Új Néplap, 1992. január (3. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-21 / 17. szám

Meplap III. évfolyam 17. szám 1992. január 21., kedd Ara: 9.60 Ft JÁSZ-N AG YKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAP Az Országgyűlés hétfői ülésén Éles vita a TB-alapról A parlament padsoraiban minden oldalról erős kritikának vetették alá a társadalombiztosítás működését annak kap­csán, hogy a Ház hétfői munkanapjának első napirendi pont­jaként folytatta a TB-alap idei költségvetésének általános vitáját. A felszólalók pártállásuktól függetlenül bírálták, hogy még mindig nem született meg a tár­sadalombiztosítás megújításá­nak átfogó koncepciója. Freund Tamás (SZDSZ) ennek kapcsán a túlzott állami beavatkozás ve­szélyére figyelmeztetett. Állás­pontja szerint a költségvetés és az ezzel együtt beterjesztett, a Társadalombiztosítási Alapról rendelkező törvény módosítása szabad kezet biztosít a kormány­zat számára. így olyan rendelete­ket is alkothat majd a kormány, amelyekkel a társada­lombiztosítás létrehozandó ön- kormányzata nem ért egyet. A képviselő kifogásolta azt is, hogy a kormányzat még mindig nem rendelkezik koncepcióval a magánvállalkozások finanszíro­zására az egészségügyi ellátás­ban. így most a magánorvosok, a betegek és a közkórházak dolgo­zói egyaránt bacsapottnak érzik magukat. Az ellenzéki honatya szerint az elmúlt esztendő ösz- szességében bebizonyította, hogy a népjóléti kormányzat koncepciótlan, aminek árát a pá­ciensek és az egészségügyi dol­gozók fizetik meg. Mezey Ká­roly (MDF) arra hívta feí a fi­gyelmet, hogy a szinte napról napra élő társadalombiztosítás nem rendelkezik tartalékokkal. Hogy a gazdálkodáshoz oly szükséges tartalékképzés meg­történhessen, haladéktalanul hozzá kell látni a TB-alapok va­gyonnal való feltöltéséhez. En­nek során a kárpótlás mozzana­tának is érvényesülnie kell, hi­szen az államosítások során je­lentős tulajdontól fosztották meg a biztosítási alapokat. Kovács Pál (MSZP) szerint helyesebb sorrend lenne először a jövendő társadalombiztosítás feladatait meghatározni, majd ahhoz ren­delni a bevételeket. Mezey Ká­rolyhoz csatlakozva a képviselő rámutatott a társada­lombiztosítási reform egyik pa­radox vonására: mindenki egyet­ért a vagyonjuttatással - mégsem történik semmi. Az általános vitát végül elna­polták. (Folytatás a 2. oldalon) Példátlan javaslat Atomtöltetet az adósságért Példátlan csereügyletet java­solt a volt szovjet köztársaságok atomfegyvertárának leszerelésé­re és adósságaik egyidejű köny- nyítésére Jacques Attali, a londo­ni székhelyű Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank elnöke. Kezdeményezése - mint újság­írókkal hétfőn közölte - hangsú­lyozottan személyes és egyelőre nem az EBRD hivatalos politiká­ja. Lényege, hogy a volt Szovjet­unió 60-70 milliárd dolláros kül­adósságának nyugati hitelezői (kormányok és mintegy 40 milli­árd dollár erejéig kereskedelmi bankok) főleg Ukrajnában, Belo­russziában és Kazahsztánban az adósság ezen országokra jutó ré­szének leírásából finanszíroznák és ösztönöznék az atomtöltetek leszerelését, megsemmisítését, illetve a START és egyéb megál­lapodások szerint még megmara­dó eszközök Oroszországba való szállítását. A többéves atomleszerelésért adósságleírás akció Jacques At­tali szerint mindössze annyi tényleges költséggel járna, mint a Hetek teljes éves katonai ki­adásának legföljebb egy százalé­ka. Véleménye szerint javaslata tetszésre találhat mind a FÁK-ta- gok törlesztési halasztásokról tárgyaló pénzügyi hatóságainál, mind a szovjet atomfegyvertár sorsáért aggódó nyugati kormá­nyoknál. Húszon innen — tízen túl (5. oldal) Személycserék a kormányban A miniszterelnök javasolja a köztársasági elnöknek, hogy Botos Katalin tárca nélküli mi­nisztert január 23-i hatállyal tisztségéből mentse fel. Ezzel egyidejűleg a miniszterelnök Botos Katalint hat évi időtar­tamra az állami bankfelügyelet elnökévé nevezi ki. A minisz terelnök javaslatot kíván tenni a köztársasági elnöknek Szabó Tamás pénzügyminisztériumi politikai államtitkár felmenté sére is, valamint egyidejűleg tárca nélküli miniszterré törté nő kinevezésére. Kinevezését követően Szabó Tamás a kor­mány privatizációs stratégiájá­nak kialakításával és végrehaj tásával összefüggő feladatokat látja el, valamint az állam vál lalkozói vagyonával kapcsolat bán a számára külön meghatá­rozottjogköröket gyakorolja. Ki az illetékes kisgazda? Remélhetőleg a jövő hét kö­zepén dönt a parlament két bi­zottsága a kisgazda képviselő- csoporton belüli illetékességi vitával kapcsolatban - mondta az MTI kérdésére Kónya Imre, az ügyrendi bizottság elnöke. Ha a törvény-előkészítő munka megengedi, az alkot­mányügyi és az ügyrendi bi­zottság várhatólag a jövő hét egyik bizottsági napján, szer­dán vagy csütörtökön tart együttes ülést. Ezen szándé­koznak dönteni azokban a ház­szabály-értelmezési és alkot­mányos problémákban, amiket az FKGP frakcióján belül kiala­kult helyzet felvet. Kónya Imce emlékeztetett arra, hogy a két illetékes bizott­ság még novemberben, a kis­gazda képviselőcsoport ketté­válása után tárgyalt erről a kér­désről. A honatyák akkor úgy határoztak, hogy dönteni csak megfelelően előkészített ülésen fognak. (MTI) Újabb szívátültetés Budapesten Újabb szívátültetést hajtottak végre Budapesten, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Ér- és Szívsebészeti Klinikáján. A műtétet január 19-én, vasárnap az esti órákban végezte a Szabó Zoltán professzor által vezetett orvoscsoport, ugyanaz a team, amelyet a közvélemény az első hazai szívtranszplantáció kapcsán ismert meg. A Népjóléti Minisztérium Sajtóirodájától kapott információ sze­rint az újszíves férfi 36 éves, elsődleges szívizombetegségben szen­vedett. O volt az, akinél a beavatkozást már novemberben tervezték, akkor azonban a donorszív nem volt alkalmas az átültetésre. Most egy 34 éves férfi volt a donor, akinél az agyvérzést követően állapí­tottak meg agyhalált. A beteg állapota a műtét utáni körülményeknek megfelelő. A január 3-án szívátültetésben részesült Schwartz Sándor állapota a műtét utáni 18. napon tovább javult - közölte a minisztérium. Folytatódik a háromoldalú tárgyalás Kedden a második fordulóval folytatódik Pécsett a magyar kor­mány támogatásával létrejött há­romoldalú nemzetközi tárgyalás. A Horvát Gárda, a Jugoszláv Néphadsereg és az Európai Kö­zösség megfigyelőinek képvise­lői egyebek között megvitatják a fegyverszünetet követő helyze­tet. A horvát delegációt Imra Agotics tábornok, a JNA küldött­ségét Andrija Raseta tábornok, az EK-megfigyelőkét pedig Joao Salguero portugál nagykövet, a jugoszláviai EK-misszió soros elnöke vezeti. (MTI) Császár sáncolt ■ Tegnap játszották le Jászberényben a péntekről elhalasztott első osztályú női röplabdamérközést, melyen a hazaiak a bajnokaspiráns Tungsram együttesét fogadták. A várakozásnak megfelelően biztos vendégsiker született, melyhez Császár (4) jó sáncmunkája is hozzájárult. Fotó: Mészáros A levéltári törvény végrehajtása kapcsán Biztosítják a személyiségvédelmet, de a kutathatóságot is Kölcsönös megértés és komp­romisszumkészség mutatkozott mind a művelődési kormányzat, mind a Magyar Szocialista Párt által létrehozott munkabizottság részéről azon a hétfői megbeszé­lésen, amelyen a volt állampárt iratainak átadásával, átvételével kapcsolatos technikai részleteket tekintették át. Ezt a Művelődési és Közokta­tási Minisztérium és az MSZP képviselőinek közös sajtótájé­koztatóján jelentette ki Tóth András, az MSZP országos ügy­vivője. A tárgyalások meglehetősen nehezen indultak, az MSZP ugyanis úgymond önvédelemből szerette volna elérni, hogy a tár­gyalás során jelen lehessen a saj­tó. A tárca által létrehozott bizott­ság azonban úgy vélte, hogy ér­demi vitát csak zárt ajtók mögött lehet folytatni, s végül is ez az álláspont kerekedett felül. (Folytatás a 2. oldalon) Osztrák-magyar rendőrakadémia alakult Közös küzdelem a neonáci csoportok ellen Az osztrák és a magyar bel­ügyminisztériumok, rendőri szervek közötti hivatalos együtt­működés formális kereteit kíván­ja bővíteni a hétfőn Bécsben fel­avatott első közös osztrák-ma­gyar rendőrakadémia. Az ünne­pélyes megnyitó után tartott saj­tóértekezleten Franz Löschnak osztrák belügyminiszter és Mor- vay István, a belügyminisztéri­um államtitkára egyaránt hang­súlyozta, hogy az új együttműkö­dési formától igen hatékony elő­relépést várnak a közös problé­mák leküzdésében. Az együttműködést az érdek­lődés középpontjába helyező esemény, a neonáci fegyeres cso­port ausztriai leleplezése és an­nak magyarországi kapcsolata mind a megbeszéléseken, mind a sajtóértekezleten fontos téma volt. Franz Löschnak megerősí­tette a híreket, miszerint az auszt­riai csoport szellemi atyjának te­kinthető Gottfried Kössél propa­gandaanyaggal és pénzzel egya­ránt segítette a Győrben ugyan­csak őrizetbe vett - majd Pintér Sándor rendőrfőnök szavai sze­rint szabadlábra helyezett - ma­gyar újfasiszta csoportot. Morvay István elmondta, hogy a jelenlegi ismeretek sze­rint héttagú csoport tervei még kezdetleges állapotban voltak, puccskísérletről nem lehet be­szélni. A csoport tagjainak életkora változó, s tevékenységük nem nyúlik túl régre vissza. A győri banda felgöngyölítésének részle­teit, további adatokat - a nyomo­zás érdekében - sem Morvay Ist­ván, sem Pintér Sándor nem kí­vánt közölni. Magyar és osztrák részről egyaránt szóltak arról, hogy a ha­tárok nyitottá válása bizony ked­vezőtlen jelenségekkel is páro­sult, s éppen ezek miatt elenged­hetetlen a bűnüldözők szoros eeviittműködése. BOLT BT.|_ Viszonteladók részére német és magyar katonai ruházati árukat, munkaruházati árukat és használt ruházatot árulunk a nagykereskedelmi raktárunkban. Pl.: Bundeswehr-ing 80Ft + áfa, új, fekete szerelőruha 880 Ft + áfa, szerelőoverall 640 Ft + áfa. Cím: Szolnok,

Next

/
Thumbnails
Contents