Új Néplap, 1992. január (3. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-02 / 1. szám

4 A szerkesztőség postájából 1992. JANUAR 2. Egy lakóközösség gondjaiból A szolnoki, Ságvári kit. 17. számú társasházban lakó 26 csa­lád nevében - 50 százalékuk kis­nyugdíjas, idős ember - bátorko­dom elmondani az alábbi súlyos problémáinkat. A rendszerváltás után, ami még messzemenően nem fejező­dött be, nemcsak a láncok marad­tak vissza, de sok helyen a „ku­tyák’ ’ is. Hogy Csak a saját por­tánknál maradjunk: a pincénk, ahova bespejzoltunk, tele szennyvízzel, s ezt a közelünk­ben létesített étkeztetési egysé­geknek „köszönhetjük”. Moso­gatólével, zsiradékkal szennye­zik az amúgy is szűk keresztmet­szetű csatornát, ennek következ­tében jut a pincékbe. Nem be­szélve arról, hogy a visszaduz- zasztással tönkreteszik a szenny­vízhálózatunkat. E háznak 28 évig voltam házmestere, s bi­zony sokat kellett pucolnom! Nem így a közös képviselőnek, aki adott esetben, amikor már ömlik a szennyvíz vagy esővíz a pincébe, napokra is elzárja az ivóvizet. Nem lehet szót érteni vele, holott jelentős mértékű kö­zös költséget fizetünk, melyből tetemes a csatorna- és vízdíj. Ezúton is kérjük az illeté­keseket, intézkedjenek, hogy a házunkban lévő áldatlan állapot, mely évek óta tart, végre meg­szűnjön. A KÖJÁL zárassa be azokat az egységeket, amelyek a hatósági kötelességüknek nem tesznek eleget, nem zsírtalanít­ják a szennyvízhálózatot. A Víz- és Csatornamű Vállalat előtt évek óta ismert a problémánk, de sajnos figyelmen kívül hagyják. Hála a technikának, hogy jól be tudunk zárkózni, a kapu véd a tolvajoktól, de a 24 V-os zár csak azt enged be, akit akar; óriási zajjal csukódik és csaknem to­kostól kiesik a kapu! (Ez reggel 5 órától éjfélig tart.) Ha valakit most a soraimmal megsértettem volna, elnézését kérem, de eze­ket a dolgokat már nem hagyhat­tam szó nélkül. Az új évben - de még az elején - szeretnénk a felsorolt gondok­tól megszabadulni, s ehhez kér­jük ismételten az illetékesek se­gítségét. Surányi Miklós *» Lökött" a vásárló?! December 21-én a 15 éves fiamnak szerettem volna ka­bátot vásárolni. Sorra jártuk az üzleteket, miközben a szol­noki Tiszavidéki Skála Áru­ház földszintjén, a mozgólép­cső melletti magánkereskedő kínálatát is megtekintettük. Sajnos nála sem találtunk megfelelőt, ám ezt a kereske­dő nagyon zokon vette. Má­sok előtt megszégyenítve azt mondta, hogy „nem tehetek róla, ha valaki ilyen lökött”, majd a gyerekemen lévő ka­bátot becsmérelte. Megjegy­zem, egy évvel ezelőtt vettük neki, s azonkívül, hogy kinőt­te, felcsúszik a derekára, a ka­bátnak semmi baja. Sajnos a férjemmel együtt rokkantnyugdíjasok va­gyunk, és ha ritkán valami ru­hafélére is telik a kis jövedel­münkből, bizony nagyon megfontoljuk, hogy mire ad­juk ki. És ne csodálkozzon rajta senki, egy kereskedő pedig főleg ne • sőt tartóz­kodjon az udvariatlan, meg­szégyenítő megjegyzésektől -, ha végül mégsem veszünk a portékájából! F. S.-né, Szolnok Ha „Európába” szeretnénk érni ... Utasok - szorult helyzetben Tizenöt éve lakom a szolnoki Széchenyi-lakótelepen. Napon­ta minimum kétszer veszek részt azon az embertelen vetélkedőn, amit a Jászkun Volán „szervez”- potom havi 410 Ft díj fejében. Ezen a vetélkedőn, nem az elme mérkőzik; itt az ész megáll, és a fizikai erő, az egymás taposása, esetenként a brutalitás verseng. Győztesek, akik félórái várako­zás után legalább a harmadik túl­zsúfolt buszra fel tudnak prése- lődni. Mondjuk, nincs elegen­dő pénz a kulturáltabb tömeg- közlekedésre. Azonban azt az embertelen magatartást (nem az utasokra értendő), amit egy má­sik autóbuszon tapasztaltam, „anyagiakkal nem lehet orvosol­ni”. Egy váratlan haláleset miatt- december 18-án - Rákóczifal- vára kellett utaznom. A reptéri buszmegállóban nagyon sokan álltunk, amikor kb. 15.45 órakor megérkezett egy csuklós busz, melyen se szám, se tábla nem volt, s mivel a rákóczifalvi busz érkezési idejében jött, felprése- lődtünk. Én 14 Ft-os kiegészítő jegyet kértem - szó nélkül meg is kaptam -, az utánam lévő hölgy pedig a Nádas megállóig. Ekkor közölte a kalauz, hogy „mondtam, csak Újfaluban ál­lunk meg először”. Ennek elle­nére neki is kiadta a jegyet, azonban hiába jelzett a Nádas megállónál, de a „Napfénynél” sem nyitották ki az ajtót. Hogy mikor tudunk visszajönni kérdé­sünkre válaszolt ugyan a kalauz, de hozzáfűzte; majd most meg­tanuljuk, hogy többet erre a buszra nem szádunk fel, mert Rákóczifalvának saját járata van. Úgy éreztük, hogy szorult helyzetünket a kalauz szinte má­morosán élvezi. Ekkor tudomá­sára hoztam, hogy tragikus ha­láleset miatt kellett volna Rá- kóczifalván leszállnom, aho­gyan az útitársnőmnek is. Nem hatódott meg, sőt azt mondta, ragyogó kedve van, mert tizenöt napja egyfolytában dolgo- zik(!?). Az utazás során útitársnőm­mel egy dolgot feltétlenül meg­tanultunk: ha Európába sze­retnénk érni, az AYA-159 rendszámú Volán-buszra - ha ugyanaz a két személy irányít­ja, akik az említett napon tel­jesítettek szolgálatot - nem szabad felszállni, mert velük sohasem fogunk megérkezni. Kelemen Mária Köszönet a jó emberek segítségéért Vannak még jó emberek, akik a karácsony előtti készülődésben sem feledkeznek meg embertár­saikról. Azokra is gondolnak', akik a szeretet ünnepén nem tud­nak gyermekeiknek meglepetést szerezni. Ezt tapasztaltuk a szol­noki Humán Szolgáltató Köz­pont családi klubjának december 20-i Télapó-ünnepségén. Az adományozóknak ezúton szeret­nénk köszönetét mondani, köz­tük a Bottyán Kft. vezetőjének, Bottyán Lászlónak, aki szép fe­nyőfát és déligyümölcsöt aján­dékozott,* Vadas Lászlóné ba­nánnal kedveskedett, Lökös Jó­zsef élelmiszerrel, Horváth Já­nosné gyógyteákkal segített, Kovács Éndre déligyümölccsel, Korbély Gyula pedig keleti édességekkel tette szebbé, gaz­dagabbá az ünnepet. Nem maradtak le a nagyobb gazdálkodószervezetek sem, így például a cukorgyár - Simon Im­re gazdasági igazgató segítségé­vel - értékes ajándékokat, a KUNSÁG Füszért - dr. Csikós Sándor vezérigazgató támogatá­sával - 4000 Ft értékű élelmiszert ajánlott fel; az ünnepi tortát a Centrum étteremtől kaptuk - Modos Zoltánná pártfogónknak köszönhettük -, amit jóízűen fo­gyasztottak el a csillogó szemű gyerekek. Pártfogóinknak sze­mélyesen szerettünk volna kö­szönetét mondani az ünnepsé­gen, de sajnos nem volt rá lehe­tőségünk, mivel meghívásunk­nak nem tudtak eleget tenni. Szabó Rudolfné dr. igazgató Bolyai János Honvéd Alapítvány A Bolyai János Katonai Mű­szaki Főiskola december 13-án immár második alkalommal ren­dezte meg a Bolyai-napot. A program állománygyűléssel kez­dődött, melyen dr. Farkas Tiva­dar mérnök ezredes, az iskola pa­rancsnoka mondott ünnepi be­szédet - kiemelve, hogy legfon­tosabb céljuk a hazafias szelle­mű, kiváló tisztek nevelése. En­nek elérésében számítanak az elődök tapasztalataira, segítsé­gére is. Az elmúlt évben kiváló nevelőmunkát végzett tisztek és a tanulmányi versenyekben ki­emelkedő eredményt elért hall­gatók jutalmazása után kulturális műsor következett, majd átadták az alapítvány teljes szövegét. Célja: segíteni a hazaszerető, tör­ténelmi szemléletű, hagyomá­nyokat ápoló, sokoldalúan mű­velt, idegen nyelveket beszélő tisztek képzését; a katonai ha­gyományok ápolását, a honvéd­emlékművek gondozását, újak létesítését; az alkotó katonai, műszaki tevékenységet, vala­mint a honvédségen belüli me­nedzserképzést. Az alapítvány nyitott, ahhoz bárki - bel- és kül­földi egyaránt - csatlakozhat. Cí­me: BJKMF 1456 Budapest 12. (Nagy László alezredes.) Kuratórium dönt a Bolyai-pá- lyázatok kiírásáról, lebonyolítá­sáról, intézkedik az elbírálások módjáról, díjazásáról, a „Bolyai- gyűrű” odaítéléséről; a külföldi tanulmányutakról, ösztöndíjak­ról; irányítja a névadóval kap­csolatos és a magyar királyi BJHMA emlékeinek gyűjtését, elősegíti a m. kir. Ludovika Aka­démia és a II. főcsoport, a Kassai Repülőtiszti Iskola emlékeinek ápolását; irányítja és ellenőrzi az Intéző Iroda munkáját. A Bolyai-nap igaz baráti han­gulatú, bajtársi vacsorával ért véget. Szentistvány József Elsősorban a fiatalokat segítsék és alkalmazzák Egyik „mindennapi olvasónktól” kaptuk e sorokat: Már kezd elegem lenni abból, hogy így a nyugdíjasok, meg úgy a nyugdíjasok, akik segítségre szorulnak. Ügyanakkor nagyon sok fiatal házas, kis­gyerekes családapa nem kap munkát, akiknek sokkal kevesebből kell megélniük, mint némely nyugdíjasnak. Felháborított, hogy még azok is kapnak egyszeri pluszpénzt, akiknek 10 ezeren felül van a nyugdí­juk (10.400 Ft alatt). Nagyon sok család él ennél kevesebből, tele OTP-részlettel! Nem sajnálom a segítséget azoktól, akiknek a nyug­díja 5000 Ft körül van, de azért már azt is szeretném tudni, hogy közöttük mennyi azoknak a száma - főleg a nőké -, akik 20 vagy 30 éves munkaviszonnyal rendelkeznek, s mennyi azoké, akik nagy nehezen kaparták össze azt a 10 évet, ami elegendő volt a nyugdíjjo­gosultsághoz. Mert a pluszpénz osztogatásakor e tekintetben is kü­lönbséget kellene ám tenni! Mindenki tudja, hogy a nyugdíjasoknak ruhából, élelmiszerből, egyebekből is már sokkal kevesebb kell, mint a fiatal házasoknak, a kisgyerekeseknek, de még a középkorosztályt is ide sorolnám. Nagyon bosszant, hogy az egyszeri támogatásnál nem gondoltak rájuk. A mi családunk öttagú, három gyermekünk felső iskolába jár, s ha valaki nem tudná, a növőfélben lévő gyerekek két kiló húst is meg­esznek egy ebédre. Ezt azonban csak vasárnap engedhetjük meg magunknak, de előfordult már, hogy akkor sem. Sok a fiatal munkanélküli, ennek ellenére tovább foglalkoztatják a nyugdíjasokat, sőt a korhatár felemelését tervezik. Nagyon ellenzem, s rajtam kívül még sokan, ezért nem is gondolom komolyan, hogy bevezetik. Harminchét éves létemre már 21 év munkaviszony van a hátam mögött, és lehet, hogy meg sem érem a nyugdíjat, mert a mai zaklatott életben, az állandó rohanásban, a szalag melletti munkában teljesen kikészül az ember... Azt viszont nagyon komolyan gondo­lom, hogy majd elsősorban a fiatalokat, a családosokat foglalkoz­tatják a munkahelyeken, nekik adják meg azt a lehetőséget, hogy elindulhassanak az életbe, gyerekeket nevelhessenek, hogy egyál­talán boldogulni tudjanak. A vadász őzóvodája A jó vadász nemcsak kilövi, menti is az arra rászoruló, árván hagyott állatokat. így tett Veréb Józsefné is, az „Egri Csillagok” vadásztársaság tagja, aki egy bükkaljai vadászaton két kicsi őzgidát talált, melyeket hazavitt és azóta is nevel - a zöldségeskertben kialakított özóvodában. Mici a suta, Misi a bak, s mindketten nagyon jól érzik magukat. Ha megnőnek, egy vadaskertnek ajándékozzák őket. (MTI-fotó: H. Szabó Sándor) Jászberényben és környékén bizonyára nem okozott gon­dot a szilveszteri vacsora, mert az üzletekben bőséges volt a kínálat tőkehúsból, töltelékáruból, s a közkedvelt bőrös virsliből is jutott (bár egy kicsit magas áron). A Kossuth Tsz húsüzeméből - ottjártunkkor - kiszállították már a szil­veszteri árut, ezek a sonkák az idén kerülnek az üzletekbe. - nzs ­„Ne csináljon belőlem a kormány orgazdát" Édesapámnak volt két hold földje a „Partos kápolna” és a Landler Jenő út közti részen. Hárman voltunk testvérek, de az idősebbet, aki novícius lelkész volt, sajnos 1953. június 8-án, 21.10 órakor felakasztották . . . A középső testvéremet 1990. au­gusztus 7-én temettük el. A halál oka: olyan örökösödési szerző­dést írt alá, melynek következ­ményeként nem tartott igényt a továbbélésre. A jelen törvény értelmében az ő részük engem nem illet(?), ezért nem igényeltem semmit vissza, de nem is mondtam le semmiről! Nem úgy, mint a Ti­sza Antal úti, 14-es számú házról (kétszobás volt), amit az állam az ott lakó Hegedűs úrnak kárta­lanított. De ez már az anyai rész, innen több járna, viszont az itt lévő föld a Zagyva mentetlenén van. A reprivatizálással a prob­léma 60 %-a megoldódott volna. (Édesanyámék tizenöten, édes- apámék tizenhatan voltak testvé­rek.) Mit szólna a miniszterelnök úr, kinek a „Sejkó” óráját ellop­ták, ha arra most júdáspénzzel, kárpótlási jeggyel lehetne licitál­ni? Ami megvan, azt vissza kell adni, ami nincs, azon lehet vitat­kozni, hogy miképp kártalanít­sunk. Ehhez nem kell annyi tanult ember, mint amennyi a parla­mentben van. id. Sándor János nyugdíjas Szerkesztői üzenetek „Sógornő” jeligére: Adatok hiányában sajnos nem tudunk a sógornője ügyében feltett kérdé­seire válaszolni. Kérjük, posta- fordultával írja meg, hogy mikor (napra pontosan) szűnt meg a munkaviszonya, mi volt a táp­pénzes^ állomány utolsó napja, s hogy az illetékes munkaügyi központban mely napon jelent­kezett? Ugyanis a fegyelmivel elbocsátott dolgozó 90 napig nem részesülhet munkanélkü­li-segélyben! K. Imre, Mezőtúr: A szerző­désben kötött megállapodás kö­telezi a dolgozót, így tehát ha nem tölti le vállalatánál a levelé­ben említett időt, szerződéssze­gést követ el. Munkáltatója jogosan köve­telheti a támogatás visszafizeté­sét. Amennyiben nem tudnak megegyezni, a munkaügyi dön­tőbizottság, végső fokon pedig a munkaügyi bíróság dönt a vitás ügyben. Az oldalt összeállította: Csankó Miklósné

Next

/
Thumbnails
Contents