Új Néplap, 1991. december (2. évfolyam, 283-305. szám)
1991-12-18 / 297. szám
4 Nyílt tér 1991. DECEMBER 18. A szavak súlya és a nyilatkozók felelőssége Válaszol a megszólított Cigányüldözés nincs, bűnüldözés van! Tiszta vizet a kisgazdapohárba! Olykor - s egyre sűrűbben - más értelmet adunk bizonyos érzékeny tartalmú szavaknak, mint pl. cigányság, bűnözés, tolerancia stb. Talán azért félünk többek között ezeket kiejteni, leírni, mert már eleve bennünk van az évszázados hagyományú félreérthetőség esetenként közhangulatot mérgező veszélye. Pedig a cigányság helyzetével, illetve a bűnözés alakulásával kapcsolatban mindenféle csúsztatás vagy szépítgetés tarthatalan, mint ahogyan az esetleges politikai nyomás vagy nyugtalanság sem hasznos, ami egy-egy ügy kapcsán a lakosságban, illetve a rendőrök körében tapasztalható. Hogy miért kívánkozhatnak eme sorok most az olvasók elé, arra magyarázatul szolgálhat az a cikksorozat, majd az ezt követő telefonhívás- és levéláradat, amely az elmúlt hetekben az országos lapokat, főként a Pesti Hírlap szerkesztőségét érintette. A téma és az ebből keletkezett ügy tanulságai - úgy vélem - az Új Néplap olvasói számára is tanulságosak lehetnek, különösen a félreértések, félremagyarázások tisztázása végett. Miről is van tehát szó igazából? A cigányság helyzetéről és a bűnözés alakulásáról, s nem a cigányüldözésről! A cigánybűnözéssel s az okainak feltárásával kapcsolatban pl. Ausztriának vagy Hollandiának nagy hagyományai vannak: nem cigányüldözésként élik meg, nem tekintik nemzeti sajátosságnak, hanem a tényekből adódó logikus következtetésekre alapoznak. Igaz, hogy náluk fel sem merülnek (demokratikus kultúrájuk kapcsán nem is adódhatnak) olyan rágalmak, melyeket nálunk az SZDSZ vígan terjeszt: nevezetesen azt, hogy pl. a kormány vagy az MDF cigányellenes. De erre a vádra - sajnos - elég sokan „vevők’ ’ ma még nálunk, mert nem érzékelik minden esetben világosan, hogy a csúsztatás tipikus eseteivel állunk szemben. Pedig valamennyien megtanulhattuk volna már rég, hogy milyen veszélyei vannak a címkeragasztgatásnak, különösen akkor, ha a szóban forgó jelző nem a legmegfelelőbb helyre kerül véletlenül! Az is jellemző sajnos, hogy bármily pici nyilvános megszólalás esetén ránk ragasztják, hogy üldözzük (vagy legalábbis „maceráljuk”) a kisebbségeket; cigányellenesek, antiszemiták stb. vagyunk. Ebben viszont az kell megnyugtasson, ami Hanák Katalin „önkezű” megverettetése után történt, nevezetesen az amerikai zsidószervezetek nemzetközi állásfoglalása: melyek szerint Kelet-Közép-Európában mi, magyarok vagyunk a legtoleránsabb, humanista nemzet! S ebben az a jó, hogy minden állítás és híresztelés ellenére ilyenek voltunk mindig is, és ilyenek szeretnénk maradni végérvényesen. De sajna, jó magyar szokás szerint némelyek minden bolhából „elefántot” vagy legalábbis „nehezen fogyasztható politikai kérdést” csinálnak. így van ez a cigányüggyel kapcsolatban is, mint ahogyan ez történt a világkiállítás, a bűnözés megítélésének vagy a nyilvános, közterületi könyvárusításnak a kérdésében. Gondolkodjunk viszont el azon a riasztó helyzeten, amit ma a bűnözés, a bűnelkövetés helyzetének alakulása jelent. Tragikus az a kép, ami a betörések, a rablások, a súlyos testi sértések számának alakulásából látható. S ebben nem az a lényeges, hogy cigány-e vagy más követi-e el, hanem a cselekmények számának riasztó növekedése! Ebben a helyzetben azonban mégis az a megnyugtató, hogy a kormány - érezvén a tisztességes állampolgárok megvédéséért érzett társadalmi és történelmi felelősségét - mindent megtesz, hogy holnap is nyugodtan mehessünk ki az utcára, a boltba, a takarékba; s biztonsággal engedhessük el gyermekeinket a diszkóba s egyéb szórakozóhelyekre is. Ebben az is segíthet, hogy várhatóan háromezerrel növeli a kormány a közrendet óvó rendőrök számát. Visszatérve a cigánybűnözésre, el kell ismernünk reálisan, hogy körükben jóval magasabb az elkövetők száma, mint a többi társadalmi csoportban. Ettől függetlenül nagyon helytelen lenne az, ha bárki is úgy állítaná be az egészet, hogy nálunk csakis a cigányok bűnöznek. Sokkal összetettebb kérdésről van szó. Az okok feltárásához és az elkövetés motívumainak mérlegeléséhez mindenekelőtt ismernünk kell az adott személy családi és társadalmi-közösségi hátterét; a cselekmény elkövetésére késztető indítékok láncolatát és a várható következmények emberi-családi teherkövetkezményeit. Ezért helytelen tehát úgy beállítani a közvéleményi képet, hogy nálunk cigányüldözés van (mert nincs az!), hanem az egész bűnözési térképet, annak okaival együtt, komplexen kell vizsgálnunk, úgy, hogy a tényekből a lényeg is kiderüljön, s a bűnözőktől nemcsak a tisztességes Tulajdonjog kellene Kárpótlás = kártevés A kárpótlás folytatása a parasztság kisemmizésének. Mégpedig ez már a harmadik. Mikor lesz ennek vége? Mert az elejét tudjuk: Rákosi-korszak, kuláklista, szembeállítás középkáderrel és a kisparasztsággal. Aki nem lépett be a téeszbe: külvilág szélén csereingatlan, ami évenként változott. 1956 után a parasztság menekült a téeszből. Csereingatlan, újratagosítás. Az idősebb generáció ezt átélte, és beleborzong, ha eszébe jut is. És most a demokratikusan megválasztott parlament mintha csak lemásolta volna a kommunista diktatúrának a törvényeit a parasztság teljes megsemmisítésére. Ez a kárpótlási törvény egy szakmailag teljesen kidolgozatlan, egy összekombinált, elfogadhatatlan törvény. Elsősorban nem földosztás kell itt, hanem a tulajdonjog visszaadása. A kárpótlási törvény nélkülözi a polgári jogon kialakult örökösödési törvényt. Nem hinném, hogy bárhol is az örökösödésre két törvény volna. Hiányzik az adótörvény, földtörvény, szövetkezeti törvény. Ezeknek hiányában nem lehet újrakezdés, mezőgazdasági fejlődés. A kisemmizett parasztság nem fogja elvinni a hátán a földet, ha megszerzi is a volt tulajdon jogait. Gondolják ezt át, és ne földet osszanak, hanem tulajdonjogot. Minden talpalatnyi földnek legyen tulajdonosa. Deák Lajos Mezőtúr magyarokat, hanem természetesen mindenkit, a szép számban közöttünk élő tisztességes cigányokat is kötelességünk megvédeni! Mindannyiunk, az egész társadalom és a jó szándékú emberek érdekében! Szűkebb pátriánkban, Szolnok megyében is tapasztalhatók esetenként hasonló tendenciák, elsősorban azokon a településeken, ahol nagyobb számban élnek cigányok. Szerencsére körükben kisebb a bűnelkövetők aránya, mint országosan, s a cigányokkal szembeni előítéletek sem olyan szélsőségesek, mint pl. Szabolcsban vagy a fővárosban. Ebben minden bizonnyal közrejátszik erőteljesebb beilleszkedésük, az állandó munkahellyel rendelkezők nagyobb aránya, de mindenekelőtt a Lungo Drom megyei cigányszervezet hatékony és hasznos tevékenysége, amely a hagyományőrzésen túl kiterjed a cigányok képzésének, szociális helyzetük javításának előmozdítására és a munkahelykeresésre egyaránt. Egyetlen szervezet elismerést érdemlő igyekezete azonban kevés lehet ennek az igen bonyolult és szerteágazó problémakörnek a hosszabb távon megnyugtató megoldására. Az önkormányzatoknak is nagyobb körültekintéssel, igyekezettel kell munkálkodniuk azon, hogy az adott településen élő cigányok helyzete úgy változzon, hogy az már önmagában is a bűnelkövetés megelőzését szolgálja. Petronyák László országgyűlési képviselő Örülök, hogy Fekete Ferenc úr megszólított az Új Néplap dec. 11 - i számában, mert így legalább van okom a nyilvánosság elé tárni mindazt, amire eddig nem volt alkalmam. Vincze Kálmán hogyan került a megyei lista élére? A megyei küldöttek a lista összeállításakor rám 14, Vincze Kálmánra 7 szavazatot adtak le. Másnap, amikor a listát vinni akartuk a megyei választási bizottsághoz, megjelent korteseivel Dögéi úr, a mostani megyei elnök, és követelték, hogy adjam át neki az első helyet. Végigszaladt rajtam a hideg. Hát olyan embert vigyünk be a megyei listán, aki még helyes magyarsággal sem tud beszélni (aztat tudhassuk, aztat lát-Munkástanácstalálkozó 1991. december 20-án (pénteken) 14.00 órai kezdettel találkozó a szolnoki Vegyiművek kultúrtermében PALKOVICS IMRE országgyűlési képviselő, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnökével. Mindenkit szeretettel vár a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Munkástanács Szövetség Tiszamenti Vegyiművek Munkástanácsa hassuk)? Mert ha egyéni jelöltként rá szavaznak, az más. így előbb szabódtam, amikor közölték, akkor mennek a Boros-féle Nemzeti Kisgazdákhoz, azt mondottam: ne menjenek sehová, lemondok a listavezetésről, de Vincze Kálmán javára. Dögéi úr azt hitte, hogy a második hely is befut, így megnyugodott. Ami a pártmunkát illeti, én elsősorban a megyét jártam. Most is szívesen csinálnám, de nem vagyok hajlandó olyan emberekkel vitatkozni, akiknél az észérvek nem számítanak. Ami a nosztalgiát illeti. Ebben a megyében a képviselők közül én voltam az első, aki a Mezőgazdasági Kamara szolnoki ülésén 1990 nyarán tiltakoztam amiatt, hogy a mezőgazdasági termékeket feldolgozó üzemeket, így a cukorgyárakat is a külföldi tőkéseknek eladjuk. Ezt azzal indokoltam, hogy ez esetben a mezőgazdasági termelők a nyugati tőkések kizsákmányoltjai lesznek. Vagy az a nosztalgia, hogy a parlamentben a szövetkezeti törvény vitájában kijelentettem, amíg a termelők nem rendelkeznek az eladatlan termékeiket feldolgozó üzemekkel, addig nem lesznek a helyzet urai? Ez közgazdasági törvény Fekete úr, amely politikai rendszereken és időn felül áll. Önöknek fogalmuk sincs egy komoly, a termelőket segítő agrárprogramról. Majd Kocsis András, a volt kommunista központi vezetőségi tag csinál Önöknek programot. Fekete úrnak igaza van abban, hogy a Kisgazdapártba befurakodó, történelmi nevének tekintélyét kihasználni akaró gátlástalan karrieristákkal, önjelölt politikai zsenikkel, az állampárt ügynökeivel szemben türelmetlen voltam, vagyok és leszek. Pedig de szívesen dolgoztak volna velem együtt! Torgyán úr is mondogatta a választások előtt, hogy neked, Mizsei, több megyében indulnod kellene listavezetőként, mert jó szónok vagy. A végén oda jutottam, hogy saját megyémben sem lehettem listavezető. Ami a koromat illeti. Hát bizony, ha 1956-ban felakasztanak, akkor örök fiatal maradtam volna. Most hivatkoznának rám, és koszorúznák a síromat a 301- es parcellában nagyobb ünnepek alkalmával. Egyébként a második világháború után nyugaton idős politikusok vezetésével épültek fel a romba döntött országok. Fekete úr irigykedve tekint az MSZP-re és az MSZMP-re. Ott nincs semmi probléma, a kommunisták tudják, mi a demokratikus centralizmus. Sajnos azt mi is tudjuk, negyven éven át „élveztük’ ’ örömeit. Ezt akarja Torgyán úr korszerűsítés címén ráerőszakolni a Kisgazdapártra. Mindenkinek joga van olyan pártot szervezni, amilyet akar. De befurakodni egy nagy múltú történelmi pártba, kihasználni a név vonzerejét, azután 180 fokos fordulattal megtagadni célkitűzéseit, ez nem becsületes eljárás. Fekete úrék egy emberre tesznek fel mindent. Jogukban áll, de akkor szervezzenek köré új pártot is. Ami a párttagságomat illeti. Ne aggódjanak, mert jászladányi alapszervezetünk november 29- én tagjai sorába fogadott. Ott a helyem a kerületemben. Egyébként azt már senki nem veszi komolyan, hogy Torgyán úr kiket zár ki. Még a fegyelmi bizottságot is felfüggesztette legutóbb, mert nem olyan határozatot hoztak, amilyet ő akart. Dr. Mizsei Béla országgyűlési képviselő Az Új Néplap politikai vitafóruma SZDSZ: elvetett költségvetés A független képviselők egy csoportja sajtótájékoztatón ítéli el Kupa Mihályt, amiért törvénytelenül és etikátlanul, ilyen későn terjeszti a kormány az 1991. évi költségvetési tervét a parlament elé. Ugyanezt előttük elmondják az ellenzéki pártok. A képviselők egy része azonban ennél tovább megy, s javasolja az ellenzéki pártoknak, tegyenek meg minden tőlük telhetőt azért, hogy megakadályozzák egy ilyen rossz költségvetés elfogadását. Áthidaló megoldásként többen javasolják a parlamentben, hogy az átmeneti büdzsét fogadjon el, majd nyugodt körülmények között készülhessen fel a valódi költségvetés vitájára, és hozhasson döntést. Kormánypárti képviselők is bírálják a tervezetet, néhány bizottság egyenesen alkalmatlannak találja a vitára. Vizsgáljuk meg, miről is van szó tulajdonképpen! A jövő évi költségvetés alapjaiban határozza meg az ország életét. Nemcsak a hatalmas állami ipar, a hatalmas állami bürokrácia, a magángazdaság, az önkormányzatok lehetőségeit szabja meg, hanem mindennapjainkat is meghatározza. Arról van ugyanis szó, hogy kórházaink továbbra is képtelenek lesznek annyi ápolónőt alkalmazni, ahányra szükségük lenne, arról, hogy iskoláinkban, még ha a tanárok meg is élnek valahogy, nem lesznek taneszközök, például bezárhatják a kémiai laborokat, a biológia-szertárakban nem lesznek mondjuk csontvázak. De arról is szó van, hogy jövőre valószínűleg leponyvázzuk autóinkat (már akinek telik ponyvára), esetleg kiszereljük a motort, mert akkor könnyeb a kocsi, hátha kisebb lesz az adó, hogy a magyar televízióban még több tévéhíradó lesz és kevesebb film, még több szegény lesz a szegénykonyhákon, hogy szüléink nyugdíja még kevesebbet ér majd. Arról is szó van, hogy a csemegeboltokba még ritkábban járunk, hogy a kereskedők még több boltot bezárnak, hogy most már nemcsak a káposztát és a hagymát szántják be a földeken, hanem a traktorokat, kombájnokat is, mert nem lesz pénz tartalékalkatrészekre. Arról is szó van, hogy a gazdagok beruházások helyett még több aranyat, dollárt fognak vásárolni, ahelyett, hogy termeltetnék a pénzt, az ő és a mi gazdagodásunkra. Ha tönkremegyünk, mindenki tönkremegy. Én ilyesfélékre gondolok, amikor hallgatom a többi politikus hozzászólásait a költségvetési vitához. Milyen politikai eszközöket alkalmaznak a pártok? Egyrészt bírálhatják a kormányt meglehetős cinizmusáért, erről már írtam. Másrészt élesen szembehelyezkedhetnek a kormánnyal, hiszen a költségvetés eléggé hasonlít az utóbbi tíz évben megszokotthoz. Ezt teszik az ellenzéki pártok. Ez a szembenállás lehet merev, mint a Fideszé, lehet világos, mint az MSZP-é, és lehet megfontolt, mint az SZDSZ-é. A kormánypártok elfogadhatják fenntartásokkal, mint pl. a KDNP, és kiegészíthetik, mint pl. az MDF. Milyen technikai lehetőségek vannak? Egyrészt javasolhatják a hiány mérséklését, másrészt módosító javaslatokkal megpróbálhatják megváltoztatni a költségvetés struktúráját. Az első nézőpont, úgy tetszik, a Fideszé, a második az SZDSZ-é. Mindkét eset folyamatos, nyilvános egyezkedést jelent a kormánykoalíció képviselőivel, és némi lehetőséget látszik is, hiszen nem valószínű, hogy Halász úrék egyetértenének a kulcslyukon leskelődő szegénységgel, ami benne van ebben a költségvetésben. Nem valószínű, hogy Petronyák úr nem óhajt minden tőle telhetőt megtenni azért, hogy el ne bukjon az ország. (Csúfolkodva azt is mondhatnám: országomat egy kormányért!) Azt gondolom, hogy lehetőség szerint meg kell akadályozni, hogy ott költekezzen a kormány, ahol nem kéne, és ott legyen szűkmarkú, pl. egészségügy, oktatás, közbiztonság és szociális ellátás, ahol még mindig az államnak kell vállalnia a legfőbb szerepet. De hát ha nem készíti el a kormány a megfelelő törvényeket, akkor ez van. Van egy másik lehetősége is az ellenzéknek, mégpedig az, hogy legyint, nagy hangon elutasítja a költségvetést, és aztán megy minden a maga útján, kormánytöbbség stb. Ezt az SZDSZ nem teszi. Ezen túlmenően van még lehetőség az obstrukcióra. Szerintem ezt javasolja Király Zoltán, amikor megfelelő politikai nyomásgyakorlásról beszél. Mit is jelent ez? 1. Az ellenzék agyonbeszéli a törvénytervezetet, ezért azt csak hoszszas kínlódás után tudja elfogadni a parlament. Ez az SZDSZ szerint megengedhetetlen, végzetes hiba lenne. Még akkor is, ha ez nem volt ritka a századfordulón a magyar parlamentben. 2. Az ellenzék nem vesz részt a szavazáson, így a parlament először döntésképtelenné válik, majd a következő ülésre becibálják még a halálos beteg kormánypárti képviselőket is, akik megszavazzák a büdzsét. Ez a nyomásgyakorlási eszköz azonban szerintem nagyon komoly dolog, és veszélyes is. Ilyet csak végső esetben lehet tenni. Mondjuk egy Hitler megjelenése a kormányban, vagy valami hasonló esetén. Az igazi lehetőség más. Az igazi lehetősége az ellenzéki pártoknak az, hogy az ország polgárai halálos komolysággal figyelik a parlament vitáját a költségvetésről. Az igazi lehetőség az, ha a polgárok nem hagyják az ellenzéket egyedül a parlamentben, és mellé teszik akaratukat. Nem sztrájkokra gondolok. Arra gondolok, hogy rászánunk életünkből néhány órát, és elgondolkodunk lehetőségeinken. Megtaláljuk azokat a pontjait a költségvetésnek, amit elutasítunk, és megtaláljuk azokat, amelyeket fontosnak tartunk de a kormány elhanyagol. Ha nem hagyjuk becsapni magunkat. Emlékezzünk vissza, mily előszeretettel hivatkoznak pl. a kormánypárti képviselők, mondjuk Csurka azokra a levelekre, amit választódó kap. Ha most mindnyájan áldoznánk hét forintot egy levélre, amit elküldenénk megválasztott országgyűlés: képviselőinknek, amiben leírjuk hogy mire költsék az állam pénzét vagyis a miénket, akkor segíthetnénk nekik döntéseikben. Ha meg másképp döntenek a kor mánypárti képviselők? Az az ő fele lősségük. Erdei Pétéi SZDSZ TKj Az oldalban megjelent anyagok tartalmáért szerkesztőségünk nem vállal felelősséget
