Új Néplap, 1991. december (2. évfolyam, 283-305. szám)
1991-12-18 / 297. szám
II. évfolyam 297. szám 1991. december 18., szerda Ára: 9.60 Ft LEMONDOTT KÖNIG LÁSZLÓ Várhegyi Attila Szolnok új polgármestere KÉT HELYI ADÓ LESZ SZOLNOKON A zökkenőmentes tárgyalási menetből is látszott, hogy a bizottságok jól előkészítették azokat a személyi témákkal foglalkozó napirendeket, melyekről tegnapi ülésének elején döntött a szolnoki önkormányzati testület. A Városi Művelődési Központ igazgatójává hat pályázó közül Kiss Györgyi ceglédi lakost nevezték ki; a Napsugár Gyermekház élére pedig Somogyiné Borhi Gizella került. A közgyűlés elfogadta az előterjesztett közoktatás-politikai koncepciót, amely - a főiskolák működését nem szabályozza - több mint 23 ezer fiatalkorút és 1800 pedagógust, óvónőt érint. E helyi jogszabályban fogalmazták meg (Folytatás a 2. oldalon) Telelottó A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a decemberi havi telelottó nyerőszámai a következők: 30,38,42,43,83 Az értékelés során öttalálatos szelvényt nem találtak, ezért az 51. hétre átvitt jutalomalap nettó összege 73 millió 396 ezer 118 forint. Kupa fogadta nyugdíjasokat Lassan haladnak a társadalompolitikai reformok - beleértve nemcsak az anyagi természetűeket, hanem például az érdekegyeztetés mechanizmusát is - értett egyet Kupa Mihály pénzügyminiszter a Nyugdíjasok Országos Kamarájának képviselőivel. A kamara képviselői és a pénzügyminiszter megegyeztek abban, hogy az 1992. évi állami költségvetés elfogadása után újra találkoznak, és akkor már tárgyalni tudnak a jövő évi nyugdíjemelés konkrét részleteiről, valamint arról, hogy milyen módszereket alkalmazzanak a korábbi nyugdíjrendszer, illetve a nyugdíjemelések ellentmondásainak fokozatos oldására. Csütörtökön naptár Holnapi lapszámunkban juttatjuk el olvasóinkhoz az 1992-es színes naptárunkat. A lapban megtalálható naptárt megkapják mindazok, akik előfizetői voltak újságunknak, s ajándéknak szánjuk azoknak is, akik valamilyen oknál fogva október 1-től már nem fizetik elő a lapot. Ezúton is köszönetünket fejezzük ki a posta dolgozóinak a többletmunkáért, amellyel a naptárt eljuttatják az olvasókhoz. Országgyűlés Napirenden a jövő évi költségvetés Az Országgyűlés tegnap délelőtt kilenc órakor megkezdte munkáját. Elsőként arról döntöttek a képviselők, hogy sürgősséggel napirendre tűzik azt a törvényjasvaslatot, amely a Társadalombiztosítási Alap jövő évi költségvetésének hatálybalépéséig az egyes szükséges rendelkezéseket tartalmazza. Egyetértettek azzal is, hogy sürgősséggel megtárgyalják a kárpótlási jegyek életjáradékra váltásával kapcsolatos törvényjavaslatot. Jóváhagyták azt is, hogy sürgősséggel napirendre kerül az a törvénymódosítás, amely az árak megállapításáról rendelkező múlt évi törvényt kívánja megváltoztatni. Tölgyessy Péter, az SZDSZ elnöke azt javasolta délelőtt, hogy a jövő évi költségvetés általános vitáját addig ne zárják le, amíg minden felszólaló el nem mondja véleményét. Időt kért arra is, hogy a képviselők elkészíthessék módosító indítványaikat. Kónya Imre, az MDF frakcióvezetője egyetértett azzal, hogy minden jelentkező elmondhassa véleményét, ám ellenezte, hogy a vitát elnapolják. Mivel a délelőtt folyamán több mint nyolcvanan jelezték, hogy részt kívánnak venni a költségvetés általános vitájában, így az elnöklő Dombach Alajos bejelentette: a tervezettel ellentétben nem este nyolc, hanem tíz óráig folytatja ülését a Tisztelt Ház. Este hat óráig 25 képviselő kért szót, mondta el részletes észrevételeit a jövő évi költségvetés tervezetével kapcsolatban. (Lapzártakor az ülés még tartott.) Sztrájkkal és munkásgvűlésen Mintegy 550 ezren fejezték ki elégedetlenségüket Kétórás munkabeszüntetéssel 200-250 ezren, fél-egyórás munkásgyülésekkel 250-300 ezren fejezték ki tegnap elégedetlenségüket a kormány intézkedései, tárgyalási készségének hiánya miatt - jelentette be Nagy Sándor, az MSZOSZ elnöke, a 28 MSZOSZ-szakszervezet egyesített sztrájkbizottságának vezetője a figyelmeztető sztrájkot követő sajtótájékoztatón. Ezenkívül a nyugdíjasok is gyűléseket tartottak a munkahelyeken. Több szakmában azért nem tudtak részt venni a sztrájkban, mert a piaci helyzet miatt előre teljesítették a rendeléseket, már ledolgozták az év végi munkaidőt. Szolnok megyei körkép Három tigrisék jól érzik magukat Fényszarun Részvényeinek tőzsdei bevezetésére készül a Samsung A napokban a Jászságban kószáló hírek igazságtartalmát keresve hívta fel az Új Néplap Sraud Vilmost, a Samsung Electronics Magyar Rt. társelnökét. „Az immár teljes egészében koreai tulajdonú cég valóban kivonul Jászfényszaruból, és megszünteti a tévégyártást?” - kérdezte munkatársunk, és a hatás nem maradt el. A telefonból is szinte érezni lehetett, Sraud úr ereiben meghűlt a vér: „Honnan vesznek ilyesmit? Társaságunk éppen most fejezett be egy kétmillió dolláros beruházást a fényszarui üzemben. Gondolja, azért költöttünk el ennyi pénzt, hogy utána kiköltözzünk? No, ilyen fifikás még a Samsung sem lehet. ’ ’ A magyar társelnök rögtön keddre szóló, gyárlátogatással összekötött sajtótájékoztatóra szóló meghívást is tolmácsolt a szerkesztőségnek. A beruházás üzembe helyezése kapcsán a magyar Samsung elnökei, J. K. A jászfényszarui üzem termelését 1994-re megduplázzák Park és Sraud Vilmos elmondták, a társaság azért döntött az eddig csak a részegységek összeszerelését végző jászsági üzem profiljának bővítése mellett, mert ezzel a fényszarui gyár gyorsabban alkalmazkodhat a tőle színes televíziót vásárló hazai és környező országokbéli kereskedők igényeihez. Mostantól nem kell egy-másfél hónapot várni, amíg a koreai üzemekből megjönnek az e tájon éppen legkelendőbb televíziókhoz szükséges nyomtatott áramkörű lapok (az úgynevezett chassais-k), a tévégyár termékeinek skáláját folyamatosan és azonnal igazíthat(Folytatás a 2. oldalon) Sztrájkolok a Járműjavítóban Jász-Nagykun-Szolnok megyében huszonkét munkahelyi szervezet tartott kedden kétórás figyelmeztető sztrájkot, száznál több munkahelyi kollektíva pedig egyéb demonstrációkkal - munkásgyűlésekkel, aláírásgyűjtésekkel - fejezte ki szolidaritását. A szolnoki MÁV Járműjavító Üzemben délelőtt 10-tól 12 óráig szüneteltették a termelést, s hasonló módon fejezte ki szolidaritását a martfűi Tisza Cipőgyár Rt. dolgozóinak nagy része is. Kétórás munkaszünet volt szinte valamennyi építőipari vállalatnál. Szolnokon a szállítási ipartestülethez tartozó nyolc taxis cég csatlakozott az MSZOSZ felhívásához; a kétszázötven taxis a szolidaritás kék szalagjával közlekedett a nap folyamán. A Május 1. Ruhagyár szolnoki üzemében tartott munkásgyűlésen Veres Gábor, a Ruhaipari Dolgozók Szakszervezetének főtitkára mondott beszédet. Az üzem dolgozói - hasonlóan a többi mun(Foly tatás a 2. oldalon) Magyar kisbútorok sikere Nyugat-Európában Több mint 100 millió schilling értékben forgalmazott az idén magyar gyártmányú rusztikus kisbútorokat az igényes osztrák, svájci és német piacon a WMH-Möbeltrade Handelgesellschaft bécsi székhelyű osztrák-magyar vegyes vállalat. A bécsi cég a hazai bútorok legnagyobb vásárlója, illetve forgalmazója, jelentős szerepe van abban, hogy a magyar bútoripar termelésének több mint egytizede talál ma külföldi piacon vevőre. A WMH-Möbeltrade Handelgesellschaft által forgalmazott bútorok magyar alapanyagból készülnek, de a kivitelezési tervek gyakran származnak külföldi megrendelőktől. A gyártók között van a Kanizsa Bútorgyár, amely 35 millió schilling értékben szállított, valamint a pápai Bartes Kft. 21 millió schilling kivitellel, továbbá a Pécsi Faipari Szövetkezet, az Iskolabútorgyár és a Mátravidéki Építőipari és Faipari Szövetkezet. A magyar bútorok sikere azzal magyarázható - állítják a cég vezetői -, hogy a magyar bútoripar megőrizte a kézművesség hagyományait. A cég tevékenységének egyébként mintegy 75 százalékát teszi ki a bútorexport, ezenkívül háztartási elektronikai cikkeket szállít Magyarországra. A NINTENDO az év játéka volt az Amerikai Egyesült Államokban. _ * Többféle programkazettával kapható a Fehérház Áruházban, viszonteladóknak is. FEHÉRHÁZ: Szolnok, Baross út 1. Tel.: (56) 44-981________________|Jókai u. 3. Tel.:(56) 34-455,34-743 Fax: mmmm