Új Néplap, 1991. december (2. évfolyam, 283-305. szám)
1991-12-24 / 301. (302.) szám
1991. DECEMBER 24. Hazai körkép 5 KOMOLY KÉRDÉS, komolytalan válaszok Mit tettek a karácsonyfa alá? Képzeletben körkérdést intéztünk néhány párt képzeletbeli képviselőjéhez: mit tettek a karácsonyfa alá? A pártok képviselői természetesen készséggel válaszoltak kérdésünkre. A nyilatkozatokat persze nem szabad komolyan venni. Ha úgy tetszik: vicc az egész! Azonban minden viccnek van valami valóságos alapja is. Hogy a körkérdésre adott válaszokban mi a vicc és mi a valóság - döntsék el az olvasók. Nézzük tehát a nyilatkozatokat! MDF Szögezzük le rögtön az elején - és ezt vegye tudomásul az ellenzék is a fő ajándékozók mi vagyunk. Mi visszük a fát- már akinek és mi rakjuk alá - vagy nem- a csomagokat is. Szép karácsonyt biztosítunk mindenkinek. Elnökünk elintézte, hogy legyen hó is. Meggyőződésünk, hogy az ellenzék csak silány latyakot tudott volna biztosítani. Jelszavunk: „Ajándék lónak ne nézd a fogát! ’ ’ Ezért elvárjuk, hogy örüljön mindenki az ajándéknak. A csomagokat „nyugodt erővel ’ ’ rakjuk a fa alá. Megtalálja mindenki a magának valót. Külön gondoltunk a nyugdíjasokra is, a posta majd karácsony után kikézbesíti nekik az egyszeri nyugdíj-kiegészítést. Egyébként sok csomagot rakunk a fa alá. Kapnak valamit az autósok, a nagycsaládosok, a kétkezi munkások és mások. Igaz, ezek nem könnyű csomagok, de ígérjük, hogy majd jövőre ... És erre minden reményünk megvan. A kormány stabil, tagjai sokoldalúak. Gondoljunk csak például Horváth Balázsra, aki minden poszton megállja a helyét, és Maróthy László óta nem akadt párja. Reménykedjünk hát! FKGP Tehetünk mi komoly ajándékot a karácsonyfa alá, amikor a kormánykoalícióban elnyom bennünket az MDF? Azért mégsem üres kézzel várjuk a karácsonyt! Mi a jelenlegi helyzetünkben inkább eszmei ajándékokat teszünk a fa alá. Például ilyen ajándék a párt nyíltsága. Mi semmit, a legbelsőbb ügyeinket sem hallgatjuk el a közvélemény elől! Attól sem riadunk vissza, hogy az egészen személyes konfliktusokat is a nyilvánosság elé vigyük. Mi a kizárásokat nem titkoljuk el, egymásról a feljelentéseket először a sajtónak küldjük el, és csak azután a bíróságnak. Igazából mi földet szerettünk volna vinni a karácsonyfa alá, de ebből mindössze csak licit lesz. Pedig eredetileg úgy képzeltük el, hogy Torgyán doktor Jézuskának öltözve személyesen viszi el mindenkinek a földecskéjét. De hát Torgyán doktorból nem lehetett Jézuska, mert mennyből az Antall . . . így mi most inkább a farsangra készülünk. Jelszavunk: bort, búzát és „harag napját”! KDNP Azt mondják rólunk, hogy szürke párt vagyunk. Leszürkéztek bennünket. Ha úgy vesszük, akkor örülhetünk is, hisz szolidak, szelídek vagyunk, mint a gerlék. Emellett azonban határozott, sajátos, egyéni véleményünk van, de az a ... tévé pont akkor kavarja le a közvetítést, amikor mi következünk. Méltánytalan helyzet ez. Kértük is, hogy sorrendet cseréljenek a parlamentben a felszólaló vezérszónokok. Tudják, halkabban búg a madár, ha senki sem hallja énekét. Bár - mivel minden előttünk felszólalóval egyetértünk - túl sok mondanivalónk úgysem marad. Mások szavainak ismételgetése pedig nem méltó hozzánk. S hogy mit tettünk a karácsonyfa alá? Tényleg. Jó kérdés. Mit is? Meg kell kérdeznünk az MDF-et. Egyébként mindenki adja meg Istennek, ami Istené, a császárnak meg azt, ami a császáré. Legyenek boldogok a szegények, övéké lehet a mennyeknek országa. Jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok. Tényleg, minek is kéne egy túzok karácsonyra? Már sejtjük is, hogy mit tettünk az ágak alá. Szürke, mint a gerle, termetre ugyan kisebb madár, meg nem is búg, csak csipeget. De azért jobb ma egy veréb, mint holnap sok seregély. SZDSZ Hogy mi milyen ajándékot adjunk? Ez aztán nevetséges. Mi már régen odatettünk egy pakkot, pardon: paktumot a fa alá. Ez több karácsonyra is elegendő. Most tegyen az, akinek van miből. Persze másnak sincs mit adnia, de mi erre már időben figyelmeztettünk mindenkit. És különben is, mostanában „Kis” bajunk volt, meg még néhány apróbb is. Magunkkal vagyunk elfoglalva. Lepetőztünk ugyan, de ebből még nem kelt ki semmi. Az az egyetlen vigaszunk, hogy a többi párt is eléggé migrénes. Mivel ők is ünnepi hangulatban vannak, lehet, hogy egy kis tardoskodással megtorpedózhatjuk a költségvetést. Konrád kijátszott kártyáját pedig tán még Csurka sem tudja megütni. Mi most nem fenyőben gondolkozunk. Tölgy a mi erős fánk, az alá gyűjtjük elvesztett szimpatizánsainkat. Hogy mégis adjunk ajándékot, hát tessék: egye fene, legyen világkiállítás. vagy nem becsületes, megalapozott vagy nem megalapozott, előkészített vagy nem előkészített - javaslatról is legyen szó, azt ellenezzük. Indokunk nagyon egyszerű: jogilag úgysem állja meg egyik sem a helyét. Nagyon gazdag és sokféle ajándékot szerettünk volna adni mindenkinek, de erről a fentiek miatt szó sem lehet. Ugyanis a kétharmados törvényeket nélkülünk ne-Karácsony 1991 MSZP Mit tegyünk a fa alá? Mivel a fütyülős bilit még mi találtuk ki - ezt javasoljuk. Az ember csak rácsücsül, fütyörészik egy sort, s közben tuti, hogy elfelejti a dolgát végezni. Vidáman, felfrissülve, megfiatalodva indulhat az életnek. Aztán lesz, ami lesz. De bármilyen jó szívvel adnánk is ezt, tudjuk, hogy úgysem fogadná el senki. Mert utódpárt vagyunk, mert vagyunk. Sajnáljuk, hogy nem húsvét van, akkor ugyanis átvehetnénk a nyuszi szerepét. A tojás ma úgyis drága. A magunkét már előre megpatkoltattuk, velünk mégsem paktál le senki. Egy-egy dugót kínálunk azoknak a pártoknak, amelyek a saját fürdővizükbe akarnak belefulladni. De azt is megígérjük, hogy ha végre kémek bennünket, mi kihúzzuk magunkkal együtt őket is a vízből. Fidesz MSZDP Kissé zavar bennünket, hogy mi is öregszünk. Egyelőre azonban minden további nélkül kijelenthetjük, hogy tartjuk magunkat eredeti álláspontunkhoz, miszerint bármilyen - a koalíciótól származó tisztességes vagy nem tisztességes, becsületes mel mondhatom viszont, hogy ezeket a konfliktusokat mindig úgy sikerült rendeznünk, hogy nyolc napon túl gyógyuló sérülést senki nem szenvedett. Ügy gondolom, hogy elnök asszonyunk vezetésével a jövőben is meg tudjuk védeni a Dohány utcai központunkat a szakadároktól. Igaz, kevesen vagyunk mi, igazi szocdemek, de szerencsére a támadók is nagyon kevesen vannak. Hogy is tudtunk volna foglalkozni a karácsonyi ajándékozással, amikor elnök asszonyunkat, Petrasovits Annát is annyit bántották! Foglalkozhat ajándékkészítéssel az, akit tizenkétszer is leváltanak? Örülünk annak, hogy a gyakori és távoli külföldi utakat ilyen lelkiállapotban megrázkódtatás nélkül kibírta. Azért egy apró ajándékot mi is teszünk a karácsonyfa alá, mégpedig egy ígéretet: pártunk a jövőben is azon lesz, hogy teljesítse történelmi feladatát! MSZMP héz lenne megszavaztatni. Különben is, az eddigi tiltakozásaink következtében a népszerűségi indexünk felfelé ível. így nem marad más ajándék, amit átnyújthatunk, csak a magyar narancs. Egy kicsit sárga, rettenetesen savanyú, de narancs, jogilag is. Mint az ország legnagyobb történelmi múltra visszatekintő pártjának - tudjuk -, talán többet kellett volna tennie most a karácsonyfa alá. Őszintén szólva, kicsit el is felejtkeztünk az ünnepről. Apróbb belső gondjainkkal voltunk elfoglalva. Öröm-Mi, a megújult MSZMP ma már fontosabb ünnepnek tartjuk a karácsonyt, mint a nagy októberi szocialista forradalom évfordulóját. Ennek szellemében már jó ideje készülünk a karácsonyra. Tulajdonképpen a salgótarjáni kongresszuson is felvetődött a kérdés, de akkor még nem tudtunk határozatot hozni az ajándékozás dolgában, mert nem láttuk előre, mi lesz a Szovjetunió sorsa. Az úgynevezett puccs idején felvillant előttünk némi remény, de aztán az gyorsan szertefoszlott. Ilyen zavaros és kiszámíthatatlan körülmények között sajnos - szándékunk ellenére - igazán nagy ajándékokat most nem tudunk a fa alá rakni. Néhány évvel ezelőtt bezzeg más volt a helyzet! Akkor még számíthattunk az SZKP elvi támogatására. Mi magunk is szerényen ünnepelünk. Hiába, a nyugdíjból nem futja nagy fenyőfára és sok ajándékra. Thürmer elvtárs viszont megígérte, hogy egyszer majd mindenki szükséglete szerint fog részesedni a javakból, majd ha felépítjük az igazi szocializmust. 0 pedig nem ígér felelőtlenül. Ez az ígéret a mi legnagyobb karácsonyi ajándékunk! Berki Imre - Budai Mátyás „Talán megérem, hogy elfelejtek mindent*' Az elmúlt pénteken a MÁV Kórházban bensőséges ünnepség keretében búcsúztatták dr. Detre Istvánt, a baleseti sebészet immáron 67 éves főorvosát. Élete történelem. Beszélgetésünkkor az elmúlt negyven esztendő pergett vissza emlékezésében, melyet kérdésekkel csak ritkán szakítottam meg. Hadd peregjen az idő, akár elégtételül is mindazért, amit el kellett szenvednie.- Még három év, és Ön már hetvenéves lesz. Munkában tölteni ennyi esztendőt, nem sok ez? Hol kezdte, honnan indult?- 1925-ben születtem Békéscsabán, de szegedinek vallom magam. Szegeden érettségiztem, jeles eredménnyel. Ott végeztem el az orvosi egyetemet is, summa cum laude minősítéssel. Szentgyörgyi Alberttól kezdve Batiszfalvi és Korpási professzorokig terjedt a tanáraim sora. Mind nagy név volt az országban, őtőlük tanultam. A Trianon utáni nemzedékhez tartozom. Minket igen erős hazafias szellemben neveltek, ez határozta meg egész életutamat, politikai nézeteimet. 1945-ben már harmadéves orvostanhallgató voltam, amikor a Kárpátokban építettünk erődöt. Onnan az utolsó pillanatban jöttünk el, s a szovjet offenzíva pár hét után elért Szegedre. Én, mint hadköteles, a Dunántúlra távoztam. Itt egy önkéntes csapatnak lettem a tagja, amelynek egyedüli és kizárólagos célja a bolsevizmus elleni harc volt. Mint katona, elsősorban medikusként a zászlóalj orvosa mellett dolgoztam. Egyszer éppen operáltunk, közben hallottuk, verik az ajtót. Amerikai tisztek jöttek. Nagyon korrekten viselkedtek, tisztelegtek, majd elmentek, s két nap múlva jöttek vissza. így kerültem ’45. május 5-én amerikai fogságba. Rövid, három hónapos amerikai fogság után kerültem haza Magyarországra. Hegyeshalomnál szétválasztották a hadifoglyokat. Én Székesfehérvárra kerültem, ahol azzal kezdték, hogy félholtra vertek. Utána öt hazai intemálótáborban voltam, gyakorlatilag törvényen kívül, mert sem vádat nem emeltek ellenem, sem bírósági eljárást nem folytattak. A budai, mai nevén Petőfi laktanyából szabadultam másfél év után, majd rendőri felügyelet alá helyeztek. Később sikerült visszajutnom az egyetemre, de a 47-48-49-es években itt, az egyetemen a teljes kiközösítésben volt részem. Nem érintkezhettem a hallgatókkal, még a nőket is elkapták, ha velem beszéltek, és utána arról faggatták őket, miről társalogtunk. Végül a szigorló évemben kizártak az egyetemről. A fennálló társadalmi rendet tartották veszélyeztetettnek általam. Elmentem segédmunkásnak, s közben az egészségügyi miniszterhez fellebbeztem. Dr. Dolesál volt akkor a miniszter. Személyesen behívatott, s kiváló tanulmányi eredményeimre való tekintettel engedélyezte, hogy visszamehessek az egyetemre. Mikor minden vizsgán túl voltunk, Dr Detre István főorvos nekem a legutolsó pillanatban szóltak, nem avatnak fel orvosnak. Szerencsémre ezen a napon Szegeden volt a miniszter, aki azonnal személyesen közbenjárt, így mégis felavattak, de választási lehetőségem nem volt: szigorúan ellenőrzött helyre kellett mennem dolgozni. így kerültem Szolnokra, a megyei kórházba, dr. Drexler Miklós osztályára.- Úgy tudom, b később egészségügyi miniszterhelyettes lett.- Igen. Ő egy élkommunista volt. Féléves szolnoki tartózkodásom után elhatalmasodott rajtam az internálás alatt szerzett tüdőbajom. Hatalmas tüdővérzéssel, többszörös műtét után értesültem arról, hogy apámat, aki akkor Kőszeg polgármestere volt, letartóztatták. Mindenünket elvették, a lakásunkban oroszok laktak. Apámat földönfutóvá tették, majd a Hortobágyra deportálták.- Az ötvenes évek elején járunk. Mi történt ezután?- Én úgy otthoni, mint iskolai neveltetésem alapján sem lehettem kommunista, így Nagy Imrének sem lehettem híve, de az tény, ő szüntette meg a deportálásokat, ám szüleim Kőszegre soha vissza nem mehettek, itt-ott-amott laktak albérletekben. Húgomat is kizárták egy időre az orvosi egyetemről, pedig neki aztán igazán semmi vétke nem volt. Emlékszem, mikor egyszer jött hozzám látogatni, az akkori kórházigazgató felszólított, hogy azonnal távolítsam el a húgomat a kórházból. így jött el ’56. A kórház igazgatója ekkor dr. Lévai volt. A nagy kommunista főorvosok mind eímenekültek a kórházból. Harmadmagammal kitűztük a magyar zászlót a kórház tetejére, és kitettük a Kossuth-címert. A közeli gyárak dolgozói skandálták a kommunistaellenes jelszavakat, ez lelkesített bennünket. November 4- én megtámadták az oroszok a Rékasi úti laktanyát, a sérülteket hozzánk hozták be. Éjjel-nappal operáltunk, alig aludtunk, hiszen a kórházban szinte egyedül voltam. Kétéves volt a fiam, a feleségem műtőasszisztens, alig láttam őket ezekben a napokban. Ezután körülbelül két-három hét telt el, amikor lassan szállingózni kezdtek vissza a főorvosok. És akkor jött egy szörnyű drámai szakasz: a megtorlás.- Ismeri azokat a személyeket, akik a szolnoki verőlegényeknek a parancsot kiadták, s akiknek komoly politikai szerepe volt ebben az időben?- Van, akikről tudok, természetesen. Tudja, mi volt a legszörnyűbb? Hogy tömegével hozták be az osztályra az úgynevezett Crushszindrómás betegeket.-Nem tudom, mi az, hogy Crushszindróma.- A feje búbjától a talpáig végigverik az embert, rettenetesen feldagad az egész teste, vérömleny keletkezik a szövetek között, a roncsolt zsír eltömi a veseereket, és azután rettenetes kínok között húgyvérűségben meghalnak. Ezekről még kórlapot sem volt tanácsos vezetni.- Mindez '56 végén, ’57 elején volt.- Engem 1960-ban nyolcadmagammal elbocsátottak a kórházból, semmilyen műtétet nem végezhettem, hat és fél évig az SZTK-ban dolgoztam. 1967 körül lassan konszolidálódott a helyzet. Ekkor épült fel a MÁV Kórház, megpályáztam ezt az állást, s azóta vagyok a baleseti sebészet osztályvezető főorvosa. Itt relatíve nyugodt életünk volt, persze nem volt intrikamentes.- Azt mondják, egyszer infarktusa is volt.- Igen, de akkor se feküdtem be a kórházba. Magam gyógyítottam magamat.- Na és most? Úgy érzi, megérte?- Negyvenöt év egyéni és családi megpróbáltatásai, megaláztatásai, sok-sok kín és baj mellett sikerült megtalálni azt a becsületes magyar nemzeti tudatot, hogy nekünk újra szabadnak kell lennünk. Ilyen értelemben kapcsolódtam be újra a politikai életbe, és a rendszerváltás előkészítésében vettem részt. Beléptem az SZDSZ-be. Nagy szeretettel fogadtak, König Laci, Buday Gyurka még meg is öleltek. A XII. kerületben felléptem önkormányzati képviselőnek, és a Fidesz támogatásával azóta önkormányzati képviselő vagyok. A következő elveim vannak ma is: egyértelműen magyar patriótának vallom magam; nem voltam és nem is leszek soha kommunista; istenfélő ember vagyok, de nem vagyok bigott; evangélikus vagyok, de teljes toleranciával mind a felekezeti, mind etnikai tekintetben. Mára rendes tagja vagyok a POFOSZ-nak, s abban a tudatban szeretnék meghalni, hogy unokáim szabadon éljenek. Akkor megérte, akkor elfelejtek mindent. Kátai Szilvia
