Új Néplap, 1991. december (2. évfolyam, 283-305. szám)
1991-12-04 / 285. szám
4 1991. DECEMBER 4. Nyílt tér A Munkástanácsok szemszögéből Az SZDSZ megyei ügyvivőjének Munkásérdek és nemzeti érdek A kettő ma jórészt egybeesik. Legnagyobb bajlink, hogy egyre többen kerülnek elviselhetetlen helyzetbe, és ez katasztrófával, a politikai szélsőségek terjedésével, felfordulással, az alighogy kibontakozó, még gyenge demokrácia megdöntésével fenyeget. Nyilvánvaló tehát: a szegénység terjedésének megállítása, a tömegek életszínvonalának védelme elsőrendű össznemzeti érdek. A szegénység okai a ma is rossz gazdaságpolitikában kereidők. Annak idején a Kádár- ' féle sztálinista rendszer azt hirdette, hogy „munkáshatalom” van, és belevette az Alkotmányba is: „Az állami tulajdon az egész nép vagyona”. Ha ez igaz lett volna, nem mentünk volna tönkre. Hiszen ekkor a munkást tulajdonosi jogok illették volna meg - mégpedig nyilván a saját munkahelyén. Mint tulajdonosnak, nem „munkabér”, hanem részesedés járt volna neki (teljesítménye arányában) az üzeme által termelt új értékből. Érdekelt lett volna tehát abban, hogy minél hatékonyabb, erdményesebb legyen a munka (beleértve ebbe természetesen a megtermelt áru eladását, a kereskedelmi munkát is). Csakhogy ekkor körmére nézett volna a vezetőinek is! Mégpedig munkatársaival együtt: az egész üzemi kollektíva egységesen, egy akarattal. Megszűrték volna tehát a vezetőket: végük lett volna a kiváltságoknak! Ez az, amit a sztálinizmus nem tűrhetett: ezért tette „munkabérszabályozással” gondosan érdektelenné az üzemi dolgozót abban, hogy valóságos teljesítményt nyújtson, valódi eredményekre törekedjen. Emlékezzünk csak vissza: milyen hatósági gyanakvás fogadta, és hogyan tették végül rendre mind lehetetlenné azokat a bérezési kísérleteket, amelyek valóságos érdekeltséget adtak volna a dolgozónak. Amikor pedig a „munkabérszabályozás” az ellene irányuló mind erőteljesebb támogatások folytán nem volt tovább tartható, akkor bevezették a személyi jövedelemadót. Ez fenntartotta - és mindmáig fenntartja - az érdektelenítést. Hiszen, ha egy üzem a teljesítménnyel arányos valódi (nettó) bért akarna fizetni a dolgozóinak, progresszíven hatalmasra növelt bruttó munkabért kellene fizetnie. Ugyanolyan büntető adó sújtaná tehát, mint régebben, a „klasszikus” munkabér-szabályozás idején. De ez ma, a rendszerváltpzás után is érvényes. Fel kell tehát tenni a kérdést: mi változott a sztálinizmus bukása óta? A felelet: az állami tulajdonú üzemekben úgyszólván semmi! Illetve annyi mégis, hogy míg azelőtt a késztermék eladásával nem volt gond, ma van, egyre több. A dolgozót ezért a munkanélküliség is fenyegeti. A gazdasági vezetők kötelessége volna, hogy intenzív piackutatást folytassanak. Csakhogy nemigen függ ettől a jövedelmük: ők is érdektelenítve vannak! így jogos a megállapítás, hogy míg a politikában megvolt a rendszerváltozás, a gazdaságban nem. Ennek azonban nem az a lényege, amit a felszín mutat: hogy a gazdasági vezetők a régiek maradtak, hanem az, hogy a struktúra, a szerkezet maradt a régi. Ez a bajok oka. Az állami tulajdon továbbra is gazdátlan: nem működik hatékonyan. Amíg nem lesz igazi tulajdonosa, addig nem is fog. Tehát „privatizálni” kell. Igen ám, de ha nincs igazi tulajdonos, akkor 'az sincs, aki megkérje az üzem valóságos árát, egyáltalán aki vigyázzon a privatizáció alatt a nemzeti érdekekre. Persze hogy állandó veszély a köztulajdon elkótyavetyélése. Nemcsak elméletben! Az érdektelenített gazdasági vezető abban sem érdekelt, hogy üzeme minél jobb áron keljen el. Érdekelt viszont abban, hogy vezető maradjon a privatizáció után is. Ez egymaga a legsúlyosabb aggályokat teszi indokolttá. így az egyetlen orvosság: még a privatizáció előtt kell valódi gazdát keresni az állami tulajdonú üzemnek. Ez pedig nem lehet más, mint aki jelen van ott, és akinek valóban fontos az üzem sorsa: maga a munkásság, az üzem dolgozó kollektívája. Ezt az elgondolást azzal szokták némelyek lesöpörni az asztalról, hogy a munkásságnak bérmunkástudata van, és ez szembenáll a tulajdonosi érdekekkel. Az eszükbe sem jut (vagy inkább: vigyáznak rá, hogy senkinek ne juthasson az eszébe), hogy mitől van bérmunkástudata. Attól, hogy a bérét függetlenné teszik a teljesítményétől (és a vállalatétól). Mihelyt a munkás, a dolgozó jövedelme attól fog függni, hogyan boldogul az üzem - és hogy ő maga milyen mértékben járul hozzá ehhez -, rögtön ez lesz az érdeke, és tulajdonos módra fog gondolkozni. Az orvoslás tehát csak egy lehet: tulajdonosi érdekeltséget kell adni az állami tulajdonú üzemek dolgozóinak. Ez azt jelentené, hogy a tiszta jövedelem (vagyis: anyagköltség, energiaszámlák, gépkopás, egyéb rezsiköltségek stb„ munkabér nem - olyan itt nincs) egy bizonyos százalékát az állami költségvetés kapná, a többi pedig az üzem dolgozó kollektívájáé lenne. Azt, hogy együttes jövedelmüket - de azt is, hogy az üzemen belül a munkahelyeket - hogyan osztják el egymás között, rá lehet ekkor, és rá is kell bízni magukra a dolgozókra. Ok tudják a legjobban! Az üzemek dolgozói ugyanazzal a célratörő eréllyel termelnék a jövedelmet az állami költségvetésnek is, mint saját maguknak: a költségvetés bevételei az eddigi adók nélkül is sokkal nagyobbak lennének. Emellett ebben az esetben ugyanis a kollektíva nemcsak a saját érdekeit képviselné, hanem ettől elválaszthatatlanul ugyanakkor a közérdeket, a nemzeti érdeket is. Az a szervezet pedig, amely által gyakorolhatja ezt a jogát, sok helyütt már meg is alakult: ez a MUNKÁSTANÁCS. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Munkástanácsok Szövetsége Történelmi Emlékbizottság alakult Demokrata koalíció A Demokrata Koalíció ismét jelentős esemény előtt áll. December 6-7-én tartja III. Országos Küldött-közgyűlését. 1990. augusztus 4-én az I. Országos Küldöttgyűlés pontosította a megalakuláskor rögzített (H VK) politikai programot és alapszabályt, meghatározta a DK - máig is követett - szervezési irányelveit. A II. Országos Küldöttközgyűlésen (1991. május 18.) már több mint 60 városi, községi DK szervezet küldöttei vehettek részt, ekkor az adott helyzetnek megfelelőbb Intéző Bizottságot választottak, újabb - a szervezettségnek megfelelő - alapszabály módosításokat végeztek. Az azóta eltelt időszakban a DK szervezetei tovább gyarapodtak, erősödtek, munkánk célszerűbbé, határozottabbá vált. A III. Küldött-közgyűlés kétéves időszakról szóló számadást kell adjon, a Koalíció 1989 decemberi alakulásától napjainkig. A Koalíció szerveződését tekintve egyáltalán nem lebecsülendő eredményeinket, mindenki számára nehéz, ellentmondásos időszakban értük el. A tavaly választott parlamentben máig folyó - sokszor méltatlan - szakmai, de elsősorban politikai csatározások közepette elsikkadni látszik a kormányzat felelőssége. Ez elsősorban a kormányzati foglalkoztatási politikában követhető. Érdekes - de felháborító - módon, miközben állandóan dicsekednek az egyre „pompázatosabban” alakuló fizetési és külkereskedelmi mérlegek adataival, egyre kevesebb szó esik a reálszféra összeroskadásáról. A kormányzat mintha nem kívánna szembekerülni a napi szomorú tényekkel, amelyek közül itt most csak a már-már „európai” szintű munkanélküliséget említem (a munkaügy politikai államtitkárának cinikus megfogalmazását idéztem, aki a jelenlegi szintet ez ügyben az európai normához közelállónak, tehát normálisnak tartja). S mit kíván tenni ebben a kormányzat, amely állítólag „szociálisan érzékeny”? Kivonul a segélyezésből, annak anyagi terheit a munkaadókra és a munkavállalókra hárítja, jelentősen csökkenti a Foglalkoztatási Alapot, céltalan csatározásokat folytat expo ügyekben, noha munkaalkalomnövelő szerepe lehetne egy eljövendő világkiállításnak. Á kormányzat ma elsősorban a teherviselő középrétegeket nyomorítja meg, azt a réteget, amely nem olyan gazdag, hogy ne féltené a jövőt. Azt a réteget, amely alapja és támasza minden társadalmi rendnek, amelyért minden politikai párt ácsingózik, de egyelőre meg nem kaphatja. Mert ilyen réteg nálunk lassan nem létezik. Elfogy, mert nehezen megszerzett kis jólétét elveszti, elvesztette, biztonsága nincs. Azt érzi, amit valamennyien. Bármikor, bármi megtörténhet. • Mivel a pártok az 1990-es választások után vagy az előzőekben vázolt meglévő középrétegekre, vagy a jövőben létrehozandó társadalmi rétegekre kívántak támaszkodni, valójában most senkire sem támaszkodhatunk. A középréteg „elfogy”, az új bázisok megteremtésére irányuló kísérletek sikertelenek (lásd kárpótlás!). így válik mérhetetlenül fontossá aztán a sajtó szerepe, hiszen a tömegkommunikáció szimpátiája - látszólag! - pótolja a társadalom egyes rétegeinek és csoportjainak szimpátiáját. Ilyen - fentebb csak vázlatosan bemutatott - küzdőtéren, valamennyiünk őszinte örömére lassú, de egyenletes ütemben növekszik a Koalíció tagsága, terebélyesednek szervezeteink, nő az általuk elvégzett munka mennyisége, minősége. Már első program-megfogalmazásainkb an szerénységet, toleranciát, egymás iránti megbecsülést, tiszteletet fogadtunk, keresztényszociális meghatározottsággal. E hitünk mellett, úgy érezzük, munkánkkal, cselekedeteinkkel kitartottunk. Tudjuk, anyagi és szervezési - fizikai erőink szerények. Úgy véljük azonban, cselekedeteiknek modell-értékűek-’ nek kell lenniük. Eszerint cselekedtünk minden szociális karitatív akciónk során. Ezt a szervezeteink ilyen helyi akcióikhoz csatlakozó társadalmi szervezetek, segítőtársak is igazolják. Települési szervezeteink egyre inkább méltó ellenfelei más - ott működő - politikai szervezeteknek, hírnevüket, erejüket eddigi tevékenységük már megteremtette. Ilyen körülmények között ül össze a DK III. Küldöttközgyűlése. Céljai lehetnek kibontani, pontosítani, határozottabbá tenni politikai programunkat, úgy módosítani alapszabályunkat, hogy további munkánknak tartós alappillérei lehessenek. Forrai Sándor a Demokrata Koalíció ügyvezető elnöke A kisgazda eszmeiségért November 6-án Budapesten megalakult a Független Kisgazdapárt Történelmi Emlékbizottsága. Kivonat a szervezet alapítóleveléből: „Az FKGP Történelmi Emlékbizottságot az a demokratikus meggyőződés hívja életre, mely a történelmi kisgazda-szellemiséget jelentős társadalmi értéknek tekinti... ... Munkánk során feltárjuk a nemzet és a politikum kapcsolatrendszerében a történelmi kisgazdahagyományok meghatározó pontjait, s fontosnak tartjuk, hogy eredményeinkkel megismertessük a magyar társadalmat. Az FKGP Történelmi Emlékbizottság vállalt feladatainak eredményessége érdekében minden tekintetben független marad a jelenlegi kisgazdapárt programjától és propagandájától. Szilárd meggyőződésünk ugyanis, hogy kitűzött céljainkat csak akkor érhetjük el, ha a fentebb említett politikai párt tevékenységétől, hierarchikus testületéinek viszálykodásaitól, belső struktúráinak ellentmondásaitól mentesen dolgozunk. Az FKGP Történelmi Emlékbizottság pártkülönbség nélkül nyitott mindazok előtt, akik magukénak érzik a történelmi kisgazdaszellemiség emlékének ápolását, a magyar demokratizmus e kiemelkedő áramlatának megbecsülését.” Bélafi Antal, Nagy István, Bíró Imre, Tamási Béláné, Csirke Ernő, dr. Iványi László Mátyás, Pártay Tivadar, Vincze Kálmán, Kosztolányi Kálmán, Dániel Mihály, Zsikla Győző, Vikár Béla, Vér Lajos, Paczek Jenő, Mizsei Béla, Vetési Kálmán, Ravasz Levente, Erdei István, Bohácsi Ferenc, Beke János, Szentpáli László, Galbács András, Bene Kálmán, Kárteszi Istvánná, Kazinczy István, Kováts László, Haeffler István, Albert László Bohácsi Ferenc, Szolnok Válasz helyeett megjegyzések Kedves Erdei Péter! Az Új Néplap 1991. november 27-i számának, Nyílt tér rovatában megjelentetett „üzenet”-edre válaszolni lehetetlen bárkinek is anélkül, hogy a jó ízlés határait fel ne rúgja. Ezért ezzel én sem próbálkozom. Meggyőződésem, hogy úgy hozzád, mint az SZDSZ-hez az „írás” 4gen méltatlan és lehangoló, mert nem felel meg az „írástudó’ ’ ember minimális minőségi követelményeinek sem. Szerencsétlen volt mindenek előtt stílusában, de nem felelt meg a logikus gondolkodás középszerű ismérveinek sem és sok esetben vétett a magyar nyelv mondatszerkesztési szabályai ellen is. Megbocsáss, de már bármennyire is „élesedik az osztályharc” (véleményed szerint) egy ilyen fogalmazványt egy értelmiséginek kezéből kiadni bűn, egy politikusnak hiba. Áz egészből egyetlen dolgot értettem meg: miért veszítette el az SZDSZ az utóbbi időben, tagsága kétharmad részét. Végül: írod „...védem a kormányt, védem az MDF-et.” E védelemről fájó szívvel bár, de köszönettel lemondunk! Üdvözöl: Tóth István az MDF megyei elnöke Az SZDSZ küldöttgyűlés határozatai 1. Az agrárátalakulásról Minthogy a Szabad Demokraták Szövetsége politikai párt, és annak is tekinti magát, politikai programokat tesz közzé. Ezen politikai programok konkretizálása, jogi szintű továbbfejlesztése a szakértők és érdekeltek feladata. Ennek jegyében tesszük közzé pártunk Küldöttgyűlésének határozatait. Erdei Péter SZDSZ TKI Szolnok Az ország harmada számára a mezőgazdaság átalakulásának kérdései nem az igazságtétel vagy a helyes gazdasági berendezkedés kérdését jelentik elsősorban. Azzal a gonddal kell szembenézniük, hogy hétköznapjaik és jövendő életesélyeik hogyan alakulnak. A Szabad Demokraták Szövetsége azt szerette volna, hogy elsősorban azok Vegyenek részt a földtulajdon újrarendezésében, a nagyszövetkezetek és állami gazdaságok privatizálásában, akiket jelenlegi vagy jövendő sorsuk a mezőgazdasághoz köt: a mezőgazdasági dolgozók, a földtulajdon biztonságát kereső mezőgazdasági vállalkozók (akik ma bizonytalan feltételű bérletekre kényszerülnek), és azok a kárpótlandók, akik újra földjükből szeretnének élni, vagy legalább kiegészítő jövedelemhez jutni. A Kisgazdapárt azonban a parasztok érdekeinek védelme helyett jobbnak látta a városi - zömmel értelmiségi - kárpótlandók érdekeit képviselni. S mivel ők benne vannak a kormányban, érvényesíteni tudták, hogy a falusiak mellett ne csupán kárpótlási igénnyel, hanem kemény alkupartnerként jelenjenek meg a mezőgazdasággal semmilyen kapcsolatban nem álló illúziókergetők és a spekulánsok. Az egymással vitatkozó alkucsoportok - az önálló gazdálkodáshoz földet (és eszközt) kereső kárpótlandók és szövetkezeti tagok, a földjüket akár a jövendő szövetkezeteknek is haszonbérbe adó, zömmel idős emberek, a kistermelés lehetőségét maguknak biztosítani akarók, a munkahelyüket önállósítani kívánó csoportok, a közös vállalkozási háló viszonylagos biztonságát igénylők - megegyezését az is nehezíti, hogy a kormány elmulasztott intézkedései miatt nem látják, mire és hogyan érdemes berendezkedni a közeljövő magyar mezőgazdaságában. A kormány nem tisztázta, hogy miben és milyen formák közt vállal kötelezettségeket a mezőgazdasági piac biztonsága, a gazdálkodás és a környezete minőségének fejlesztése, a demográfiailag is veszélybe kerülő vagy az elnyomorodás fenyegetésével küzdő vidékiek érdekében. Elmulasztotta kialakítani az élelmiszeripar és a kereskedelem átalakításának programját, sőt tulajdonosi hatalmával hozzájárult az értelmes hálózatok kialakulásának útját álló konzervipari, húsipari, tejipari, gabonaipari vállalatrendszer konzerválásához. Nem tett semmit annak érdekében, hogy a mezőgazdaság, különösen pedig a kis- és közepes vállalkozások finanszírozására alkalmatlan bankrendszer megújuljon. Márpedig az agrárgazdaságba beépült vállalkozási bankok, hitelszövetkezetek és a földhasznosításra specializálódott jelzálogintézet híján a termelés és a befektetések ésszerű láncolatának alakításában nem tud részt venni a tőke, és még a megújuláshoz szükséges állami segítség formáit sem lehet kialakítani. Mégis, mindannyiunk érdekében fontos, hogy éljünk az új törvények adta jogokkal. Merjük megreformálni saját terveinket, megkeresni azokat, akik hasonló terveket dédelgetnek, s utána keressük a megegyezést a másféle útra indulókkal. Minden falu nagy lehetősége, hogy az ott élők egymás között egyezzenek meg az „élni és élni hagyni” elve alapján. A méltányos egymásra figyelés adhatja az erőt, hogy megteremtsék azokat a formákat, amelyek között jövőt építhetnek. A Szabad Demokraták Szövetségének Küldöttgyűlése felkéri tagjait és szakbizottságait, hogy segítsék a megegyezést, és megbízza szakértőit és bizottságait, hogy receptekkel, tanácsokkal álljanak az átalakulás útját keresők rendelkezésére. Előterjesztette: Juhász Pál A megjelent írások tartalmáért felelősséget nem vállalunk. Országos közgyűlésre készülve Az Új Néplap vitafóruma
