Új Néplap, 1991. november (2. évfolyam, 256-282. szám)
1991-11-02 / 257. szám
8 Irodalom — művészet 1991. NOVEMBER 2. Dienes Eszter: Történetek Kunhegyesről, a Sárkány-tó utcából Talányból és a talánból született ez az írás. Talán a középkorúak még emlékeznek, s közülük talán néhányan úgy, ahogyan én. Emlékeznek arra, hogy ki is volt Karmazsin gazduram, Pisis Juliska néni, Piacilégy, Marcell néni, Dávid bácsi, Lódi Panni néni, Tejes Jóska és Csitir? Olyan nevek ezek, hogy az igazi kunhegyesinek négyet-ötöt illik közülük ismernie. S akkor még kihagytam Reiner doktort és Linck Rózsit... A mesteremberek utcája Hát azt tudják-e, hol volt Kunhegyesen a mesterek, mesteremberek utcája? Megmondom én. A mai Béke utcát valamikor Sárkány-tó utcának hívták. Ott laktak a mesteremberek: a 2. szám alatt lakott Dienes Liliké tánc- és illemtanár, utána Kispék, a pék következett, aki orosz feleséget vett magának, Faragó Elek bácsi köteles volt, utána következett Győző, a sírköves. Fekete Pimi bácsi talpalta a rossz cipőket, Mészáros doktor pedig a keheseket gyógyította. A sarkon élt és lakott K. Juhász Imre bácsi hentes és mészáros. A köves oldalban volt Schuszter Imre bácsi kisbótja, aztán jött a nagy hasú Weis bácsi, aki órás volt, utána következett a kiszámíthatatlan és nagyhasú kovácsmester, Vígh Gyula, azután Pádár Géza festő és mázoló, s utoljára még egy Győző, aki asztalos volt. Lakott itt egy-két árva lumpenproletár: mi, Csörögiek, Mándiék és Lódiék, akik Szalaiék is voltak. Néhány évig itt éltek a kedves, jó Kuruczék, akik aztán az ’56-os felfordulásban visszaköltöztek Dévaványára. A Karmazsin-ház jótündére Akkor még a Karmazsin-féle házban laktunk, a főtéren, a tejcsarnok mellett. A Karmazsin-ház módosnak mondott parasztház volt, - mifelénk, Kunhegyesen csak „gangosnak” mondták, értse ki hogyan akarja, mivel a tornácot gangnak is neveztük. Sőt! A kunhegyesiek még nagy „kűlábas” háznak is titulálták, mert hisz valóban nagy, téglából rakott kőoszlopok díszítették végig a ház elejét, a gangot. Meleg, júliusi nap volt, gatyarohasztó, nem is volt rajtunk semmi, aminek köze lett volna a ruhaneműhöz. Anyukám kitette a teknőt, s ebéd utánra már én és a húgom, kis, fokhagymagerezdnek csúfolt fenekünket áztattuk a teknő langyos vizében. Mit mondjak? Húgommal csúnyán összevesztünk a teknőben, s én éktelen sivalkodással rohantam be Karmazsinékhoz, ahol engem már friss, száraz törülközővel várt a drága jó Juliska néni. Annyám a mi ajtónkban tirádázott: Megájj, azanyádjóistenit, kijössz te még onnan, kihoz a korgó beled, de inkább a száraz borsót dobálom egyenkint a falhoz, mintsem neked valamit is főzzek!- Úgy is van - mondta Karmazsin Juliska néni -, falrahányt borsó ezeknek minden - s halkan röhögött, hogy csak én halljam. Anyám már takaródét fújt.- Jól van Esztók, kitaposom a beled még egyszer úgyis - s bement a szobába. Szegény. V______________________ Odabent Juliska néni, az öregasszony, előszedett egy foltozott inget, s rámparancsolt, vegyem fel, mert akkor már lilult a szám széle.- Ülj fel a rekaméra!- A bársonyra?- Arra amék neked tetszik - mondta, s a szája mosolyra húzódott. Sárgán csörgött a mosolya, sárga volt a foga, az ínye, mert állandóan pipázott.- De csúnya tetszik lenni - mondtam neki őszintén, tiszta szívből, de ő csak mosolygott. Gyerekdumával nem lehetett félrevinni. Plüssfotel és Juliska néni Állandóan éhes voltam. Sokszor még a macska tányérjából is csentem, ha nem látták, így aztán persze hogy örültem a váratlan vendéglátásnak, ami Karmazsinéknál ért. Juliska néni a kamrából kezdett érdeklődni az odakinti incidens felől, s mivel hazudni csak végszükség esetén szoktam, bevallottam, hogy békát csempésztem a fürdővízbe, s húgomat, Pannit, igencsak attól törte a nyavalya. Közben az egyik plüssfotel mélyén megtaláltam a pipazacskót, Juliska néni egyik valós és hordozható rekvizítumát.- Ládd-e - mondta nekem -, mire mentem a plüssfotellel?- Nem szabadott vóna kuláknak állni, hagyja ott az öreget - tanácsoltam Juliska néninek.- Nem lehet, Esztók. Annak idején ű vette nekem a plüssfotelt a kanapéval, mogy ugyanezír hagyjam ott? A zöld dió- Tudod mit hoztam? - csillantott meg a szemem előtt valamit. Derekát átölelve küzdöttem a kincsért, de olyan volt, mint egy kerekített kemence. Mindig lecsúsztam róla. Némi viháncolás után mindketten megfáradtunk, s akkor letett az egyetlen szoba csipkés, kerek asztalára egy kis darab tejcsokoládét, s egy kis üveg szirupban eltett zöld diót. Nekikezdtünk az élvezkedésnek. Én ettem a diót csokival vegyítve, az öregasszony pedig erdőmestert ivott. Lehajtott egy kupicával, két kupicával s egyre vígabban pipázott. Én is szerelemgyerekeket fogok csinálni A legnagyobb meglepetést azzal okozta Juliska néni, amikor elmesélte én és a húgom szerelemgyerek voltát. Akkor, ott, tizenévesen rettentő büszke voltam a szüléimre, hogy minket, elsőnek engem! szerelemből csináltak. Szentül megfogadtam Juliska néninek, hogy én is szerelemgyerekeket fogok csinálni, mert másképp nem érdemes. Ekkorra már az erdőmesterből alig volt, én is feltöltekeztem hasznos tudnivalókkal. Például: Liliké néni tánc- és illemtanár (szintén a nagygazdaház lakója) nem átall egy kulák gyerekkel bűnös viszonyba keveredni. Ezt a bűnös viszonyt nem értettem. Juliska néni segített. Búg, mint a disznó. Pitéi, mint a kakas...- B(aszik), mint a szitakötő - egészítettem ki készséggel. Mire apám megjött a munkából, madárlátta, rongyos, csupazsír aktatáskájával, anyám is megbékélt; annál is inkább, mert Juliska néni egy kis bögre zsírozót is átadott velem. Én pedig egész este áhítattal néztem szerelmes természetű szüléimét azért, hogy engem megcsináltak. Liliké néni Dienes Lili tánc- és illemtanár. Ez volt kiírva a kulákház legszélső bejárat felől eső ajtajára. Liliké néni akkor lehetett olyan negyvenéves. Nagyon jó szaga volt. Karkötők, nyakláncok, fülbevalók csilingeltek rajta. Graciőz, graciőz, mondta nekem időnként Liliké néni, s én tudtam, ez azt jelenti, már megint taknyos vagyok s a klottgatyámat reggel úgy vettem fel, ahogy este letettem, körmöm feketéje pedig a föld (csemnozjom) természetes színével egyezik.- Nem való, nem való - toppantott Liliké néni többször is csinos lábaival, melyeken jófajta lábbeli volt. - Egy ilyen ügyes gyerek, ilyen adottságokkal . . . Micsoda színészi képesség, micsoda átlényegítő erő ... Kár, hogy nem én vagyok a mamád. Erre kinyújtottam a nyelvemet.- Szapperlottakrucifix - mondta Liliké néni, s ezután következett a migrén.- Jaj, a halántékom, jaj, a szemem - s tragikus mozdulattal billentette meg a kezét s intett magához.- Kislányom, az ebédem . . . ugye, elhozod? Az ebédet azelőtt - éveken keresztül - Pisis Juliska néni hordta. P. Juliska néni senkihez sem tartozott, hatvan év körüli öregaszszony volt, aki télen-nyáron vastag barhet kendőt viselt a fején, és hosszú, talpig érő ruhában járt. Valahol biztosan lakott, de nem tudom hol. Itt-ott segített ezt-azt, általában és legtöbbször vizet hordott házakhoz. Nos, szegény öregasszonyt mi, a Sárkány-tó utcai gyerekek megfúrtuk. Ez a következőképpen történt. Mivel P. Juliska néni teste életében először és utoljára talán a keresztvíz alatt látott vizet, bűzlött, mint egy falusi klozett. Bugyija nem lévén, le sem kelletett azt tolni, így állva és menet közben elvezette felesleges vizeit. Hosszú szoknyája így piszkolódott szegénynek napról napra. Mi, gyerekek hamar rákaptunk együgyű fejére, s utcahosszat kiabáltuk utána nem épp a szentkeresztségből származó nevét: - Pisis Julis! Pisis ... \ Dudás Sándor: Jegenye Mióta eszmélek, itt látom ablakom előtt. írás közben, ha töprengve kinézek, szív alakú leveleivel értő-kedvesen biztat. A hajnali fényben súlyos lombzsoltárokat énekel szememnek. Többet tud nálam csöndről, szélről, madarakról. Titkunk: éjjel lejönnek ágaira a csillagok. Hármasban beszélgetünk, amíg csak álómba nem ringat a közös csönd! Ötvös László: Rian a jég Álmos szemét a táj lehunyta, mint elfáradt nagy gyermek fehér dunyhát húzott magára. Elszenderedett, alszik szépen, álmában néha fel-felsikolt, rianás támad, s fut az éjben. Szenti Ernő: Hajtűkanyar önsorsrontó mozdulatlan ( emlék)-hajtükanyar egyszerre vagyok európai! magyar temetetlen most-vagy-soha csaláson rajt’ -kapott tisztesség telt ház előtt játszik a lelki restség Erdei-Szabó István Homoródvölgyi útirajz Lakatos Gyulának Reáhajol egy ember a tájra. Hozzátestvérül szomorúsága. Gondja és öröme ott virágzik, ahol társa az Isten halálig. Sorstöredék I. Homlokom ráncait erdő őrzi. Szemem világát Nap meséli. Csöndem vermét Isten ássa, átringat az elmúlásba. Szerzőink: Dudás Sándor: 1949-ben született. Könyvkötő. Verseskönyve jelent meg Csöndkiáltó címmel. Újszilváson él. Dienes Eszter: Kunhegyesen született 1949-ben. Versei folyóiratokban jelennek meg. Törökszentmiklóson él. Erdei-Szabó István: 1958-ben született Bucsán. Karcagon dolgozott, jelenleg Bucsán él. Ötvös László: 1930-ban született Hajdúnánáson. Verseskönyve és tanulmánykötetei jelentek meg. Református lelkész Kunmadarason. Szenti Ernő: 1939-ben született Hódmezővásárhelyen. Költő, grafikus, Kisújszálláson él. Farkas Péter: Szolnokon született 1962-ben. Jelenleg menedzserként dolgozik. Szolnokon él. Az oldalt szerkesztette: Körmendi Lajos __________________________J Az Uj Néplap galériája Farkas Péter rajzai
