Új Néplap, 1992. január (3. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-21 / 17. szám
4 1992. JANUAR 21. Húszon innen — tízen túl eF. Zámbó... .. egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy már megint ott állnak mind a hatan az agyam körül. Lesnek a nagy zöld szemeikkel, és furcsa eszközöket tartanak suta végtagjaikban. Tudtuk - mind a 150 agyas, akik ott voltunk ezen a legalább 7. típusú találkozáson -, szó nélkül is szót értünk majd az idegenekkel, furcsa „avilági’ ’ zenéjük lüktető ritmusú dallamhullámain. (Vajon a Világmindenség melyik útszéli csehójából jöhettek?) A legkisebbet már többször láttam, eleinte mint valami in- terplanetáris szakmai Bizottság tagja „ücsörgött-törpült” szerkentyűje mögött, de minden egyes látogatáskor egyre több mindent tudtam meg róla és társairól. A „szerelemélethalál” csillagkép Zámbó II. nevű bolygójáról jöttek, ahol minden hímet Öcsinek hívnak, és ahol azt, aki már zsenge csecsemőkorában nem tudja megkülönböztetni a gravitációt egy mól hangsortól, levetik saját Taigetoszukról. Egy szó mint száz, itt vannak, közöttünk járnak, befészkelték magukat mindennapjainkba, megmászták hegyeinket és nőinket, elidőztek az éléskamrák be- főttes polcain, és úgy röpködnek New York és Ogyessza között mint a „mélyen szántó gondolat”... (ha éppen nem „Velencében úszik”). Hogy milyen mélyen szánthat egy gondolat, ha ezeket a távoli lényeket valami kényszer (pénz?, nők?, csillogás?) állandóan visszahajtja Szolnokra, hogy földöntúli muzikalitásukat fitogtassák? - nem tudom. De hogy az Összgalaktikus Egyesült Rockbirodalom eme Happy Dead Bánd nevű kalózűrhajójának legénysége ismét fergeteges ritmusban kergette a súlytalanság „infantilisán eklektikus” állapotába a mindennapi kenyérharcban elgyötört embertömeget - az biztos. Láttam saját szememmel, amint e kihalóban lévő faj utolsó szalmaszálként kapaszkodott meg a posztnukleáris zenei motívumok laza kombinációjában, és Joni Öcsi (a Dunakanyar ufóklub egykori legjobb gitárosa) úgy dobálta a hangokat Makó Öcsi szaxafonjának és vica ver- sa, ahogy azt valamikor még az Idők Kezdetén a „Vén Bluesze- nészek Bolygóközi Szakszervezetének” alapító okiratában lefektették. Molnár Öcsi földönkívüli flegmasággal váltogatta a ritmust, miközben dobverői bejárták a háromdimenziós tér minden szeletét, és elől az a „Kisfőnök’ ’, az eF. Öcsi szórta a távoli civilizációk elektronikus zizzenéseit, billentyűi alól hol a vad „magasság”, hol pedig a „bölcsesség” hangfoszlányai gurguláznak füleink járatain tömegkommunikációtól zsibbasz- tott agyunk homályába... Telepatikus gondolatok cikáztak a levegőben, és lassan már magunk is bizonyosak voltunk benne, hogy „ahol bármely sugár útja véget ér, ott élet veszi kezdetét, / Űrből vagyunk és űrré leszünk, az űrből jöttünk és az űrbe megyünk, mindannyian...” Aztán még megtudtuk azt is, hogy a pöttyös befőtt a távoli galaxisokban akkor is lobog, ha nem fúj a szél, sőt onnan felülről nézve a Himalája is inkább csak a bölény kiszáradt redőinek tűnik, és hogy eme ideiglenes leszállóhelyen kívül (amit az O.B.Art és az Ifjúsági Iroda „épített”) saját Tilos az A nevű budapesti kozmodrómjukon minden pénteken éjjel áll a bál, miközben zenéjük egy lemez alakjában a boldog (z)űrzené- szek immár kitörölhetetlen földi hagyatéka, a jövő emléke... Lassan azonban eljött a csendes búcsú ideje, ki-ki visszatér saját tér-idősíkjába, csak az az izgága eF. Öcsi nem állta meg szó nélkül, mondta is: - Bélám, téged meg itthagyunk génbanknak... Huss, elrepültek... B. A. Apple ...és a Happy Dead Band Krimi(ke) A nizzai virágpiac bárjában alig lézengtek.- Láttam tegnap a hegyekben, amint célba lőtt. Mindig ilyen jól lő? - Fiatal szőke nő kérdezte a bártulajdonostól, aki nem kis meglepetéssel fogadta a bókot. . -Igyekszem. De miért érdekli? Talán a rendőrségnek dolgozik? A szőke nő mosolygott.- Szólítson nyugodtan Bri- gitte-nek. Egyébként azt is tudom, hogy milyen gyorsan hazavágta tegnap azt a két hőzöngőt. És arra gondoltam, szívesebben venne magának egy kis panziót, békésebb vendégekkel. Rendőr nem lehet, gondolta Henry. Azok nem így kezdik.- Kedvelem a magához hasonló, kemény legényeket, akik gyorsan és biztosan dolgoznak. Es egy milliót is ígérhetek magának. Persze, csak utána...- Utána?! Miről van szó? A férjétől akar megszabadulni? A hölgy a fejét rázta. Aztán előhúzott egy újságfotót, ötven körüli férfit ábrázolt.- Ismerősnek látszik..- motyogta a férfi.- Laval, a milliomos. Egyébként pedig az apósom. Toulon- ban lakunk. A Toulon melletti villát szinte a tenger fölé építették. Az esti ünnepség résztvevői így szinte azt érezhették, hogy a víz és az ég között lebegve mécseinek. Brigidé a büféasztal mellett állt, és a vendégeket figyelte. Férje, akit természetesen nem avatott be a tervbe, formailag részese volt ugyan a papa üzleteinek, de akaratgyenge fickó volt. Vagyis nem tudott a felesége számára elég pénzt kihajtani. Brigitte pedig már unta, hogy minden alkalommal elszámoltassák. Amikor a szél csillapodott, lövés dörrent. Laval úr a fejéhez kapott a terasz szélénél. Megtán- torodott és lezuhant. De még zuhanás közben is jól láthatták a rémült vendégek, hogy a homlokán jókora vörös folt éktelenkedik. Brigitte tudta, hogy mikor kell átadnia a megbízási díj másik felét. Ideges volt, bár azzal erősít- gette magát, hogy tökéletes munka volt, holttest nincs. A parti őrség írásba adta, hogy az erős hullámzással valószínű a tengerbe sodródott a hulla. Magához vette tehát a táskát és elindult a megbeszélt helyre, a parkolóba. Nem sokkal később autó kanyarodott mögé és kétszer felvillantotta a fényszóróját. Igen, ez az ismert jel. Brigitte kiszállt és az idegen kocsihoz közeledett. Egy teherautó fényénél láthatta, hogy a férfi már félig leengedte az ablakot, egyedül ült a kocsiban és széles karimájú kalapot, valamint szemüveget viselt. Szemüveget?! Egy pillanatra megdermedt. A nizzai bártulaj nem volt szemüveges... A férfi kinyújtotta a kezét.- Na, akkor elszámolunk? A hölgy egy kissé közelebb hajolt és miközben átnyújtotta a pénzköteget,.közelebbről láthatta az arcot is. Úristen, ez nem az ő embere! Ez... Megfordult és sikoltva rohant az autóút felé. R. Germain: A hálapénz Ismét érdemes lelassítani egy kicsit annak a lépteit, aki a Dózsa György utcában az Ifjúsági Iroda felé jár. Az irodában és a kirakatban - lassan már hagyománysze- rüen - újra képek foglalják el a teret, ezúttal Csipes Antal budapesti grafikusművész alkotásai. A művész, aki egyébként az Iparművészeti Főiskola tanára, úgy látszik, nemcsak a képző- művészettel, de a rockzenével is örök barátságot kötött, hiszen a most kiállított tizenhat képén a rock elmúlt négy évtizedének kiemelkedő alakjai láthatók sajátos megjelenítésben. A kiállítás január 31-ig egész nap megtekinthető, hát tekintsétek meg... Másnap két férfi nyújtott kezet egymásnak.- így most kvittek vagyunk - mondta Laval. A nizzai bár tulajdonosa bólintott. - Ha nem lőttem volna mellé, most ugyanolyan halott lennél, mint én Csádban, amikor a légióban, sebesülten átcipeltél a folyón.- Tudod, hogy mindig jó úszó voltam - vetette közbe Laval. - Viszont az ötleted megint bevált: az a kis paradicsommártás a tenyeremben valóban hatásos volt, amikor a fejemhez kaptam a lövés után. A pénzed egyébként a hátsó ülésen van. És most már nincs egyéb dolgod, mint az, hogy vigyél a repülőtérre. Ott egy csomagtartóban már elő van készítve mindaz, amire egy magamfajta úrnak a békés, nyugodt és gondtalan élethez szüksége van, a pénz, az útlevél, a repülőjegyek. Tudod, én már unom ezt a nyüzsgő életet. S mindezt akkor döntöttem el végleg, amikor elárultad, hogy a menyem téged, a régi katonacimborát fogadott fel bérgyilkosnak. És azzal, hogy az autóban szerepet cseréltünk, a menyem is megkapta a büntetését: azt, hogy míg él, örökös félelem kíséri. A Quiz Magazin alapján: N. G. Amatőr könnyűzenei verseny Kisújszálláson! Az elmúlt évhez hasonlóan ebben az évben is megrendezzük az amatőr könnyűzenei előadók versenyét, találkozóját. Várjuk olyan zenekarok jelentkezését, akik fellépési lehetőséget keresnek és produkciójukat érdemesnek tartják a megmérettetésre. Olyan zenekarok jelentkezését várjuk, amelyeknek sem kazettájuk, sem lemezük nem jelent még meg az országos hálózatban. A találkozó időpontja: 1992. március 7. és 14. szombat. A második nap megrendezése a zenekarok számától függ. A szükséges technikát a rendezők biztosítják. Nevezési díj: 500 forint. Jelentkezési határidő: 1992. február 15. Jelentkezni levélben vagy telefonon (56/21-770) lehet. Kérjük a zenekar stílusirányzatát, nevét, címét, telefonszámát, zenekarvezető nevét feltüntetni. Díjazás kategóriánként! Levélcím: Művelődési és Ifjúsági Központ. 5310 Kisújszállás, Szabadság tér 3. Külön bejáratú slágerlista 1. Skid Row (Slave to the grind) 2. Metallica (Enter Sandmen) 3. AC/DC (If you want blood) 4. Kreátor (When the sun bums red) 5. Judas Priest (Priest live) 6. Alice Cooper (Hey stupid) 7. Motley Criie (Decade of decadence) 8. Guns N’ Roses (Use your illusion i’ll) 9. Manowar (Battle) 10. Extreme (Extreme il pornográfiái) Horváth Edina Cibakháza Harckocsik halála A haderő-csökkentési megállapodások nyomán s az elavulás következtében harckocsik százait mustrálja ki és ítéli halálra a Magyar Honvédség. Jószerével semmit sem lehet velük kezdeni, hiszen erőgépként, járműként egyaránt használhatatlanok. Eredeti feladataik elvégzésére pedig csak költséges felújítás után lennének alkalmasak. Múzeumi darabként - ócskavasáron - csak néhány példány találhat gazdára. A kiszolgált tankok kohászati hasznosítása - beolvasztása - pedig csak akkor gazdaságos, ha viszonylag olcsón szét tudják bontani őket. A Varsói Szerződés egykori tagállamait csaknem kizárólag szovjet gyártmányú harckocsikkal látták el, főként a második világháborúból jól ismert T-so- rozat régebbi és valamivel korszerűbb, újabb típusaival. A Tsorozatot a harmincas évek közepétől gyártja a szovjet hadiipar. 1940-ben került a csapatokhoz a világhírű T-34-es első változata, a 32 tonna súlyú, erős páncéltestű közepes harckocsi. A most ki- selejtezésre kerülő T-34-esek már e régi típus továbbfejlesztett változatai. A nehéz harckocsik tervezését és gyártását időközben meg is szüntették, mert a korszerű hadseregben ilyenre már nincs szükség. így a korszerűbb változatok - a T-54-es, a PT-76-os úszó harckocsi és a T-55-ös - már mind közepes kategóriájúak voltak (hat-hét méter hosszúak, 3- 3,2 méter szélesek, 2,5-3 méter magasak). Képünk a Gödöllői Gépgyár szerelőcsarnokában készült, ahol egy T-55-ös harckocsi szétbontását végzik, éppen az öntött tornyot emelik le (MTI-fotó). Az oldalt összeállította: Bakos Csaba
