Új Néplap, 1991. november (2. évfolyam, 256-282. szám)
1991-11-12 / 265. szám
2 Hazai tükör 1991. NOVEMBER 12. Épül a szennyvízcsatorna, de minek? • • Úgy lett az Alföld-programból (Folytatás az 1. oldalról) fogja megfizetni, ma még nem tudható. Lesz tehát a városunknak egy közel 350 millió forintos csatornája, amin semmi sem folyik majd sehova, amit egyelőre semmire sem lehet használni. A Környezet- és természetvédelem - a vízcsapból is ez folyik, s közben azt látjuk, semmi, de semmi nem történik. Ugyanolyan zaj van a városban, ugyanúgy pusztulnak az élőlények a fertőzött vizekben, ugyanúgy meg lehet fulladni a városi utcán csúcsforgalom idején, mint mikor még nem beszéltünk róla. Mintha megannyi környezetvédő - Don Quijote vívná szélmalomharcát egy szép, távoli eszméért. Ha ezzel kapcsolatosan a legkisebb dologgal - ami kézzelfogható -, összeakadok, azonnal belekapaszkodom, mint a realitás, legalábbis ezen eszmék realizálásának szalmaszálába. Így beszélgettem á Varga Katalin Gimnáziumban Juhászáé Szlovák Mariann és Paffériné Tassy Olga tanárokkal, akik egy - lényegében új - tantárgyat, az Ember és környezetét tanítják.- Hol találkoztak ezzel az új tantárggyal, hogyan, miért választották éppen ezt?- Érkezett egy ismertető a tantárgyról, diaképekről, könyvekről, feladat- és szöveggyűjteményről. Az anyag nagyon jó volt, mindketten rendkívül hasznosnak találtuk. Az igazgatónő ötlete volt, hogy a technika tantárgy keretén belül kezdjük el tanítani a negyedik osztály második félévében.- Mi a véleményük, lesz a későbbiekben valami gyakorlati haszna?- Mi kigondolhatunk itt mindenféle nagyszerű módszert, hihetjük, mint ahogy hisszük is, hogy ez fontos, elmondhatjuk, mi mindent csinálunk a tananyag későbbi realitása érdekében, kikerekedhet ebből egy nagyszerű újságcikk, de az a lényeg, hogy végül a gyerek mit mond róla. Ha őszinték akarunk Ezzel a címmel jelent meg tudósításunk tegnapi lapszámunkban, amelyben lapunk munkatársa a Szolnoki Hetényi Géza Kórház és az egészségügyi alapellátás kapcsolatáról, illetve a városházán megtartott egészségügyi fórumról tájákoztatott. A tudósítással kapcsolatban Várhegyi Attila, Szolnok alpolgármestere arról tájékoztatott bennünket, hogy az írásban foglaltak egy része hibás megállapításokat, másutt pontatlan megfogalmazásokat közöl. Az alpolgármester - pontosítása szerint - azt fogalmazta meg a fórumon, hogy nincsenek abban a helyzetben - törvényi és finanszírozási hiányok miatt -, hogy körültekintően döntsenek a hovatartozás kérdéséről. Másik alapelve az önkormányzatnak, hogy egy működő rendszert addig nem szabad szétverni, amíg jobbat az önkormányzat vagy mások nem tudnak mondani. E véleményét több felszólaló, többek között dr. Nagy Béla, dr. Lengyel tervezett cukorgyári szennyvíztisztító telep ugyanis inkább álom, mint realitás. Létesítését, úgy tűnik, a közeljövőben el sem kezdik, mivel másfél milliárd forintba kerülne, s az Országos Vízügyi Hivatal - amely az ígéretek szerint kiemelt lenni, el kell mondani, amit a gyerekek órán mondanak ezzel kapcsolatban. Hogy tudniillik szétnéznek az országban, és nem látják nyomát annak, hogy fontos az, amit tanulnak.- Mégis, mit tesznek önök, mint tanárok, hogy az amúgy is túlterhelt gyerekek még ezt az információt is be tudják fogadni, be tudják építeni esetleg még a jellemükbe is?- Mi őszintén komolyan veszszük a környezetvédelmet, olyannyira, hogy mosogatás közben az jut eszembe, na most éppen foszfátszennyezem a Tisza vizét, s ezt a gyerekeknek is elmondom - mondja nevetve Paffériné Tassy Olga. Én meg nem egyszer felhívom a figyelmét a tanítványoknak, mondom, ne vidd sétálni a gyermekedet - a főutcára legalábbis ne! És ne tologasd kirakatnézés közben babakocsiban, mert csak az ólmot szívja be - teszi hozzá Juhászné Bertalan, dr. Rotyis György melegen üdvözölték. A félreértést e téma körül minden bizonnyal az okozhatta, hogy elhangzott: a megyei és városi önkormányzat között megállapodás született arról, hogy a Hetényi Géza Kórház költségvetésében az alapellátás 1992- ben külön költséghelyen szerepel a kórház szervezetén belül. Dr. Csordás József és dr. Nagy Béla hozzászólása valóban a tudósításnak megfelelően hangzott el, ám ezt nem a jelenlegi helyzetet jellemezve hangoztatták, hanem arra az esetre hívták volna fel a figyelmet, ha az önkormányzat az azonnali leválasztásra igent mondott volna. Az alpolgármester hozzátette: a tudósítás által leírt majdani felállás szerintük is nehezen érthető, viszont erről az önkormányzati feladatról törvény rendelkezik. Ami pedig az elégedetlenséget illeti, véleménye szerint a már meglévő, ám még inkább a már másfél éve húzódó, s meg nem alkotott törcélcsoportos beruházásként fedezetet biztosított volna - időközben megszűnt. A város szennyvize tehát továbbra is tisztítatlanul folyik a Tiszába a Gábor Áron térnél. Szlovák Mariann. Ezek a kis apró, gyakorlati dolgok biztosan megmaradnak bennük később is, ha így vidáman, poénkodva mondjuk.- Milyen területeket ölel fel a tankönyv?- Természetvédelem, környezetvédelem: ember és egészség, drogok, szexuál- és mentálhigiénés problémák, zaj, városi ártalmak és még sok egyéb. Emellett nagyon jó videofilmét kaptunk a Tisza Klubtól a városi környezetvédelemről, tehát szemléltetőeszközeink is vannak bőven.- Miben látják a környezetvédelmi nevelésre való figyelemfelkeltés igazi lehetőségeit?- Egyszer talán megtaláljuk azt a hangot, amely kapcsán olyan hatás éri a gyereket, hogy megérti: egy életet átformáló dologról van itt szó. Hiszünk ebben, különben nem tanítanánk. K. Sz. Fotó: KÉ vények miatt volt ez érezhető. Ennek hangot is adtak a fórumon jelen lévők. Ahogyan azt dr. Lengyel Bertalan mondta: tájékoztatni kellene az embereket pontosan, mert a minisztérium cselekvési programja egy javaslatot úgy ír le, mintha az már a végső, elfogadott megoldás lenne. (Folytatás az 1. oldalról) nák, mi van itt; átvenni sem a mintákat kívánatos, hanem az elfogadott értékeket. Dr. Tóth Albert kiemelte annak a példaértékét, ahogyan (amilyen gyorsan és csupán egyetlen tartózkodás mellett) elfogadta az Országgyűlés az Alföld-program kidolgozására vonatkozó határozatát. A jó ügy felismerése győzött, valamint annak megértése, hogy egy világprobléma helyi vetületének kezeléséről van szó, a tájvédelemről, mint egy adott térségnek, egy komplex együttesnek, egy világértéknek a védelméről. Véleménye szerint az Alföld-program sikeres véghezvitelében igencsak fontos a szakmai megalapozottság, mert a kormányprogram csak akkor lesz jó e vonatkozásban, ha a szakma támasztja alá, és nem fordítva, mert akkor a ;,gombhoz varmának zakót”. És ha az eddigi tanácskozásokon nagyjából körvonalazódott a mit kell tenni, akkor most arra kell megtalálni a választ: kikkel és hogyan? A hogyanról nekem a lesz-e miből jutott eszembe, és rögtön kiderült, nemcsak én gondoltam erre. Maga a szónok említette bevezetője végén az úgynevezett financiális garanciákat, melyek meglétéről, illetve megszerzésének majdani lehetőségéről meg Korányi Éva Ember és környezete s Uj tantárgy a Varga Katalin Gimnáziumban Tanári előkészület a szemléltető oktatáshoz. Képünkön Juhászné Szlovák Mariann (balra) és Paffériné Tassy Olga Ismét „lefaragnak”a kórházból Újra JM-Q—VÁSÁR Szolnokon, a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban (Hild tér) 1991. november 14-én, 15-én, 16-án 10-18 óráig. Diszkontárak! Ajánlatunkból:- Uniden műholdvevő rendszer (8800 beltéri, 128 cm-es antenna)- Casio, Seiko, Orient, Citizen, Fevietron órák nagy választékban!- Panasonic, Technics, Sony, Pioneer termékek teljes skálája! Mindenkit szeretettel várunk! *69096/ 1 * van győződve (költségvetési fedezeteket és pályázati rendszerben elnyerhető összegeket tartott valószínűnek). Tennivaló pedig van bőven, győződhetett meg a tanácskozáson részt vevő dr. Nyíri László előterjesztésének (Felelősségünk és tennivalóink az Alföld-programot megvalósító tájkutatásban) meghallgatásakor. Néhány a Nagyalföld gondjai közül: belvízveszélyre számíthatunk, láposodás fenyeget, elterjedtek a szikes talajok, felgyorsult az elsavanyodás, a savasodás folyamata, a porosodás; ez az ország leginkább csapadékhiányos területe, igen nagy a légköri szárazság stb. Konzultációk és munkaebéd következett, majd a tanácskozás végén megkérdeztem dr. Nyíri László igazgató urat, mennyire elégedett a tanácskozás eredményeivel. A következőket nyilatkozta:- Az Alföld-program csak az összes szakterület együttműködésével valósítható meg munkamegosztáson alapulva. Ennek megértetése volt a találkozó egyik célja, és ezt sikerült elérni, a tanácskozás légköre és tartalma ezt tükrözte. Minden kutatóhely úgy nyilvánította ki szándéknyilatkozatát, hogy ezt számításba vették.- Mi lesz a folytatás?- A mostani tanácskozás alapján módunkban áll pontosan kidolgozni, milyen kutatóhelyek milyen feladatot oldanak meg. Legkésőbb január közepéig leteszünk a kormányprogramot kidolgozó bizottság elé egy ajánlást, amely már nemcsak a programra, hanem a megvalósítás feltételrendszerére is vonatkozik. Ennek érdekében hívtunk létre egy munkabizottságot.- Melyet Ón vezet.- Igen. Elhangzott, hogy aTudományos Akadémia létrehoz egy Alföld-program koordinációs testületet, amely a koncepcionális dolgokat fogja át, és a Debreceni Agrártudományi Egyetem, melyhez a mi intézetünk is tartozik, a program bonyolításának operatív munkáját vállalta. Ebben a karcagi kutatóintézet továbbra is vezető szerepet játszik. Tehát az Alföld-program azért is halad jó úton, mert elkezdődhet a gyakorlati munka. Az az igazság, hogy az Alföld-programot már vissza sem lehetne csinálni, mert ez már sokunknak a vérében van. Hála Istennek, eljutottunk egy olyan pontra, amelyért - most már nyugodtan merem mondani - érdemes volt ennyit dolgozni. Kívánjuk, hogy az ez utáni munkának még több és valóban gyakorlati haszna legyen!- molnár -„Zsírosság” vagy torgyánosság (Folytatás az 1. oldalról) rülhetetlen első lépése. Az egységért mindenképpen meg kell szabadulni a pártelnöktől, aki a párt munkáját a parlamentben és a társadalomban ellehetetleníti. Torgyántól, illetve a funkcióban lévő Torgyántól akkor is meg kell szabadulnunk, ha nem valamelyik vérbíró, hanem történetesen egy kiváló forradalmár fogalmazója volt. Nemcsak hogy alkalmatlan, de hatalomvágyával rendkívül kártékony a pártra. Ezután a képviselő a pártelnök III/III-as múltjának frakció előtti tisztázását javasolta, és ennek alapjául a miniszterelnöknél lévő anyagot tartotta alkalmasnak. Torgyán József a frakcióülésen nem kommentálta az elhangzottakat, de megismételte az elnökség múlt heti határozatát, miszerint a képviselők kötelesek csütörtök estig neki eljuttatniuk egy nyilatkozatot, amelyben kijelentik, hogy a frakció tagjai kívánnak maradni, és magukra nézve kötelezőnek tartják az országos vezetőség, az elnökség határozatait, valamint a pártalkotmányt. Pásztor Gyula frakcióvezető a sajtó képviselői előtt az ülés után kijelentette: nem tud arról, hogy bárki aláírta volna a „hűségnyilatkozatot”, de ezt mindenki egyénileg dönti el. Hozzáfűzte: a frakció megpróbálja rábírni az elnökséget álláspontja megváltoztatására. Torgyán József kijelentette azt is: Zsíros Géza bojkottra hívott fel a kongresszus ellen, ezért a pártból azonnali hatállyal kizárták, és ellene fegyelmi eljárás indult. Az érintett képviselő különben arról tájékoztatta a sajtó képviselőit, hogy egy, a napokban megtartandó frakcióülésen dől el: elmegy-e bárki a képviselők közül a kongresszusra. Cseh Sándor alelnök, aki a sajtónak adott nyilatkozataiban hétfő délben határozottan kiállt a Kisgazdapárt egysége mellett, közölte: a következő pártelnökségi ülésen bejelenti lemondását. Ugyanakkor határozottan cáfolta azokat a híreszteléseket, miszerint Torgyán József a frakcióülés előtt megfenyegette, hogy ki fogja zárni a pártból. Mint Cseh Sándor elmondta: lemondásának oka, hogy nem tud megoldani semmilyen problémát, amivel a párt budapesti központjában szembe kell néznie. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS! A GELKA Vállalat - mint alapító • pályázatot hirdet a szolnoki korlátolt felelősségű társaságnál (5001 Szolnok, Baross u, 8. sz.) 1992. január 1-jei megbízással ügyvezető igazgatói munkakör betöltésére. A kft. tevékenysége: híradástechnikai és háztartási berendezések javítása, közösségi és egyedi antennarendszerek szerelése, elektronikai cikkek kiskereskedelme. Műszaki végzettségű, szolgáltatásban széles körű ismeretekkel rendelkezők jelentkezését várjuk, akik a vállalkozást befektetési lehetőségnek is tekintik. A részletes szakmai önéletrajzzal ellátott pályázatokat a GELKA Vállalat munkaügyi szakterületére (1908 Budapest, VII., Dohány u. 98.) kérjük legkésőbb, 1991. december 5-ig megküldeni. Telefon: 1-220-679 *68841/ 1* Ma folytatja a parlament az expovitát (Folytatás az 1. oldalról) egyet a munkaadói és a munkavállalói járulék tervezett nagymértékű emelésével. A módosítás feletti vitát elnapolva a képviselők mintegy órányi szavazási procedúra nyomán nagy szavazattöbbséggel elfogadták a bíróságokról szóló 1972. évi jogszabály módosítását. A törvénymódosítás az államhatalmi ágak pontosabb elhatárolását, valamint a bírói függetlenség további erősítését hivatott szolgálni. A hétfői ülésnap utolsó napirendi pontjaként a szövetkezetekről szóló törvényjavaslat, illetve az ezzel összefüggő átmeneti szabályozás mikéntjét rögzítő tervezet általános vitáját folytatták. A szűkre szabott vitaidőben szót kapott képviselők elsősorban a szövetkezeti tagok jogaival foglalkoztak, de felvetődött számos, a természetvédelemhez kapcsolódó kérdés is. Végül - tekintettel a felszólalásra jelentkezett képviselők nagy számára - az általános vitát elnapolták.