Új Néplap, 1991. december (2. évfolyam, 283-305. szám)

1991-12-05 / 286. szám

1991. DECEMBER 5. Hazai tükör 3 husbolt Jas/kiseren. Szabó sándor jászkiséri hentesmester a napokban nyitotta meg új, modern húsboltját a húsüzeme mellett. A régi boltot, mely a polgármesteri hivatal mellett van, felújítja, és tavasszal újra megnyitja. Az új üzletben tőkehús, töltelékáru, élő hal mellett lacikonyhás büfé, hideg-meleg szendvicsek, kávé is a vásárlók rendelkezésére áll. A sertéshúson kívül rendszeresen kapható marha-, borjú-, malac- és birkahús is. A fiatal vállalkozó nemrégen Bécsben mutatkozott be egy nemzetközi kiállításon termékeivel, ahol nagy sikert aratott. - nzs -W. A. Mozartra emlékezik a világ Hódolat a géniusznak Kettőszáz évvel ezelőtt, 1791. december 5-én nagy veszteség érte az emberiséget. Ezen a napon hunyt el Wolfgang Amadeus Mo­zart, minden idők egyik legna­gyobb zeneszerzője. Valakire csupán akkor emlé­kezni, amikor valamely nevezetes évforduló következik - az annyi, mint kedves halottaink sírját csu­pán évente egyszer, az arra kijelölt napon látogatni. így történt ez va­lahogy a Bartók-centenárium al­kalmával is: abban az évben - ahogy mondani szokás - még a víz­csapból is az ünnepelt szerző mű­vei folytak. S azóta? Alig-alig ta­lálkozni Bartók Béla nevével a koncertek programján. Egy mű­vészt nem lehet úgy kezelni, mint egy régi kabátot, melyről időnként leverjük a port: természetes, hogy az évfordulókat meg kell ünnepel­ni - de ezeknek az ünnepnapoknak szorosan azokhoz a hétköznapok­hoz kell tartozniok, melyek mind­egyikén kapcsolatot tartunk azzal, akinek művészete közel áll szí­vünkhöz. A bécsi klasszikus komponista életével és munkásságával meg­számlálhatatlan mennyiségű tanul­mány, értekezés, elemzés és re­gény foglalkozik; életútjának ada­tait a lexikonok rögzítik, felesleges tehát itt felidéznünk azokat. Ahhoz azonban, hogy megérthessünk va­lamit Mozart nagyságának titká­ból, tudnunk kell róla, hogy ragyo­gó memóriával rendelkezett, mely a tanulás mélységével és komoly­ságával párosult. Feljegyezték ró­la, hogy 13 éves korában leírta em­lékezetből egy Allegri nevezetű zeneszerző Misereréjét, melyet ko­rábban egyetlen egyszer hallott a Sixtusi kápolnában. Bámulatos sokoldalúsága tiszteletet paran­csol: kortársai nemcsak komponis­taként, hanem kiváló zongora- és hegedűművészként is ünnepelték. Gazdaságos munka jellemezte: benső kompozíciós munkája szün­telenül folyt, a biliárdasztalnál éppúgy, mint a borbélynál. Meré­szen szembeszállt a feudalista kö­töttségekkel; önállóságra töreke­dett. Vállalta a szabad művészélet terheit és büszkeségeit. Sokan szeretik feltenni ezt a kérdést: ki a kedvenc zeneszerződ? Nos, erre az a válaszom, nem volt és nem is lesz soha. A meghallga­tandó darabokat a hangulataimnak megfelelően választom ki. Bach művei olyanok, mint a drága ék­szerek - ünnepi alkalmakra valók. A derűhöz és nyugalomhoz szerin­tem Rossini zenéje illik leginkább. S bár lehetne még tovább folytatni ezt a sort, a végén mindig ugyanar­ra az eredményre bukkanok: Mo­zart az egyetlen, akinek alkotói ter­mése minden hangulathoz és élet­érzéshez bő merítést kínál. Mert m i tudna inkább mosolyra fakasztani, mint a Falusi muzsikusok? Mi szólhatna hozzád bensőségeseb­ben, mint az Egy kis éji'zene? Mi kápráztathatna el jobban, mint Mo­zart versenyművei? Mi az, ami le­­nyűgözőbb a mindig ugyanarra a sémára épülő és mégis csodálatra­­méltóan különböző kamaramű­veknél és szimfóniáknál? Mi lehet­ne időszerűbb számodra ma is, mint a Mozart-operák? A zeneszerző előtt úgy tiszte­leghetünk a legillendőbben, ha tiszteletben tartjuk emlékét, és nem nyúlunk ahhoz szentségtörő módon. Ha nem akarunk vájkálni az alkotóművész életében, és nem akarunk avatatlan kukkolói lenni az alkotás folyamatának. Ha mű­veit meg tudjuk olyannak őrizni magunkban, ahogyan azt szerzője megálmodta - mint például a Va­rázsfuvolát a salzburgi Marionett Színház előadásában. Kobayashi Ken-Ichiro azt mondtotta: Mozart olyan géniusz, akit igazán soha nem érthetünk meg - s akinek megértését mégis újra és újra meg kell kísérelnünk, így áldozhatunk legméltóbban a komponista emlékének ezen a nem mindennapi évfordulón. Szathmárv Judit Pénz, money, das Geld Csepegtetett fillérek Miközben a magyar gazdaság fuldokol a régi monopolszerveze­tek lassú halódásának jármában, úgy tűnik, kevesebb figyelem esik azokra a pozitív példákra, amelyek kiutat mutathatnak'számunkra. Itt, az Új Néplap hasábjain is több szó esett a széteső szakmunkásképzés­ről, amely egyenes következmé­nye a gazdaság nagy szervezetei lassú eróziójának, illetve a kis szer­vezetek, valamint az állami szerep­­vállalás hiányosságainak. Az ál­lam kettős értelemben is tévúton jár ebben a vonatkozásban. A le­épülő nagyok helyett erőtel­jesebben kellene támogatnia az új, feljövő kicsiket. Külön elemzés tárgya lehetne, hogy miért nem te­szi. Másodszor pedig hatékonyan be kellene kapcsolódnia a szak­képzésbe, s nem csak úgy, hogy az önkormányzatoknak csepegtet fil­léreket a megoldás látszatának fenntartásáért. Egységes koncep­ció híján minden ilyen fillér az ab­lakon való kidobás tipikus eseteit testesíti meg. A pozitív példa ezúttal is a né­met rendszer, amelyről Kerékgyár­tó Imrét, a Magyar Gazdasági Ka­mara megyei vezetőjét, úgy is mint a Reutlingenben járt szolnoki dele­gáció tagját, kérdeztük. Mint megtudtuk, az a szakmun­kásképző intézmény, amely Né­metországban tipikusnak mondha­tó, s ahol a küldöttség járt, állami támogatással működik, erős szo­ciális ellátással rendelkezik. A hallgatók ugyan köthetnek szerző­dést egy-egy vállalattal, de nem kötelező ott dolgozni. Igaz, ott ver­seny is van a jó szakmunkásokért. Bár olyan cégek, mint a Bosch, Mercedes is beszáll, főleg az át­képzés területén, a finanszírozás­ba, a képzésben részt vevők 86 szá­zaléka az 500 fő alatti üzemekben kapja a gyakorlati felkészítést, ezen belül is az 50 főnél kisebb üzemekben képezik a tanulók 50 százalékát. Ott szakmai rangot je­lent, ha valaki felvehet tanulót, míg Magyarországon a helyzet kusza­ságát bizonyítandó, sokan pénzke­reseti forrásnak tekintik a tanulók alkalmazását. A menőbb szakmák­ban a szülőknek komoly megterhe­lést jelent, ha egyáltalán csak fel akarja vetetni gyermekét. Itt még nincs szó a menet közbeni kiadá­sokról, a gyerekek segédmunkára, takarításra stb. kényszerítéséről. A németeknél a kisüzemek jelentős bázisai tehát a képzésnek. Ez felte­hetőleg nem véletlen. A munkavál­lalók 6 százaléka eleve ott dolgo­zik. A kereskedelmi forgalom több mint fele szintén rájuk esik, míg a beruházások 44 százaléka jut ebbe a szférába. Az említett oktatási központ, amely egy járásnyi térségre kon­centrál, 11 ezer üzem 77 ezer dol­gozóját veszi figyelembe. Nekik képeznek 126 szakmában 7 ezer tanulót. Mint látható, az üzemek átlaglétszáma 11 fő, gyakorlatilag családi vállalkozások. A tarto­mányban, ahol ez a központ is ta­lálható, még harminc ilyen van. A központokban üzemek feletti kép­zés folyik. Gyakorlatilag itt csúcs­­technológiára képezik a tanulókat, arra, ami a kisüzemekben még nem oldható meg. Itt is fordított tehát a helyzet, hiszen Magyarországon a legtöbb helyen éppen a tanműhe­lyekben található a legrégebbi technika. Hogy mennyire más a helyzet, azt mutatja az is, hogy az átképzés és a képzés nem válik szét annyira, mint nálunk, másrészt az átképzés ott nem kapcsolódik a munkanélküliekhez. Nálunk gya­korlatilag az átképző tanfolyamok szinte kivétel nélkül a munka nél­kül levőket célozzák meg, holott annak kellene természetesnek len­nie, hogy egy-egy ember élete fo­lyamán négy-öt szakmában fog dolgozni, így átképzése is folya­matos. Mindez a gyors gazdasági szerkezetváltozás következménye. S még egy adalék. A németeknél a bankokban, műhelyekben, az iro­dákban folyó gyakorlati hányad igen magas. Általában a 65-70 szá­zalékot is eléri az összképzési idő­szak. Az elmélet 25 százalékot tesz ki, míg a már említett üzemek fe­letti képzés 10 százalékot. Vissza­térve a finanszírozásra, amely mint jeleztük, az önkormányzaton ke­resztül az állam dolga, hangsú­lyozni kell, hogy a tanulók függet­lenségének éppen az ilyen jellegű finanszírozás az alapja. Termé­szetesen a vállalatok is beszállnak, a kisebbek a kamarán keresztül. A rendszer a költségkiegyenlítés el­vén alapszik, ezért is száll be az állam. Igaz, ennyiben bele is szól a képzésbe. A vállalatok számára vi­szont azért nem megterhelő, mert a kamarai tagság kötelező, így a tag­díj alacsony, s a kicsiknek sem je­lent gondot. A kamara a fenti rend­szeren keresztül hat a képzésre is, a tervek összeállítása a vele való egyeztetés során alakul ki. S még egy dolog, amit hangsúlyozni kell. Az első szakma biztosítása ott gya­korlatilag állampolgári jog. Nem ártana ezt nálunk is figyelembe venni. Ez megint csak az állam felelősségét húzza alá. Nálunk egyelőre a tűzoltó munkáról halla­ni, azaz a régi rendszer teljes szét­esésének megakadályozásáról. Kérdés, hogy sikerül-e. Most az új rendszerről ne is beszéljünk. Füle István Talán már jövőre Megáll az életszínvonal csökkenése? haladja ezt a szintet. A tervek szerint a bruttó keresetek összege 15-16 százalékkal emelkedik, mivel azonban a foglalkoztatottak száma 5 százalékkal csökken, így a bruttó átlagkeresetek növekedése 21-22 százalék lesz. A fogyasztói árszínvonal várhatóan 20-25 száza­lékkal növekedik. Az egy keresőre jutó reálbér a kor­mányzati szakemberek számítása szerint nem válto­zik, szinten marad. A jövő évi tervben azzal számol­nak, hogy a lakosság fogyasztása minimális mérték­ben emelkedni fog. A kormány jövő évre elkészített gazdasági prog­ramja szerint - melyet az 1992. évi költségvetés terve­zete tartalmaz - megáll az életszínvonal további csök­kenése. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy mér­séklődik az infláció, s akiknek lesz munkája, azoknak a fizetése többé-kevésbé már lépést fog tartani az áremelkedésekkel. Bizonyos rétegek azonban jövőre is igen nehéz helyzetben lesznek, főleg azok, akik elvesztik állásukat. A munkanélküliek száma várható­an eléri a félmilliót, sőt elképzelhető, hogy meg is Egyházi, önkormányzati pénzekből, adományokból A uj és megújuló templomok A megye legbecsesebb mű­emlékei, a templomok közül egyre több újul meg, illetve új imaház is épül. Karcagon fel­szentelés előtt áll az Alföld talá# legszebb görögkeleti temploma, amelynek külseje a műemlék­felügyelőség és a minisztérium támogatásával újult meg. Hátra­van még azonban a belső re­konstrukció. A gyönyörű, Ma­gyarországon szinte egyedülálló ikonosztázokkal ékesített belső tér újjávarázsolásához Görögor­szágból is várnak támogatást. A görögkeleti templomot lényegé­ben még akkor építették, amikor görög kereskedők jártak ezen a vidéken. Ez a tény adta az ötletet, hogy Kecskeméthez és Szentes­hez hasonlóan - a régi hagyomá­nyok szerint - a templom közelé­ben hamisítatlan görög kereske­dést vagy éttermet létesítsenek. Kenderesen a volt Horthy­­kastély közelében lévő több mint 400 éves műemlék református templom külső részét restaurál­ták, eltüntették az 1989. évi vi­harkár nyomait is. Ma már elekt­romos üzemelésű harang hívo­gatja a híveket a gyülekezetre. A közeljövőben a romantikus, szép templom belsejének megújítása kerül sorra az egyházi épület­­komplexummal együtt. Martfűn megkezdték az ifjú város Szent Tamás-templomának a tervezé­sét, az új isten házának az építé­sére máris számos jótékony célú hangversenyt rendeztek, és gyűj­tik a hívők adományait is, ame­lyek az egyházi és önkormányza­ti pénzt egészítik majd kr.- A SOLAMI receptpályázat beküldéséig!!! Hogyan lehet a SOLAMI Húsipari Vállalat húskészítményeit ételek készítéséhez felhasználni? írja meg ötleteit és küldje el 1991. december 15-ig: SOLAMI Húsipari Vállalat 5002 Szolnok, Pf. 93 A borítékra írja rá a vállalat szlogenjét SOLAMI: AZ ÚJ HAGYOMÁNY A legjobb recepteket SOLAMI AJÁNDÉKCSOMAGGAL jutalmazzuk Húsipari VAilai.at Szolnok i ILYEN MEG NEM VOLT SZOLNOKON! RC-COLA MIKULÁS-NAP MINDENKINEK! DECEMBER 6-án 9 órától az Olajbányász Sportcsarnokban, délután 17 órától a Tiszaligeti Sportcsarnokban — vidám, játékos vetélkedők kicsiknek és nagyoknak — szórakoztató színvonalas műsorok Fellépnek: Dudás Zoltán gitárművész a kecskeméti „Ciróka” Bábszínház a szolnoki Kodály Zoltán Általános Iskola MAJORETT- csoportja a Szolnoki BIG-BAND a BENKÓ DIXIELAND BAND a HALÁSZ-BARANYI duó BELÉPŐ: 30 Ft-os tombolajeggyel, amellyel nyerhet is! Asztalfoglalás a Szolnok Városi Sportcentrumnál. HÍV és VÁR MINDENKIT a program főszponzora a SZÖVETKEZETI SÖRGYÁR RT., MARTFŰ *71049/ 1*

Next

/
Thumbnails
Contents