Új Néplap, 1991. november (2. évfolyam, 256-282. szám)

1991-11-25 / 277. szám

1991. NOVEMBER 25. Sportextra 11 Laci! Ezt nem kellett volna Javában tart az OB l-es hokibajnokság, megyénk reprezentánsa a Lehel HC egy váratlan vereségtől (Álba Volán ellen) eltekintve a terveknek megfelelően halad a rájátszás felé. Némi nyugalmat köl­csönöz a szakmai munkához az a tény, hogy a Hűtőgépgyár ezidáig minden a jéggel kapcsolatos ígéretét betartotta, elmaradtak a ko­rábbi esztendők viharai üzemeltető és használó között. A hazai legénység legutóbb az NSZE ellen lépett a palánkok kö­zé, viszonylag kis létszámú nézősereg előtt. Teljesen sima meccsre volt kilátás, a prognózist nem volt nehéz megjósolni, hisz tudva lé­vő, a fővárosi együttes, eddigi erdményei alapján nem jelent ve­szélyt a .Nagy Hármasra”. Már az első negyedben minden a vára­kozásnak megfelelően alakult, függetlenül attól, hogy a vendégek szerezték meg időlegesen a vezetést. A második harmadban már klassziskülönbség volt a két csapat között, főleg az úgynevezett légi­ós sor volt elemében, a harmadikban hasonlóan. Nem volt kirívó szabálytalanság, az ellenfél is elismerte a gyorsabb, ötletesebb ha­zaiakat, röviden, a nagyobb tudást. Szajka és Szabó „Coca” még a büntetőpadon is jókedvűen ugratta egymást, nem volt szükség szö­gesdrótot húzni közéjük. Magam is könnyed élcelődést folytattam közvetlen környezetemmel, mi több fogadásokat kötöttünk a Lehel HC minél nagyobb különbségű győzelmére. Lassan csomagolni kezdtem „szerszámaimat” - mivel az utolsó percen belül jártunk -, mikor az NSZE harmadában egy kifelé csúszó korongra Magyar és Vargyas rajtolt, a kölcsönös dulakodásban mindketten talajt fogtak. A herényi fiú kapott először lábra, és teljesen nyilvánvalóan szán­dékos mozdulattal, botja végével szinte „ledöfte’ ’ még csak nem is tápászkodó ellenfelét, tovább mélyítve a főváros-vidék amúgy is ki­élezett „harcát”, kitéve a jászsági csapatot a kedvezőtlen általáno­sítás céltáblája elé. Egyből megkeseredett szánkban a győzelem íze. Tanácstalan te­kintetek szegeződtek egymásra, nem tudtuk mire vélni a dolgot, csak azt éreztük valamennyien: Laci! Ezt nem kellet volna. Magyar nem kelt fel, a mentők (Bíró doktor szerint) nyaki zúzódásokkal kórházba szállították, majd szerencsére elbocsájtották. Biztos vagyok benne, Vargyas Laci azóta százszor megbánta tet­tét. Talán már önmaga is felidézte emlékezetében azokat az esemé­nyeket, melyeket azon az ominózus Fradi-meccsen élt át, a „kisérő zenével és a kórusművekkel" együtt. Akkor ö volt társaival együtt kiszolgáltatott helyzetben, most pedig legalább húsz kilóval köny­­nyebb, és két arasszal alacsonyabb ellenfele került hasonló helyzet­be. Egy magyar bajnokcsapat tagjához nem méltó, ha leiskolázott el­lenfelét ráadásként megalázza. Az önbíráskodásoktól hemzsegő kis hazánkban legalább a sporton belül tartsuk be az írott és íratlan szabályokat a fair play szellemét követve! (N.I.) __________________________________________________/ Hivatalnokok a porondon Sport és diplomácia - egykoron önálló fogalmakként élték külön vi­lágukat, manapság azonban egybe­írva testesítik meg a pályák, csarno­kok, medencék világának verse­nyen kívüli részét. Legutóbb Jász­berényben, az egyik jégkorongmér­kőzést megelőző (Lehel-UTE) órákban egy minitomán csapott össze három hivatal, hogy dolgozói a labdarúgáson keresztül megis­merjék egymást. Az említett ko­rongmeccs apropóján Kereső Csa­ba ötletgazda és mint a Köztár­sasági Megbízott Hivatala sportfő­­munkatársa (és persze a Lehel HC edzője) azzal állt elő: ha már dr. Skultéty Sándor lesz a hokisták el­lenőre (mint az MJSZ elnökségé­nek tagja), akkor a hozzá tartozó ré­gió megyéiből meghívnak egy-egy hivatali focicsapatot nem titkolt ba­­rátkozási szándékkal is. A hazai színeket a jászberényi önkormány­zat együttese képviselte, egyik ven­dégként a Köztársasági Megbízott Hivatala dr. Fenyvesivel és Kercsó­­val megerősített gárdája vett részt, Nógrád megyét a balasagyarmati határőrök képviselték. Az első ta­lálkozón (Jászberény-Balasagyar­­mat) kiderült, hogy a nógrádiak rendszeresen együtt játszanak, a ha­zai hivatalnokok a bravúrosan védő Urbán kapus kivételével jobbára csak elvi síkon voltak közös neve­zőn szünet előtt. Utána dr. Magyar Levente polgármester megpróbálta összeszedni övéit, de Farkas Mik­lós gólján kívül nem sikerült mást bejegyezni a képzeletbeli jegyző­könyvbe. A folytatás már jobban sikerült, a köztársaságiak Bobál ve­zetésével jól védekeztek ugyan egy darabig, ám a Kereső—Magyar­párharcból többször utóbbi került ki győztesen, a rossz nyelvek sze­rint azért, mert a ballábas korong­edző féltette csapata jövő évi támo­gatását. Attól függetlenül a 4-1-es győzelem lehetett volna nagyobb különbségű, ha Weiszmüller job­ban koncentrál a ziccerekben. Vé­gül a tomagyőzelmet eldöntő gól­záporos összecsapáson a gyarmati­ak alaposan „kiporolták” a köztár­saságiakat, akiken nagyfokú kondi­­cionális problémák mutatkoztak, főként a magasabb átlagéletkorból kifolyólag. A Hockey Club ízlése­sen terített asztalainál aztán már mindenki győztesként folytathatta a harmadik félidőt, a kiadós estebéd után elfoglalták helyüket a palán­kok körül, hogy tanúi legyenek a korcsolyás emberek góljainak. Mint arról már beszámoltunk, mindössze egyszer zörgött a háló, amiből arra is lehet következtetni: a hokisták nem látták a focitomát. Szolnoki ejtőernyősök - a célkörben Öt válogatott a csapatban Az idei kétszeres bajnokcsapat tagjai, balról: Nagy István, Dér Lász­ló, Ölvedi János, Asztalos István A magyar ejtőernyős-bajnok­ságon ezúttal is nagyszerűen sze­repeltek a Szolnoki Repülőmű­szaki Főiskola Honvéd SE spor­tolói, megszerezték az érmek kétharmadát. Hozzá kell tenni, hogy az öt felnőttaranyból né­gyet a .Jtonvédosok” nyakába akasztottak. Egyéni összetettben Ölvedi János, egyéni célbaugrás­­ban Dér László, csapat célbaug­­rásban, valamint az összetettben is az I. csapatuk (Ölvedi János. Dér László, Nagy István és Asz­talos István) érdemelte ki a ma­gyar bajnoki címet. A szintén Budaörsön rende­zett nemzeti relatív formaugrás­­bajnokságon (ahol a négyfős csapatoknak 35 másodperces zu­hanás közben különféle alakza­tokat - sas, rombusz stb. - kellett bemutatniuk) a Szolnoki RMF HSE I. csapata negyedik, II. csa­pata pedig hatodik helyezést ért el a népes mezőnyben. Ami azért számít szép eredménynek, mert előzőleg csupán egyszer volt al­kalmuk a versenyprogram gya­korlására. A sikerek hátteréről Dér Lász­ló zászlós versenyző-edző (már több mint 7100 ugrása van) el­mondta: - Bár az egykori főisko­lai csapat szétszóródott, tagjai gyakorlatilag a szolnoki Bercsé­nyi Miklós Önálló Felderítő Zászlóaljnál, a Szolnoki Vegyes Szállító Repülő Ezrednél, vala­mint az Asbóth Oszkár Helikop­ter Ezrednél teljesítenek szolgá­latok s ez a helyzet kedvezőbb a korábbinál. Ugyanis az edzőtá­borok, versenyek idején kevésbé jelent terhet egy-egy alakulatnak, ha az élsportolókat kikérik. A szakosztály valamennyi tagjának konkrét beosztása, munkaköre van - a sport csak ezután követ­kezhet ...- Szerencsénkre, az alakulatok parancsnokai mindenütt patro­nálják az ejtőernyőzést, a hon­védség vezetésétől szintén meg­kapjuk a támogatást - tette hozzá Ferenczy István őrnagy, aki másfél esztendeje vette át a szak­osztály irányítását. - Igaz, ez sem anyagiakban, sem a repülésre biztosított üzemidőben nem köze­líti meg az egy évvel korábbit... A legtöbb civil ejtőernyős­­szakosztály irigykedve figyeli őket, hiszen a honvédség mellett a Szolnoki Vegyiművek, a SZO­­TÉV Építőipari Vállalat is szponzorálja őket, együttműkö­dési szerződésük van a Mikro­matikával, valamint most alakul egy kedvező megállapodás az Angyal Aviationnal is. Ameny­­nyiben a jelenlegi feltételek nem romlanak tovább, akkor ezt a szintet tartani tudják. Amiben azért annak is szerepe van, hogy a 35 fős versenyzőgárdának olyan kiválóságai vannak, mint Mészárovics György zászlós, aki Magyarországon egyedül rendel­kezik tízezer feletti ugrással (11200-nál tart, hasonló teljesít­ményt csupán néhányan produ­káltak az egész világon), emel­lett 47. életévéhez közeledve is fel tudta küzdeni magát a bajno­ki dobogóra ... Ugyancsak meg kell említeni Janovics Ferencet (9700 ugrása van), és nem utol­sósorban azt a tényt, hogy tizen­két első osztályú minősítésű sportolójuk közül öten - Dér László és Ölvedi János (9000 ugrásnál tart) zászlósok, Nagy István, Asztalos István és Anta­­licz Jenő törzsőrmesterek - jelen­leg is tagjai a nemzeti váloga­tottnak. Biztató, hogy a sok „nagy öreg” mellett olyan tehet­séges fiatalokkal is rendelkez­nek, mint Hirschler Gábor, Bo­­zóki Zsolt és Varga Tamás (az egykori válogatott ejtőernyős, a szintén szolnoki Varga József fia). A repülős és ejtőernyős sport­ágak mai sanyarú helyzetét is­merve jó tudni, hogy a hazai ej­tőernyőzés e jelentős „fellegvá­ra” a nehéz gazdasági helyzet, a sportolás folyamatosan rosszab­bodó körülményei között is tart­ja magát. Büki Péter Az idei országos autókrossz-bajnokságnak való­színűleg a túrkevei Szabó Kálmán vágott neki a legnagyobb reményekkel, erre minden oka meg is volt. Végre sikerült „átnyergelnie” egy komoly versenyautóra, amelynek erőforrásául immár a vi­lághírű Yamaha cég két darab FZR 1000 típusú motorja szolgált Ez egyben kategóriaváltást (1600 kcm felett) is jelentett számára, így a sportág honi legjobbjaival egy az egyben vehette fel a küzdel­met. A szezon végén az örömmel és ürömmel egyaránt vegyített első Yamaha-évéről beszélget­tünk a versenyzővel.- Sokáig Lada-motorral gyűrted a terepet nem is rosszul, hiszen 1988-ban például az 1600 kcm alat­ti kategória bajnoka lettél. Mondd el az autokrossz­­ban kevésbé járatosak kedvéért: milyen minőségű változást jelentett hozzájutni a japán mátkához?- A Lada-motorból a legkülönbözőbb technikai trükkökkel sem lehetett 150 lóerőnél nagyobb tel­jesítményt kihozni. Igazi vetélytársaim már régen jóval erősebb gépekkel versenyeztek, a lóerőtöbb­let előnyeit - gondolom - nem kell különösebben ecsetelni. Emellett a „csúcson” járatott Ladánál, mivel nem erre készült, óhatatlanul nagyobb a meghibásodás lehetősége. A műszaki hibák több­nyire be is következtek. A Yamaha „kapásból” 270 lóerőt tud alapon, úgyhogy nem kell belepisz­kálni.- Hogyan tudtál szert tenni erre a feltehetően nem olcsó, egyébként motorkerékpárokba gyártott motorra?- A mátészalkai MOM Mechanikai és Optikai Rt támogatásával, amely ebben az évben a ver­senyzéssel kapcsolatos kiadásaim jelentős részét is fedezte. A szezonban e cég színeiben szerepeltem.- No, akkor a szereplésről... Mit vártál magad­tól, és abból mit sikerült megvalósítani?- Tavasszal az első négy közé kerülést tűztem ki, végül is meglett, de csak a küszöbértéken. Minden futamon egyébként a legjobb hat között végeztem, egyszer kaptam ezüst-, háromszor pedig bronzko­szorút. Valójában a szegedi Nagy Sándor, Őz László, Kiss Sándor és közöttem folyt a vetélkedés az első helyért Sajnos, a mínuszolás (a 9 futamból csupán hetet vettek figyelembe a végső értékeléskor) nekem na­gyon kedvezőtlen eredményt hozott Ha nincs ilyen szabály, az abszolút sorrendben a második helyen zárhattam volna. Jövőre valószínűleg meg­szűnik, de ez sovány vigasz.- Mi volt a gond, nem „szárnyalt” a Yamaha?- A motor kitűnően működött, nem úgy a krosszautó rugózása. A rugókat és lengéscsillapító­kat, mivel speciálisak kellenek, versenyzőtársam­tól, Őz Lászlótól vettem, nem kis pénzért Szinte az egész szezon alatt problémát okozott, emiatt a gép instabillá vált, kanyarokban és ugratóknál egysze­rűen vissza kellett venni a gázt a bomlásveszély miatt.- A tél a versenyzőknél a műszaki felkészülés időszaka, akkor egy teendőd máris adódik ...- Van több is, mert a mgózás megoldása mellett a járgányt kicsit átépítem. Előbbre kell hozni a súlypontját, hogy jobban érvényesüljön az elsőke­­rék-meghajtás.- Akkor a ’91-es szezont afféle „tanulóévnek” tekinthetjük, s talán jövőre jön el a titkos vágyak beteljesülésének ideje?- Mindenki a legjobb akar lenni, különben ennyi pénzt, időt és energiát beleölni az autósportba értel­metlen bolondság. 1992-ben csak dobogós helye­zést „fogadok’ ’ el magamtól, és nem is akármilyet. Lazányi József Súlyos gyász érte a nemzetközi asztalite­nisz-világot: 42 éves korában szívroham következtében elhunyt Anton Stipancic, az egykori világ- és Európa-bajnok sportoló. Stipancic a magyarok egyik legnagyobb el­lenfele volt, az 1975-ös világbajnokságon Jónyer Istvánnal játszotta a férfi egyes dön­tőt, amelyet a magyar versenyző nyert meg, s ugyanezen a vb-n Dragutin Surbek olda­lán párosban ezüstérmes lett, miután a Jó­­nyer-Gergely Gábor duó legyőzte őket. Az 1979-es vb-n - ismét Surbekkel párban - aranyérmet szerzett. Korábban 1970-ben páros Európa-bajnok is volt, összesen 27 vb- és Eb-érmet nyert pályafutása alatt. Néhány napja csak találgatásnak számított, ma már kész tény: Gary Li­neker, az angol labdarúgó-válogatott és a Tottenham Hotspur csatára 1993- tól a Grampus Eight nevű japán fut­­ballklubban folytatja pályafutását. No­ha a profivilágban az ilyesmi hétpe­csétes titok, azért angol lapok megír­ták: Lineker 3 millió fontért folytatja pályafutását a nagoyai klubban. - Nagy dilemma volt - mondta Lineker a szerződés aláírása után. - E hónap utolsó napján 31 leszek, elment az idő, érzem, az angol bajnokságban tökéle­tes erőben játszani már túl fogós fel­adat lett volna. Sokan marasztaltak, a „Spurs” klubvezetői is ígérték, min­den segítséget megadnak a tökéletes fizikai felkészülésemhez. Én azonban tudom, már nem bírnám az iramot... A Magyar Jégkorong Szövetség elnök­sége Studniczky Ferenc főtitkári munka­­szerződését saját kérésére 1991. december 1-jei hatállyal megszüntette. A testület megköszönte azt az évtizedes munkát, amelyet a távozó főtitkár a jégkorongsport fejlesztése érdekében végzett. Az elnökség megállapítása szerint Studniczky Ferenc versenyidőszak alatti távozása a szövetsé­get nehéz helyzetbe hozta. Új főtitkár meg­választására csak a szövetség 1992. júniusi közgyűlésén kerülhet sor. Addig a szövet­ség elnöke, dr. Sárközy Tamás felkérte Hársfalvi Tamás egyetemi tanársegédet, hogy megbízott főtitkárként az MJSZ nem­zetközi, marketing- és gazdasági tevékeny­ségét irányítsa. Megbízta egyben Rancz Sándort, hogy szövetségi titkárként lássa el az 1991/92-es bajnokság lebonyolításával kapcsolatos teendőket. A röplabda-válogatott december 18. és 22. között Svájcban szerepel négy nemzet - Svájc, Spanyolország, Tö­rökország, Magyarország - tornáján. A jelenleg szövetségi kapitány nélküli együttest Kasziba István és Nagy Ist­ván készíti fel az eseményre. A szö­vetség vezérkara sem tétlenkedik, szervezi a jubileumi, 20. Savaria Kupa nemzetközi női tornát. Az 1992. ápri­lis 8. és 12. közötti viadalra Kína, Bra­zília és a Koreai Köztársaság már elfo­gadta a meghívást, a Világ Kupa­győztes Kuba azonban még nem vála­szolt. A torna keretében lesz egy „gá­lamérkőzés”, amelyen az 1970-es évek „nagy csapata”, az Európa-baj­­noki ezüst- és bronzérmet szerzett együttes az egyik szereplő. Egy másik terv szerint hölgyek számára is meg­rendezik majd a férfiaknál közönség­­sikert aratott párharcot, a válogatott és a Magyarországon játszó idegenlégió­­sok között. Vitalij Szmimov, a Szovjetunió Olimpiai Bizottságának elnöke egy sajtótájékoztató keretében hivatalosan bejelentette, hogy a jövő évi téli és nyári olimpián egységes küldöttség képviseli a szovjet színeket. A sportvezető közlése szerint a köztársaságok olimpiai bizottságai (a baltiakat leszámítva) egyhangúlag nyilvánították ki azon akara­tukat, miszerint közös csapattal kívánnak részt venni a játékokon. Minden eddiginél népesebb szovjet csapatot terveznek külde­ni az olimpiákra; Albertville-be 350, Barce­lonába 800-860 versenyző utazhat. Ugyan­csak az olimpiai mozgalommal kapcsolatos a hír, miszerint Nyugat-Berlin egykori pol­gármestere, Walter Momper felajánlotta: élére áll annak a kampánynak, amelyet Berlin folytat azért, hogy 2000-ben nyári játékokat rendezhessen. A szociáldemokra­ta politikus volt a városvezetője Berlin nyu­gati felének akkor, amikor 1989-ben az NDK-ban végbement változásoknak kö­szönhetően leomlott a berlini fal. Kilengésekkel a Yamaha sem megy Autókrossz

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents