Új Néplap, 1991. december (2. évfolyam, 283-305. szám)
1991-12-28 / 303. szám
1991. DECEMBER 28. Az Uj Néplap Jászberényben Valamennyi épület közül a templomoké a leghányatottabb sors. Legsebezhetőbbek az ég felé törő építmények, természeti katasztrófák, vallásháborúk legesendőbb célpontjai, mégis az ember a katasztrófákban itt keresi a menedéket. És nemcsak a lelkének keres támaszt, abban is bízik, hogy a vastag falak megóvják minden veszélytől. A jászberényi plébániatemplomot a hatvanas évek elején láttam először szemtől szembe. Különös, hogy nem hiányoltam a tornyát. Alighanem azért, amiért nem hiányolja a szemlélő a Milói Vénusz szőlőfürtöt tartó kezét, vagy a Notre Dame toronykupoláit. Egy alkotás, ha időtálló, torzóként is a teljesség érzetét kelti. Aztán valaki megemlítette halkan, majdhogynem suttogva - ne feledjük a hatvanas évek elejét írtuk hogy a tornyot egy orosz harckocsi ágyújának lövedéke döntötte le. Pedig 1802-től nyújtotta az ég felé a keresztet, s óvta az alatt lévő magyar szent koronát. A jászberényi katolikus hívők számára különösen szomorú nap történetét régóta szerettem volna rekonstruálni, mígnem Farkas Mátyás apát úr szíves közbenjárásával sikerült egy hiteles emlékezőt találni. A volt jászberényi vezető káplán Marczis Lajos esperes plébános személyében egy szemtanú szedte sorokba a torony emberi sorsot idéző történetét. A cikk az ő emlékezése alapján íródott. Kongatás az égő toronyban A főtemplomunk tetőzete fazsindellyel volt befedve, s az 1950-es évek elejére bizony az idő alaposan kikezdte, különösen a hajlatokban vált rostaszerűvé, és a gerendázat korhadásnak indult, így szükséges volt mielőbb az elavult fazsindelyt palávégre új tetőt kapott a jászberényi főtemplom. Örültünk, persze hogy örültünk, hisz’ egy jó pár évtizedre elvetettük a gondját a mindig is terhet jelentő munkálatnak. Ki mert volna arra gondolni, hogy a sors úgy hozza: munkánk semmivé lesz ... 1956. november 4-e vasárnapra esett. Reggel a szokott rend szerint kezdtük a miséket, a 8 órási mise után három káplán a tanyai kápolnákba igyekezett, hogy az itt élő híveket is részesítse az úr üzenetében. A plébánián egy ember maradt, aki a 10 és fél 12-es miséket végezte. Jómagam Négyszállásra készültem, hűvös őszi nap lévén melegebb öltözéket vettem magamra, hogy a kerékpáron meg ne fázzak. Indulásom előtt egy Házkötő nevű nemzetőr lépett be az irodába, és engem keresett. A parancsnok üzenetét hozta, miszerint adjuk át a torony kulcsát. Tudni kell, hogy ezekben az órákban már igen feszült volt a hangulat Jászberényben, ezért is volt, hogy a torony kulcsát nem adtam át. Azzal érveltem, hogy a templom Isten háza, ne tegyék azt politikai harcok színterévé. A kulcsot tet A templom csonka tornya ra cserélni, de újakat kellett beépíteni az elkorhadt gerendák helyére is. Abban az időben a pala beszerzése különösen nehézkes volt, ezért az egyházközség képviselő-testülete úgy határozott, hogy öt év alatt folyamatosan cseréli le a fazsindelyt. Templomunk műemlék lévén megkívánta azt, hogy a küllemére is rendkívül nagy gondot fordítsunk, ám a barna színű pala beszerzése szinte lehetetlen volt. Lantos Balázs ácsmester egyházkerületi gondnok 1952 nyarán a torony tövében lévő kistetőzettel kezdte a palázást. Miután minden esztendőben folytatta a munkát, így anyagilag sem terhelte túlontúl meg az egyházsközséget. Ezerkilencszázötvenhat nyarán a szentély fölötti rész befedésével hát Eperjessy Dénes káplán kollégámmal elrejtettük. (Meg kell jegyeznem azonban, hogy a tűzoltóknak is volt kulcsa a toronyfeljárathoz a tűzőrszoba miatt, de a harangozó is tartott magának egyet.) Délután egy óra közül értem haza Négyszállásról, elsőként az eldugott kulcsot néztem meg, ami a helyén volt. Rajtunk nem múlt tehát az, hogy ha valaki mégis bejutott a toronyba. Délután úgy fél 5 körül a káplánszobában tartózkodtunk, amelyik Murányi Józsefé volt. Tanyai misék tapasztalatait beszéltük éppen, amikor harckocsik zaja verte föl a csöndet, majd ágyúlövés dördült, és a főplébánia frontális ablakait betörte a légnyomás. Kétrét görnyedve szaladtunk le a pincébe, és amikor a Miért volt célpont a jászberényi templom tornya? zaj csitultával feljöttünk, akkor láttuk, hogy a főtemplom tornya lángokban áll. Szaladtam dr. Kele István prelátus úrért, aki az emeleten lakott, és a déli szárnyon, így ő mindebből semmit nem észlelt. Vele együtt néztük aztán az udvarról könnyes szemekkel a tragédiájában is lenyűgöző látványt, ami lelkűnkben is múlhatatlan sebet ejtett. Mint a fáklya, úgy égett az évszázados gyönyörű barokk torony, tetején a szent koronából kinőtt aranyozott kereszttel. Úgy 5 óra körül Altorday Sándor rendőrparancsnok szaladt be hozzánk, hogy felmegy kongatni a toronyba. Életének veszélyeztetésével fel is rohant az égő toronyba, megkondította az öreg Urbán-harangot, ám az emberek ki sem mertek mozdulni otthonukból. Mindössze egy férfi és egy nő érkezett vederrel a kézben - nem is csoda, hogy ily elenyésző volt a segítők száma, hiszen ha mozgó alakot láttak a főtéren, azonnal megszólaltak valahonnan a golyószórók. A halotti anyakönyveink tanúsága szerint jó néhány hittársunkat el is temettük, akik e nap áldozatai voltak. A tűzoltók elvonultak Úgy 6 óra tájban Eperjessy Dénes és Murányi József káplánok elindultak, hogy tűzoltókat hívjanak. A gimnáziumig jutottak, amikor a golyószórók össztüze elől kellett az iskola udvarára menekülniük, így maradhattak csak életben. Jó egy órába telt, míg sikerült valahogy hazavergődniük, s ők újságolták, hogy ég a cipőüzlet is. Mi mást tehettünk volna, mint néztük a gyönyörű barokk torony pusztulását, miközben a város néma csendjét csak egy-egy orosz golyószóró pattogása és a torony sisakjáról aláhulló tüzes rézlemezek csattanása törte meg. Hamarosan tüzet fogott a tetőzet is, s ekkor határoztuk el magunkat, hogy a sekrestyén keresztül behatolunk a templomba, majd mentjük a menthetőt. Félő volt, hogy a sisak esetleg hátrafelé, a tetőszerkezetre dől, átüti a boltozatot, akkor pedig belső tűz is keletkezik, ami rommá égetheti az egész templomot. Az oltári szentséget vittem be elsőként a szobámba, majd a sekrestyéből a miseruhákat és egyházi öltözékeket mentettük. Ezután a szent kereszt oltárképet emeltük le, mely köztudottan nagyon értékes, hisz’ Krakker tanítványa, Zvirkler festette. Keretestül nem fért ki a sekrestye ajtaján, bicskával szerettem volna tehát kivágni a keretből a képet, ám a késem belegörbült, így igazi életveszélyben a déli oldalajtón keresztül cipeltük át a plébániára mind a négy mellékoltárképet. A főoltárképet - ami szintén nagyon értékes, Szoldatics-festmény - meg sem bírtuk mozdítani, így az maradt a helyén. Szobrokat vettünk vállainkra, és golyózáporban cipeltük azokat a plébániára. Egész éjjel virrasztottunk az égő torony fölött. Kíváncsian vártuk, hogy az égő sisak előre avagy hátra bukik-é? Hála Istennek, úgy 2-3 óra között előrezuhant, hatalmas gödröt vágva a templom főajtaja előtt. A tetőzeten is mind tovább terjedt a tűz: a kistetőzet a torony alatt teljesen leégett, de a főkupola fölé emelkedő tetőzet is tüzet fogott. SzeA városkép szegényebb lenne az aranyozott kereszt nélkül rencsére az éjjel nyirkos és ködszitálásos volt, ami lassította az égést. Életem egyik leghosszabb éjszakáját éltem át, de a prelátus úr ajkát is ezek a szavak hagyták el: „Fiam, életem egyik legszomorúbb napja volt ez!” Azért is aggódtunk, mikor zuhannak le a harangok. A lángnyelvek már körül-körülnyaldosták őket, de ők a helyükön maradtak. A harangnyelvek kiégtek, ám a harangok kitartottak a vastartóikon. A tűz kiégette a toronyházat, a lángok martaléka lett a toronyóra is. Elégett a falépcsőzet, isteni szerencse, hogy az orgonamotort egy vaslemezajtó zárta el, így a hangszerhez a lángok nem férkőzhettek. Várva vártuk a virradatot, aztán reggel hat óra tájt kiszálltak a tűzoltók, tanácstalanul nézték a csonka tornyot, a füstölgő tetőzetet, ám megfelelő méretű létráik híján hazaindultak azzal, hogy hívjuk a szolnokiakat, talán azok tudnak segíteni. Sovány volt a vigasz, hisz se telefon, se más összeköttetés nem volt a megyeszékhellyel. A hős bádogosmester ám néhány nap múlva megindult az újjáépítés. A hívek nemcsak szívüket, de zsebüket is kinyitották, nehogy a tél még nagyobb kárt tegyen a tető nélkül maradt épületben. A lepattogott vörösrézlemezeket összeszedtük és a plébánia udvarára hordtuk, hogy beöntve az új sisakhoz újból felhasználhassák. Épen maradt az orgona és a kórusfeljárat is, csak a fújtatószerkezet égett el, ám azt nemsokára megcsináltattuk. A torony feljáratát a városból összehordott létrákból tákoltuk újjá, az ütők is a helyükre kerültek, és advent második vasárnapjára megkondult a nagyharang. Még november vége felé jártunk, amikor hívatott az Aprítógépgyár igazgatója, és felajánlotta, hogy munkásai ingyen elkészítik a torony feljárati lépcsőzetét, méghozzá vasból. Meg is történt, februárban be is építették. A tavasz megérkeztével a harangokhoz már vezetett út, ám a torony falai fedetlenül álltak. Nagy nehezen sikerült faanyagot szerezni, melyből egy csapott formájú sisakot építettek. Részint talán azért is, hogy a híveknek szemet szúrjon ez az aszimmetria, és mindig érezzék, e szép struktúrájú templom nem maradhat sokáig sisak nélkül . . . Gerendási László helybeli órásmester újraélesztette a kiégett toronyórát, a város pedig arra ''árt, hogy ismét felkerüljön a torony a templom tetejére. Tizenhárom év telt el, míg sikerült: hála istennek, 1969 óta a szent koronából kinyúló aranyozott kereszt ismét az ég felé mutat, jelezvén a mi hitünk örökkévalóságát. A jászberényi műemlék templom tornyának tragikus története közel sem teljes. Feltehetően sokan vannak a város polgárai közül, akik emlékeikkel teljessé tudják kerekíteni annak a szomorú vasárnapnak a históriáját. Jelentkezésüket érdeklődéssel várjuk, s híradásuknak örömmel adunk nyilvánosságot. Palágyi Béla Fotó: Nagy Zsolt Reggel 7 óra körül lépett be az irodába Agócs Kázmér bádogosmester. Elmondtuk, a tűzoltók mit sem tudtak kezdeni a parázsló tűzzel, mire Agócs mester felmondta a magyarok miatyánkját, és újra elment a tűzoltókért. Létrájukat a torony kiégett ablakának támasztották immár, melyen Agócs Kázmér felmászott fiával és néhány tűzoltóval együtt, majd feltornászták magukat a tetőzetre. Maguk után húzták a locsolócsöveket is, és a szivattyúk bekapcsolása után megkezdték az oltást. Délig tartott, míg a hatalmas tüzet elfojtották. A tetőzetről bepillantottak a harangházba is, ahol szomorú látványban volt részük: az ütők a harangok alatt pihentek, de a vasállványok hősiesen tartották bronz terheiket. Az életre kelt város polgárai bizony könnyezve jártak el a megrokkant főtemplom előtt. Egy-két napos szünet után a plébániára áthordott templomi dolgok helyükre kerültek, s megkezdődtek az istentiszteletek. A harangok sajnos megnémultak, Immár új kupolával a barokk épület
