Új Néplap, 1991. december (2. évfolyam, 283-305. szám)

1991-12-07 / 288. szám

12 Nyugdíjasok fóruma 1991. DECEMBER 7. Várhegyi Attila: De jó, hogy ennyi embernek tudunk segíteni- de nagy baj, hogy ennyi embernek kell a segítség A megyeszékhely időskorú lakóiról Várhegyi Attilát, Szolnok alpol­gármesterét sok idős ember megis­merte tavaly év végén, amikor a város öregjeinek rendezett kará­csonyi ünnepségen köszöntötte őket, s az önkormányzat fenyőfá­ján gyertyát gyújtott több száz idős szolnoki polgár jelenlétében. Most, év vége előtt néhány idősek­re vonatkozó információért keres­tük föl hivatalában a fiatal alpol­gármestert.- Az, hogy Szolnokon 13-14 ezer embernek visz havonta nyug­díjat a postás, természetesen még nem jelenti azt, hogy ennyi idős­korú lakója van a megyeszékhely­nek. Nyugodtan mondhatjuk, hogy legalább 25 ezer időskorú ember él itt, sajnos nagyon sokan nagyon nehéz helyzetben.- Igen, mi is akörülire tesszük az időskorúak számát. Szociális bi­zottságunk épp ezért tárgyalt elő­ször róluk, helyzetükről, s megse­gítésüknek feladatairól és lehető­ségeiről a közelmúltban. Ha ösz­­szegezzük az önkormányzat mit, mennyit tud segíteni, talán azt mondhatjuk, de jó, hogy ennyi em­bernek tudunk segíteni - amely azonban egyben azt is sugallja: de nagy baj, hogy ennyi embernek kell a segítség.- Részletezzük a segítség konk­rétumait.- Szeptember 30-ig vannak összesített adataink. Eszerint rend­kívüli sgélyt 1136 esetben utal­tunk ki 55 éven felüli nőknek, s 193 esetben hatvanon felüli férfi­aknak. Rendszeres szociális se­gélyt 89 nő kap az idén és öt férfi. Az összeg, amit szeptember har­mincig erre fordítottunk, kereken 5 és fél millió forint. Közgyógyel­­látási igazolványt adtunk ki ötven­két 55 éven felüli nőnek és 31 hat­vanon felüli férfinek. Ez ugye azt jelenti, hogy ők nem fizetnek a gyógyszerekért, annak árát az ön­­kormányzat állja. De hát folytatom az adatokat. Szociális étkeztetés­ben hetven nő és harminc férfi ré­szesül a városban a hét öt napján. Eddig lakbértámogatás címén 514 időskorúnak adtunk segélyt és 121 mozgássérült öregnek rendkívüli segélyt. A városban széles körű szociális gondozás, ápolás támo­gatja az idős, magányos és maga­tehetetlen öregeket. Három­százhatvan gondozott van, a házi­­gondozó-szolgálat 70 ezer esetben regisztrált segítséget az év során. Főállású gondozónk ugyan csak huszonnégy, de 125 a tiszteletdíjas gondozó. Ok 348 gondozottuknak 1990 karácsonya Szolnokon. Vár­hegyi Attila alpolgármester gyer­tyát gyújt az idősek fenyőfáján az étkeztetését is megoldják. A Nád utcai nemrég nyitott új szociá­lis otthon nagy segítséget jelent, hiszen hetven idős embernek lett benne otthona, s az Eötvös téri régi (amely hamarosan liftet kap), 87 gondozottjával már enyhítettünk a legsürgetőbb gondokon.- Ezzel együtt sorbaállás tapasz­talható, legalábbis így volt évek során.- Igen, s nekünk arra is kell gon­dolnunk, hogy nem megoldás, ha egy szolnoki öreget más település­re, városba, községbe vesznek föl szociális otthonba.- Mik a további tervek? Nem is kérdezem a távfűtés támogatásról, hiszen most még a kérvényezés ideje van._____________________- Igen, s az újságban is megje­lent, hogy erre 5.5 milliót kaptunk. Nagyon remélem, hogy lesz több is, hiszen föltétlenül figyelnünk kell arra, hogy vannak, lesznek, akik méltányosságból kell hogy segítséget kapjanak. Ha ezen túl leszünk, legfőbb feladatunknak te­kintjük, hogy mielőbb készüljön el a megyeszékhely szociális térké­pe, amely a további munkához ad majd segítséget. Adni, segíteni ugyanis csak úgy lehet, ha alapo­san ismerjük a helyzetet, s nem­csak a kérők, a jelentkezők életén segítünk, hanem azokén is, akik nem jönnek, nem kérnek - bár nagy szükséget látnak. Szeretnénk, ha ez a szociális térkép segítene eb­ben.- Mielőtt befejeznénk a témát, térjünk vissza egyetlen, időskorú­akat érintő dologhoz. A városban működő hat idősek klubjára gon­dolok.- Az intézményi segítségnyúj­tásban föltétlenül fontos szerepük van, hiszen falaik között kétszáz­nál több idős ember talál otthonra, társaságra, meleg ételre, kis szóra­kozásra. Nagyon szeretnénk, ha ezek a klubok kényelmesebbek lennének - sokra ráférne a bővítés, korszerűsítés -, hogy még inkább otthon éreznék magukat idős pol­gáraink. Persze a mi intézményi támogatásunk mellé épp az elkö­vetkező időben más, főleg társa­dalmi, egyházi szervezetek segít­sége is várható, gondolok a Vörös­­keresztre, a Máltai Szolgálatra s így tovább. Az biztos, a segítség­­nyújtók köre szélesedni fog a kö­zeljövőben.- Utoljára: lesz az idén is öregek karácsonya Szolnokon?- Már szervezik. Nagyon remé­lem, hogy ismét telt ház lesz a mű­velődési központ nagytermében, s köszönthetjük a megjelenteken keresztül a város minden idős la­kóját. Hírül fogjuk adni a kará­csonyest időpontját.- Köszönjük a tájékoztatást. Tüntettek- s akkor mi van? Lesz valami? November végén nyugdíjas­megmozdulásoktól volt hangos az ország - már amennyire han­gos lehetett, hiszen a központi hírközlő szervek, de különösen a Tv-híradó alig hallatott az idős állampolgárok (mintegy két és fél millió szavazópolgár!) gyű­léseiről, tüntetéséről. Debrecen, Győr és Szeged után aztán no­vember utolsó napján a főváros­ban, Angyalföldön folytatódott az ország öregjeinek keserű tün­tetése. Leginkább azt követel­ték, fizessenek decemberben egyszeri háromezer forintot a nyugdíjasoknak, s még decem­berben gondoskodjanak a nyug­díjak emeléséről, a parlament pedig hozzon törvényt a nyugdí­jak értékállóságának biztosí­tásáról. A tüntetések, a tüntetők jogos igazáról még akkor se lehet vi­tázni, ha tudjuk, hogy az angyal­földi demonstrációra meghívták a kormány képviselőjét is, hasz­talan. Szegény kormányférfiak erre nem érnek rá, biztosan. No­vemberben többször hallatta hangját a nyugdíjasszövetség meg a kamara is, s követeléseik tárgya ugyanaz volt, mint a tün­tetőké. Roppant megdöbbentőnek tartják ugyanis, hogy a bejelen­tett, s tartalékolt pénzzel is meg­alapozott egyszeri nyugdíjki­egészítésről még csak szó sincs kormánykörökben vagy a parla­menti üléseken. Hacsak az nem szó, ahogyan Kupa Mihály mi­niszter úr vagy kétszer a tévében más téma közben elszólta ma­gát, pl. így: „Borsodban meg­kérdezték a nyugdíjasok, lesz-e nyugdíjemelés, s én megmond­tam, nem, mert nincs rá pénz, belenyugodtak.” Kupa úrtól nem ritka az ilyen, félmondat­ban odavetett információ, kár, hogy még mindig nincs társada­lombiztosítási önkormányzat, mert akkor mondhatná... Sajnos, mégis, mintha neki lenne igaza. Mert az már most biztosnak látszik - a jövő évi költségvetés bizottsági vitáiból kiderült -, hogy januárban nem számíthat a nyugdíjas emelésre. Megspórolnak rajtunk három hónapot, hiszen most úgy szól az ígéret, hogy márciusban 10, szeptemberben 9,5 százalékos emeléssel kívánják jövőben a nyugdíjak értékállóságát bizto­sítani. Szegény, rosszul számoló hivatalnokok, mintha például a fűtés díjának órája már nem ok­tóber közepe óta ketyegne gyor­sabban, s mintha ezidén biztosí­tották volna az átlag 20-24 szá­zalékos emeléssel a 38 százalé­kosnak bevallott infláció ellen­­súlyozását. December első napján, ami­kor e sorokat írjuk, itt tartunk. Mit tehetünk? Együtt kívánjuk az angyalföldi nyugdíjasokkal: élnének csak egy hónapig átlag­nyugdíjból azok, akik ilyen lel­ketlenül kezelik az ország né­pességének negyedét kitevő öregek ügyét. Adja Isten, hogy ők is hasonlót éljenek majd meg! Öregek mondják- Mennyi derék, jól kihízott embe­rünk ül a parlament széksoraiban! Csak bekapcsolja az ember a tévéjét, s gyönyörködhet bennük. És nemcsak jó erőben lévők, életvidám emberek, hanem hétről-hétre divatosabban, jobban öltözködők is. Még belegon­dolni is nehéz egy kispénzű nyugdí­jasnak, mennyibe kerülhet egy-egy fénylő, selymesnek tűnő öltöny, meg a sok márkás, finom ing. Lehet, a képviselő uraknak nem kérdés az se, tejet, vajat vacsorázzanak, vagy meg­elégszenek egy zsíros deszkával is?- Azt mondják az okosok, szociál­­demagóg, aki visszasírja az állami tá­mogatások rendszerét. Biztosan ne­kik van igazuk, csak egyet nem értek: évtizedeken át azt mondták, azért sze­rény a munkabérünk, mert borítékon kívül az állam támogat bennünket; ingyenes iskolákkal, olcsó lakbérek­kel, a fűtés, a víz díjának dotációjával. Hát most mindent elvettek, az állam tovább nem támogat. Igen ám, de a fizetéseket meg a nyugdíjakat nem igazították hozzá, így aztán európai árat fizetünk a balkáni bérekből, nyugdíjakból. Igaz, a Balkán is Euró­pa, de micsoda különbség ...- Ha egy nyugdíjas nem tud venni magának a közelítő télre való meleg cipőt, hát istenem. Hordja a tavalyit, lehet elkopott sarokkal, elvásott talp­pal. Igen ám, de ha az unoka kinövi a tavalyi csizmát, annak mi lesz a sor­sa? Csak nem járhat mezítláb télvíz idején? A korong nem ment nyugdíjba Négy cserepes egy családban- Úgy van, kitanultam a faze­kasmesterséget, és a szakmából mentem nyugdíjba. Mégse lehet azt mondani, hogy a jászberényi Farkas család „fazekassága” ve­lem kezdődött, és nyugdíjba me­netelemmel megszűnt volna. Az öcsém az autószerelő szakmája mellett mesterien kezeli a koron­got, hivatása lett a fazekasság a lányomnak, és fazekas húgom gyermekének, az én keresztfi­amnak. Az se mellékes, hogy nyugdíjba menetelem óta is ugyanúgy forog a korong, mint azelőtt, a kemence is csak addig hideg, míg el nem készítem az égetésre váró újabb cseréprako­mányt.- Nem hallgatom el azt se, hogy egyik ősöm se volt fazekas. Édesanyám, aki családi ágon Mezőtúrhoz kötődött, amikor férjez ment, fezakastermékek el­adásával kezdett foglalkozni. Lovaskocsival hordták eladásra a köcsögöket, kancsókat és egyéb népi kerámiákat Mezőtúr­ról Jászberénybe. Később mi, gyerekek - én, az öcsém és a húgom - is besegítettünk, jóma­gam azonban sose voltam jó el­adó. Amikor megtetszett egy­­egy mutatós kancsó, azt úgy he­lyeztem el az asztalon vagy a földre terített gyékényen, hogy a vásárló nehezen vegye észre. Azt hiszem, akkoriban határoz­tam el, hogy fazekas leszek. Ak­kor talán megengedhetem ma­gamnak, hogy ami a szívemhez nő, azt megtartsam.- Éppen kapóra jött, hogy egy mezőtúri cserepes - az akkor már jó nevű mesternek számító B útor András - Jászapátiban telepedett le, műhelyt nyitott, tanulókat is foglalkoztatott. Leszerződtem -1947-et írtak akkor -, 3 év múlva segédlevelet kaptam, 1953-ban pedig kiváltottam az ipart. Attól kezdve édesanyám már az én ter­mékeimet vitte a piacra, azt teszi most is 82 évesen. Eleinte csak a jászberényi és a jászsági piaco­kat járta, később aztán megis­merték a Farkas család cserepeit a Budapesti Tavaszi Fesztiválon, Tatabányán, Veszprémben és sok helyen még szerte az ország­ban.- A Farkas család cserepeit mondtam ugye, és ez nem vélet­len, mert hála az égnek és az agyag varázsának - az úgyneve­zett monopolhelyzetem nem tar­tott sokáig. Farkas Józsefet - az én tisztes magyar nevemet - csak egy darabig emlegették úgy, mint az egyedüli jászberényi fa­zekast. Később, ha találkoztak a mi termékeinkkel, már egyértel­műen azt mondták, hogy a jász­berényi Farkas család cserepei. Jól mondták, hiszen mint emlí­tettem, az öcsém is megtanulta a mesterséget, aztán a sokáig mel­lettem lábatlankodó lányom ke­rült el Hódmezővásárhelyre a Népművészeti Szövetkezethez, ott szerezte meg mindazt az is­meretet, amire a mostani faze­kasnak szüksége van. Ott végez­te el az iskolát Jászberény legif­jabb cserepese, az én keresztfi­am is.- Érdekes és a mi esetünkben örvendetes fordulata a sorsnak a családon belüli szerepcsere. Em­lékszem, a coffos csitriként mel­lettem forgolódó lányom hogyan pancsolt a híg agyagban, aztán kézzel gyúrta ki rejtelmes figu­ráit, végül helyet követelt magá­nak a korongnál. Büszke voltam, amikor észrevettem, hogy a ko­rongot forgató lábacskája már összhangba került az agyagot si­mogató, a kis köcsögöt formáló kezekkel. Boldog voltam és boldog va­gyok most is, még akkor is, ha be kell látnom, hogy már én lábat­­lankodom a lányom mellett. Ugyanis lépést akarok tartani a mostani követelményekkel, ah­hoz pedig tanulni kell, és nem szégyellem, hogy öreg fejjel a fiataltól tanulok.- Érdekes az is, hogy most nyugdíjasként gyakrabban eszembe jut az, amire fiatalabb koromban alig gondoltam. Bútor Gábor fazekasmester bölcs sza­vai, aki szinte áhítatos tisztelettel beszélt az agyagról. Akkor még nem értettem, mit jelent az, hogy az agyagnak lelke van, megérzi, ki az, aki előre meglátja benne a formás edényt. Az olyan embert aztán megfogja, hozzátapad nemcsak a kezéhez, de a szívé­hez is. Ezt tette velünk is, mert az agyag varázsa az, amitől a Farkas családban négyen is a fa­zekasmesterséget választották.- illés -Nyugdíjasgálaest Törökszentmiklóson A kaposvári Zrínyi utcai idősek klubjának vidám jelenete Szolnok-Somogy Szennai népviseletben Kis Jánosne Kaposvárról. Népdalokat énekelt November 29-én ismét idős emberek töltötték meg a török­szentmiklósi művelődési köz­pont színháztermét. Nyugdíjas Ki mit tud?-osok gálaestje volt, immár két megye, Somogy és Jász-Nagykun-Szolnok legjobb­jainak részvételével. Az estet természetesen Sülye Károlyné meg somogyi vendége, Palástiné Csörsz Klára rendezte, aki So­mogybán éppúgy megszállottja az idős emberek kulturális vetél­kedőjének, mint nálunk Klárika, Sülye Károlyné. Sőt: Palástiné Csörsz Klára őszintén elismerte, a Szolnok megyeiek példáján Bändel Lajos versmondó Fonyód­ról rendezték meg ők is, először 1990-ben, majd az idén a So­mogy megyei nyugdíjasok Ki mit tud?-ját. Azóta mindennek már irodalma is van, Somogybán most jelent meg egy Nyugdíjas szentmiklósra. Jöttek versmon­dók, énekesek, zenészek, tánco­sok, kórusok és színjátszók. Mondani se kell, hogy mellettük fölléptek a mi legjobbjaink is - úgyhogy jó hangulatú, hosszúra A közönség igazán jól mulatott Kalendárium, s ott is nyugdíja­sok százait mozgatta meg a kul­turális rendezvénysorozat nyár­tól késő őszig. A múlt pénteki törökszent­miklósi gálára a legjobb somo­gyi versenyzők érkeztek Török­nyúló est volt a gála. Képeinken a Somogyból érkezett vendégek föllépését örökítettük meg. Összeállította: Sóskúti Júlia (Fotó: Korányi)

Next

/
Thumbnails
Contents