Új Néplap, 1992. január (3. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-11 / 9. szám

Szolnoki Extra 1992. JANUAR 11. Sajtótájékoztató a városházán Színházigazgató-j elölt: SPIRO GYÖRGY Időszerű kérdésekben tartott szerdán délelőtt sajtótájékozta­tót a városházán Várhegyi Attila polgármester és dr. Lengyel Györgyi alpolgármester. A tájé­koztató középpontjában az a na­pokban felröppent hír állt, mi­szerint Schwajda György szín­házigazgató utódja Spiró György író lesz. A város polgár- mestere megerősítette a hírt: az önkormányzat hivatalos igazga­tójelöltje a január 21-i közgyűlé­sen valóban Spiró György. Várhegyi Attila a várhatóan sorra kerülő kinevezés előzmé­nyeit is részletesen ismertette. Tájékoztatása szerint Schwajda György igazgató szerződése az évad végén lejár, és ő távozni készül. A megüresedő igazgatói poszt nem pályázatköteles, és nem is fognak arra pályázatot ki­írni. Ugyanakkor az önkormány­zat nem akar csak a „saját feje után menni’ ’, széles körben tájé­kozódott és tájékozódik az ügy­ben. Kérték Schwajda Györgyöt is, hogy a színház törekvéseit fi­gyelembe véve adjon javaslatot az utód személyére, aki az „írói színház”-koncepció alapján Spiró Györgyöt javasolta. Ez­után egy beszélgetés is lezajlott a képviselők és a számításba vett új igazgató között, ami megerő­sítette a jelölés szándékát. Szak­mai vélemények beszerzésére is sor került. A történtek természetesen nem azt jelentik - emelte ki Vár­hegyi Attila -, hogy egyedül csak Spiró György kinevezési javas­latát terjesztik január 21-én a közgyűlés elé. Az önkormányzat valamennyi színházat levélben értesített az igazgatói poszt kö­zelgő megüresedéséről és arról, hogy jelentkezőket várnak a ve­zetői beosztásra. Amennyiben érkezik jelentkezés, azt is a köz­gyűlés elé terjesztik a szakmai szervezetek véleményével együtt. Az új igazgató januári kinevezésével kapcsolatban el­hangzott, hogy az önkormányzat álláspontja: még a szerződéskö­tések időszakában célszerű azt lebonyolítani, hogy a színészek tudják, kivel fognak majd dol­gozni. Egyébként a kinevezés augusztus 1-gyel szól majd. A sajtótájékoztatón szó esett a városi művelődési ház indulásá­nak körülményeiről is. Dr. Len­gyel Györgyi alpolgármester el­mondta, hogy az igazgató - Kiss Györgyi - bemutatása az intéz­ményben megtörtént. Némi meglepetés is várta az új „gaz­dát” az intézményben. A me­gyei önkormányzattal korábban kötött egyezséggel ellentétben a volt megyei intézmény teljes gárdáját - 35 személyt - megkap­ta a városi önkormányzat, holott nekik csak 28 dolgozóra van szükségük. A kérdés megnyug- , tató rendezése - a megyei önkor­mányzattal konzultálva - meg­kezdődött - tájékoztatta az alpol­gármesternő a sajtó képviselőit. A rendezvényen felmerült a volt szovjet laktanyák és lakások hasznosításának helyzete is. A tájékoztató szerint a szovjet kór­ház sorsa rendeződni látszik - azt belátható időn belül megkapja a Hetényi Géza Kórház. A József Attila úti bázist a külkereskedel­mi főiskolának ajánlották fel, aki az ajánlatot elfogadta és most tá­jékozódik a felújítás anyagi le­hetőségeit illetően. A Városma­jor úti laktanya egyik épületében pedig egyebek mellett egy ma­gániskola kapna elhelyezési le­hetőséget. A szovjetek által használt 130 lakás értékesítésére pedig várha­tóan az év közepén kerül sor, most folyik az egyeztetés hitel­ügyekben, a támogatás kérdésé­ben. A pedagógusok béremelésé­vel kapcsolatban a város vezetői elmondták, hogy a tízszázalékos béremelés - mellyel az intéz­ményvezetők önállóan, differen­ciálva gazdálkodhatnak - akár „holnap is kiosztható”. Röviden szólt Várhegyi Attila a január 21-én esedékes közgyűlés vár­ható napirendjeiről is. Eszerint a közgyűlés kinevezi a színház, az IKV igazgatóját, kidolgozza az önkormányzat vállalkozási kon­cepcióját, dönt egyes iskolák névválasztási kérelmében, a fű­tésdíjak további ellentételezésé­ben - ezeken kívül még több kér­déssel is foglalkozik majd. Berki Imre JULES VERNE VILAGA Valóban ufó, vagy csak képzelet? Úgy látszik, valósággá válik a nagy romantikus író, Jules Verne által megálmodott jövő. A nép­szerű ,író, ifjúság által igen ked­velt, könyvei színes fantáziával, széles körű tudományos áttekin­téssel népszerűsítik, vázolják fel a tudomány, korábban még utó­piának tűnő eredményeit, közeli jövőjét. A jövőt fürkésző képze­letgazdag leírásai, mint „Utazás a Holdba” vagy „Nyolcvan nap alatt a Föld körül” című könyve a fantasztikus képzelet szárnyain viszi az olvasót a romantika biro­dalmába. S amit a nagy író kötetekbe foglalt, azt ma már élő valóság­ként is felfoghatjuk. Egyre gyak­rabban jelennek meg hírek ha­zánkból, a Kárpát-medencéből, Európából ismeretlen földöntúli­nak vélt tárgyak, ahogyan közna­pi nyelven is mondjuk ufók meg­jelenéséről, feltűnéséről az ég­bolton, a világmindenségben. Egy ilyen „égi vándor’ ’ megjele­nésének, feltűnésének voltak ta­núi december 30-án azok a sze­rencsés szolnoki és Szolnok kör­nyéki emberek is, akik a neveze­tes napon a kora esti szürkület­ben, öt és fél hat között éppen­séggel a szabadban tartózkodtak és az égboltot fürkészték. Az első híradás a szolnoki ka­tonai reptérről látott napvilágot. A főiskola időjelzői pontban fél hatkor a szokásos időjelzésüket tartották, amikor hirtelen arra let­tek figyelmesek, hogy Rákóczi- falva irányából rendkívül erős fé­nyű, szokatlan formájú objektum Ilyennek látta Kántor Andrea 3. osztályos tanuló az UFO-t közeledik. Mint szemmel re­gisztrálták, a titokzatos tárgy las­sú repülés közben villámszerű, cikcakkos mozgást végzett, s közben magasságát fokozatosan csökkentette. A szemtanúk becs­lése szerint körülbelül 250 mé­terről mintegy száz méterre ereszkedett alá, időközben erős vöröses, narancssárga fényt bo­csátott ki magából a föld irányá­ba. Az „űrvándor” rövid idő múlva két gömbbé vált, és hirte­len eltűnt. Hogy az időjelzők megfigye­lését nem a képzelet szülte, azt a rákóczifalviak is megerősítették. Az általános iskolás korú gyer­mekek közül többen a jelzett idő­tájban a szabadban élvezték a be­havazott téli táj örömeit, amikor az „ufó” megjelent a látótérben. Egybehangzó állításaik szerint ­FAVÁGOK Mindjárt az elején leszögezem, én nem vagyok híve a természet rongálásának. Annak idején Szabó tanárnő, napközis nevelőnk, mikor kimentünk ajátszótérre, megkövetelte tőlünk, hogy elmond­junk egy kis litániát. Ebben többek között az is benne volt, hogy fűre nem lépünk (volt elég hely a Tisza-parton azon kívül is), fát, bokrot nem tépünk... Talán ennek is köszönhető, hogy „megbékél­tem” a növényvilággal. Most pedig azt kell látnom, hogy érthetetlen módon nyirbálják a fákat a belvárosban, mégpedig „hivatalosan”. Ott, ahol örülni kellene, hogy egyáltalán kinő valami zöld, ágakat növesztenek az ólomtól és hőségtől lezsibbadt fák. Ahol mindössze 2 négyzetmé­ternyi területen kaphat esővizet a növényzet, olyan precízen kör- beaszfaltoztak mindent. Nos, most az „alacsony” ágaktól gondo­san megszabadították a fákat. Mitől alacsony a földtől három-négy méterre levő gally? Zavar valakit? Nem látni át emiatt a „sűrű erdőn”? Van olyan fa, ame­lyiknek mindössze két ága maradt (előtte sem volt sok, jó, ha megélt ebben a bűzben). De minek tették ezt? Azt mondják, hogy így majd egységesek lesznek a fák. De mikor? Mert amit tavaly is elültettek (hurkapálcikának sem volna jó), abból sem lett semmi. Abban aztán tényleg egységesek, hogy nem nőnek ki. Egyszóval nekem nem tetszik ez az egész nyirbálás. Lehet, hogy így ez ésszerű, de hogy nem jó, az biztos. Talán az ügyben illetékesek soha nem mormoltak litániát a természet védelméről... ta Úrvacsoraosztás a szolnoki református templomban. - nzs ­nem titkolt félelmükben is - meg­figyelték, - s ez megegyezik az időjelzők észrevételével -, hogy a rejtélyes, méretében termetes tárgy villámszerű mozgással ha­ladt, útját hang és fényjelenség kísérte. Az objektum teste szürke volt, tetején antennákat láttak, az oldalán pedig ajtó, illetve ablak­szerű nyílás volt vélhető. Igazol­ták azt is, hogy az objektum ket­tévált, két félgömb alakot vett fel, és utána eltűnt. A gyermekek közül többen életük eme nagy- nagy élményét rajzban is meg­örökítették. Az esemény törté­netéhez tartozik még - amit Kán­tor István rákóczifalvi lakos, a Biokultúra Egyesület Jász- Nagykun-Szolnok megyei cso­portjának titkára is elmondott- az Ufó (vagy ufók) áthaladásának időpontjában néhány másod­percre hellyel-közzel áramkima­radást is regisztráltak. Az eset kapcsán a Magyar Rádió Szolnoki Stúdiója vasár­napi műsorában felhívást tett közzé, amelyben kérte, telefo­non jelentkezzenek azok, akik a jelenséget észlelték. Mondani sem kell, sűrűn csörgött a készü­lék, tucatnyian jelentkeztek Szolnokról, Újszászról, Rákó- czifalváról és máshonnét, igazol­va a hír valódiságát, vázolták él­ményeiket. A legújabb fejlemény pedig az, hogy Szolnokon a Dózsa György úti Ifjúsági Irodában „Üfóklub” nyílik január 13-án 17 órakor. A meghívott vendég Trethon Judit, a tévé Nulladik típusú műsorának egyik szer­kesztője lesz. Az érdeklődők el­mondhatják ufóélményeiket, s azt, hogy történt-e személyükkel vagy környezetükkel kapcsolat­ban valami megmagyarázhatat­lan természeti jelenség. A jelen­séget a fantasztikus, illetve szak- irodalom művelői is érdeklődve tanulmányozzák.- endrész ­1992-ben is VAS-MUSZAKI DISZKONT A VIDIA BOLTOKBAN A jótállási jeggyel ellátott termékeinket DISZKONTÁRON, minden egyéb, boltjainkban forgalmazott árut mérsékelt áron kínálunk kiskereskedelmi egységeinkben! 31. sz. Raktáráruház Szolnok, Landler J. u. 31. 34. sz. Szaküzlet Szolnok, Széchenyi-lakótelep 33. sz. Szaküzlet Szolnok, Csanádi krt. ükVlDIA Kereskedőház Rt Áraink nagyságrendjére néhány példával szolgálunk Önnek a 34. sz. szaküzletünk kínálatából: Megnevezés Fogyasztói ár F 200 ET fagyasztóláda H 60 F fagyasztószekrény HB 160/2 hűtőszekrény HB 200/3 hűtőszekrény HB 240/2 hűtőszekrény 751/8 Energomat automata mosógép TS 3343 színes televízió HV-77 vasaló Lédy-Uberty epillátor TV-VIDEÓ állványok 27.900 Ft 14.900 Ft 15.400 Ft 17.900 Ft 17.900 Ft 31.720 Ft 38.160 Ft 1.010 Ft 3.190 Ft 4.500 -10.720 Ft A hét minden napján számoljon velünk! VIDIA KERESKEDŐHÁZ RT. <i> i i

Next

/
Thumbnails
Contents