Új Néplap, 1991. október (2. évfolyam, 229-255. szám)

1991-10-02 / 230. szám

2 Hazai körkép 1991. OKTÓBER 2. Györffy István nyomában 2. rész MAGYAROK ES ROMÁNOK VÁRASFENESEN - FINISEN A magyar néprajzban hosszú idő óta vita folyik arról, hogy a természeti népek kutatására ki­alakított etnológiai és antropoló­giai módszerek hogyan s miként használhatók az európai közös­ségek megismerésére. Egyik ki­tűnő tanárom mondta: „Fordít­suk meg a dolgot. Gondoljuk el: egy történeti néprajzot művelő kutató, hogy saját módszereit al­kalmazhassa a maoriknál, beál­lít, s kéri a törzsfőnöktől a Proto­­collumot, a varázslótól a História Domust vagy a Matrikulát”. Óvatosnak kell tehát lennünk a módszerek tekintetében. Nos mi, akik a Jászkunság bő­séges iratanyagában is kutatva alakítottuk ki módszereinket, s bevontuk az írásos források vizs­gálatát is, hogy meghosszabbít­suk az emberi emlékezetet, Györffyhez hasonlóan Fenesen is kerestük, kértük az iratokat. lönböző minősége is indokolja. Arany János - hiszen Szalonta nem messze van ide -, újból meg­írhatná a vén Márkus hamis tanú­ságtételének legendáját, hiszen a módszerek több száz éve mit sem változtak. Egy egész társadalom épít a huszadik században az emléke­zetre. Az írásos bizonyítékok a gyakorlatban másodrendűek. A közösség - magyarok és romá­nok - mégis megoldotta a nagy kérdést, s ma óriási erővel folyik a munka a földeken. Újra szép­számú csorda jár ki, az emberek lovat, tehenet tartanak, kisgépe­ket próbálnak beszerezni, s meg­élénkültek az állat- és termény­vásárok is. Györffy István könyvének térképét egy háznál megtaláltuk, s sikerült egy belterületi - vil­lanybevezetés céljait szolgáló - telekhatáros térképet is lemásol-Régi típusú lakóház, amelyet már Györffy István is felmért Ilyenek azonban nincsenek; az egyházi iratokat, a régi kegytár­gyakat (kelyhek, úrasztalterítők, kenyérosztó tálak) lista ellené­ben átvették a hatvanas években, s ismeretlen helyre szállították. De ilyen sorsra jutottak a községi iratok is. A meglevő kataszteri térképekről kivakarták a régi számokat, a csatolt iratokról sen­ki nem tudja, hol lehetnek, de kutatni semmiképpen nem lehet bennük. így például a privatizá­ció, a földek visszaadása emlé­kezet alapján folyik: „Ettől-ed­­dig volt az enyém”. S kikaróz­­zák nem kis vita, veszekedés után. Méghozzá ugyanúgy kü­lönböző helyeken, olykor öt-hat tagban is. Persze ezt a földek kü­ni. Keményfi Róbert kollégánk nyilvántartások hiánya miatt minden házat végigjárt, s több mint 600 családot azonosított be, hogy román, magyar vagy ve­gyes családok-e. Ezt vetjük majd össze a Györffy-térképpel, an­nak egykori, nemzetségeket rög­zítő állapotával. Ugyanis itt is, csakúgy, mint a Kunságban, Jászságban, egy-egy nagyobb család a falu egy részén, egymás szomszédságában lakott. Ugyan­így ülnek az emberek a templom­ban is: a szószéktől jobbra a templomon felül lakók, ellenke­ző oldalon az alul lakók. Ezenkí­vül családonként, nemenként és koronként. Ugyanez a román családok ülésrendje a görög ka­tolikus templomban. S hihetőleg ez volt a temetők egykori rendje is. S mi a kis magánnépszámlálás eredménye? Az, hogy az érkezésünkkor megadott 50-50 százalék román­magyar arány nem valós. Körül­belül 70 százalék körül vannak a magyarok, élnek kis számban vegyes családok is (3-4 száza­lék); a többi román ajkú. Györffy István és Sipos Orbán óta az arány nem változott, csupán né­hány vegyes házasság jött létre. Ezt a szülők ma erősen ellenzik, főként magyar részről. Ottlé­tünkkor is „leányszöktetés” volt. A magyar leány, aki falube­li román legénybe volt szerel­mes, s együtt jártak Nagyvára­don főiskolára, megszökött - azaz távol összeköltözött - a ro­mán legénnyel. A két család hó­napok múlva békült meg, s a le­ány a román végre költözött. Kettős esküvő volt: a román és a magyar templomban egyaránt volt szertartás, de a nemzetisé­gek szembenállása, a család egyes tagjainak bojkottja igen szomorú hangulatú „kislakodal­­mat’ ’ tett lehetővé. A románok eredetileg a Fel­sőrészen, annak is az erdőhöz kö­zel eső részén laktak, illetve né­hány család a falun átfolyó patak szigetén, amely a szolnoki Ta­bánhoz hasonló zegzugos s igen szegény rész. Megállapíthattuk, hogy a román családok ma lej­jebb költöztek, beékelődtek - megvásárolva telkeket, portákat - a magyarok közé, s együtt él­nek, jószomszédi viszonyban. Éppen ezért többnek tűnnek a va­lóságos lélekszámoknál. A ve­gyes családok gyermekei (mind­egy, hogy a férfi vagy a nő a magyar) már elrománosodnak. E faluban nem voltak sem 1919-ben, sem 1944-45-ben vé­res pogromok, mint a szomszé­dos Köröstárkányban vagy Re­metén. A román bíró és pap nem engedte be a faluba a katonasá­got egyik esetben sem. Mégis. Mégis állandó feszültségérzetük volt. A jó viszonyról szóló kije­lentések kissé színjátéknak tűn­tek. (Folyt, köv.) Szabó László Kosárlabda Meg kellett hajolni a nagyobb tudás előtt Szolnoki Olajbányász - KK Partizán Beograd 65-92 (36-54) Szolnok, 2200 n., v.: Labov (bolgár), Tomczyk (lengyel) Olajbányász; Hosszú 7/3, Berkics 20, Tóth Z. 4, Abelja­­nov 8, Tóth A. 16/15. Csere: Horváth 4, Jáhni 4, Mérész 2. Edző: Rezák László, Szalay Ferenc. Partizán: Danilovic 25/3, Stevanovic 6, Saric 10/3, Kop­­rivica 14, Dragutinovic 6. Cse­re: Loncar 6, Rebraca 8, Nakic 15/3, Silobad, Mihajlovski 2. Edző: Zelemir Obradovic. Az Olajbányász SE fennállá­sának eddigi legrangosabb ese­ményére került sor tegnap este a Tiszaligeti Sportcsarnokban, a Férfi Klubcsapatok Európa-baj­­nokságának - a hajdani BEK utódja - nyitótalálkozóján a kon­tinens egyik legjobbjának számi­megszokottnál lényegesen ke­vesebben buzdí­tották a piros-fe­ketéket a hely­színen, bár a megjelentek - a B-közép vezér­letével - annál hangosabban lelkesítették kedvenceiket. A jugoszlávok magyarországi szereplésük előtt Olaszor­szágban, Spa­nyolországban és Görögország­ban próbáltak megfelelő for­mába lendülni. Loncar Horvárth Imrétől halássza el a labdát „Lepattanók” Kedden délután már a Tiszaligeti Sportcsarnok felé autózva is, a létesítménybe belépve pedig még inkább érezhető volt a levegőben, hogy más ez a mérkőzés, „tapinthatóbb” a feszültség, mint akár a Szuper Liga, akár a bajnokság korábbi mérkőzésein. Ráadásul nem­csak a pláviknál dúló polgárháború miatt, amelynek kommentálásáról - a csapatot érintően - Obradovic edző szigorúan elzárkózott, hanem az elvárások (?), a lehetőség miatt. Nem volt könnyű a tudatunkba rögzíteni, hogy az Olajbányász eddigi legnagyobb fegyvertényeként (!) európai kupameccset játszhat, ráadásul egy olyan jugoszláv együt­tes, ellen, amelyet Rezák edző Európa jelenlegi legjobb hat csapata közé sorolt. A várakozást felmérve mi is kiemelt figyelmet szerettünk volna szentelni az eseménynek, amelyre tizenöt (!) laptól jelentkeztek be újságírók, s ahol az Új Néplap is három fővel képviselte a tudósítói gárdát. Örömmel töltött el bennünket, hogy ezúttal nem kellett 30 somál „elvarmi” a tudósítást, hanem a szigorú tények közlése mellett egy kicsit a hangulatra is kitérhettünk. Többek között gondolva azokra, akik esetleg azért nem látogattak ki a mérkőzésre, mert az előjeleket latolgatva úgy gondolták, csak a győztes me,ccs hangulatát van kedvük dédelgetni. Ha akadt ilyen, igazán sajnálhatja döntését, hiszen igazi vérbeli kosárlabdát mutattak be a jugoszlávok élőben, anélkül, hogy komolyabb kilométerszámot hagytunk volna magunk mögött. Tény: nem távoztak elégedetlenül az emberek a csarnokból, ráadá­sul a vendégek „siheder’ ’ életkorát szemlélve, a fiatalítást illetően mi is megnyugodhattunk: a „megizzadt” parkettát ezúttal nem rózsaszín ruhás takarítók törölgették, hanem általános iskolás srácok. tek), elfelejtették, öt évvel ez­előtt még a magyar szövetség sem tudta megfizetni a Partizánt egy magyarországi vendégsze­replésre. Akkor a Szolnoki Olaj­bányász még az NB II-ben küsz­ködött, ma pedig a legjobb hazai csapat ellenfeleként tétmérkő­zésre érkezett hazánkba. Rezák László: - Megpróbál­tunk mindent, ami tölünk tellett. Ilyenfajta védekezéssel magyar mezőnyben nem találkoztunk, ezért nehezen szőttük támadása­inkat. Az eredményt reálisnak tó jugoszláv kosárlabda élcsapa­ta, a Partizán Beograd szerepelt Szolnokon. A borsos jegyáraknak kö­szönhetően az utóbbi időkben Parlamenti jegyzet Kötélhúzás Expo-ügyben Nem, még nem arról kellett szavazni a parlament tegnapi napján, hogy legyen-e Expo, avagy ne legyen. Mindössze azt kel­lett eldönteni, vajon napirendre kerüljön-é a téma. Mindenesetre már ez az erőpróba is sokat sejtet abból a csatározásból, amire akkor kerül majd sor, amikor a világkiállí­tás tárgyában dönteni kell. A tegnap dél­előtti becsengetés előtt az Országház folyo­sóján megszondáztam a közhangulatot: va­jon ki milyen érzésekkel ül be a padsorok­ba? A kérdés ez volt, kell-e az országnak az Expo? Dr. Kis Zoltán: - Továbbra is fenntartá­saim vannak a világkiállítással kapcsolat­ban. Nem látszik az a vállalkozói nekibuz­dulás, amit a kormány beharangozott, pedig világszerte tudnak szándékunk komolysá­gáról, tehát előállhatnának azok, akik tőkét kívánnak befektetni a megrendezésbe. Az­tán az az ellentét is nagyon aggaszt, ami a költségek viselése tárgyában feszül a kor­mány és a főváros között. Úgy látom, az a 30 milliárd, amit a költségvetés terhére megszavaztunk, nem lesz elég.- Ön nem lát fővároscentrikusságot a mostani közhangulatban?- De igen, ám én azzal értek egyet, hogy ha lesz Expo, akkor az fővárosi és vidéki helyszíneken legyen. Márpedig a tervekben csak a főváros szerepel. Tehát gombokra lefordítva: megnyomom az igent, hogy a téma napirendre kerüljön, ám a megrende­zés kérdésében jelenleg tartózkodó állás­ponton vagyok. Vincze Kálmán: - Én Expo-párti vagyok. Ezt azzal indoklom, hogy ha nem csinálunk semmit, azt sem tudjuk meg, mire vagyunk képesek. Sok szó esik mostanában a buda­pesti megrendezésről, ezt szomorúan hal­lom, remélem, a vitánál módosulni fog az álláspont. A központ legyen Budapest, de egy-egy részfeladatot a vidéknek is kapnia kell. Nem olyan nagy ez az ország, hogy ne férne rá a térképre az Expo. Szerencsére a képviselők nemcsak budapestiek, és ezt fogja tükrözni - remélem - a vita is. Beke Kata: - Kétségek és remények kö­zött hányódtam egy korábbi szavazásnál is, ám akkor olyan érvek hangzottak el, me­lyek meggyőztek. Azóta nem láttam olyan lázas előkészületeket, melyek megerősítet­tek volna hitemben. Remélem, a vita során alaposabban tájékozódhatom. Egy biztos, a főváros nélkül nem lehet megrendezni az Expót - de a vidék nélkül sem. Fodor Tamás: - Én a napirendre tűzés kérdésében meg fogom nyomni az igen gombot, aztán jöjjön a parlamenti megmé­retés. Még nem merült fel olyan körülmény, ami engem az Expo mellé állítana. Csak azt látom, hogy az a 30 milliárd forint, amit bele kell ölni, a kultúrától fogja elvenni a levegőt, lesz egy kampány, ahelyett, hogy egy új finanszírozási szerkezet épülne ki a művelődés számára. Ehelyett hajók fognak felvonulni a Dunán, marhaságokat fognak csinálni, közben pedig lerohadnak a könyv­tárak, és félő, hogy a vidék semmit nem kap. Azért a fenntartásaimmal együtt várom, hogy győzzenek meg, én nyitott vagyok. A napirendre tűzésre tehát igen a szavazatom, mert nem szeretem, ha valamit már szüle­tése előtt megfojtanak. Palotás János: - Remélem, nincs ebben az országban olyan ember, aki ne tudná, én melyik gombot nyomom meg! Termé­szetesen az igent. Sőt, nagyon örülnék, ha felvetődne a név szerinti szavazás lehetősé­ge, ami ugyan lassítana a parlamenti mun­kán, de szeretném, ha nevét és az arcát adná mindenki ahhoz, hogy igent avagy nemet mond a magyar gazdaság fejlődésére, be­mutatkozására a világ előtt.- A pesti orientáció veszélye?- Járom az országot, minden héten több fórumot tartok, és azt fogadja el mindenki, hogy ebben a kis országban nem lehet úgy megrendezni az Expót, hogy ne hatna ki országhatártól országhatárig. Ha a főváros zsarolja a kormányt, hogy csak akkor vál­lalja a megrendelést, ha... Ez kelthet olyan érzést, hogy Budapest indokolatlan előnybe kerül. De ismétlem, még ez sem valós ve­szély.- pb -Ismerve a két ország bajnoksága közti különbséget, nem titkoltan győzelmi reményekkel érkeztek a Tisza partjára. Bár a feldobás után az Olajbá­nyász vezethette az első táma­dást, pontot mégis az Eb-győztes Danilovic révén a jugoszlávok szereztek. Ekkor még Berkics és Abeljanov találataival sikerült fordítani a hazaiaknak, ám ezt követően már az történt a pályán, amit a vendégek akartak. Magas­ságbeli fölényüket kihasználva a centereket teljesen kiszorították a palánk alól - szinte lehetetlen volt bejátszani a labdát -, a bedo­­bókat pedig szoros védőőrizet alá vonták. Tíz percnek kellett eltelni, hogy megnyugodjon a magyar bajnok, s felvéve a roha­nó tempót távolról is betaláljon. Szünetig tulajdonképpen eldőlt a találkozó, ám a fanatikus - és rendkívül sportszerű - közönség által hajtott szolnokiak nem ad­ták fel aharcot. Tóth Attila szórta a triplákat, Berkics keményen birkózott „hústorony’ ’ nagyságú ellenfelével, Abeljanov pedig a tőle megszokott csodálatos sze­relésekkel járult hozzá a tisztes vereséghez. Hiába harcolt ereje megfeszítésével az Olajbányász, a nagyobb tudás előtt meg kellett hajolnia. Lelkesedésüknek, aka­ratuknak köszönhetik, hogy megúszták huszonhétpontos ve­reséggel. Azok, akik rózsaszín álmot kergetve a fellegekben jár­tak (s győzelemben reményked-Díszpáholy A tegnap délelőtti edzésen - szokás szerint - átmozgatás és a dobóbiztonságot szolgá­ló gyakorlatok szerepeltek a Rezák-Szalay edzőpáros „ét­lapján”. Egy másik is ké­szült, ugyancsak a körcsar­nokban, méghozzá az újjo­­nan kialakított díszpáholy vendégei számára. Mert az Olajbányász SE nem csupán a játéktéren próbálta meg ki­szolgálni közönségét, hanem a megfelelő környezetre is ügyel. Vezetői éppen ezért úgy döntöttek, hogy a válla­lati és egyéni támogatók, vendégek, valamint a városi önkormányzat szinte vala­mennyi tagja - rendszeres meccsre járók - részére az át­lagosnál nagyobb kényelem­mel szolgálnak. A légkondicionált helyi­ségekben negyven sötétbar­na fotel várta az illusztris vendégeket, no meg szend­viccsel „terhelt” asztalok, a hűtőszekrényben kizáróla­gosan alkoholmentes italok. Akár egy nyugati profi klubnál, ahol még egy ingye­nes parkolójegy is beletarto­zik általában a szolgáltatás­ba. Lehet, a csütörtöki mér­kőzésen már az sem lesz probléma, hiszen a szolnoki városatyák többsége beval­lottan vagy anélkül kosárra­jongó a javából. tartom, amely lehetett volna szo­rosabb is, ha valamivel jobban játszunk. Zelimir Obradovic: - Láttam a Szolnokot a Zilina ellen, a tak­tikát és az összeállítást annak megfelelően alakítottam. Mivel csapatom még nincs teljesen összeforrva, nem tartom lefutott­nak a továbbjutást. Csütörtökön hasonló felfogásban fogunk ját­szani, s remélem, a közönség is ugyanilyen sportszerű lesz. gj - ko - ni. Fotó: mj.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents