... Molnár H. Lajos

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents