Új Néplap, 1992. január (3. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-14 / 11. szám
1992. JANUÁR 14. Külhonra figyelő ■ ? T: Sf r v Öt halott itt és ott Miközben politikusok, politológusok - tehát szakemberek - magyarázták a közvéleménynek, miért nézik a nagyhatalmak, a közepes és kisebb, de tenni képes országok tétlenül a (volt?) Jugoszláviában folyó mészárlást, itt, földközelben többen értetlenkedtünk: miért nem avatkoznak be azonnal és hatékonyan, miért nem vetnek gátat ártatlan emberek, civilek, asszonyok és gyerekek öldöklésének? A szerb nagyhatalmi törekvésnek látszó horvátországi katonai intervenció miért oly közömbös Nyugat-Európának, az ENSZ-nek, az Egyesült Államoknak, hogy csak halovány eredménnyel kecsegtető békéltetési kísérletekre szánja magát? Az iraki hegemonisztikus törekvés várható eredménye „közelebb állt hozzájuk”? Sokkal bonyolultabb ez a sok- nemzetiségű „jugókérdés” - kezdődött ekképp a legtöbb érvelés az „oldják meg maguk” féle megoldás mellett, magyarázatként a „karba tett kéz’ ’ diplomáciára. Miközben százával haltak az emberek, miközben megszegték az „en plusz egyedik fegyverszünetet” is, miközben települések tűntek el a föld színéről, miiközben tízezrek menekültek el szülőföldjükről, hogy ne kelljen ott ártatlanul és értelmetlenül meghalniuk ... Miközben a horvátok és magyarok elhagyott, de még használható házaiba, telkeire a szerb hódítók telepítik be a sajátjaikat..miközben mi láttuk, hogy sírnak nálunk, a menekülttáborokban karácsonykor a hazátlanná váltak (akiket nem akarnak békeidőben sem visszaengedni) . . ., miközben dől össze Dubrovnik és Eszék is - ezenközben jobbára magyarázkodtak, mennyire bonyolult ... Felcsillant hirtelen egy kis remény a belátható időn belüli rendezésre. amikor az ENSZ-meg- bízott kialkudta az ortodox karácsonnyal egyidejű tűzszünetet, és egyúttal kilátásba helyeztek egy tízezer fős ENSZ békefenntartó erő Jugoszláviába küldését, amire a Biztonsági Tanács várhatóan hetek múlva szánta volna rá magát... - amikor lelőtték a Közös Piac öt megfigyelőjét szállító helikoptert. A legtöbb találgatás azzal volt kapcsolatos, ez a nem várt esemény mennyiben befolyásolja majd Cyrus Vance egyezségét, az ENSZ- erők odaküldését. Persze, felmerült az általános érdeklődés körében az is, hogy ki tüzelt és miért, és tudta-e, aki tüzelt, hogy kire stb. Talán nem vagyok egyedül, aki másra is kíváncsi volt ezzel a merénylettel összefüggésben, nevezetesen arra, hogyan tálalják majd „az európai” tévéállomások, rádióadók és az írott sajtó a megfigyelőket ért katasztrófát. Nagyön meg voltak rendülve (félreértés ne essék, én is), mélységesen gyászoltak, ünnepélyesen, könnyezve, zokogva . . . Mintha most először vették volna abszolút komolyan, hogy ezen a Balkánon tényleg lőnek. Öt nyugat-európai ember koporsója tette számukra nyilvánvalóvá, érthetővé, érthetetlenné ezt, talán jobban, mint az addigi sok száz „balkáni” holttest „tévés látványa”. Nagyon meggyászolták azt az öt embert. Nem hiszem, hogy annyira megindítaná a világot annak a a véletlenül szintén öt embernek a halála, akik tegnap, a baranyai vidéken, az „alig megsértett tűzszünet” következtében, „csak” a szer- bek és a horvátok szűnni nem akaró párbajában lettek áldozatok. Kitartás? Az oldalt írta: M. H. L. Fotók: T. Z. és M. J. Alig szűnt meg kontinensünk egyfajta mesterséges kettéosz- tottsága, máris erősödik egy másfajta - szintén politikai értelemben vett - elkülönülés: miközben Nyugat-Európa országai jobbára az integráció felé haladnak, Keleten, a birodalom (a „szocialista tábor”) széthullását követően szakadoznak az egyes országok (szövetségi köztársaságok) is. Tulajdonítható ez egyrészt a mesterségesen megalkotott határok helyreigazítási szándékának (amit még lehet jogosnak feltüntetni), másrészt a jól összekevert kelet-európai népek „hagyományos” gyűlölködésének, a szélsőséges nacionalizmus eluralkodásának (amit bárminek is tüntessenek fel, elfogadni nem lehet). Jobbára véráldozat nélkül, „békésen’ ’ omlott össze egy embertelen, diktatórikus eszmén alapuló világrendszer, két éve ujjongva fogadtuk a csodát: háború nélkül lettek szabadok a népek mifelénk, elkezdődhet a demokrácia rendjének építgetése, a tervgazdálkodás abszurditásai helyett ki lehet alakítani az egyetlen üdvözítőt, a szabad piacit. És aztán értetlenül tapasztaljuk, hogy a gazdasági-társadalmi felzárkózás helyett köröskörül mindenki (és néhányan idebenn is) mással vannak elfoglalva. Hogy a szabadság ezúttal (és majd mindenhol) jött fegyver nélkül, némelyeknek szinte önmagától, ám vele már nem lehet mit kezdeni anélkül, hogy fegyverhez ne nyúlnának. Ügy látszik, az indulatok ez alkalommal is erősebbek a rációnál, a sérelmek megtorlása előbbrevaló minden másnál, a szabadságot teljes gátlástalanságként gyakorolja a sokáig gúzsba kötött akarat. Kilencven véres marosvásárhelyi márciusától napjaink feldúlt és lerombolt horvát településeiig sajnos bőven lehetne sorolni a példákat, melyek egyre erősítik: sokba került (és talán még sokba fog kerülni), hogy felkészületlenül hullt ölünkbe a szabadság. Kelet-Európa mostani kínjaiért, szenvedéseiért, tragédiáiért okolják nemcsak az „októberi forradalmat”, hanem Trianont is, Jaltát is. Létezik, hogy a szocialista internacionalizmus által kordában tartott nemzeti gyűlölködések hosszú évtizedek múltán ilyen vehemenciával törjenek elő a „szőnyeg alól”? Úgy tűnik, létezik. Nem felejtettük el nemzedékek váltásával sem „történelmi bajainkat”, a huszadik század végére sem okosodtunk, nem lettünk ^civilizáltabbak”, békére jobban szomjúho- zóak, mint a bosszúnk véghezvitelére. A jelek szerint többeknek másodlagos vagy akár hatodrendű gond az éhség, a hideg, a szomjúság, az életminőség mi- nősíthetetlensége. És nagyobb pozíciószerzés, a „zavarásban halászás”, az újraelosztása - a majdnem-semminek. Áz eluralkodott nacionalizmus ködje szállt azokra az agyakra, melyek így nem látják: a határokat éppen most nem tologatni kellene, hanem csupán megnyitni. Ugyanez a köd élteti tovább a félelmet, a bizonytalanságot - keresgéljük tehát az ellenséget a ködben. És kit találunk? Aki belül van a látótávolságon: a közvetlen mellettem vagy a velem együtt, egy helyen élő népet, nemzetet, nemzetiséget. Magyarországon, a két és fél éve születetten talán éppen azért nem folyt vér, mert nehéz ilyen ellenséget találni jelenlegi határain belül. Vagy ahogy még megfogalmazták: az most Magyarország előnye, ami a hátránya volt eddig csupán, hogy tudniillik elvesztette területei nagy részét, melyek igencsak tele voltak tűzdelve különböző nemzetiségűek tömegeivel. És ugyanezért nem tudunk se kajánul, se nyugodtan mosolyogni a körülöttünk dúló viszályokon: mert körös-körül magyar kisebbségiek szenvedik meg azt, hogy a többségiek imígy élnek a Kelet- Európa népei közötti szabad megbékélés lehetőségével. Ezért nem tudunk nem odafigyelni külhonunkra. A kettéosztottság utáni szakadozás Tudomásom szerint széleseb körökhöz jutott el az a többek által és gyakrabban hangoztatott jelszó, hogy kitartás. „Magyarok, ne meneküljetek, tartsatok ki ott, ahol vagytok, a szülőföldön!” Amíg Tőkés László vagy szlovákiai, vajdasági, kárpátaljai „hittársai” mondták ezt, volt a felszólításnak némi morális alapja. De mihelyst honi prédikátorok szólá- nak így ez ügyben, keveredett „az eszmébe” némi önzés, tehetetlenség, netán irredenta vágyálom („ha eljösztök, nem lesz miért visszakövetelni”). Kevesebben bár, de hallottunk ilyet is: ne tartsatok ki, hagyjátok a francba azt, és gyertek a hazába! Ezt mondta például az akkori nyugatnémet kancellár, aki még fizetni is hajlandó volt (állítólag ötezer márkát személyenként) az erdélyi szászokért és svábokért. (Hallottam minap az okoskodást: hiányzik is Erdélynek a sok százezer áttelepült német, de az áttelepül- teknek nem hiányzik a mostani Erdély és a németországi kormánynak sem a kilátástalan hadakozás romániai németjeinek „megmentéséért”). A németek viszonyulását alapul vévő elképzelés szerint legkézenfekvőbb, hogy bizonyos romániai magyar vezetők elképzeléseivel ellentétben ne zátjuk el az áttelepülni (menekülni, túlélni, élni) szándékozók elől a határt, a lehetőséget - mint tettük például közvetlenül a marosvásárhelyi mészárlást követően, amikor kvázi- hazazavartunk minden menekülőt. Ha már fizetni nem tudunk értük - szól az effajta érvelés -, legalább becsüljük a természetes (természetellenes?) népszaporulatot. Valahogy megleszünk a szűkebb hazában is, együtt talán jobban, erősebben ... - szólt a szokatlan ötlet, melyen vitatkozni lehet, és talán érdemes is. A tényeket, a valóságot elhessegető gondolat diktálja: Nagy Magyarország ... A realitások közül néhány: ha van is Erdélyben kétmillió magyar, most már van hétmillió román; utál minket román- szerb-szlovák-ukrán, hisz már Kárpátaljáról is 800-1000 magyar menekült el... Nem tudom, hogy pillanatnyilag a „tartsatok ki” vagy a „ha nem bírjátok, gyertek haza” egyre da- gadóbb táborához csapódott-e magyar kormány, amikor azt mondatja belügyminiszterével: „akit magyar anya szült, annak elemi joga itt élni” ... Persze, a jogtól annak érvényesüléséig vezető út a legritkább esetben néhány lépés. De a jog kinyilatkoztatása már több a semminél, pláne a visszautasításnál, a „tartsatok ki” kényelmességénél. Hogyan számoljalak? Erdélyben számolják a magyart. Persze, egész Romániában számolják a népet, nemcsak a magyarokat, de ez a része a legkacifántosabbja a műveletnek. Mert nem akárhogy számolják, hanem négybevágva. 1977-ben, a volt diktátor is megszámoltatta népét, akkor még csak két kategória létezett odaát testvéreinkből: a magyar és a székely. A nagy előd nyomdokain haladva az egységes nemzetállamot hirdető mai vezetők tovább léptek - nyilván nem a nemzetiségekkel való méltányos bánásmód irányába. Most már négyféle vérünk leledzik odaát (a népszámláló kérdőív román megszövegezése szerint: maghiar (magyar), ungur (tulajdonképpen a magyar szó szinonimája), secui (székely) és ceangau (csángó). Mint ismerőseimtől hallottam, a hazai, általában e kérdésben tájékozatlan polgár nem tudja, hogy ez olyanszerű megkülönböztetés, mintha egy itteni népszámláláson a nemzeti hovatartozás fejezetbe nem a magyar szót írnák, hanem - e megyében például - azt, hogy jász, kun, esetleg magyar. Teljesen nyilvánvaló, mi célból szaporították az erdélyi magyar „fajtákét”: egészen másképp hangzana - mondjuk - kétmillió magyar, mint ötszázezer magyar, a többi ungaricus, székely meg csángó . . . Összeadni lehetne - nyilatkozta a minap Sütő András is -, de Nyugaton senki nem adja majd össze, senkit nem érdekel, hogy az ungur is magyar, a székelyről nem is beszéve. Tiltakozott az RMDSZ is (hiába) az eljárás ellen, valamint amiatt, hogy az úgynevezett kódolást nem az összeíró, nem a megszámlált, hanem egy harma- dik(?) személy végzi. A hetedike előtt még csak feltételezett visszaélési, manipulálási lehetőségek hetedike után már tényként kerültek a kisebbségi magyarság romániai vezetőinek eszmei tárgyalóasztalára, például a nemzetiség és anyanyelv rubrikát golyóstoll helyett könnyen kiradírozható ceruzával töltötték ki a Varia kérésére kizárólag románokból álló számlálók. Értem is meg nem is az RMDSZ-t azon igyekezetében, hogy próbál mindent, ami próbálható: tiltakozik fent, figyelmeztet lent, ne hagyja magát a magyarság ismételten becsapni. Sajátjainak saját erőből (az egyház segítségével) történő megszámlálását kezdeményezi stb. Persze, hogy mindezt meg lehet, talán meg is kell tenni. De akkor mi van? ... Az 1977-es népszámláláskor minden megrázkódtatás nélkül sikerült kihoznia a hivatalnak a mindössze 1,7 millió magyart. A számlálás korrektségének ellenőrzésére most sincs semmi lehetőség, feltételezni a korrektséget a naivitás csúcsa lenne. Szemrebbenés nélkül el lehet sinkó- fálni ismét vagy nyolcszázezret, a maradékot négyfelé osztva pedig abszolút „kijön” az egységes nemzetállam (ahogyan ezt ők elképzelik). Azt mondta a tévében vasárnap este Szőcs Géza, az RMDSZ alelnöke, hogy másfél év múlva várhatók az első, nem hivatalos eredményei ennek a népszámlálásnak, három év elteltével a véglegesek. (Még azt is mondta, hogy addigra már emlékezni sem fogunk a mai román vezetésre, de ezt nem hiszem.) Akkor meg mit csinálunk ekkora gondot ebből a számolgatásból. Ha igaz, nemsokára helyhatósági választások lesznek Romániában, amelynek korrektségét talán inkább lehet ellenőrizni, mint ezét a népszámlálásét. Ha igaz, ezeken a helyhatósági választásokon magyar (ha tetszik: ungur, secui és ceangau) jelöltek is lesznek. Akkor majd kiderül, hány magyar él Erdélyben! Legalábbis valószínűbb ...
