Új Néplap, 1992. január (3. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-23 / 19. szám
Pályaválasztási iránytű Kis diákok NAGY döntés előtt Jánoshidán negyven nyolcadikos mond búcsút az idén az általános iskolának, s közülük sokan a szülőfalunak is. Hiszen aki kollégista lesz a „messzi városokban”, az már szinte vendégként jár haza hétvégeken, iskolai szünetekben. Hová, merre készül a negyven kisdiák? - erről kérdeztem Drávuczné Répási Ilona igazgatónőt.- Több év tapasztalatai szerint a diákjaink egyharmada gimnáziumba, szakközépiskolába, másik harmada szakmunkásképzőbe jelentkezik, a harmadik harmaduk pedig speciális iskolákba. Néhány tanuló viszont tanulmányi eredménye miatt sikerteleül pályázik. Tavaly például negyvennégy nyolcadikos végzett az iskolánkban, s közülük négyen nem tanultak tovább. Próbáltunk számukra háztartási ismeretek stb. tanfolyamokat indítani, de a gyerekek sajnos nem igényelték. Örülünk viszont annak, hogy a továbbtanuló diákjaink zöme megállja helyét a középfokú iskolákban is, csak a szakmunkástanulók között akad néhány olyan, aki otthagyja az iskolát. Ami a mostani végzősöket illeti, a tavalyinál többen jelentkeztek gimnáziumba, a diákok negyedrésze jelezte ebbéli szándékát. S van olyan tanítványunk, akit már fel is vettek. A boldog kislány, Turóczi Andrea a debreceni katolikus gimnáziumba jelentkezett, s sikeresen meg is felelt a felvételi vizsgán. Andrea döntésében vallásos neveltetése s barátnője játszott szerepet. Játszópajtása ugyanis már másodikos a híres Svetist Gimnáziumban. Andrea persze még nem tudja igazán, hogy mi szeretne lenni. Tetszik neki a pedagóguspálya s a külkereskedelem is. Abban bízik, hogy a gimnáziumi évek alatt - amitől azt várja, hogy magas szintű képzést kap - majd kikristályosodik benne, mire lesz a legalkalmasabb, melyik hivatásban telik majd nagyobb öröme. Osztálytársa, Sós Éva viszontnagyon várja naponta a postást. Nemrégiben felvételizett Kecskeméten, az Idegenforgalmi Szakközép- iskolában. Nem csoda, hogy izgatott, hiszen arról tájékoztatták őket, hogy 370-en jelentkeztek az iskolába, de csak harminc diákot vesznek fel.- Honnan értesültél a kecskeméti iskoláról?- Az iskolánk kapott egy ismertetőt róla, s elhatároztam, hogy megpróbálom. Szeretem a nyelveket, az orosz mellett németet is tanulok. S tetszik az is, hogy az iskola ötéves, s ha nem akarok utána tovább tanulni vagy nem vesznek fel, akkor legalább van egy szakmám. Az ugyancsak nyolcadikos Eszes Virág kicsit irigykedve hallgatja Éva fejtegetéseit, hiszen ő is Kecskemétre szeretett volna menni. Szülei azonban lebeszélték róla, s a jászberényi Lehel Vezér Gimnáziumot javasolták neki. Ez már családi hagyomány is, hiszen szinte mindenki a Lehelben tanult, illetve tanul. Meg aztán így Virágnak nem kell kollégiumba menni, naponta bejárhat Jászberénybe, az iskolába, s ott tanulnak a testvérei is. Kissé ugyan még sajnálja, hogy nem mehet Kecskemétre, de az érettségi után majd tanulhat idegenforgalmat főiskolán, ha még akkor is kitart mellette. A gimnázium többek között azért is jó iskolatípus a jeles, kitűnő tanulóknak, mert sokféle lehetőséget ad a tehetség kibontakoztatására, s azzal, hogy elodázza kicsit a döntést, megalapozottabbá teszi a pályaválasztást, ami- valljuk meg őszintén - nem könnyű egy tizennégy éves gyerek számára. így van ezzel Répási Zoltán is, aki ugyan már hetedikes korában eldöntötte, hogy a kecskeméti Piarista Gimnáziumban tanul tovább, de fogalma sincs még arról, hogy mi legyen. Szereti a történelmet és a testnevelést - ez minden. No meg tetszik a kiválasztott iskola, amelyről egy volt iskolatársa beszélt neki. Mi több, a tavalyi tanévnyitóra el is kísérte, hogy megszemlélje a híres gimnáziumot. S hogy hogyan tetszett? „Hát olyan komoly, tekintélyt parancsoló az épület, a tanárok pedig barátságosnak tűntek’ ’- mondja. Halla István is túl van már az iskolaválasztáson, sőt a szakmaválasztáson is, ám az ő helyzete mégis más, mint a társaié, ő a jászberényi szakmunkásképzőbe küldi el továbbtanulási lapját. Víz- és gázszerelő vagy szobafestő szeretne lenni. Mindkettőben szert tett már ugyanis némi ismeretre. A tanulmányi eredménye se rossz, csaknem eléri a négyes átlagot. Csak az a bökkenő, hogy egyelőre még nincs gyakorlati helye. Márpedig enélkül, mint köztudott, hiába minden, a szakmunkás- képző iskolákban csak azok tanulhatnak tovább, akik vállalatnál vagy kisiparosoknál gyakorolhatják a választott szakmát, s erről igazolást is csatolni kell a továbbtanulási laphoz. István mindenesetre bizakodik, hogy február 15-ig még megoldódik a gondja, s lesz hol tanulnia s gyakorolnia. Az általános iskola persze sajnos nemigen tud ebben segíteni. A pedagógusok is csak abban reménykednek, hogy a szülőknek talán sikerül gyakorlati helyet találni, s persze nemcsak Istvánnak, hanem a többi leendő szakmunkástanulónak is. T.G. „Mester” nélkül iskola sincs A pályaválasztás természetesen elsősorban a nyolcadikosok és a szüleik számára nem mindennapi izgalom. Hol tanuljon tovább a gyerek, sikerül-e bejutnia a kiszemelt iskolába, s mi lesz vele, ha sehova sem veszik fel? Bizony sok családban okoznak fejtörést, álmatlan éjszakát ezek a kérdések. Ha nem is ennyire húsba vágóan, de tele vannak izgalommal a pedagógusok is, hiszen a tanulók, a tanárok számára egyáltalán nem közömbös a tanítványok sorsa, s a továbbtanulásnál kicsit megmérettetik az iskola is. Bár sok esetben a pedagógus tehetetlen a szülői akarattal szemben. Az édesanyák, édesapák • érthetően - általában elfogultak saját gyermekeikkel, s gyakran beteljesületlen vágyaikat szeretnék megvalósulni látni utódjaikban. A jászberényi Székely Mihály Ének-Zenei Általános Iskola két nyolcadik osztályának osztályfőnöke, Mester Istvánná és Kormos Zoltánná azonban szerencsésnek érzi magát, hiszen csupán egy-két esetben látja a szülő másképpen a gyerek képességeit, mint a pedagógusok. A két osztályban egyébként ötvennyolcán végeznek az Idén. Tavaly mindenki tovább tanult, s természetesen azt szeretnék, ha az Idén is így lenne. A két nagy tapasztalatú pedagógus azonban neip olyan biztos ebben. A szakmunkásképzőkbe ugyanis már tavaly Is nehezen jutottak be a gyerekek, az Idén pedig tovább csökkent a vállalatok igénye. S aki nem talál gyermekének gyakorlati helyet, nem veszik fel. így aztán előfordulhatnak olyan anomáliák, hogy egy jobb képességű gyerek, mivel nem talál magának „mestert”, aki a gyakorlat fortélyaira tanítja, kimarad az iskolából, miközben esetleg egy kettes tanulónak sikerül ily módon bejutnia. Ez a lehetőség sem fogja növelni a tanulás, a tudás rangját. Sőt! Nemrégiben Szolnokon panaszolta egy szülő, hogy nem kevés pénzébe került, míg „mestert” talált a ma már szakmunkástanuló gyermekének. Ráadásul neki kellett munkaruháról, szerszámokról is gondoskodnia. Nos, ha ez valóban így van, s ezután Is így lesz, akkor megint visszatérünk oda, amit sokan saját bőrükön érezhették, hogy akinek pénze van, az taníttathatja gyermekét, akinek nincs, azé meg marad a „kaptafánál”.-tg-
