Új Néplap, 1991. november (2. évfolyam, 256-282. szám)
1991-11-15 / 268. szám
4 1991. NOVEMBER 15. Kultúra—ügyeletek Kulturális hívogató Filharmóniai hangversenyek - Előadás-sorozatok - Kabaréestek A 25 esztendős Szolnoki Szimfonikus Zenekar egyik fontos küldetésének tekinti a fiatalok zenei nevelését. Az együttes december 5-én Törőkszentmiklóson, a művelődési házban lép fel a Nemzeti Filharmónia gyermekbérleti hangversenysorozatában. Képünkön Báli József karnagy és a vonósok egy csoportja próbál Ahogyan közeledik az év vége, úgy fogyatkozik egyre jobban a művelődési intézmények amúgy is kevés pénze, s ez igencsak érződik a programajánlaton. A Szigligeti Színházban viszont estéről-estére felgördül a függöny, s három darab közül választhat a közönség. A Cseresznyéskert, a Legenda a Varázsfuvoláról és a Száz év magány van műsoron novemberben. Ugyancsak a színházban tartják meg a Nemzeti Filharmónia bérletes hangversenysorozatának újabb előadását november 20-án. Az igazán zenei csemegének ígérkező esten Kobayashi Ken Ichiro vendégszerepei Szolnokon a Magyar Állami Hangversenyzenekarral. A műsorban Mozart Titus-nyitánya, a C-dúr szimfónia és Brahms IV. (e-moll) szimfóniája csendül fel. A világhírű japán karmester második hazájának érzi Magyarországot, hiszen 1974-ben az első budapesti nemzetközi karmesterverseny - amelyet megnyert - tette ismertté nevét Európában. Öt évvel ezelőtt, amikor Ferencsik János halálával megüresedett az ÁHZ karmesteri dobogója, az együttes egyhangú szavazattal választotta mesterének Kobayashi Ken Ichirót. A Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ novemberi rendezvényei közül Zorán november 21-i koncertjét, valamint a Markos-Nádas duó november 25-i estjét ajánljuk olvasóink figyelmébe. Az MMIK az Ifjúsági Irodával közösen Személyiség és történelem címmel előadássorozatot indított, amelynek keretében a XX. századi európai politikusok munkásságát elemzik neves történészek, egyetemi tanárok, köztük Lengyel István, Krausz Tamás, Szerencsés Károly, Rainer János, Gazdag Ferenc. A sorozat következő előadását Hitlerről november 28-án tartja meg Kovács Mária a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban. A kéthetenként folytatódó programban többek között Károlyi Mihály, Bethlen István, Lenin, Sztálin, Rákosi, Nagy Imre politikusi portréjával ismerkedhetnek meg az érdeklődők. A Biblia történelmi jövendöazt elemzi dr. Reisinger János, hogy miért torzítja el a hatalom az egyházat, mi az igazi hit, és hogyan eredményez megváltozott cselekedeteket, mi az egyház, hol található és miben van ereje, de szó lesz a hétpecsétes könyvről, az ateizmus fcllépésémajd a galambkiállítás a városi Kiállítási Csarnokba. Kisújszálláson, a József Attila Művelődési Házban operettestre várják a műfaj kedvelőit november 25-én. A műsorban többek között Zsadon Andrea és Szolnoki Tibor lép fel. Ugvanaz-A Szigligeti Színházban novemberben a Cseresznyéskert, a Legendán Varazsfüv óláról es a Száz e\ magam van műsoron. Képünkön Garas Dezső, Mucsi Zoltán és Malek Andrea a Legenda a Varázsfuvoláról egyik jelenetében léseiről is indult egy előadássorozat Szolnokon. Dr. Reisinger János irodalomtörténésznek immár ez a harmadik előadás-sorozata a Könyvek Könyvéről. Ezúttal a TIT, a Verseghy Könyvtár, a Galéria Baráti Köre és a Pedagógus Klub hívta meg Szolnokra a neves irodalomtörténészt. A sorozat második előadását november 22-én tartja meg a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola Szolnoki Tagozatának előadótermében. A téma: Jézus levele az efézusi és a szmirnai keresztényekhez mint az őskereszténység és az üldözések kora egyházának megszólítása és értékelése. A kéthetenként folytatódó sorozat további előadásain többek között ről és terjedéséről, végül az utolsó előadás témáját a hallgatóság választhatja meg. A karcagiak figyelmébe Sass József kabaréest jét ajánljuk november 16-án a Déryné Művelődési Központban, 26-án pedig a gyerekeket várják az intézménybe a Hamupipőke című meseelőadásra. Mezőtúron a Móricz Zsigmond Könyvtár és Közösségi Házban november végéig nézhetik meg a képzőművészet barátai a nyári alkotótelepeken készült, a városnak adományozott művekből válogatott kiállítást. November 18-án Selley Zoltán előadóművész ad műsort Széchenyi és az irodalom címmel. A hét végén, szombaton és vasárnap bizonyára sok érdeklődőt vonz A jászapáti Vágó Pál Múzeumban december 1-ig nézhetik meg az érdeklődök a Borsos János gyűjteményéből összeállított írástörténeti kiállítást. Felvételünkön a bemutató egyik becses darabja nap az Ifjúsági Házban Németh Attila zongoraművész lesz a fiatalok vendége. Törökszentmiklósról színházi busz indul november 17-én a fővárosba. A színházbarátok Mária evangéliumát nézik meg a Madách Színházban. November 25-én a gyerekeket várják színházi előadásra a Városi Művelődési Központba, a Kecskeméti Ciróka Bábszínház műsorára. November 29-én a nyugdíjasok Ki mit tud?-ján részt vett Somogy megyei, illetve megyénkben szereplők adnak gálaműsort. December 5-én ismét a gyerekeké lesz a törökszentmiklósi művelődési ház. A Nemzeti Filharmónia gyermekbérleti hangversenysorozatában a Szolnoki Szimfonikus Zenekar játszik zenekari táncmuzsikát. Majd december 7-én Bródy János önálló estjére válthatnak jegyet az érdeklődők, rajongók. Martfűn, a művelődési központban a békéscsabai Jókai Színház társulata vendégszerepei a Kabaré című világhírű musicallel. A gyerekek sem maradnak novemberben színházi élmény nélkül. Nekik a Vidám Színpad mutatja be a Ribizli, segíts! című mesejátékot november 18- án. A jászberényi Déryné Művelődési Központ különös gonddal szervez rendszeresen egészséges életmódra ösztönző programokat, vegetáriánus hétvégéket stb. Ezúttal november 18-án és 19-én Bokor Katalin tart előadásokat a természetes gyógymódokról. Tál Gizella Hét végi ügyeletek Orvosi ügyelet Az ügyelet 1991. november 16-án (szombaton) 07 órától 1991. november 18-án (hétfőn) 07 óráig tart. Szolnokon szombaton az alábbi szákrendelések fogadnak betegeket a kórházi telephelyen: Baleseti-általános sebészet a sürgősségi osztályon. Nőgyógyászat a nőgyógyászati ambulancián. Belgyógyászat: sürgős esetekben a központi körzeti orvosi ügyeletén, illetve táppénzes felülvéleményezés a kórház sürgősségi osztály belgyógyászati rendelőjében. Központi körzeti ügyelet: Hősök tere 2-4., tel.: 33-373. Ellátási területe: Szolnok város, Tószeg, Tiszavárkony, Tiszavárkonyszőlő, Tiszajenő, Zagyvarékas, Szászberek, Szajol, Rákóczifalva, Rákócziújfalu, Vezseny. Gyermekorvosi ügyelet: Móra F. u. 9., tel.: 36-215. Fogorvosi ügyelet: Hubay úti rendelőben szombaton és vasárnap 08-17 óráig; 17 órától másnap reggel 08 óráig a kórház szájsebészeti osztályán (Vörös H. u. 39-41.) történik abetegek ellátása sürgős esetekben. Szolnoki terület: Martfű: Tisza Cipőgyár üzemorvosi rendelője, Lenin u. 1. Tiszaföldvár: dr. Király F. , Kossuth u. 46. Besenyszög: dr. Bacsó M., Damjanich u. 4/a. Nagykörű, Kőtelek, Tiszasüly: dr. Karácson J., Nagykörű, Rákóczi u. 4. Újszász: dr. Szóró M., Kossuth u. 1. Jászberényben szombaton 07- 12 óráig működő szakrendelések a kórház-rendelőintézetben: sebészet, fogászat, röntgen, laboratórium. Központi körzeti ügyelet: Thököly u. 13., tel.: 12-226. Ellátási területe: Jászberény, Jásztelek, Jászjákóhalma, Jászfényszaru, Jászfelsőszentgyörgy, Pusztamonostor, Jászkisér. Gyermekgyógyászati ügyelet: szombaton és vasárnap 09-12, valamint 15-18 óráig. Jászberényi terület: Jánoshida: Központi ügyelet: Fő u. 4L Ellátási területe: Jánoshida, Alattyán, Jászboldogháza, Jászalsószentgyörgy. Jászapáti: Körzeti ügyelet: Beloiannisz u. 6., tel.: 57. Ellátási területe: Jászapáti, Jászivány. Jászladány: Körzeti ügyelet: Petőfi S. u. 1. Ellátási területe: Jászladány. Jászárokszállás: Körzeti ügyelet: Engels tér 7. Ellátási területe: Jászárokszállás, Jászágó. Jászdózsa: Körzeti ügyelet: Hajnal u. 2. Ellátási területe: Jászdózsa. Jászszentandrás: Körzeti ügyelet: Rákóczi u. 88. Ellátási területe: Jászszentandrás. Karcagon a szakrendelések nem működnek. Központi körzeti ügyelet: Széchenyi sugárút 27/a, tel.: 11-233. Ellátási területe: Karcag, Berekfürdő, Kunmadaras, Bucsa. Kisújszállás: Központi körzeti ügyelet: Nyár u. 7., tel.: 21-721. Ellátási területe: Kisújszállás, Kenderes, Bánhalma, Csorbái Á. G. , Márialaka. Mezőtúron szombaton működő szakrendelések: Fogászat: 08- 11 óráig (Kossuth u. 7-11.); Gyermekgyógyászat : 08-10 óráig (Dózsa Gy. u. 19.) Központi körzeti ügyelet: Kossuth L. u. 7-11. Ellátási területe: Mezőtúr, Kétpó, Mezőhék. Mesterszállás. Törökszentmiklós: Központi körzeti ügyelet: Kossuth L. u. 126. Ellátási területei Törökszentmiklós, Tiszapüspöki, Tiszatenyő. Fegyvernek: Központi körzeti ügyelet: Felszabadulás u. 128/a. Ellátási területe: Fegyvernek, Örményes, Kuncsorba, Tiszabő. Törökszentmiklósi terület: Kengyel: dr. Mikó Z., Kossuth u. 141. Kunszentmárton: Központi körzeti ügyelet: Mátyás kir. u. 21/a. Ellátási területe: Kunszentmárton, Tiszaug, Cserkeszőlő, Tiszasas, Csépa, Szelevény, Öcsöd, Tiszakürt, Nagyrév, Tiszainoka. Kunszentmártoni terület: Cibakháza: dr. Maczkó P., Szabadság u. 23/a. Tiszafüred: Központi körzeti ügyelet: Nefelejcs u. 4., tel.: 11- 463. Ellátási területe: Tiszafüred, Tiszaszentimre, Tiszaörs, Tiszaderzs, Nagyiván, Kócs, Tiszaigar. Kunhegyes: Központi körzeti ügyelet: Dózsa Gy. u. 4., tel.: 26- 800. Ellátási területe: Kunhegyes, Tiszagyenda, Tiszaroff, Tiszabura, Abádszalók, Tomaj monostora. Túrkeve: Központi rendele Kálvin tér 4. Állatorvosi ügyelet Jászberényi kerület: Alattyái Jásztelek, Jánoshida, Jászboldog háza, Jászalsószentgyörgy: di Szécsi Á., Jánoshida, Fő u. 1. Já szapáti, Jászivány, Jászszentand rás: dr. Galambos S., Jászapát Hunyadi u.; dr. Rózsi G., Jászszer tandrás. Jászárokszállás, Jászágc Jászdózsa: dr. Kovács P., Jászá rokszállás, Deák F. u. 1. Jászkiséi Jászladány, Újszász: dr. Szántó L, Jászladány, Kossuth u. Jászberény, Jászfelsőszent györgy, Pusztamonostor, Jász jákóhalma, Jászfény szaru: dr Buczkó B., Jászjákóhalma, Fő u 69. Jászsági Állami Gazdaság Jászberény: dr. Batki I„ Jászkis ér, Vörös H. u. 52. Export-állami ügyelet: dr Szántó L., Jászladány, Kossuth u. dr. Kiss L., Jászberény, Réz u. 5. Karcagi kerület: I. körzet: Ti szafüred, Tiszaszőlős: dr. Bujdosc 1., Tiszafüred, Mák u. 14. II. kör zet: Abádszalók, Tiszaderzs, Ti szabura, Tiszaroff: dr. Rénes I., Ti szabura, Bán S. 6/b. III. körzet Kunhegyes, Kenderes, Tiszagyenda: dr. KulcsárT., Kenderes, Szem L. 7. IV. körzet: Kunmadaras, Tiszaörs, Tiszaigar, Nagyiván, Tiszaszentimre, Tomajmonostora: dr. Tóth I., Kunmadaras, Kunhegyesi 41. Export-állami ügyelet: dr. Temesváry T., Karcag, Széchenyi u. 38. Karcag város: nagyüzemben: dr. Magyar Gy., Karcag, Hajnal u. 22.; városban: dr. Temesváry T., Karcag, Széchenyi sugárút 38. Szolnoki kerület: Besenyszög, Nagykörű, Kőtelek, Tiszasüly: dr. Katona I., Szolnok, Városmajor u. 40. Kengyel, Tiszatenyő: dr. Rucz 1., Kengyel, Kossuth u. 137. Fegyvernek, Kuncsorba, Örményes, Tiszabő: dr. Péter I., Fegyvernek, Kossuth u. 23/a. Zagyvarékas: dr. László D., Zagyvarékas, Szabadság tér 6/3., tel.: 66-242. Szolnok város: Szolnok, Szajol: dr. Major A., Szolnok, Áchim u. 28., tel.: 44-457. Rákóczifalva, Rákócziújfalu, Martfű: dr. Vissi F., Szolnok, Vörösmező 223., tel.: 38-847. Tószeg, Tiszavárkony, Tiszajenő, Vezseny: dr. Csizmás I., Tószeg, Rákóczi u. 7. Törökszentmiklós, Tiszapüspöki: dr. Horváth I., Törökszentmiklós, Alkotás u. 13. Export-állami ügyelet: 1. körzet: Törökszentmiklós, Tiszapüspöki, Fegyvernek, Tiszabő, Kuncsorba, Örményes, Kengyel, Tiszatenyő, Rákócziújfalu: dr. Horváth I., Törökszentmiklós, Alkotás 13. II. körzet: Szolnok, Szajol, Besenyszög, Nagykörű, Kőtelek, Tiszasüly, Zagyvarékas, Tószeg, Tiszavárkony, Tiszajenő, Vezseny: dr. Major A., Szolnok, Áchim u. 28., tel.: 44-457. Kunszentmártoni kerület: I. körzet: Cibakháza, Tiszaföldvár, Martfű: dr. Boross Gy., Cibakháza, Kossuth 1. II. körzet: Nagyrév, Tiszainoka, Tiszakürt, Tiszaug, Tiszasas, Csépa, Szelevény, Cserkeszőlő, Kungyalu: dr. Szabó J., Cserkeszőlő, Kossuth 1/2. III. körzet: Kunszentmárton, Mesterszállás, Öcsöd, Mezőhék: dr. Farkas E., Kunszentmárton, Kilián-ltp. 8. 13., tel.: 534. Kisújszállás: dr. Tölgyvári B., Kisújszállás, Nyár u. 45. Túrkeve: dr. Pilikta R., Túrkeve, Széchenyi 12. Mezőtúr, Kétpó: dr. Begazy Zs., Mezőtúr, Kossuth 40., tel.: 853. Gyógyszertárak Szolnokon szombaton a Fehérkereszt gyógyszertár tart nyitva 8- tól 14 óráig; ugyanott hétfő reggelig zárt ajtós ügyeletet tartanak; Törökszentmiklóson a Felszabadulás u. 2. szám alatti, Karcagon a Horváth F. u. 1. szám alatti, Kisújszálláson a Széchenyi u. 1 .-ben lévő, Tiszaföldváron a belterületi, Tiszafüreden a Baross u. 26.-ban lévő, Túrkevén a Széchenyi u. 1. szám alatti, Mezőtúron november 21-ig a Kossuth téri gyógyszertár tart ügyeletet szombaton és vasárnap.